A fel-fellobbanó szlovák-magyar viszály elfeledett része az egy katonai tömbhöz való tartozás és az ebből fakadó lehetőségek, de egyben korlátok is.

A harcias Slota csatakiáltásai mögött az a szlovák érzés búvik meg, hogy a magyar hadsereg állapota kedvez mindennemű kardcsörtetésnek a bár kisebb, de ütőképesebb szlovák hadsereg részéről. A vélt fölény alapja talán abból magyarázható, hogy a magyar államdoktrína hiánya nem csak nemzetpolitikai, de hadászati zsákutcához vezetett.

Ha számba vesszük az egymással szemben álló felek katonai felkészültségét, elgondolkodtató kép tárul elénk. A magyar hadsereg szerkezetét a szakértők egy fordított piramishoz hasonlítják, azaz képletesen szólva több a tábornok, mint a katona. A tiszti állomány túlméretezett a legénység számához viszonyítva, hiány mutatkozik altisztekben, a civil kiszolgáló személyzetnél viszont több száz fős a többlet. A harcképes szárazföldi legénység mintegy négyezer főre tehető, a légierő tizennégy Grippen fegyverzete nem felel meg a legkorszerűbb követelményeknek. A négy-öt MIG 29-es jó, de kevés, a kiképző- és szállítóflotta kis létszámú, elavult. A nyolc darab MI 17-es helikopter megfelel a kornak, de nagyon kevés, míg az MI 24-es csatahelikopterek röpképessége államtitok.

Ha a szárazföldi legénység képzettségét, harckészségét vizsgáljuk, szembeötlő a nehéztüzérség és a harckocsizók szinte teljes hiánya, a tizenkét darab II. világháborús ágyú tarack (akkori fejlesztés) és a tizenöt T 72-es harckocsi (tank) egyáltalán nem felel meg a mai követelményeknek, nem lett modernizálva az egyik típus sem. Ez a darabszám nem biztosítja a megfelelő mennyiségű legénység kiképzését, így a tartalékban tartott harceszközökre sem lehet kiképezni elegendő legénységet. A nagyobb kötelékgyakorlatok sem lehetségesek, összfegyvernemű gyakorlatokat nem lehet végrehajtani kellő méretekben. A magyar könnyűlövész koncepció alapján a honvédségnek egy konvencionális bevetés esetében nehézfegyverzeti támogatottság nélkül kéne helytállnia. A légierőt kivéve a magyar honvédség képtelen ellátni az ország védelmét, csak rendfenntartási feladatokra alkalmas alacsony intenzitású konfliktusokban (pl. Afganisztán). Az utánpótlás biztosítása hazai forrásokból megoldhatatlan, mivel felszámolták a teljes magyar fegyvergyártást, lásd a diósgyőri aknavető gyár sorsát, miközben kisméretű túldrágított beszerzésekre került sor, ahogy csak a legutóbb beszerzett tűzszerészrobot esete is iskolapélda rá. A meghirdetett ár négyszereséért vette meg a honvédség. Ezzel szemben Szlovákia saját fegyver- és lőszergyártással valamint karbantartással rendelkezik. A szárazföldi haderő teljesen gépesített, nehézfegyverzettel jól ellátott, hadianyag terén majdnem önellátó, nagy mozgósítási tartalékokkal, utángyártási és fejlesztési kapacitással.

A szlovák ágyú- és rakétatüzérség világélvonalban van. Szlovákiában van a NATO aknakutató központja. A hadsereg teljes mértékben alkalmas konvencionális hadviselésre, harci létszáma valamivel nagyobb a magyar honvédségénél, miközben a teljes állomány jóval kisebb. Egy hipotetikus konfliktus esetén a szlovák hadsereg képes lenne győzelmet aratni és elfoglalni stratégiai pontokat mintegy három-négy nap alatt, ahol a távolság lenne az akadály és nem a magyar honvédség. A két hadsereg ütőképessége közötti különbség abból is adódik, hogy milyen az egyes hadseregek elfogadottsága és támogatottsága hazájukban, mind politikai, mind civil részről. Magyarországon nem működik szervezett és anyagilag, jogilag támogatott tartalékos rendszer, ugyanakkor a fiatalság honvédelmi nevelése szintén gyerekcipőben jár szervezetlenül és ad hoc jelleggel.

Ezzel szemben Szlovákiában az érdeklődő ifjúságot már a középiskolában támogatják ezen a téren. Kitűnő példa a nyári katonai táborok, ahol katonai előképzést kapnak. Katonai teljesítményversenyeken mérhetik össze tudásukat egy többfordulós országos vetélkedő keretében, melynek győzteseit hagyományosan a hadügyminiszter és a vezérkari főnök tünteti ki. A fegyvertartási törvények között is óriási a különbség, míg Szlovákiában több mint 260 ezer legálisan tartott fegyver van civil kézen, addig Magyarországon a sportlövészettel, vadászattal foglalkozók is rendkívül korlátozottan juthatnak fegyverhez. E fenti tényekkel természetesen tisztában van a szlovák titkosszolgálat, kormány, ezért a pökhendi hangnem, melyet mondjuk a csehekkel vagy lengyelekkel szemben nem kockáztatna meg a szlovák fél.

Hogy a magyar politikum mennyire van tudatában mindezeknek, az nem mérhető le sem az önhit felsőbbrendűség gyakorlói, sem a meghunyászkodó „jajmitfognakszólni” politikusok megnyilvánulásaiból. Eddig sem az egyik, sem a másik fél nem jelezte szándékát egy átfogó, közmegegyezésen alapuló államdoktrína vitára bocsátásáról. Gábor Áron a „lészen ágyú” helyet csak annyit mondana: - a rézangyalát!

(a cikk a Kassai Figyelő 2009. októberi számában jelent meg)

Krivánszky Miklós, a DÁLESZ (Deportálások Áldozatai és Leszármazottjai) elnöke, a Kassai Figyelő brüsszeli tudósítója

Ajánló: Mikor még nem volt Tótország - A trianoni diktátum most előrendelhető kedvezménnyel!  (x)