Amikor Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke, gyerekként egy leromlott leningrádi – ma Szentpétervár – lakótelepen élt, barátaival patkányokat kergetett végig a folyosókon botokkal. Egy nap az egyik sarokba szorított nagy patkány hirtelen megfordult, és a fiatal Putyint kergette vissza a lakásukba, így kezdődik az Al Jazeera felvezetője ahhoz a cikkhez, melyet az elmúlt hetekben szenteltek annak, hogy Vlagyimir Putyin 25 éve van hatalmon Oroszországban. Ebben tárgyilagosan és tényszerűen veszi sorra az orosz elnök életútját, s úgy gondoljuk, ez a fajta objektív mérce fájdalmasan hiányzik a nyugati, és a magyar médiából is, ezt a hiányt kívánjuk ellensúlyozni. Mindenki kialakíthatja a maga álláspontját. A cikket – terjedelmi okok miatt – részletekben fogjuk közreadni. Az előző részt ott hagytuk abba, hogyan számolt le ellenfeleivel. Ezúttal azt az időszakot fogjuk górcső alá venni, hogyan alakult az Egyesült Államokkal Oroszország kapcsolata a 2013-ban kijevi (Majdan) eseményekig.
George W. Bush amerikai elnök és Vlagyimir Putyin először 2001. június 16-án találkozott Brdóban, Ljubljana közelében, Szlovéniában (fotó: Sean Gallup / Getty Images)
Elnöksége korai éveiben Putyin közös célt látott az Egyesült Államok „terrorizmus elleni háborújában” és a saját csecsenföldi szeparatisták elleni hadjáratában. „Akkoriban még sokkal kedvezőbb, nyitottabb hozzáállása volt a Nyugat felé, és próbált közös nevezőt találni” – mondta Grigorij Javlinszkij.
Putyin volt az első államfő, aki 2001. szeptember 11. után telefonon felhívta George W. Bush amerikai elnököt, hogy támogatásáról biztosítsa. Még azt is felajánlotta, hogy Oroszország csatlakozna a NATO-hoz, illetve hogy együtt építsenek rakétavédelmi rendszert – „hogy egész Európa védelmet élvezzen”.
2002-ben stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal.
„Próbált közös megértésre jutni” – mondta Javlinszkij. „De nem jött össze.”
A kapcsolatok akkor romlottak meg igazán, amikor világossá vált: Washingtonnak saját elképzelése van a világrendről. A 2003-as, az USA által vezetett iraki invázió megmutatta Putyinnak, hogy az Egyesült Államok kész egyedül, mások véleményét figyelmen kívül hagyva katonai erőt alkalmazni – mindezt a „szabadság” és „demokrácia” nevében, Oroszország tiltakozása ellenére is.
Közelebb Oroszországhoz, 2004-ben Ukrajnában tömegtüntetések robbantak ki, miután a választásokat állítólag elcsalták a Moszkva-barát Viktor Janukovics javára. Ez az esemény – a „narancsos forradalom” – Putyin szemében egy újabb kísérlet volt a Nyugat, különösen az Egyesült Államok részéről arra, hogy aláássák Oroszország befolyását a szomszédos országokban, és rezsimváltást idézzenek elő.
Eközben a NATO – amely eredetileg a Szovjetunió elleni katonai szövetségként jött létre – egyre közelebb húzódott Oroszország határaihoz, új tagállamokat felvéve.
A 2011-es líbiai beavatkozás, amikor a NATO légtérzárlatot vezetett be, lehetővé tette a lázadók számára, hogy elfoglalják az országot, és megöljék Moammer Kadhafit – a nyugati imperializmus egyik legismertebb ellenfelét. Halála mélyen felzaklatta Putyint. Mihail Zigar, a Kreml-közeli forrásokkal rendelkező újságíró szerint Putyin „dühöngött”, amikor megtudta a hírt.
Ugyanazon a télen több tízezren vonultak az utcákra Moszkvában, a Bolotnaja téren, tiltakozva a választási csalások ellen, melyek révén Putyin újabb ciklusra kapott lehetőséget. A tüntetések más városokra is átterjedtek – ezek voltak a modern orosz történelem legnagyobb utcai megmozdulásai. Százas nagyságrendben tartóztattak le embereket.
A Luzskov-hídon feszített molinón ez állt: „Csalók és tolvajok, adjátok vissza a választásainkat!”
Putyin számára ez egy újabb narancsos forradalomkísérlet volt – ezúttal saját hazájában. Ilya Budraickisz, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) orosz történésze és társadalomtudósa szerint Putyin ekkorra már teljesen meg volt győződve arról, hogy ő maga a következő célpont egy lehetséges külföldről támogatott rezsimváltás során.
Ebben a tekintetben is érthető, miért érezte nagy fenyegetésnek Ukrajnát. Amikor 2013-ban kitört az ukrán Majdan-forradalom, és megbuktatta az oroszbarát elnököt, Viktor Janukovicsot, Putyin ezt ugyanazzal a szemlélettel értelmezte, mint a korábbi eseményeket. A népfelkelést szerinte egy „alkotmányellenes fegyveres puccs” idézte elő – mégpedig az Egyesült Államok irányításával.
Ezután pedig, jön sorozatunk befejező része, ahol már napjaink eseményét fogjuk elemezni…
(Folytatjuk.)
Henney Viktor – Kuruc.info
