Térszemlélet

Az előző részekben láthattuk, hogyan tisztelték a szibériai/sztyeppei népek a helyszellemeket (a föld-víz szellemeket). Ennek alapja az animizmus, amely a környezetet és annak természetes képződményeit, a folyókat, tavakat, erdőket, hegyeket élőnek tekinti. Ez határozta meg a térszemléletüket, amit Spengler alapján összehasonlíthatunk másokkal.

Az antik görög-római kultúra embere a saját városállamával azonosult (Athén, Spárta, Róma), a nyugati, fausti kultúra emberének pedig a szülőföldhöz (Vaterland) van különleges kötődése a múlt és a történelmi folytatólagosság alapján. A mágikus kultúrában az eredetileg pásztorkodó, vándorló-legeltető életmód folytató araboknál és zsidóknál a vallási/törzsi egységen van a hangsúly a „haza” elvont fogalma helyett. A sztyeppei lovasnomádok szintén nem kötődtek egyetlen konkrét helyhez, és számukra is fontos volt a törzsi összetartás, de a környezetet élőnek tekintették és tiszteletben tartották.

"Föld-víz szellemek” és sztyeppei lovasnomád állattartás

Az idő- és térszemlélet minden kultúrában összefügg. A fausti kultúra térszemlélete a végtelen meghódítására irányul, az időt folyamatosan előrehaladó végtelennek tekinti. Ez a létszemlélet kifejezést nyer az ég felé nyúló katedrálisokban. A mágikus kultúra időszemlélete vallásos/eszkatológiai jellegű, az időt szakaszokra osztja (az ember teremtése és a bűnbeesés, a messiás eljövetele és a bűnök bocsánata, a végítélet), térszemléletük Spengler szerint “barlangszerű”, a világot a jó és a rossz, a fény és a sötétség harcának látja, ahogyan a barlangba (vagy a mecsetbe) beszűrődik a fény, élesen elkülönülve a sötétségtől.

A szibériai/sztyeppei népek időszemlélete ciklikus, összhangban az életet körforgásával és a természet változásaival. Térszemléletük az élő környezetre és a természet képződményeire irányul, amit nem birtokolni szeretnének, hanem harmóniában élni vele. Kézzel épített templomaik nincsenek, áldozóhelyeik a természetben található magaslatok, fák, ligetek, források, hegyi átjárók és folyótorkolatok. Ha ezt a tér- idő- és létszemléletet megértjük, akkor már közeledünk az ősszimbólumhoz, ami a fentieket magában egyesíti.

Spengler, amikor az oroszokról ír (mint a kilencedik lehetséges nagy kultúráról), térszemléletüket a végtelen sztyeppével azonosítja. Ez alapján logikus, hogy a sztyeppei lovasnomádokat is ezzel azonosítsuk. A sztyeppei életből, a végtelen síkság fizikai megtapasztalásából természetes módon következik a szabadság érzése, és annak fontossága ezen népek (mint például a baskírok) számára.

A baskírok különleges helyet foglalnak el a magyar őstörténetben. Genetikailag ők állnak a legközelebb a honfoglalókhoz, Sudár Balázs történész szerint régi forrásokban, ahol a baskírokat említik, ott nincs szó magyarokról, ahol viszont a magyarokat említik, ott nincs szó baskírokról, amiből feltételezhetjük, hogy a kettő ugyanazt jelentette. Ezen kívül pedig ott van Julianus barát, aki a magyar őshazát Baskírföldön kereste, és megtalálta az ottani szállásterületen maradt magyarokat.

A baskírok a tengrizmust követték egészen a XIV. század elejéig (és egy részük utána is sokáig), miközben fokozatosan tértek át az iszlámra. Nem szemitákról van szó, nem volt erőszakos térítés, inkább fokozatos, önkéntes áttérés, aminek köszönhetően a népi kultúra nagyon sok elemet megőrzött a tengrizmusból. Így maradt meg a néprajz által lejegyzett alábbi szöveg is, amit a XIX. században gyűjtöttek (erről egy orosz kutató írt pár éve), és a baskír énekmondó külön felhívta rá a figyelmet, hogy ez még azelőttről való, hogy az “igaz hitre” tértek volna. Itt egy közösségi szertartást láthatunk, ami Tengri felé fogalmaz meg kérést áldozat bemutatása mellett, talán éppen valahol egy magaslaton.

Ó, Nagy Tengri, aki az Égeben lakozol!
Mi, baskírok, eljöttünk szent helyedre!
Tiszta szívvel,
Hálás szívvel
Hozunk Neked áldozatot!
Íme, a legfehérebb kumiszt,
Borostyánszínű mézet,
Kölest, mint a gyöngy,
Válogatott árpát hoztunk Neked!
Fogadd el ezeket az ajándékokat!
A népnek, amelyet Te teremtettél,
Küldj jólétet, békét és boldogságot!
Ne vedd el a nép szabadságát!
A Te parancsodra szabadnak születtünk,
Add, hogy szabadon is élhessünk!
Gonosz vagy tisztátalan szellem ne uralkodjék felettünk!
Hazugság és álnokság ne üldözze az egyszerű embereket!
Küldj nemes lófajtát,
Őrizd meg a jószágot, a háziállatokat!
Adj meleget és világosságot!
Küldj esőt időben!
Nőjön sok búza!
Nőjön sok árpa!
Legyen sok eledel a jószágnak!
A nyári legelőre induló baskíroknak
Adj áldást!

Hatalmas Tengri!
Hallgasd meg a baskírok imáját,
Teljesítsd kívánságaikat!...

Ezután, az ősz vezetőt követve, férfiak, nők és gyermekek kört alkotva az égre emelték a kezüket¹, és hangosan elismételték:

Hatalmas Tengri!
Hallgasd meg a baskírok imáját,
Teljesítsd kívánságaikat!

A fenti önmagában is érdekes², de amiért ezt a szertartást idehoztam, és amire az orosz tanulmány is rámutat, hogy milyen hangsúlyosan szerepel benne a szabadság. Az első kérések között szerepel, kifejezetten ezért fordul a nép Istenhez a szertartás alkalmával. Ez a szabadságszeretet a magyar néplélekben is megvan.

Spengler szerint a Nyugatnak a végtelen meghódítására irányuló létszemlélete megtestesül a terjeszkedésben, a tengerek és kontinensek meghódításában, hegymászásban, felfedezésekben. A sztyeppei népeknek alapvető élménye a szabadság, azt is mondhatnánk, hogy övék volt a végtelen. Ebből következik, hogy nem meghódítani akarták azt, hanem megőrizni a végtelennel járó szabadságot.

A mai nyugati szabadságfelfogás két dologban nyilvánul meg. Az egyik a szabadosság (“azt csinálok amit akarok”), a másik a demokrácia hamis szabadságeszménye (csak ne legyen “diktatúra”). A sztyeppei népeknél a szabadság inkább a külső elnyomás hiányát jelenti.

Ami a hatalomgyakorlást illeti, az a magyaroknál és a sztyeppei népeknél is egy hierarchikus rendben épült fel. A családi-rokoni kapcsolatok alapján összetartozó nemzetségek felett állt a nemzetségfő, azok felett a törzsfők, és legfelül a nagyfejedelem. Anonymous írja a vérszerződés kapcsán: “Az eskü harmadik szakasza így hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.”

Amint látjuk, nem volt demokrácia, de a döntés konszenzuson alapult, a hét vezér önként választotta meg Álmos fejedelmet. A különböző szintű vezetők nem voltak leválthatatlanok, legitimációjukat a katonai és vezetői képesség, a karizma és a siker adta, ezek hiányában (ha elveszítették úgymond az égiek támogatását) elmozdíthatóak voltak. Az isteni legitimációval bíró erős vezető volt a példakép (mint Attila vagy Dzsingisz kán), de nem álltak a közösség felett. Ez az évezredek alatt természetes módon kialakult rendszer biztosította a legjobban a magyarok fizikai és szellemi szabadságát³.

A sztyeppei népekre a szellemi szabadság is jellemző. Piligrim passaui püspök 974-es, pápához címzett levele a keresztény térítéssel kapcsolatban írja: “Mert maguk a magyarok, ámbár még a pogányság bilincsében vannak, a mindenható Isten kegyelmének munkája által, senkinek alattvalóik közül nem tiltják a megkeresztelkedést, sem a papokat nem gátolják, hogy bárhová menjenek. Hanem olyan egyetértők a pogányok a keresztényekkel, és olyan barátságosan vannak egymással, hogy itt beteljesedni látszik Ézsaiás jövendölése: a farkas és bárány együtt legel, az oroszlán szénát eszik, mint az ökör.”

Nem volt kötelező államvallás, lehetett bárki valamilyen nagy univerzalista vallás követője. Mindez békés együttélést eredményezett. A magyar ősvallás megadta mindenkinek a szellemi szabadságot, amiben nem valamilyen gyengeséget vagy naivságot kell látni, hanem éppen az ősvallás erejét.

Az ábrahámi vallásokra jellemző az erőszakos térítés és a kizárólagosság követelése. Spengler szerint a nyugati kultúrára az univerzalizmus jellemző és a hatalom akarása, ami intoleráns. Ezzel szemben a szibériai/sztyeppei népek létszemlélete az egyensúlyt és harmóniát akarta fenntartani a társadalomban is, ezért az élni és élni hagyni elvét követte.

A magyar ősvallás (és a tengrizmus) ereje éppen abban van, hogy működik. Az idők kezdetétől fogva természetes módon alakult ki, ezért nem is kell ráerőltetni senkire. Ha valaki mégis eltér a hagyománytól, és más utat szeretne járni, megteheti. A szibériai/sztyeppei népek szemlélete, hogy ha valaki nem követi a szellemi hagyományt, csak magának árt vele, de az egyensúly idővel helyreáll (például ha túlvadásznak egy területet, ami a következő évben éhezéshez és törzsi konfliktushoz vezet).

A fentiekkel kapcsolatban a tradicionalista filozófia híveinek figyelmét is szeretném felhívni egy dologra. István és Koppány ellentéte nem a kereszténység és a “pogányság” közötti ellentét volt, hanem a kizárólagos kereszténység és a régi rend közötti ellentét. A régi rend pedig az volt, ahogyan békében éltek egymás mellett az ősvallás követői, a keresztények és a szinkretisták (akik valamilyen saját elgondolás alapján keverték a kereszténység tanításait az ősvallással). Tehát, ha a tradicionalisták saját elveit nézzük, miszerint tisztelni kell a tradicionális vallásokat, és a valódi ellentét a hagyomány tisztelői és a hagyományellenes erők között van, akkor egyértelműen Koppány mellé kellene állniuk, mert lényegében azt képviselte, amit ők.

A magyar ősvallás mai megítélésével kapcsolatban pedig bárkinek a görög példát ajánlanám. A görögök nagy része ortodox keresztény, mégis mindenki messzemenően büszke a hellenizmusra, ismerik, kutatják, az iskolákban tanítják. Ezzel szemben a magyar ősvallás szándékosan el van hallgatva, ugyanúgy nem foglalkoznak vele, mint ahogy az őstörténettel sem foglalkoztak sokáig. Amennyiben újraéledne, akkor a japán vagy a mongol példa lenne a követendő, ahol ezer éve él együtt az univerzális buddhizmus a sintóval, a mongoloknál pedig a tengrizmussal.

A turul madár

A turul madár a fenti szabadságeszményt kiválóan megtestesíti, és mivel a magyar ősszimbólumot keressük, foglalkoznunk kell vele és az árpádsávos zászlóval.

A ragadozómadarak a sztyeppei népek fontos szimbólumai. A burjátok néphite szerint a sas volt az első sámán, akit a nyugati szellemek küldtek az embereknek, hogy a betegségek rossz szellemeit elűzze. Amikor az emberek nem ismerték fel, gyakran le akarták lőni. A sas erre kérte, hogy egy burjátot tegyenek sámánná. Ekkor a nyugati szellemek parancsára ismét leszállt a földre, s egy fa tövében meglátott egy alvó asszonyt. Rászállt, teherbe ejtette, és a sas nemzette fiú lett az első sámán. (A monda egy másik változata szerint az asszony lett az első sámán.)

A fentihez hasonló az Emese álma monda, ahol a turul Álmos fejedelmet nemzette. A mitikus állati szellemőstől való eredeztetést totemizmusnak szokták nevezni, amivel a híres nyelvész, Pais Dezső is foglalkozott. Könyvében az alábbit írja: “Az Álmos monda gyökere tehát sokkal régibb, mint magának Álmos vezérnek a kora. A tote­misztikus emse-turul származás-legenda kezdetben valószínűleg Álmos nemzetségének az eredetmondája volt, és csak később kötötték az ő személyéhez.” Tehát a monda Álmosnál jóval régebbi, amire az is utal, hogy az Emese név anyácskát jelent (az emse szóból). Pais Dezső szerint a mitikus női alak (Emese) elnevezése annak ősanya szerepére utal.

Az oguzokról ránk maradt források szerint a 24 oguz törzsnek négyes csoportokba osztva volt egy-egy szent madara (összesen 6, a sasok fajtájából), aminek nem árthattak, és amiknek a közös neve “ongun” volt (mint ongon, vagyis védőszellem). Hogy a magyarok és a sztyeppei népek gondolkodásában is fontos szerepe volt a ragadozó madaraknak, azt számos magyar személy- és helynév mutatja: Ákos (fehér sólyom), Tiván (nemes sólyom), Bese (halászsas), Karcsa (fekete sas), Kerecsen (egy sólyomféle), Kurszán (keselyű), Torontál (kis sólyomfaj), Kánya, Kaba (egy további sólyomféle) stb.

Nem véletlen, hogy a magyarok nem halakról nevezték el magukat vagy a helyneveket. A ragadozó madár a levegő ura, mitikus ős, magasan az égen repül, közel a felső világhoz. Érthető módon lett a különböző törzsek és nemzetségek szimbóluma, hiszen a harc, a felső világ, a szabadság egyszerre jelenik meg a turul madárban.

Képzeljük el, milyen lehetett valahol a végtelen eurázsiai sztyeppén felébredni, ahol mindig fúj a szél, és a szabadban a kristálytiszta levegőt belélegezni! És a turul nemzetséghez tartozni, harcosok és táltosok közösségéhez, miközben az ember feje fölött száll a nemzetség őse, a turul madár. A szabadság érzése kézzelfogható valóság volt egykoron a magyarok számára.

Jurták felett köröző sasok valahol a mongol sztyeppén

A címer és az árpádsávos zászló

A vörös és ezüst színnel osztott címerpajzs a XIII. században jelent meg először az uralkodói pecséteken, de III. Béla (1148-1196) koráig vezethetjük vissza. Zászló és címer két különböző dolog, de a nyugat-európai királyokhoz hasonlóan a Turul-ház uralkodói is a címerük motívumait viselhették zászlójukon, vagyis feltételezhetjük, hogy vörös-ezüst sávozattal díszített lobogó alatt harcoltak. A legkorábbi ábrázolásokon a szín nem látszik, de akkoriban még a zászlós lándzsa volt a harci/törzsi jelvény, szalagokkal.

Zászlós lándzsa a nagyszentmiklósi kincs egyik korsóján

Szent István dénárja zászlós lándzsával

Vörös-ezüst sávos zászló a képes krónikában, 1360 körül

Hogy a címeren az ezüst sávok Magyarország négy nagy folyóját jelképeznék, a kutatók szerint csak utólagos magyarázat a késő középkorból. Ennél érdekesebb, hogy miért vörös és ezüst a két szín, amit használnak. A heraldikában (címertan) csak hét szín van, mindegyik saját jelentéssel. A vörös a katonai képességeket jelenti, a vért, az önfeláldozást. Az ezüst a tisztaság, ártatlanság, az ég és a felső világ jelképe.

Minden kultúrában vannak olyan színek, amik a transzcendenshez, a szakrálishoz kötődnek. Spengler szerint a mágikus kultúrában ez az arany, a fausti kultúrában a kékes-zöldes színek (a távolság színei), amik a teuton erdő mélyén vagy a katedrálisok ablaküvegein átszűrődnek. A magyaroknál ez egyértelműen a fehér. Az áldozati felajánlás általában fehér volt: fehér ló, kumisz, kenyér, só, liszt. A sámán szertartásokon használt nyírfa kérge fehér. A manysik a “termő hét határt járó fehér istenhez” fohászkodnak. A hajfonatkorong nem véletlenül (aranyozott) ezüst. A fehér számos régi helynévben megjelenik, Gyulafehérvár, Nándorfehérvár, Székesfehérvárt (latinul Alba Regia, „Királyi Fehér”) például Géza fejedelem alapította 972-ben, a város feltárt alapfalait fehér kövekből kirakott alakzat jelöli a székesegyház előtt.

A vörös a vér színe (a vörös szó eredete a “veres”, még korábban “véres”), a magyar kultúrában jelöli az összetartozást (olyan kifejezésekben, mint a nővér, testvér vagy vérszerződés), valamint a harcot és önfeláldozást, hiszen a zászlót eleve a csatákban használták, a sztyeppei népeknél pedig minden férfi harcos is volt. Azt is mondhatnánk, hogy az árpádsávos zászlóban megjelenik a fizikai és a szellemi küzdelem, amire a nemzeti szervezetek hivatkozni szoktak.

Felmerül a kérdés, nem lehetséges, hogy a nemzeti szervezetek eleve a magyar ősvallás szellemi hagyományára épülnek, valamelyest módosulva⁴? Az olyan hagyományra, mint a harmónia a természettel, az őskultusz, a népi erkölcs (igazság, becsület, vendégszeretet), valamint maga a hagyomány tisztelete.

A természetjárás, túrák szervezése, sportolás, szabad ég alatt alvás, környezetvédelem: a harmónia a természettel. A törzsi összetartást biztosító őskultusz és a nemzeti eszme összefügg. A magyar erkölcs megjelenik az igazság melletti kiállásban (a tiltás, perek és cenzúra ellenére) vagy a Becsület Napjában. És ott van a tradicionalista filozófia, az univerzális hagyomány tisztelete, míg az ősvallásban a magyar szellemi hagyomány. Végső soron azt mondanám, hogy a magyar ősvallás a nemzeti szervezetek ük-ükapja.

A befejező részben régi szokásokról és szertartásokról lesz szó, az Istenről és a Boldogasszonyról, valamint az ősszimbólumról.

Doktor Faust

Megjegyzések:

¹Az égre emelt kéz az imádság legősibb formája Nyugat-Európától Jakutföldig, amit a kereszténység is megőrzött az orante imádság formájában.

²Például az a szövegrész, hogy “küldj esőt időben, nőjön sok búza”, az “ess eső ess, holnap délig ess, zab szaporodjon, búza bokrosodjon” kezdetű magyar mondókára emlékeztet, amit a magyar ősvalláshoz kötnek.

³A hatalomgyakorlás kérdése ma is aktuális, mivel azt látjuk, hogy a demokrácia nem működik, de arról nincs konszenzus, hogy mit szeretnénk helyette. A jobboldalon sokan támogatnának valamilyen hagyományos tekintélyelvű rendszert, de ugyanúgy a jobboldal jellemzője, hogy senki nem akar rendőrállamot, állandó megfigyelést, cenzúrát, a személyes szabadság korlátozását. Véleményem szerint a magyar néplélekkel a fent bemutatott rendszer van összhangban, egy természetes módon kialakult tekintélyelvű rendszer, erős vezetővel, ami se nem demokrácia, se nem kommunista diktatúra.

⁴Tudtommal Evola útmutatása alapján a középkori lovagrend a példakép, a harcos arisztokrácia, ahol egykor találkozott a fizikai küzdelem a spiritualitással.