Mindennek a részletes ismerete segít átlátni és megérteni a zsidó etnikai csoportaktivizmus karakterét, aminek fontossága már csak azért is fontos, mert a jelenség túlmutat október 7 vonatkozásain, más területeken is érdekellentétet, a fehér ember számára káros hatást eredményez.

A médiabeli zsidó manipuláció egyik kiemelkedő példája volt a The New York Times riporterének, Anat Schwartznak, az izraeli légierő volt hírszerző tisztjének esete, akinek rendkívül népszerű, mára híressé vált cikke a Hamász által az október 7-i események során a nők elleni szexuális erőszak állítólagos fegyverként való alkalmazásáról erős kritikákat kapott a megjelenés után, és mint kiderült, ellentmondásos, valamint erősen félrevezető volt komolyabb bizonyítékok nélkül (Scahill et al., 2024). Az is ismert, hogy Schwartz „tetszikelt” egy Twitter-bejegyzést a közösségi médiában, amely szerint Izraelnek „vágóhíddá kell változtatnia az övezetet [Gázát]”, és hogy a palesztinok „emberi állatok...” (idézve: uo.; lásd még: North, 2024). Itt juthat eszünkbe a Jewish News of Northern California 2001-es cikke, amely a zsidó újságírást és annak etikáját vizsgálja. A cikkben egy egyetemi lap egyik írója, Marita Gringaus nyíltan megjegyezte: „Az egyetemen már most is annyi Izrael-ellenes érzület van, hogy óvatosnak kell lennünk minden további Izrael elleni kritikával... Ez zsidóként a mi felelősségünk, ami nyilvánvalóan ellentmond újságírói felelősségünknek.” Egy másik egyetem egyik írója, Uzi Safanov egyetértett: „Én zsidó vagyok, mielőtt újságíró lennék, mielőtt valaki fizetne nekem, hogy írjak. ... Ha találok egy negatív dolgot Izraelről, nem fogom kinyomtatni, és elgondolkodom azon, hogy miért történt ez, és mit tehetek, hogy változtassak rajta”. Safanov hozzátette, hogy ha végül is negatívan írna Izraelről, akkor is megpróbálná „áthárítani a felelősséget” (uo.).

 

Schwartz esetével ellentétben a Sky News műsorvezetőjét, Belle Donatit kirúgták a Comcast tulajdonában lévő csatornától, miután a gázai pusztítást a holokauszthoz hasonlította egy Danny Danon ENSZ-nagykövettel készített interjúban (Kanter, 2024). Releváns itt: a New York Times kiadója Arthur Gregg Sulzberger, míg főszerkesztője Joseph Kahn, mindketten zsidók. A Comcast elnök-vezérigazgatója Brian L. Roberts, míg a Sky News Group ügyvezető elnöke David Rhodes, ügyvezető igazgatója és főszerkesztője pedig Jonathan Levy, szintén mind zsidók.

 

Pillanatkép Belle Donati és Danny Danon rövid vitájából

Schwartz természetesen messze nem az egyetlen izraeli, akinek a nyugati fősodratú média szolgáltat felületet, bár gyakran a kulisszák mögött töltik be a pozíciókat, amint az a MintPress News részletes beszámolójából, az „Egykori izraeli kémek dolgoznak a Google, a Facebook és a Microsoft vezető pozícióiban” című cikkből is kiderült: „A Meta egyik legbefolyásosabb embere Emi Palmor. Palmor egyike annak a 23 személynek, akik a Facebook felügyelőbizottságában ülnek. A Mark Zuckerberg által a Facebook »legfelsőbb bíróságaként« jellemzett Felügyeleti Testület dönt arról, hogy milyen tartalmakat fogadjanak el és népszerűsítsenek a platformon, és mit kell cenzúrázni, törölni és elnyomni” (Macleod, 2022). A riport szerint más – gyakran egykori – katonák, hírszerzési tisztviselők, valamint különböző, az izraeli kormányhoz kötődő személyek, például olyanok, akik az Izraeli Védelmi Erők 8200-as egységében szolgáltak (akiknek a feladata a megfigyelés), fontos szerepet játszanak a legnagyobb online kommunikációs forgalmat bonyolító platformok némelyikénél. Hogy csak néhányat említsünk, a szerző megnevezi Eyal Kleint, a Facebook Messenger adattudományi vezetőjét, Eli Zitlint, aki a Microsoft fejlesztési vezetője, de a Metánál is dolgozik, vagy Tom Chetet, aki a Meta menedzsere, továbbá Ranen Goren mint mérnöki vezető, Gil Osher, Yoav Goldstein, Dana Baril, Omer Goldberg mint biztonsági mérnökök, fejlesztők és mások. A cikk megjegyzi, hogy Yonatan Ramot „egyidejűleg a Meta számára dolgozott, miközben még aktív szolgálatban volt a 8200-as egység vezetőjeként”. Ez természetesen releváns vizsgálatunk szempontjából, különösen akkor, amikor egy kicsit visszatérünk az első részben említett Chiklihez, megismerkedünk a CyberWell munkásságával, és a nem zsidó diskurzus irányítása érdekében kifejtett zsidó hálózatépítés jellegével.

2023 novemberében Amichai Chikli az izraeli Knesszetben az Egyesült Államokban zajló diáktüntetésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy „már korábban is mondtam, és most is elmondom, hogy szerintem, különösen az Egyesült Államokban, támadásba kellene lendülnünk” (Fang & Poulson, 2024c). Chikli biztosította a törvényhozókat, hogy „új pénz van a költségvetésben egy ellenkampányra, amely elkülönül a hagyományosabb PR, és a kormány által gyártott fizetett reklámtartalomtól”, amely 80 programot tartalmazott, „amelyet »Concert« módon kell végrehajtani” (idézve: uo.). Itt az utalás egy izraeli kormányzati programra vonatkozik, amely kezdetben a Kela Shlomo nevet viselte, később „Concert”-re nevezték át, majd 2022-ben végül „Izrael Hangjai” (Voices of Israel) névre váltott. A program „korábban olyan csoportokkal dolgozott együtt, amelyek élen járnak az úgynevezett »BDS-ellenes« állami törvények elfogadására irányuló kampányban, amelyek büntetik az amerikaiakat, ha bojkottban vagy más erőszakmentes tiltakozásban vesznek részt Izrael ellen” (uo.). A CyberWell nonprofit szervezet, amelynek kimondott célja az állítólagos antiszemitizmus elleni küzdelem, elsősorban a virtuális térben, tagadja a Voices of Israelhez való tartozást ugyan, de ahogy Fang és Poulson (2024b) bemutatja, „mély kapcsolatokat ápolnak az izraeli kormány propagandatevékenységének hírszerző részlegével”, és „október 7-e óta befolyásos szerepet játszanak a közösségi média tartalmának alakításában”. Ahogy a szerzők rámutatnak:


Az izraeli Alija és Felszívódás Minisztériumának egyik tisztviselője, Ella Saban megjegyezte, hogy „Mi együtt dolgozunk az ADL-lel [Rágalmazáselleni Liga], együtt dolgozunk civil társadalmi szervezetekkel, a CyberWell és [az izraeli Online Antiszemitizmus Elleni Küzdelem] a FOA nevű érdekvédelmi szervezet itt székel, és jó kapcsolatot ápolunk az izraeli közösségi hálózatokkal is” (Idézve: uo.). A Meta, a TikTok vagy az X megbízható partnereként dolgozva a CyberWell elkezdte „a közösségi normák és a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos irányelvek érvényesítését és javítását az egész digitális tájképen, az online antiszemitizmus elleni küzdelem érdekében”, és az Izraeli Védelmi Erőkkel szoros kapcsolatban álló embereket foglalkoztat, mint például Tal-Or Cohen Montemayor, az alapító és ügyvezető igazgató, aki Zohar Gorgel alatt szolgált, aki „az IDF kitüntetett hírszerző tisztje, több mint egy évtizedes tapasztalattal különböző kiber- és technológiai szerepkörökben” (Klarenberg, 2024).

 

Deborah Lipstadt (a bal oldali asztalnál balról a harmadik) az amerikai kormány képviseletében az izraeli CyberWell egyik csapatával folytat megbeszélést a világhálós antiszemitizmus elfojtásáról 2024 májusában (forrás: Instagram/@cyberwell_org)

 

A MintPress News szerint más magas rangú izraeliek is együttműködnek a szervezettel, mint például Yonathan Hezroni, „az IOF katonai hírszerzés kutatási osztályának egykori elemzője és elemzőcsoport-vezetője”, vagy Dina Porat, az izraeli holokausztmúzeum, a Jad Vasem vezető történésze, aki „nagyban befolyásolta az IHRA munkadefinícióját”, és Amos Yadlin, szintén az IDF-től (uo.). A zsidó nyomásgyakorlás egyik győzelme volt a Meta döntése, amely megtiltotta „a »cionistákra« való becsmérlő vagy fenyegető utalásokat azokban az esetekben, amikor a kifejezés zsidókra vagy izraeliekre vonatkozik” (Magid, 2024). A zsidó sovinizmus kritizálása anélkül, hogy az „zsidókra vagy izraeliekre” utalna, eredendően abszurdnak tűnhet, de hogy ez a cionizmus mint politikai irányzat helyett mikor utal rejtett módon zsidókra, az a moderátorok döntése – az a fajta rugalmasság ez, amely a cenzorok javára válik, ha az indoklás csupán ürügy. Valóban, e szabvány szerint „a Facebookon és az Instagramon [mindkettő a Meta ellenőrzése alatt áll] a posztok mostantól eltávolításra kerülnek, ha a moderátorok úgy határoznak, hogy azok »antiszemita sztereotípiákat« használnak” (uo.).

Deborah Lipstadt, a Biden-kormányzat antiszemitizmus-ügyi megbízottja és elismert holokauszt-aktivista üdvözölte az irányelvváltozást, és megjegyezte, hogy ez „fontos lépés az online antiszemitizmus féktelen terjedésének mérséklésében”, valamint megjegyezte annak fontosságát, hogy szoros kapcsolatokat kell kialakítani a legnagyobb online platformokkal, ahol a vita zajlik: „Büszkék vagyunk arra, hogy a Meta és más közösségi médiavállalatok is részt vettek az online antiszemitizmus elleni szimpóziumon, amelyet az irodám hívott össze a múlt hónap elején” – tette hozzá (uo.).

 

Hogy a Metának mekkora nyomásra volt szüksége, nem világos, tekintve, hogy Sheryl Sandberg 2022-ig annak operatív igazgatója, jelenlegi tanácsadója ismert cionista és az izraeli ügyek aktivistája, beleértve a jelenlegi erőfeszítéseiket is – melyekhez maga Sandberg is hozzájárult a Screams Before Silence (2024) című dokumentumfilmjével, amely a Hamász által október 7-én elkövetett állítólagos szexuális erőszakra összpontosít, lényegében arra, amiről Anat Schwartz – mint egy másik cionista, aki szoros kapcsolatban áll az izraeli politikai elittel – szintén beszámolt. Sandberg filmje jelentős mértékben támaszkodott Schwartz tudósítására, valamint a Hamász állítólagos tagjainak kihallgatási videóira, amelyeket ilyen esetekben újságírói szemmel szokás gyanúval kezelni, mert nagy valószínűséggel kényszer alatt adják azokat. Valóban, a foglyok kínzása és szexuális bántalmazása Izrael által egy jól dokumentált jelenség, lásd: Qatamish és Sha’ban (2003); Buxbaum (2024); B’Tselem (2024). Mindenesetre, hogy visszatérjünk a Voices of Israelhez, Omer Benjakob (2024) az izraeli Háárecben arról számolt be, hogy egy izraeli kormány által támogatott „befolyásolási kampány” projekt „széles körben használt hamis weboldalakat és közösségi médiafiókokat, hogy Izrael-barát, palesztinellenes és muszlimellenes tartalmakat, valamint az amerikai egyetemeken tapasztalható antiszemitizmusról szóló valótlanságokat népszerűsítsen”, és az eredmények arra utalnak, hogy ők álltak a propagandaakció mögött. Egy hírszerző szerint, aki jelen volt a találkozókon: „Több százmillió sékelt költöttek a hasbarára, négy különböző minisztériumot hoztak létre, de végül nagyon gyorsan alvállalkozókat kellett fizetni, hogy nagyon gyorsan felkerüljön egy csomó digitális tartalom. Nem meglepő, hogy a végén az egyikük lebukott”. (Uo.)

Omer Dostri izraeli katonai stratégiai és nemzetbiztonsági szakértő (és a közelmúlt óta Benjámín Netanjáhú szóvivője) tanulmánya, amelyet az Army University Press, az amerikai hadsereg elsőszámú multimédiás szervezete adott ki, részletezi „Izrael küzdelmét” az általa „információs dimenziónak és befolyásolási műveleteknek” nevezett jelenséggel – avagy Izrael gázai és ciszjordániai magatartásáról szóló tudósításokkal és vitákkal – kapcsolatban október 7-e után. Dostri összefoglalója jó képet ad arról, hogy Izrael milyen mélyen kapcsolódik a nyugati diskurzus platformjaihoz, és milyen hatalommal rendelkezik azok felett:


A TikTok közösségi médiafelület, amely egy kínai vállalat, a ByteDance tulajdonában van, a zsidó aktivizmus egy szemléletes esetét mutatja be. A platformon viszonylag elterjedté váltak az Izrael-kritikus tartalmak október 7 után, ami a harag és a félelem tüzét lobbantotta lángra az olyan zsidó aktivistákban, mint Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga vezetője, aki egy kiszivárgott telefonfelvételen ezt mondja: „Nagy, nagy, nagy generációs problémánk van” – figyelmeztetett, utalva azokra a felmérésekre, amelyek állítólag azt mutatják, hogy az Izrael iránti alacsony támogatottság nem a politikai jobb- vagy baloldal mentén, hanem fiatalok és idősek közötti eltérésben lelhető fel: „Megdöbbentően és ijesztően magas azoknak a fiataloknak a száma, akik szerint a Hamász mészárlása jogos volt. Szóval tényleg van egy TikTok-problémánk, egy Z-generációs problémánk, és a közösségünknek ... energiát kell erre fordítania, méghozzá gyorsan” – mondta. Sacha Baron Cohen színész, aki szintén az ADL tagja, máshol hasonlóan nyilatkozott: „Ami a TikToknál történik, az a nácik óta a legnagyobb antiszemita mozgalmat hozza létre” – figyelmeztetett, hozzátéve, hogy »Ha visszagondolunk október 7-re, az ok, amiért a Hamász képes volt lefejezni fiatalokat és megerőszakolni nőket, az az volt, hogy kisgyerekkorukból olyan képekkel voltak etetve, amelyek gyűlöletre késztették őket«, azzal vádolva a platformot, hogy hasonló tartalmakat táplál a fiataloknak (Maheshwari, 2023).

Mitt Romney amerikai szenátor, Antony Blinken külügyminiszterrel folytatott beszélgetésén azt is felvetette (19:30-tól), hogy a gázai civilek és infrastruktúra Izrael általi pusztítása során az ország megfigyelhető rossz hírneve a TikTok miatt van: „Miért volt ilyen szörnyű a PR? ... jellemzően az izraeliek jók a PR-ban – mi történt itt, hogyan voltak ők és mi is ilyen hatástalanok a realitások és a mi álláspontunk kommunikálásában? ... És egyesek még azon tűnődnek, hogy miért volt ilyen elsöprő támogatottsága annak, hogy esetlegesen letiltsuk a TikTokot [Blinken egyetértően bólogat].” Ez határozottan arra utal, hogy az Izrael számára kedvezőtlen „PR” az oka annak, hogy az amerikai törvényhozók a platform betiltását szorgalmazták: „Washingtonban a színfalak mögött a törvényhozók és a Biden-kormányzat tisztviselőinek kétpárti csoportja csendben új törvényt tervezett a TikTok betiltására vagy a TikTok nem kínai tulajdonosnak való eladásának kikényszerítésére” – foglalta össze a The Wall Street Journal, bemutatva nekünk a törekvés vezető erejét, Jacob Helberget, egy kongresszusi kutató és tanácsadó testület tagját, aki már egy ideje aktívan dolgozik ezen, ami pedig a valódi motivációt illeti, a cikk megjegyzi: „A Hamász által aznap Izraelben elkövetett támadás és az azt követő gázai konfliktus lett a fordulópont a TikTok elleni nyomulásban, mondta Helberg. Azok az emberek, akik korábban nem foglaltak állást a TikTok-kal kapcsolatban, aggódni kezdtek amiatt, ahogyan Izraelt ábrázolják a videókban, és amiatt, amit úgy értelmeztek, hogy megnőtt az alkalmazásba feltöltött antiszemita tartalmak száma.” (Woo et al., 2024)

 

Jacob Helberg Trump mellett kampányol 2024 szeptemberében

 

A zsidó Helberget ebben a munkában Anthony Goldbloom, egy San Franciscóban élő adattudós segítette – tudjuk meg, míg a törvény kongresszusi tervezőjét, Mike Gallaghert, aki valószínűleg nem zsidó, az AIPAC finanszírozza (Klarenberg, 2024b). Végül a CyberWell bevonásával a TikTok a jelek szerint meghajolt a nyomás alatt: „Egy vasárnap közzétett podcast-interjúban a CyberWell vezérigazgatója, Tal-Or Cohen kijelentette, hogy a TikTok »nem hivatalosan« beleegyezett, hogy elfogadja a Meta cionizmussal kapcsolatos kritikákra vonatkozó irányelvét.” (Fang & Poulson, 2024d)

A cionisták sikerei a diskurzus ellenőrzésében és a másként gondolkodók megbüntetésében megfigyelhetők voltak ebben az egyéves időszakban is. Gondoljunk csak Shaun King, a Black Lives Matter egyik prominens vezető személyiségének esetére, aki a 2020-as erőszakos nyár során a közösségi felületek kényelmes használatával a tüntetések és zavargások szításának élére állt – legalábbis a virtuális térben. Ezúttal azonban palesztinbarát üzenetei miatt letiltották a Meta Instagram platformjáról (Menahan, 2023b). Hasonlóképpen, egy marylandi székhelyű, bevándorlókat segítő csoport, a CASA „veszélybe sodorhatta a finanszírozást, miután kiadott egy nyilatkozatot, amely kritikusan értékelte Izrael gázai akcióit” – jelentette az NBC4 Washington, idézve a nyilatkozatot, amely elítélte a „palesztin nép etnikai tisztogatását,” bár megjegyzendő, hogy közben a Hamászt is elítélte az (Spencer, 2023). Mint a cikk rámutat, „A zsidó közösségben sokan antiszemitának nevezték a bejegyzéseket”, ezért a csoport azonnal bocsánatot kért „a zsidó közösségben élő testvéreinktől és nővéreinktől a fájdalomért, amit ma nekik okozunk” – írták. Úgy tűnik, ez nem volt elég, mert „Montgomery megye teljes állami szenátusi küldöttsége aláírt egy levelet, amelyben elítélték a CASA bejegyzéseit, mondván, hogy azok bántóak, megosztóak és antiszemita jellegűek”. A kórus élén a zsidó Craig Zucker szenátor állt. A cionista nyomás hatalmára utal, hogy egyes tiltakozó csoportok, mint például a New York-i Peace Action Group, még „arra is kitért, hogy megtiltotta a táblák, jelszavak és kántálások használatát az egyik Palesztina-barát gyűlésükön. Attól tartottak, hogy az olyan szavak kimondása, mint »dekolonizáció«, »intifáda« és »forradalom« (még akkor is, ha a zsidó aktivisták akarták ezeket a szavakat használni), mind olyan kifejezéseknek minősülnek, amelyeket nem tudnak ellenőrzésük alatt tartani” (Falcone, 2024).

Egy másik példa: amikor Briahna Joy Gray néger újságírót kirúgták a The Hill című laptól, miután állítása szerint azok hosszasan nyomást gyakoroltak rá, hogy tompítsa Izrael-kritikus tudósításait, Glenn Greenwald díjnyertes zsidó újságíró interjút készített vele, és bevezetőjében megjegyezte (8:50-től), hogy az újságírókat kiemelkedő mértékben büntetik, vagy nyomást gyakorolnak rájuk, hogy tudják, hol húzódnak a határok:


Narratívák összemosása

A propaganda területén (hogy ismét röviden visszatérjünk rá) a keretek normalizálása és a fogalmak népszerűsítése a közvélemény tudatában a zsidó aktivizmus visszatérő elemei voltak az elmúlt egy évben is. Az október 7 utáni palesztin küzdelemmel kapcsolatban, főként Európában, azonnal észrevehető volt egy erős nyomás a cionisták és filoszemita szövetségeseik részéről, hogy a palesztinokat összemossák az arab vagy iszlamista migránsokkal, akik legalább a 2015-ös migránsválság óta nagy számban érkeznek Európába – legalábbis akkor volt az, hogy az „iszlám bevándorlás” valósága az európai társadalmak minden szegmensét elérte, a sokak által, főként a köznép körében, az ezzel járó, elkerülhetetlen aggodalmakkal együtt. Az október 7-i Hamász-akció utóhatása tehát egy olcsó, bár viszonylag hatékony propagandaeszközt kínált: Izraelt ugyanazok a „muszlimok” és „iszlamista terroristák” támadják, akikkel az európaiak is kénytelenek voltak együtt élni az elmúlt években. Az „Allah”-ot kiabáló és tömeges halálos áldozatokkal járó erőszakot elkövető, sötét bőrű arabok látványa, miközben Izraelt „nyugati demokráciaként” mutatják be, valóban nagyon könnyen összemoshatja a valóságot a valótlansággal az átlagemberek szemében.

 

Ezt a propagandaelemet, amelyet itt narratív összemosásnak nevezhetünk, a vizsgált egyéves időszak alatt is széles körben alkalmazták. 2023 októberének végén a kormányzó Fidesz a Parlamentben elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben kijelentette, hogy „az Európába ellenőrzés nélkül, nagy számban beengedett tömegek, akik között ott vannak a terror hívei, a Hamász és más terrorszervezetek megbízottjai is, közvetlen és súlyos kockázatot jelentenek az európai polgárok, illetve a kontinens biztonságára. … Ez a felelőtlen és elhibázott migrációs politika egyenes következménye”. Természetesen nincs arra vonatkozó bizonyíték, miszerint a Hamász „megbízottjai” Európába jöttek volna ilyen módon, ilyen céllal. A kiáltvány mindenesetre támogatta Izrael Gáza elleni pusztítását is, hozzátéve, hogy „A terrorizmus áldozatainak joguk van megvédeni magukat, és megtenni az ahhoz szükséges lépéseket, hogy a támadás ne ismétlődhessen meg”. Nem a palesztinokra gondoltak.

 

„A rosszindulatú cionista rezsim csak az USA támogatásával tudott talpon maradni” - iráni propaganda 2024 októberéből

Valóban, alig néhány nappal az események egyéves évfordulója előtt, 2024. október 1-jén, Budapesten tartotta Magyarország a második nemzetközi Izrael-párti csúcstalálkozót. Szánthó Miklós, a kormány által bőkezűen (becslések szerint 9 milliárd forintot is kaphattak 2021-ben) finanszírozott Alapjogokért Központ agytröszt (think tank) főigazgatója az eseményt megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy „Izrael harca a terror ellen lényegében ugyanaz a harc, amit mi magyarok az illegális bevándorlás és a határvédelem ellen folytatunk”, ami már alapjában véve is nyilvánvaló abszurditás, tekintve, hogy legalábbis a kormány kommunikációja szerint Magyarország harcot folytat azért, hogy megőrizze nemzetét a nem európaiaktól, a saját földjén, ami, megjegyezhetjük, nagyobb hasonlóságot mutat a palesztinok harcával, akik a saját földjükön, palesztin földön akarnak maradni, míg Izrael terjeszkedő katonai megszállást és etnikai tisztogatást (legalábbis részleges népirtást) folytat. Az összemosott narratív elemeket mindenesetre jól illusztrálja a kijelentés. Szánthó magyarázata szerint azonban Magyarország azért lett Izrael „őszinte és következetes barátja”, mert „Izrael ugyanazért az életmódért küzd, amelyet Magyarország is képvisel”, hiszen Szánthó szerint mindkét ország szuverenitásra és békére törekszik. Szerinte Izraelt hosszú történelme miatt támadják mind az „iszlamista dzsihadisták”, mind a „Woke-szekta”, összemosva így a dzsihadistákat és a konzervatív európaiak által megvetett neoliberálisokat.

 

Közben Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a kormány képviseletében hangsúlyozta, hogy „ha Európa hagyja eltörölni évezredes zsidó örökségét, akkor Európa is elveszett” (uo.). Vendégként Miri Regev, Izrael közlekedési minisztere hangsúlyozta, a beszámoló összefoglalója szerint, hogy „Magyarország az egyetlen európai ország, amely megértette az iszlám terrorizmus veszélyét, megérti, hogy ez nem csupán politikai konfliktus, hanem az iszlamista Hamász terrorszervezet háborút folytat a nyugati kultúra – a demokrácia, a vallásszabadság, az egyén szabadsága, a szólásszabadság – ellen”. Regev szerint – a 2001. szeptember 11. utáni narratíva trópusát visszhangozva – ez „a jó és rossz közötti harc”, és Izraelnek pedig győznie kell az egész nyugati felvilágosult világ érdekében (uo.).

Ha valaki azon töprengene közben, hogy egy magyar nemzeti szervezet miért tart éves rendszerességgel nemzetközi csúcstalálkozót egy idegen állam érdekében, az nem lepődik meg azon, hogy bár deklarált céljuk a „zsidó-keresztény” civilizáció megőrzése, az Alapjogokért Központ egy nyíltan cionista agytröszt, amely találkozásokat is magába foglalóan együttműködik az amerikai AIPAC cionista lobbiszervezettel, amint arról a Zala Vármegyei Hírportál is beszámolt. Ennek keretében a szervezet az antiszemitizmus elleni küzdelmet is egyik fő céljaként nevezte meg.

A fenti keretek között tehát az európai hazafiságra való közvetlen hatási kísérlet történik, mind az erkölcs, mind a személyes biztonság szimbolikus elemeibe csomagolva. Két alapvető minta rajzolódik ki azonban: az egyik a zsidóellenes érzelmek összemosása a nem zsidók által védelmezett civilizációs vagy kulturális elemekkel szembeni ellenségességgel, a másik pedig Izrael vagy a zsidóság összemosása ezeknek az elemeknek – melyeket a nem zsidók megőrizni akarnak – védelmezőivel. A zsidókkal szembeni ellenségeskedés így a nem zsidókkal és azok világával szembeni ellenségeskedéssé válik, és az izraeli agresszió az ellenségeikkel szemben pedig ezeknek az elemeknek (Nyugat, demokrácia stb.) a védelmévé válik. Amint azt a Frankfurti Iskola elemzése során láttuk, a zsidóellenes érzelmeket, függetlenül attól, hogy mennyire észszerűek és jogos aggodalmakon vagy érdekellentéteken alapulnak, következetesen úgy fogalmazták meg mint támadást maga a demokrácia, maga a nem zsidó befogadó nemzet ellen, mert az antiszemitizmus e logika szerint világellenes, felvilágosodásellenes, és egyszerűen minden ellen van, amit a nem zsidók fontosnak tarthatnak. Azt is láttuk, hogy ez egy szándékosan, erkölcsi manipuláció céljából felépített narratíva volt. Nincs okunk feltételezni, hogy ez a cél nem ugyanaz minden egyes alkalommal, amikor alkalmazzák, tekintve ezeknek a narratíváknak a kirívó hamisságát.

 

Szánthó Miklós beszél az Alapjogokért Központ nemzetközi Izrael-párti csúcstalálkozóján 2024 októberében (forrás: HírTV)

A narratíva – vagy inkább ez a kettős narratíva-összemosás – önmagában azonban nem új. Tom Segev izraeli történész (2000, 150. o.) emlékeztetett, hogy „A zsidó állam Palesztinában, írta Theodor Herzl, Európa bástyája lesz Ázsiával szemben: »Mi lehetünk a kultúra előőrse a barbarizmus ellen«”. Később a kommunizmus volt az, ami sok európait aggasztott, és egy módosított vonallal Izrael aztán „antikommunista bástyává” vált – jegyezte meg Walter Zander, aki azt is kifejtette, hogy ez mit célzott: „Célja, hogy Izraelt az Oroszországgal és a kommunizmussal szembeni amerikai ellenszenv megtestesítőjeként azonosítsa” (Zander, 1956, 10. o.; lásd még 1956b: 13–19. o.). Később ezt az összemosást támogatta a széles körben elismert Chábád Lubavics-vezető, Menachem Mendel Schneerson is, aki 1991-ben egy filmre vett eszmecsere során azt mondta egy zsidó társának, hogy használja ezt a narratívát, amikor megkérdezték tőle, hogyan lehetne segíteni Izraelt: „Izrael jóléte az Egyesült Államok érdeke, mert Izrael ott a frontvonal az arabok ellen, és az arabok az Egyesült Államok ellen vannak; azt akarják, hogy az Egyesült Államok elbukjon, és hogy Irán és a hasonló nemzetek sikeresek legyenek”. Schneerson szerint „könnyű megmagyarázni ezt, mert nem kell semmi újat kitalálni; elég csak megkeresni a két vagy három évvel ezelőtti újságokat, és látni fogod, hogy mindezt már részletesen leírták korábban”. Nemrégiben Schneerson tisztelője, az amerikai zsidó konzervatív Ben Shapiro használta ezt a manipulációs elemet, azt állítva, hogy Izrael védi „a nyugati civilizáció túlélését”, és hogy „az amerikaiaknak jót tesz, hogy izraeliek vannak a fronton, akik védik a civilizációt és a zsidó életeket” (Harkov, 2018).

A valóságban, a narratívákon kívül, Izrael természetesen nem a Nyugat bástyája. Éppen azoknak az araboknak az Egyesült Államokkal (vagy a Nyugattal) szembeni ellenségessége, amelyre Schneerson is utalt, annak köszönhető, hogy a zsidó hatalom ezekben a kormányokban nagymértékben felforgatja és tönkreteszi világukat a Közel-Keleten. Mint ilyen, Izrael ehelyett a Nyugat erőforrásainak kizsákmányolója a nyugati politikai elit, az intézmények, valamint a politikai és narratív keretek fontos szegmensei feletti hatalmas befolyása – néha irányítása – révén. Így van ez akkor is, ha egyesek, a britek részéről, egy jövőbeli palesztinai zsidó állam gondolata mellett érveltek anno, önérdekre is hivatkozva (lásd: Zander, 1956b), Izrael közel évszázados létezése azt mutatja, hogy nem nyújtottak semmiféle „védelmet” Európának, vagy a Nyugatnak, hanem ezzel az élősködő, egyoldalú viszonnyal elképesztő összegek, adományok és emberéletek felemésztése, ellenségeskedés, terrorizmus, kémkedés, államtitkok ellopása, másokkal súlyosan megromlott kapcsolatok, és sok más egyéb direkt vagy közvetett hátrány volt a csatlósok jussa.

 

Hogy a palesztinok és a muszlim migránsok összemosásának témájánál maradjunk, Izrael közel-keleti magatartása (komoly nyugati segítséggel) generálta a 2015-ös migránsválságot is, valamint újabb és újabb migráns- és menekülttömegeket hozott létre, hogy azok így európai letelepedést célozzanak meg – gyakran közvetlen izraeli, vagy általában zsidó segítséggel és támogatással. Sőt, a bevándorlás témájához kapcsolódóan ismét láthatjuk, hogy Izrael olyan országokat keres, amelyek „befogadják” a palesztinokat: „Ennek stratégiai jelentősége van a háború utáni napra nézve” – mondta Benjámín Netanjáhú, megjegyezve, hogy „A világ már tárgyal az önkéntes bevándorlás lehetőségeiről” (azon palesztinok kapcsán, akiket Izrael pusztítása tesz földönfutóvá), ezt szerinte azért kell létrehozni, hogy „biztosítsák, hogy azok, akik Gázából egy harmadik országba akarnak távozni, megtehessék. Ezt meg kell oldani”. (Alsammak & Gjevori, 2023) Egy kiszivárgott izraeli hírszerzési minisztériumi dokumentum valóban azt javasolja, hogy Európát és Kanadát célozzák meg ellenségeiknek ezzel a „felszívásával”, amint arról egy izraeli hírügynökség beszámolt:


A dokumentum 2023. október végi kiszivárgása után mindössze néhány nappal, novemberben két izraeli törvényhozó, az egyik a kormányzó Likud pártból (Danny Danon), a másik az ellenzéki Yesh Atid pártból (Ram Ben-Barak), kétpárti szemléletet sugallva így, felszólítottak arra, hogy „a világ országai fogadjanak be korlátozott számban gázai családokat, akik kifejezték áttelepülési szándékukat”, és „Egy ilyen megoldás lenne, ha az európai országok befogadnának korlátozott számban gázai menekülteket, akik a háború sújtotta tengerparti enklávéból szeretnének áttelepülni” – foglalta össze a The Times of Israel. Az Amerikában elítélt egykori izraeli kém, Jonathan Pollard, akit maga Netanjáhú hősként fogadott, amikor a börtönből való idő előtti szabadulása után az Izraelbe érkezett, szintén azt szorgalmazta, hogy „azt mondom, költöztessük ki a helyben lakó arab lakosságot [Gázából]... Nem érdekel, hova mennek” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy „Írországot részesíti előnyben”, mert szerinte „az írek megérdemlik” (Fink, 2024). További példa erre a zsidó Breitbart nevű prominens konzervatív orgánum Amerikából, amelynek szerkesztője, Joel Pollak – egy azóta törölt bejegyzésben – Gáza teljes etnikai megtisztítását és elpusztítását szorgalmazta, majd máshol azt, hogy az USA (és az arab államok) vegyék át onnan a palesztinokat, miután Izrael magához csatolta a területet.

A palesztinok és az európai bevándorlók narratív összemosása, valamint a palesztinok küzdelme az olyan csoportok által képviselt dzsihadizmussal, mint az Iszlám Állam (IÁ) – amelytől Izrael állítólag megvédi a kontinenst – része ennek a cionista retorikának, amelyet sok európai konzervatív buzgón ismételget. Ha kilépünk a palesztin ügy elleni hazafias reakciót generálni hivatott kommunikációs buborékból, azt találjuk, hogy a palesztinok nemhogy nem tervezik Európa megtámadását vagy meghódítását, hanem éppen ellenkező képet kapunk, a migráció tekintetében. Egy a Hamász gázai legfőbb katonai vezetője, Jahja esz-Szinvár által szponzorált konferenciára 2021 szeptemberének végén került sor „Az ezentúl ígérete – Palesztina a felszabadulás után” címmel, amely a feltételezett győzelmük utáni napokra vonatkozó jövőképet igyekezett felvázolni. A 17. és 19. pont például azt javasolja, hogy a „menekülteket” (beleértve az Európában lévőket is) „fokozatosan kell felkészíteni, a befogadó országokkal való előzetes egyeztetés és az ezen országokkal való határok közelében lévő ideiglenes befogadó központok létrehozása révén” – ebben az esetben a „befogadás” célja a Palesztinába való visszatérés, nem pedig az egyes zsidók által támogatott terv. Az elhangzottak szövege szerint „a visszatérés törvényét fogják alkalmazni” ezekre a migránsokra és menekültekre. E folyamat segítésére egy útmutatót javasolnak, amely elmagyarázza „a visszatérni kívánó menekültek hazatelepítésének mechanizmusát, és a nemzetközi közösséget fel kell kérni, hogy végezze el kötelességét, és segítsen a hazatelepítésükben és a városokba való beolvasztásuk terveinek megvalósításában. A tehetős palesztinokat arra kell ösztönözni, hogy hozzájáruljanak [a hazatelepítési projekthez] lakhatás, foglalkoztatás és befektetési tevékenység révén”. Máshol Szíria, Irak vagy Libanon is hasonló szempontokat fogalmazott meg.

Mindez a cionista és a filoszemita konzervatív propaganda számára az irónia egy újabb rétegével szolgáltat, tekintve, hogy kihasználják a bevándorlással vagy az iszlám jelenlétével kapcsolatos jogos európai, hazafias aggodalmakat. Ami az utóbbit illeti, hasonló kép rajzolódik ki, amikor a „dzsihád” szóra hivatkoznak – ezt a szót a palesztin ellenállás is használja –, és az IÁ dzsihadistáihoz kötik manapság, akik számos terrortámadást követtek el Európában, a bevándorlással is összefüggésbe hozva. A fent említett konferencián a Palesztin Iszlám Dzsihád is jelen volt, és nem esett szó arról, hogy „az általuk elképzelt győzelem másnapján” meghódítják Európát, annak ellenére, hogy itt a jövőbeli tervekről folyt megbeszélés. A dzsihád itt valóban „szent háborút” jelent, nem pedig hódítási vágyat, és a jelenlegi kontextusban a szent háborújuk az, amit földjeik felszabadításának tekintenek a zsidó, valamint az idegen (nyugati) jelenlét és befolyás, megszállás alól. Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője is így használta a „dzsihád” szót, amikor 2024. október 4-i beszédében dicsérte a Hezbollahot és annak nemrég meggyilkolt vezetőjét, Haszan Naszr Alláht, akik „lépéseket tettek Gáza és a dzsihád védelmében és az al-Aksza-mecsetért, csapást mérve a bitorló, kegyetlen rezsimre”. Ebben az összefüggésben a dzsihád ismét a felszabadítás szent háborúját jelenti, nem pedig a hódítást – a földjükön maradást, nem migrációt, majd a migránsok visszahívását, nem a megszállást. A palesztin ügy az IÁ-féle dzsihadizmussal való efféle összemosásának alantasságát már egy éve kifejtettem, rámutatva, hogy az IÁ-val a palesztinok konkrétan harcokat is vívtak, amihez itt annyit érdemes hozzátenni, Libanon éppen aktuális inváziója miatt is, hogy a Hezbollah is aktívan harcolt az IÁ ellen.

Konklúzió

A Hamász október 7-i, Izrael elleni támadását követő egyéves időszak azt mutatja, ha szükség volt emlékeztetőre, hogy a zsidó – ebben az esetben Izrael-barát – aktivizmus széles területet ölelt fel, az elit politikától és médiától kezdve az utcai nem zsidó ellenvélemény manipulálásáig vagy tiltásáig, akár belülről, akár politikusként, akár stratégiai fontosságú vállalatok és platformok igazgatósági tagjaként, akár elméletalkotóként és propagandistaként, a zsidóknak óriási befolyásuk volt ismét a látásmódokra, gondolkodásmódokra vagy akár a törvényhozásra – messze túlmutatva a diaszpórában élő számukon. Ez előre láthatóan csoportkonfliktusokat eredményez, mivel érdekeik, ebben az esetben is, erősen szembemennek a fehér nem zsidók érdekeivel. Az erőforrásaikat, legyenek azok katonai, emberi, pénzügyi vagy egyéb erőforrások, számos dologra felhasználhatná a fehér ember, a határok védelmétől kezdve a bevándorlás vagy a kábítószer beáramlásának megállításán keresztül a családtámogatás vagy környezetvédelem területéig. Ellenségeket teremteni szerte a világon egy idegen állam miatt, ahelyett, hogy – talán még előnyökkel is járó – jó viszonyban lennénk, eleve nem előnyös. Az USA és egyes nyugati államok szerepvállalása a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, vagy máshol Izrael érdekében a zsidóknak kedvez – hogy ez a nem zsidó államoknak milyen károkat okoz, az olyan ár, amit nem ők fizetnek meg.

Ezt az érdekellentétet 2024 októberében jól illusztrálta, amikor a Helene hurrikán az Egyesült Államok egy részén pusztított, százakat megölve, a zsidó belbiztonsági miniszter, Alejandro Mayorkas figyelmeztetett: „A FEMA nem rendelkezik elég pénzzel ahhoz, hogy a szezont végigcsinálja”, hogy megfelelően segítsen a rászorulókon a pusztítás során (Freking & Long, 2024), de alig több mint egy hónappal korábban arról számoltak be, hogy „rekordösszegű, 454 millió dollárt” tettek félre a zsidó intézmények biztosítására, mert Izrael gázai etnikai tisztogatása miatt erősödött a negativitás irányukba: „Zsidó csoportok üdvözlik a megnövekedett finanszírozást, az Észak-Amerikai Zsidó Szövetségek szerint ez »óriási hatással lesz közösségünk biztonságára«” – jelentették (Hajdenberg, 2024). Több szempontból is releváns itt a texasi Dickinson városának 2017-es példája úgyszintén, amely a Harvey hurrikán újjáépítési támogatására pályázóktól azt követelte meg, hogy „írásban igazolják, hogy nem vesznek részt Izrael bojkottjában”, amint arról az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) kritikusan beszámolt akkor.

A közvélemény-kutatási adatok alátámasztják ezt az ellentétet. A Morning Consult felmérése szerint „a választók 30%-a szimpatizál leginkább Izrael ügyével, szemben az októberi [2023] 41%-kal” (Yokley, 2024). Hasonlóképpen, a Reuters/Ipsos 2023. novemberi felmérése szerint csak 32 százalék mondta azt, hogy „»az USA-nak támogatnia kellene Izraelt«, amikor arról kérdezték, hogy milyen szerepet kellene vállalnia az Egyesült Államoknak a harcokban” (Lange & Spetalnick, 2023). Ugyanakkor a Zsidó Választási Intézet arról számolt be, hogy „elsöprő egyetértés” van az Egyesült Államok Izrael gázai pusztításának támogatása kapcsán: „A zsidó szavazók 74%-a helyesli Biden elnöknek az Izrael és a Hamász közötti háború kezelését” – jegyzi meg a jelentés. Egy másik, amerikai zsidók körében végzett felmérés szerint azok aránya, akik szerint „az USA nem támogatja eléggé Izraelt”, a korábbi 55 százalékról 67 százalékra emelkedett. A Jerusalem Post így kommentálta a felmérést: „Érdekes módon az amerikai zsidók magasabbra értékelték Izrael »erkölcsös biztonságpolitikájának« és »zsidó jellegének« fontosságát, mint izraeli társaik” (uo.). Eközben a Center for Economic and Policy Research 2024. márciusi felmérése szerint az amerikaiak 52 százaléka úgy gondolja, hogy az Egyesült Államoknak le kellene állítania a fegyverszállításokat Izraelnek a gázai magatartása miatt. Később, júniusban a YouGov azt találta, hogy „az amerikaiak 61 százaléka ellenzi az Izrael gázai támadását célzó fegyversegélyt”, ami a 30 év alattiak körében 77 százalék.

Az, hogy az Egyesült Államok kormánya (vagy inkább annak kétpárti berendezkedése) jobban képviseli a zsidók érdekeit, mint a saját lakosságának érdekeit, nem új következtetés, de ismét megfigyelhetjük, további adatokkal alátámasztva. A figyelmünk középpontjában lévő egyéves időszak tehát egy régebbi mintát mutat, és mivel a megjósolhatóság és megismételhetőség egy elmélet erős megalapozottságának jelei, így arra következtethetünk, hogy az információ, a média, a politika és a geopolitika, sőt a hosszú távú nemzetközi kilátásokkal rendelkező demográfia zsidó manipulációja továbbra is erős eleme a zsidók és nem zsidók közötti csoportkonfliktusnak. Ez az egy év is újbóli igazolással szolgált tehát a zsidókérdés valósága, és a probléma orvoslásának fontossága kapcsán.
 

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info

 

Hivatkozott irodalom: