A homoszexualitás és a perverzió általános és elfogadott lett volna az ókori görögöknél és rómaiaknál? Spártában intézményesített gyermekmegrontás zajlott? Az ókor hanyatló időszakaiban felbukkanó szexuális aberrációk legitimálnák a mai LMBTQP-mozgalmat? Viktor Grigorjevics Liszov korabeli forrásokra és a legújabb szakirodalomra alapozott, alábbiakban közölt írása meggyőzően cáfolja ezen toposzokat.

Az elmúlt idők emlékei
többet mondanak a jelenről
mint a múltról.

Gyakran halljuk az azonos neműek közötti kapcsolatok apologétáitól, hogy az ókori világban – különösen az ókori Rómában és Hellaszban – a homoszexualitás normának számított. Valójában az ókori görög „homoszexuális utópia” mítoszát a szodómiáért elítélt Oscar Wilde népszerűsítette, de a töredékes bizonyítékok, amelyek ókori szövegek és műalkotások formájában jutottak el hozzánk, ennek épp az ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot. Az emberi történelem során a homoszexualitás – különösen passzív formában – szégyenletes és marginális jelenségnek számított. Csupán a rothadó időszakokban, a civilizációk hanyatlása idején terjedt el némileg az azonos neműek közötti szexuális gyakorlat, de akkor is normán kívülinek számított az, ha az azonos nem képviselőihez való vonzódás erősebb volt, mint az ellenkező nem iránti vonzalom. A modern kor előtt sehol és soha nem legalizálták a felnőttek közötti kizárólagos homoszexuális kapcsolatokat.

A cikk olvasásakor fontos szem előtt tartanunk a modern „homoszexualitás” kifejezés konvencionális voltát az ókori azonos neműek közötti szexuális gyakorlatokkal kapcsolatban, amelyek aligha hasonlíthatók ahhoz, ami ma az LMBTQP-közösségben történik. Tény, hogy az orális vagy anális behatolást mindig is mélyen megalázónak és a „befogadó” számára beszennyezőnek tartották, így szóba sem kerülhetett semmiféle legitim homoszexuális párkapcsolat.

Athénban a homoszexuálisokat megvetették, és jelenteniük kellett a bűnüket a templomban, ami után megfosztották őket minden polgárjoguktól. Ha eltitkolták a vétküket, kiközösítették vagy kivégezték őket. Olyan becsmérlő neveket használtak rájuk, mint a eurüpróktosz/ εὐρύπρωκτος (széles végbélnyílás), chaunopróktosz/χαυνόπρωκτος (tátongó végbélnyílás) és lakkopróktosz/λακκόπρωκτος (gödör méretű végbélnyílás).

Aiszkhinész Timarkhosz elleni beszédében elhangzik, hogy ha valamely athéni ember „kitartottként él”, azaz férfi szeretője lesz:
1) nem kerülhet a kilenc arkhón közé,
2) nem teljesíthet papi szolgálatot,
3) nem lehet ügyvéd a bíróságon,
4) nem vállalhat állami képviseletet, nem viselhet soha, semmilyen hivatalt sem Athénban, sem külföldön, se sorsoltat, se választottat,
5) nem lehet sem hírnök, sem követ, nem terjeszthet be semmilyen javaslatot,
6) nem vehet részt az állami költségen szervezett áldozatokon, nem viselhet koszorút azokon az ünnepeken, amikor a polgárok koszorút viselnek, nem léphet az agora szent körzetébe.
A fentiek megsértőjét halállal büntették.[i]

A kutatók döntő többsége egyetért abban, hogy az ókori görögöknél a két egyenrangú férfi közötti homoszexuális kapcsolatot mélyen természetellenesnek tartották, és szigorúan büntetették. Volt egy speciális kifejezés arra a férfira, aki önként vállalta a passzív szerepet az anális-genitális érintkezésben, a  kinaidosz/κίναιδος (fajtalankodó). A passzív szerep vállalásával a kinaidoszt prostituálthoz hasonlították, és méltatlanná vált arra, hogy szabad férfi legyen. Ennek következtében a kinaidoszt megfosztották az állampolgári jogaitól.  Úgy tartották, hogy az a személy, aki hagyja magát análisan meghágni, hajlamos az alkohollal, étellel, pénzzel vagy a hatalommal való visszaélésre. (Davis F. Greenberg: Transformation of Homosexuality-Based Classifications. In: Roger N. Lancaster – Micaela di Leonardo (eds.): The Gender / Sexuality Reader. Culture, History, Political Economy. Routledge, London – New York, 1997, 181. oldal).

Néhány idézet:

• „Nincs bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás általános társadalmi elfogadottságnak örvendett volna… A görögök soha nem »kanonizálták« a szodómia fizikai aktusát (…) Ha az ókori Hellaszban a homoszexualitás irodalmi apologétáin túltekintünk, a gúny és az undor széles körben elterjedt hozzáállását találjuk.” (Arno Karlen: Sexuality and Homosexuality. A New View. W. W. Norton, New York, 1977, 33. és 35. oldal)
• „Mindazok közül, akik átadták magukat a vágyaiknak, senki sem volt megvetettebb, mint a szexuális degeneráltak katapügónok vagy kinaidoszok néven ismert osztálya”. (James N. Davidson: Courtesans and Fishcakes: The Consuming Passions of Classical Athens. Harper Collins, London, 1997, 167. oldal)
• „Egy másik férfikép, a kinaidoszoké, teljesen negatív volt.” (Anna Clark: Desire: A History of European Sexuality. Routledge, London – New York, 2019, 24. oldal)
• „A kinaidoszokat visszataszítónak, társadalmi és szexuális értelemben is perverznek tartották.” (Helen King: Sowing the Field: Greek and Roman Sexology. In: Roy Porter – Mikuláš Teich (eds.): Sexual Knowledge, Sexual Science: The History of Attitudes to Sexuality. Cambridge University Press, Cambridge, 1994, 30. oldal)
• [Az ókori görögök úgy vélték, hogy] „a felnőtt férfiak közötti anális-genitális behatolás elfogadhatatlan (…) az illetlenség és a durvaság szférájába tartozik.” (Eva C. Keuls: The Reign of the Phallus: Sexual Politics in Ancient Athens. University of California Press, Berkeley, 1993, 291, 299. oldal)
• [Az ókori görögök úgy vélték, hogy] „az a felnőtt férfi, aki receptív szerepben vett részt az anális-genitális behatolásban, elvesztette férfiúi státusát, elnőiesedett, ítélet és megvetés tárgyává vált.” (Thorkil Vanggaard: Phallós: A Symbol and its History in the Male World. Jonathan Cape, London, 1972, 89. oldal)
• [Az ókori görögök úgy vélték, hogy] „az a férfi, aki élvezi, hogy egy másik férfi análisan belé hatol, aberrált, potenciálisan társadalmi nyugtalanságok forrása, és úgy kell kezelni, mint egy nőt, akire hasonlít.” (Bruce S. Thornton: Eros: The Myth of Ancient Greek sexuality. Westview, Boulder, 1997, 105. oldal)
• „Az anális-genitális behatolásban való passzív szerepvállalást megalázónak és undorítónak tartották. Az ilyenek az eurüproktoi – szó szerint »széles végbélnyílásúak« – nevet kapták.” (Daniel H. Garrison: Sexual Culture in Ancient Greece. University of Oklahoma Press, Norman, 2000, 161. oldal)
• „A törvény szerint, amelyet Aiszkhinész a 29–32. fejezetben idéz, a peporneumenosz vagy hetairékosz el volt zárva állampolgári jogainak gyakorlásától: mert a törvényhozó úgy vélte, hogy az, aki saját testét másoknak eladta, hogy azok tetszésük szerint bánjanak vele, nem habozna eladni a közösség egészének érdekeit sem.”[ii] (Kenneth James Dover: Greek Homosexuality. Bloomsbury, London, 2016, 20. oldal)

Rómában a passzív homoszexualitás katonai bűncselekménynek számított, a bűnösnek talált katonát pedig megostorozták. Úgy vélték, hogy a befogadó szerep „nőiessé” tesz egy rómait, és ha elveszíti férfiasságát, akkor civil és katonai szempontból haszontalanná, sőt a közösségre nézve károssá válik. Plutarkhosz leírja, hogy a szenátus súlyos pénzbüntetésre ítélte Gaius Scantinius Capitolinust, mert „szerelmi ajánlatokat tett” kollégája – Marcus Claudius Marcellus – fiának.[iii] Ezt követően adták ki a Lex Scantinia nevet viselő törvényt, amely megtiltotta a „fiúkkal és férfiakkal való fajtalankodást”.

Az LMBTQP-aktivisták Platón A lakoma című művére is hivatkozni szoktak, amely állítólag a fiúk és fiatal férfiak szerelmét dicséri, de itt szerelemről van szó, nem szodómiáról. A „plátói szerelem” fogalma – amely érzékiség és testi vonzalom nélküli magasztos lelki érzést ír le – ebből a műből származik. Hogy mit gondol Platón a homoszexualitásról, az a Törvények című művében olvasható:

„ha a nő és a férfi nemzés végett egyesül, a szerelem gyönyörét a természettől kapják meg – férfinak férfival vagy nőnek nővel való egyesülése ellenben természetellenes” (Platón: Törvények. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2008, I. könyv, 8. fejezet, 636c, 34. oldal, Ford.: Kövendi Dénes – Bolonyai Gábor)

„senki se merészeljen senkit se érinteni a nemes és szabad születésűek közül, csupán hites feleségét, ágyasokkal ne érintkezzék, s így törvénytelen magvakat ne vessen el, sem férfiakkal ne folytasson meddő és természetellenes kapcsolatot.” (Platón: Törvények. Atlantisz Kiadó, Budapest, 2008, VII. könyv, 8. fejezet, 841d, 314. oldal, Ford.: Kövendi Dénes – Bolonyai Gábor)

„Más lelki eltorzulást viszont a betegség vagy néhány esetben az őrület vált ki; ez történt azzal az emberrel, aki az édesanyját felkoncolta s felfalta; vagy azzal a rabszolgával, aki társának a máját megette; más beteges alkatok a természet vagy a szokás folytán alakulnak ki, pl. mikor valaki a haját tépi, a körmét rágja, vagy talán még szenet és földet is; ide sorolható a férfiak egymás közötti nemi eltévelyedése is: ez némelyekben természettől fogva van meg, míg másokban csak a szokás folytán fejlődik ki, pl. olyanokban, akiket gyermekkoruktól fogva ilyen fajtalanságra szoktattak.” (Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa Kiadó, Budapest, 1987, VII. könyv, 6. fejezet, 1148b, 192. oldal, Ford.: Szabó Miklós)

„Pederasztia”

Most nézzük meg, hogy mit jelentett az ókori görögöknél az „engedélyezett pederasztia”. A szexuálpszichológia egyik első kutatója, Richard von Kraft-Ebing a vallási konnotációval bíró „szodómia” helyett a „pederasztia” szót kezdte használni tudományos kifejezés gyanánt a pénisz végbélnyílásba való bevezetésére.

Richard von Kraft-Ebing pedersztiafogalma

Ugyanakkor az ógörögben a kifejezés szó szerint „gyermekszerető” jelentéssel bír: paisz/παῖς – gyermek, a serdülőkor (7–15 év között) értelmében, erasztész/ἐραστής – szerető. Itt kell megjegyezni, hogy a görög nyelvben négy különböző szó van, amelyeket mind szeretetként lehet fordítani: a sztorgé (στοργή), a philia (φιλία), az erósz (ἔρως) és az agapé (ἀγάπη). Ezek szeretet, önfeláldozás, figyelmesség, barátságosság, kedvesség stb. jelentéssel bírnak. A modern, leromlott görögben az „er” gyökkel rendelkező szavak erotikus érzékiségre utalnak, de az ókorban az erótasz/έρωτας kifejezést a buzgó barátság értelmében használták. Pontosan ez volt Héraklész és a bölcs kentaur, Kheirón között, amikor az előbbi „szerelemtől megragadva” elment hozzá a barlangjába lakni. Itt természetesen szó sincs szodómiáról. Ugyanez vonatkozik a spártaiakra is, akik egymás iránt elkötelezett párokra oszlottak, akik egy köpeny alatt alhattak, és csata előtt megcsókolhatták egymást. Tudvalevő, hogy a spártaiaknál a szodómia büntetése vesszőzés, megszégyenítő száműzetés, sőt halál volt. Ailianosz, az ókori római író Tarka történetek című művének III. könyvének XII. fejezetében ez áll:

„A spártai ifjak büszkeség és gőg nélkül viszonyulnak azokhoz, akik szerelmesek beléjük; sőt a bánásmódjuk éppen az ellenkezője annak, ahogyan a szép ifjak szoktak viselkedni ilyen esetekben – ők maguk kérik, hogy a szerelmesek ”inspirálják” őket; (…) Ez a szeretet azonban nem jár együtt semmiféle szégyenteljes dologgal. Ha a fiú szemérmetlenséget enged meg önmagával szemben, vagy a szerető tesz ilyet, egyikük számára sem ajánlatos Spártában maradni: száműzetésre, akár halálra is ítélhetik őket.”[iv]

A csók abban a korban a szülői és bajtársi érzések kifejezése körébe tartozott, és nem bírt szexuális jelentéssel. (Cesare Lombroso: La donna criminale. Hoepli, Milano, 1895.) Az ókori történetíró, Xenophón szerint az érett harcosok fiúkkal és fiatalemberekkel való kapcsolata idealizált férfibarátságra redukálódott, a szexuális együttlétet pedig a vérfertőzéshez hasonló perverziónak tekintették.

Az ókori Hellaszban minden fiatalember 12 éves kora után az apja jóváhagyásával példaképet választott magának – egy vagy több polgárt. Ez nem korlátozódott holmi majmolásra, hanem erre alapozva erős kapcsolatok jöttek létre, amelyek gyakran szilárdabbak voltak, mint a családhoz fűződőek. Erasztésznek lenni tiszteletre méltó dolog volt, de felelősséggel is járt: nem szabadott lealacsonyodni a tanítvány szemében, és még rosszabb volt, ha a polgárok a tanítvány helytelen nevelésével vádolták. A nevelőt meg lehetett büntetni a tanítványa vétségéért, valamint a túlzó követelésekért vagy az észszerűtlen feladatokért. Ha a tanítványt megrontotta (beleértve a szexuális megrontást is), az erasztész büntetése halál volt. Aiszkhinész Timarkhosz elleni beszéde, 16. fejezet:

„Ha egy athéni hybrist[v] követ el egy szabad születésű fiún, akkor nyújtsa be a vádat a fiú gondviselője a thesmothetéséknek, és jelölje meg a kívánt büntetést is. Ha a bíróság bűnösnek találja, akkor adják át a tizenegyeknek, és még aznap végezzék ki. Ha viszont pénzbüntetésre ítélik, fizesse meg a bírságot az ítélethozatalt követő tizenegy napon belül, hacsak nem tud azonnal fizetni, a büntetés kifizetéséig azonban vessék börtönbe. Ugyanígy kell eljárni azokkal szemben is, akik rabszolgák ellen követik el ezt a bűnt.” (Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen 16. In: Bajnok Dániel: Magánélet az agorán. Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen. Argumentum Kiadó, Budapest, 2017, 61. oldal)

Ganümédész elrablása

A pederasztikus szexuális kapcsolatok példájaként gyakran idézik Ganümédész mítoszát, amelyben a sassá változott Zeusz az Olümposzra viszi a gyönyörű ifjút, ahol kedvencévé és pohárnokává teszi, és halhatatlanságot ad neki. Évszázadokkal később létrejött a történetnek egy olyan változata, amely szerint Ganümédész Zeusz ágyasa lett, de Szókratész, Xenophón és Platón elutasítja ezt az értelmezést. Xenophón a név etimológiájára („az elmét ízlelgetni”) utalva azt állítja, hogy Zeusz a fiatalembert a pszichéje – szelleme és lelke – iránti tisztaságos szerelemmel szerette. (Lásd: Paul Chrystal: In Bed with the Ancient Greeks. Amberley, Stoud, 2016, 2. fejezet)

A különböző, szexuális tartalmú képeket tartalmazó tárgyak többnyire lupanariumokhoz (bordélyházakhoz) tartoztak, ami egyáltalán nem utal arra, hogy az ábrázolt cselekmények elterjedtek lettek volna a görög kultúrában. Általában a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő személy olyasmiért fizet, ami normális körülmények között nem áll rendelkezésére. Az ilyen leletek alapján bármilyen általánosítást tenni olyan, mintha a jövő régészei kiásnának egy BDSM-klubot, és az ott talált tárgyak alapján következtetnének az egész civilizáció erkölcseire.

Ráadásul az „ősi homoszexualitásról” a kibertérben keringő képek közül sok vagy modern hamisítvány és stilizáció, vagy a heteroszexuális kapcsolatok félreértelmezése. A Corpus Vasorum Antiquorum projekt révén ismeretes, hogy napjainkig több mint 100.000 festett ókori görög váza maradt fenn. Kenneth Dover brit kutató mintegy 600 olyan vázát sorol fel, amelyek képei szerinte „homoszexuális viselkedést ábrázolnak, vagy arra utalnak”. Egy görög szakértő, Adonis Georgiades által végzett elemzés azonban kimutatta, hogy csak 30 váza ábrázol direkte homoszexuális témákat, míg a fennmaradó 570 vázán hősök, csaták és heteroszexuális témák szerepelnek. (Adonis A. Georgiades: Homosexuality in Ancient Greece: A Myth is Collapsing. Georgiades Publishing, Athens, 2004, 100. oldal)

Vázák, amelyeken Dover burkolt homoszexuális ábrázolásokat látott

Az említett 30 vázán olyan jelenetek láthatók, amelyeken férfiak nyúlnak a fiú izgalom nélküli nemi szerve után (amit a fiú gyakran elhárít), vagy elölről próbálják meg a péniszüket a combjai közé illeszteni. Az azonos neműek anogenitális érintkezését nem ábrázolják, mivel az ilyen aktusban való passzív részvétel megalázó és sértő volt a férfi számára. Csak kicsapongó szatüroszokat ábrázolnak egymással közvetlen orogenitális homoszexuális érintkezésben, valamint állatokkal folytatott szexuális aktus közben. Vajon következtethetünk-e mindebből arra, hogy a bujálkodás (és a homoszexualitás) elfogadott volt az ókori görögöknél, ezért a modern társadalomban is annak kell lennie?

Szapphó a Leszbosz-szigetről

Az LMBTQP-aktivisták a női homoszexualitás szimbólumaként a Leszbosz szigetéről származó Szapphó nevű költőnő alakját használják, mivel szerintük néhány versének fennmaradt rövid töredékei homoerotikus utalásokat tartalmaznak. Alexandr Nyikolajevics Veszelovszkij orosz irodalomtörténész munkája szerint azonban Szapphó költészetét a fiatal férfiak és lányok szépségének, valamint a szerelemnek szentelte, elvonatkoztatva a fizikai érzékiség nyerseségétől. A Görög Pszichiátriai Társaság nemrég közzétett egy tanulmányt, amely szerint a nők közötti szerelem Szapphó verseiben plátói jellegűnek tűnik, hasonlónak Szókratész tanítványaihoz fűződő kapcsolatához – vagyis szoros személyes kapcsolatok, szexuális kontextus nélkül. (K. Laios – M. M. Moschos – E. Koukaki – M.-I. Kontaxaki – G. Androutsos: Homosexuality According to Ancient Greek Physicians. Psychiatriki 28(2017)1, 60–66.)

Szapphó

Tekintettel arra, hogy Szapphó egy férfi iránti viszonzatlan szerelme miatt vetette le magát a szikláról, és hogy a klasszikus athéni komédia úgy ábrázolta őt, mint kicsapongó nőt, akinek számos viszonya volt férfiakkal, így szimbolikus pozíciója a kortárs „homoszexuális kultúrában” különösen ironikus.

Tagadhatatlan történelmi tény, hogy minden olyan társadalom, ahol a szexuális erkölcstelenség elterjedt, hamarosan megszűnt létezni. Minden olyan nemzet, amely elfogadta a szodómiát, évszázadok alatt a szakadékba zuhant, míg a szexualitást korlátozó kortársaik még ma is léteznek. A történelem azt mutatja, hogy amikor egy társadalom legalizálta a bűn és a züllöttséget (ami mindig általános erkölcsi hanyatlással járt együtt), hamarosan elborította a szomszédos, egészségesebb és erősebb nemzetek hulláma. Így rothadt el belülről és omlott össze az ókori Hellasz, a császári Róma pedig barbárok uralma alá kerülve bukott el. Az ókori hellének elkorcsosultak, és helyüket a szomszédos kis-ázsiai népek vették át, amelyek a mai Görögország lakosságának többségét teszik ki. Abból ítélve, ami ma a nyugati civilizációban történik, ugyanez a sors vár rájuk. Már látszik, ahogy a szodómiát és más perverziókat felvállaló európaiakat afrikaiak, törökök és arabok váltják fel.

(Наука за правду nyomán Szent Korona Rádió) 

Lábjegyzetek

[i] „»Ha az athéniak közül valaki kitartottként él, akkor ne lehessen a kilenc archón egyike« – gondolom azért, mert ez a hivatal koszorú viselésével jár »ne teljesíthessen papi szolgálatot« – hiszen a teste tisztátalan »állami képviseletet se vállalhasson, és ne viselhessen soha semmilyen hivatalt sem otthon, sem külföldön, se sorsokat, se választottat; és ne lehessen sem hírnök, sem követ« – és bíróság elé se idézhesse a követeket, sőt ne is jelenthesse fel őket bérvádlóként, pénzjutalom fejében – »és a véleményét se mondhassa el semmikor, sem a tanácsban, sem a népgyűlés előtt« – még akkor sem, ha ő volna a legcsodálatosabb szónok. Arra az esetre, ha valaki netán áthágná a törvényt, a törvényhozó létrehozta a prostitúció miatti vádakat, és a legsúlyosabb büntetéseket helyezte kilátásba. [A jegyzőhöz:] Olvasd föl nekik ezt a törvényt is, hogy lássák, miféle törvényeink vannak, milyen szépek és erkölcsösek – és ezeket áthágva merészelt a népgyűlés előtt beszélni Timarchos, akinek életmódját jól ismeritek.
Törvény [Ha egy athéni áruba bocsátja testét, akkor ne lehessen a kilenc archón egyike, ne teljesíthessen papi szolgálatot, állami képviseletet se vállalhasson, és ne viselhessen soha semmilyen hivatalt sem otthon, sem külföldön, se sorsokat, se választottat, ne lehessen hírnök, ne terjeszthessen be semmilyen javaslatot, ne vehessen részt az államköltségen szervezett áldozatokon, ne viselhessen koszorút azokon az ünnepeken, amikor a polgárok koszorút viselnek, és ne léphessen az agora szent körzetébe. Ha valaki megszegné ezeket a szabályokat, ítéljék el prostitúcióért, és bűnhődjék halállal.]” (Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen. 19–21. fejezet, In: Bajnok Dániel: Magánélet az agorán. Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen. Argumentum Kiadó, Budapest, 2017, 62. oldal)

[ii] „»Vagy aki prostituáltként, vagy kitartottként élt« – mondja, mert úgy gondolja, hogy aki a saját testét eladta, hogy erőszakot tegyenek rajta, az a közügyekkel is könnyen így tehet majd.” (Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen. 29. fejezet, In: Bajnok Dániel: Magánélet az agorán. Aischinés vádbeszéde Timarchos ellen. Argumentum Kiadó, Budapest, 2017, 64. oldal)

[iii] „Aedilissége idején egy kellemetlen pert kellett vállalnia. Volt egy virágzó ifjúságú, azonos nevű fia, akit polgártársai szerény modora és műveltsége miatt ugyancsak nagyra becsültek. Marcellus hivataltársa, egy Capitolinus nevű, kéjsóvár és féktelen természetű férfi beleszeretett a fiúba, és szerelmi ajánlatokat tett neki. A fiú eleinte magától is visszautasította Capitolinus kísérletezéseit, de amikor a férfi megismételte ajánlatát, szólt apjának, Marcellus pedig felháborodottan a senatus elé idéztette hivataltársát. Capitolinus mindenféle kibúvóval és kifogással állt elő, majd a néptribunusokhoz fellebbezett, s amikor fellebbezését elvetették, azzal akart kibújni a vád alól, hogy tagadta, amit tett. Mivel nem volt rá tanú, hogy csakugyan ajánlatot tett, a senatus megidézte a fiút, aki meg is jelent. Mikor a senatorok látták, mint pirul el, sír és tör ki belőle szégyenérzettel vegyes haragja, nem kívántak több bizonyítékot, bűnösnek mondták ki Capitolinust, és pénzbírságot szabtak ki rá. Marcellus ebből a pénzből ezüst áldozócsészét készíttetett és felajánlotta az isteneknek.” (Plutarkhosz: Marcellus. 2. fejezet. In: Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok II. Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 44. oldal, Ford.: Máthé Elek)

[iv] Ez a rész a mű Thomas Stanley fordításában, 1665-ben, Londonban megjelent angol kiadásából elegánsan kimaradt. Erre utal egy lábjegyzet is, amely a University of Chicago oldalán online elérhető változatban szerepel: „A XII. fejezetet a fordításban erősen szerkesztették; az első részt kihagyták, a másodikat pedig annyira félrefordították, hogy az értelmét elfedte. Sokkal jobb lett volna, ha Stanley kihagyja a fejezetet, ha már nem volt hajlandó lefordítani.”

[v] A hübrisz/ὕβρις másodlagos jelentése a ’kéjvágy’, ’bujaság’. (Györkössy Alajos – Kapitánffy István – Tegyey Imre (szerk.): Ógörög – magyar nagyszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, 1106. oldal)