Tusnádfürdő után vártunk néhány napot, hátha valaki észreveszi: homok került a Rogán-féle propagandagépezetbe a szokványos NER illiberális nyári szabadegyetem és diáktábor egyik önképzőköri előadása kapcsán. Ugyanis elfelejtették összehangolni a Pesti Srácok (PS) internetes oldalának aktuális laptervével.

Az erdélyi programból teljesen kilógó NER kurzusfilm: a Blokád enyhe érdektelenségbe fulladt „vitáján” a stáb fizetett tagja, Kónya Imre tanácsadó, Antall egykori frakcióvezetője, így dicsérte saját lovát:

„Antall József néhai miniszterelnök életében nem volt egyetlen olyan momentum sem, amely miatt egy kicsit is szégyenkeznie kellene, fontos, hogy egy ilyen emberről film készült. Az alkotás méltó emléket állít Göncz Árpádnak is.”

Ehhez Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (amúgy Kónya futtatója – erről később) hozzátette:

„Göncz Árpádot életútja méltóvá tette az államfői posztra, de elnöki tevékenységével méltatlanná vált arra.”

Feltehetően a túl sok fröccstől és pálinkától nem vették észre, hogy a PS oldalán közben megjelent Bíró Zoltánnak, az MDF első ügyvezető elnökének (1987. szept. 27. – 1989. okt.21., 1991-ig az Elnökség tagja) interjúja, aki – akarva, akaratlanul – 50 percen át cáfolta a Tusnádfürdőn elhangzottakat.

Bíró Zoltán egyebek között a következőket mondta a beszélgetés során:

 

Antall József egész tevékenysége furcsa, ellentmondásos. Olyan liberális-konzervatív irányba vitte el az MDF-t, amely a nyugati követeléseknek való behódolást jelentette. Pökhendi módon beszélt az MDF-ről, mint amelyik komolytalan szerveződés és csak a hatalmat akarja. Holott a hatalmat valójában ő akarta személy szerint. Nehéz volt úgy értelmezni, mint derék embert, aki az MDF-ért fog harcolni. A kezdet kezdetén hét alapító állt szemben a kívülről jött és a kívülállósságát hangsúlyozó Antall Józseffel szemben: Lezsák Sándor, Csurka István, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba és Bíró Zoltán. (Közülük Antall csak Csurkát és Fürt jelölte képviselőnek.)

Legtöbb vitájuk az amerikaiakkal volt, mert ők nyíltan kijelentették: az SZDSZ-t támogatják. Mark Palmer nagykövet hihetetlen agresszivitással vetette be magát a politikai életbe, belengette az antiszemitizmus hamis vádját, besorolta az országot az ellenséges táborba, aztán távozott. Hogyan került Antall, a rejtőzködő fővárosi középiskolai tanár a vidéken szerveződő MDF élére? Ki küldte, ki támogatta? Bíró szerint itthonról Aczél György, külföldről barátai (Tar Pál, O’sváth György), akik a nyugati kapcsolatokat szervezték. Az emberek szenvedő alanyai lettek az átalakulásnak, csalódtak és elutasították az MDF kormányzást. Jöhetett Horn Gyula, az MSZ –SZDSZ kormány.

Bíró Zoltán

Bíró Zoltán előző vázlatos gondolatait kiegészíti egy másik interjúja, melyet 2021. május 18-án adott a PS-nek, válaszolva arra a kérdésre: „Kik verték szét az MDF-t?”

„Sokat foglalkoztatott a kérdés: elmondhatom-e a véleményemet Antall Józsefről ennyi idő után? Úgy gondoltam, noha fontos a kegyelet, mégsem lehet érinthetetlen a hatalom csúcsán álló közszereplő. Tudom, sebeket szakítok fel, de ezt időnként meg kell tenni a teljes gyógyulás érdekében, különben nem érezzük a múltunkat.”

Bíró elmondta: a vezetés kritikus egysége akkor kezdett el végzetesen megbomlani, amikor 1989. október 21-én őszén, az MDF II. Országos Gyűlésén Antallt megválasztották elnöknek. Ő már nem tudott volna vele együtt dolgozni a köztük meglévő világnézeti, politikai és ízlésbeli ellentétek miatt. Az egész egyéniségét nem tudta elfogadni. Mégis kitartott 1991-ig, tagja maradt az elnökségnek, de nem járt üléseire, hogy kerülje az összetűzéseket. Aztán 1991-ben úgy döntött, hogy kilép az MDF-ből, mert képtelenség volt Antallal tartani.

Az SZDSZ-szel 1990 áprilisában megkötött paktum nyomán példátlan erkölcsi züllés indult el az MDF-ben. Egy ilyen szégyenteljes egyezséget soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad kezdeményezni, nemhogy megkötni a párt elnöksége, választmánya és parlamenti frakciójának háta mögött, azzal a zsaroló fenyegetéssel, hogy ha nem szavazzák meg, ő lemond tisztségéről, s nem lesz miniszterelnök. A paktumpolitika a Nyugat érdeke volt, mert így tudta kézben tartani a hatalmon lévőket. Ez a gyakorlat érvényesült a nemzetközi szerződéseknél, az államadósság kezelésénél, a hitelfelvételeknél is. Antall úgy tartotta, hogy az adósságot feltételek nélkül vissza kell fizetni, függetlenül attól, hogy abban mi volt a Kádár-rendszer bűne, s lehet-e nemet mondani a hitelezőknek.

Már itt sündörgött Soros György, főtanácsadó lett Tom Lantos, megkezdődött az ország javainak kiárusítása, folyt a rablóprivatizáció, a kárpótlás, az élelmiszeripar idegen kézbe kerülésével tönkretették az egész mezőgazdaságot, leszerelték az állami ipart, felszámolták piacait. Mindez a tömegek számára munkanélküliséget hozott, növekvő árakat, csökkenő béreket, az életszínvonal visszaesését, rohamos elnyomorodást, kilátástalanságot. A választási ígéretek nem teljesülése miatt napról napra nőtt a választók csalódottsága, kiábrándultsága, a szellemi és lelki ellenállás előrevetítette a várható súlyos vereséget.

Bíró Zoltán

Csoórinak időnként lelkiismereti problémái voltak Antall miatt, hiszen ő hozta be az MDF vezetésébe a városmajori Levendel–Schultheisz szabadelvű szalonból. Boross Péter, nyugdíjas vendéglátóipari vezető ismeretlen volt az MDF környékén, Kónya Imre a Független Jogász Fórumtól ugyan bejelentkezett Bírónál, el is ment a Corvin téri irodájába, de ott kijelentette: ő két pártot szeretne támogatni, az MDF-et és az SZDSZ-t. Azt a választ kapta: döntsön, mert a kettő nem megy együtt. Antall továbbra is a kívülálló szerepét erőltette magára (a független szemlélődőét), nem ment el a Jurta Színházban tartott rendezvényeinkre, a II. lakiteleki találkozón, 1988. szeptember 3-án ugyan megjelent, de nem szólalt fel, tartózkodott színt vallani, sokan a nevét se hallották, a tagság zöme szemében ezért úgy tűnt: Antall, Boross, Kónya idegenek. Ezért is hangzott roppant rosszul az ő szájából: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az ország népe lélekben nem volt felkészülve a forradalomra, ezt nem lehetett meghirdetni Lakitelken sem.

Szerkesztőségünk teszi hozzá: Antall sohasem gondolt forradalomra, ellenkezőleg: békés átmenetet, történelmi kompromisszumot, politikai közmegegyezést ajánlott fel Grósz Károlynak. 1989 decemberében kezdődött ezzel kapcsolatos levelezése az MSZMP főtitkárával és 1990 márciusával bezárólag tartott a Központi Bizottság illetékeseivel.

A levelezés ennek a kötetnek a 131-150. oldalán olvasható.

 Ezekben a levelekben Antall József felvázolta a vértelen, békés átmenet lehetőségét. Úgy tartotta, hogy a megtisztult MSZMP alkotó- és politikai ereje a hazai reformpolitika egyik alapkövetelménye, amely biztosan szilárd szövetségeseket fog szerezni, s a nemzet érdekében létre jöhet olyan erő-egyensúly, amelyben elképzelhetővé válik a történelmi kompromisszum, a politikai közmegegyezés; visszaszerezhetjük hitelességünket a világ előtt politikailag, gazdaságilag, erkölcsileg. Ezt így fogalmazza meg: 

" Feltétlenül szükség van az MSZMP belső tisztázódására, tagjainak alkotó és politikai erejére, mert e nélkül nincs sikeres megújhodás, ez a hazai reformpolitika egyik alapkövetelménye.

De az is szükséges, hogy feladják a mindent jobban tudás illúzióját, ne tekintsék az egyes ember „fejlődésének” csúcsát a kommunista politikai ideológia maradéktalan vállalásával azonosítva. Erre nincs okuk, ez sohasem vezet reális politikai szemlélethez, de még emberi magatartáshoz sem. Nem helyes egymás lejáratására törekedni. Arra van szükség, hogy mindazok, akiknek első a nemzet és a magyar nép sorsa, azok mindent kövessenek el egy olyan erő-egyensúly létrehozására, ami mellett az elkövetkező esztendők minden esélyével számolva javulhat pozíciónk a világban. Olyan belső és külső képünk legyen, ami hitelképessé tesz bennünket politikailag, gazdaságilag és erkölcsileg. Egy hátsó gondolatok nélküli, fondorlatosság mellőzésével vallott és gyakorolt politika biztosan szilárd szövetségeseket fog szerezni az Önök pártjának és elképzelhetővé válik a nemzeti racionalizmus alapján a történelmi kompromisszum, a politikai közmegegyezés."

Ennek alapján készültek egyesek – köztük a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége – MSZMP-MDF kormányzásra. Ma már jól tudjuk, hogy miért nem lett így.

Még három jellemző mondat Bíró Zoltántól, az MDF első ügyvezető elnökétől. (2019. június 26., Mandiner.)

„A demokrácia karikatúrája született a rendszerváltás után.” „Túlságosan hittünk a demokrácia megváltó erejében.” „Az igazságtételi törvényt együtt blokkolta Antall, Göncz és Sólyom.”

1990 végére súlyosbodott a helyzet, nőttek a társadalmi feszültségek, a választópolgárok mellett az MDF és a koalíciós pártok tagsága is egyre elégedetlenebb volt, önkritikát és sürgős változtatásokat követelt az utat tévesztett vezetéstől, így Antall József pártelnök, miniszterelnöktől is. Az MDF felfokozott hangulatban készült a december 15-16-i IV. Országos Gyűlésére. Nagy volt a felelőssége a párt Választmányának: alapos politikai helyzetelemzésben kellett feltárni a tavaszi választások óta eltelt időszak kudarcainak, a bizalomvesztésnek, az elhibázott vezetői döntéseknek az okait.

A tanácskozás szervezői azonban napirendre sem tűzték a Választmány beszámolóját a Budapesti Műszaki Egyetem Aulájában, annak elhangzásától még a választmányi vezetők határozott kérése ellenére is ódzkodtak. Végül a négy tagú szerkesztőbizottság által készített és egyhangúan elfogadott, eredetileg 18 oldalas választmányi jelentés a helyszínen kapkodva a felére meghúzva hangzott el. Az alábbiakban néhány emlékezetes részt idézünk belőle:

„… az SZDSZ megszerezte az ország, éppen válsághelyzetekben kiemelkedő fontosságú legfőbb közjogi méltóságát, a köztársasági elnöki pozíciót, valamint a garanciát, hogy a tömegkommunikációs eszközök továbbra is a befolyási övezetébe tartoznak. Az MDF ezzel riválisa kezébe adott olyan nélkülözhetetlenül fontos hatalmi eszközöket, amellyel az, ahogyan tapasztalhattuk, élt és vissza is élt.

A koalíciós kormányzati felelősség szinte teljes súlya az MDF-re nehezül. A taxisblokád idején az MDF képviselőcsoport állandóan ülésezett, míg a másik két „kormánypárt” még ügyeletet sem tartott.

… az MDF-nek megszűnt a hátországa. Nem működtek, eldugultak az információs csatornák, a demokratikus döntéshozatal – állásfoglalások kollektíven kiérlelt kialakítása – szinte teljesen megszűnt, helyette megjelent a választások előtt még teljesen ismeretlen autokratikus vezetési stílus.

 

Az MDF Választmányának jelentése 1990 decemberében

A kormányzat tevékenysége gyakran nehéz helyzetbe hozta az MDF képviselőcsoportjának tagjait és választott tisztségviselőit. Rájuk terhelődött a népszerűtlen, néha hibás és mind gyakrabban a Demokrata Fórum korábban kinyomtatott programjával ellentétes kormányintézkedések megmagyarázásának és kimagyarázásának hálátlan és nem is mindig teljesíthető feladata, mivel ők testesítették meg a hatalmat a nép szemében, és nekik van napi közvetlen kapcsolatuk a választókkal és a tagsággal. Ugyanakkor a választási kampány során ők tették azokat az ígéreteket is, amelyek miatt az MDF tavasszal győzni tudott. Adott szavukkal naponta szembesítették őket, a folyamatok érdemi befolyásolására azonban nem sok lehetőségük volt, azért is, mert a vezetésbe bejutottak köre az MDF más részeiből verbuválódott.

 Mások képviselték az MDF-t a választások előtt, és mások kerültek ennek révén vezető pozíciókba, mások ígértek és mások voltak, akik nem tartották be a tavaszi ígéreteket, hisz a „mások által” adott szó nem kötötte őket. Emiatt a kormányzattal való elégedetlenség is hozzájárult az MDF őszi választási vereségéhez. Ráadásul az írott és elektronikus sajtó Kádár-Aczél korszakban kinevezett vezetői és stábjai a kudarc, a csalódottság és kiúttalanság hangulatát erősítik a társadalomban, fokozva az amúgy is meglévő általános bizonytalanságérzetet.

Az MDF népszerűsége mélyponton van, jóformán ellenzékbe sodródtunk. Újabb készülő demonstrációkról érkeznek hírek, romlik a pénz, nőnek az árak, egyre nagyobb a munkanélküliség. Hogy a kiutat az ország és a magunk számára megtaláljuk, mindennél előbbre való most a valós számvetés. Mik voltak a be nem váltott ígéretek?

A parasztság nem kapott földet, pedig sok helyen, ahol tavasszal elsöprő győzelmet arattunk, tucatszám vették a traktorokat az emberek.

A növekvő munkanélküliség elsősorban a munkásságot és az alkalmazotti réteget sújtja. Az ígért „szociális védőháló” nem működik megfelelően.

Az értelmiségnek széles alapú, a legjobb népi-nemzeti, kereszténydemokrata és nemzeti liberális hagyományokat továbbfejlesztő centrumpártot kínált és ígért az MDF. Ezzel szemben az ideológiai, politikai, eszmei tisztázást, a tervezést és a népszerűsítést teljesen elhanyagoltuk. Az MDF még saját ideológiájának megfelelő formájú kidolgozását és propagálását sem végzi. Elriasztotta, vagy legalábbis nem nyerte meg ezzel a társadalomtudományi műveltségű értelmiséget, nem adott választ a hosszú távú ideológiai-politikai kihívásokra.

A nép biztonságot akar. Létbiztonságot, közbiztonságot, annak a biztonságát, hogy boldogulását semmilyen igazságtalan korlát nem akadályozza. Sajnos, az igaztalan korlátokat a kormány nem bontogatja, hanem inkább építgeti.

A kormány elvesztette maga mögül a közép- és kisjövedelmű rétegeket. Ezek reménye egyre kevesebb, hogy akár csak szerény részesei lehessenek a privatizációnak, vállalkozóvá válásuk is szinte lehetetlen, csak munkanélküliségi esélyük növekszik napról napra.

A választások előtt mindhárom koalíciós párt teherbírást figyelembe vevő, családbarát adózást ígért, mégis megmaradt, sőt erősödik a korábbi kormányzat gyermek- és családellenes adózási gyakorlata. A 3 éves gazdasági terv még középtávon sem számol a tavaszi ígéretekkel, sőt a közeljövőben a hátrányos helyzetű családokra az életszínvonaluk további, a lakossági átlagnál nagyobb csökkenése vár.

A kormány a létminimum alatt élőktől az eddigieknél is többet kíván elvenni az adómentes jövedelemsáv megszüntetésével, és tervbe vette az óriási áldozatok árán megvett vagy felépített családi hajlékok szociális helyzetre való tekintet nélküli megadóztatását is. Nem csoda, hogy elhagynak tagjaink, szószegéssel vádol volt szavazótáborunk.

A privatizáció kulcskérdés. A társadalom elviseli a terheket, ha látja az igazság érvényesülését, ahogy az értékteremtő tevékenység válik az elosztás alapjává. Sajnos, hagyjuk, hogy az állam vagyonát a korábbi kizsákmányolók és sarcolók privatizálják. A kormány asszisztálása mellett vállalatok eladása, korlátolt felelősségű társaságokká történő átalakítása az ott dolgozók feje fölött történik, gyakran állásuk terhére és a folyamat végén magánvagyonná alakul át a volt állami tulajdon.

A gazdaság átalakításának személyi feltételei is vannak. Az elmúlt időszak politikai és gazdasági bűnözői döntő többségükben helyükön vannak. A vezetők megmérettetése elszomorítóan gyenge, objektív mérce kialakításával, az állami tőke hasznosításának megkövetelésével – a frakció kérése ellenére – a kormányzat nem is foglalkozott. Ez alatt a helyén maradt régi lobbi vezető pozíciókból elszabotálja a rendszerváltást.

A kormány hibát követett el, amikor úgymond „rendben” vette át az országot, elmaradt a minisztériumok leltárszerű átvétele, így utóbb soha nem bizonyítható be igazán: a tehertétel mekkora hányada öröklött és mennyi a saját hibánk.

A kormány mielőbb készítse el és hozza nyilvánosságra az elmúlt évtizedek gazdasági és politikai mérlegét, a sokat ígért Fehér Könyvet. Kétszer ígértünk az országnak nagytakarítást és egyszer sem végeztük el. Itt az ideje, hogy legalább saját portánkon most hozzáfogjunk. Legalább pókhálózzunk, féregtelenítsünk, – különben mi is menthetetlenül eltetvesedünk.

Az MDF a kívülállók számára az idősebb nemzedékek pártja. Hiányoznak a fiatal arcok, hiányzik a fiatalos hangvétel, noha – a Fidesz példája is jól mutatja – ez nemcsak a fiatalokra gyakorol vonzó hatást. A fiatal erők hiánya két súlyos veszély forrása. Egy millió körül van a 25 éven aluli szavazók száma. Nem mindegy, hogy ennyi választó kit támogat. Ennél is fontosabb azonban, hogy a fiatalok távolmaradása veszélyezteti az MDF utánpótlását is. A minket követő, immár demokráciában felnőtt és gyakorlott nemzedékek pedig az ország jövőjére talán még nálunk is nagyobb hatással lesznek, és nem mindegy az sem, hogy át tudjuk-e adni nekik azokat az értékeket, amiket sikerült megőriznünk vagy kifejlesztenünk.” 

 A Magyar Demokrata Fórum Választmánya

A szerkesztőbizottság tagjai:

Ifj. Fekete Gyula, Ilkei Csaba, Nahimi Péter, Vígh Károly 

(A teljes szöveget lásd Ilkei Csaba tanulmányában itt.)

Antall József és Göncz Árpád

Tartozunk még Gulyás Gergely miniszternek egy kiigazítással. Nem először, mert korábban is tapasztaltuk megalapozatlan, elnagyolt és felszínes kijelentéseit olyan ügyekben, amelyekben előzetesen kellő felelősséggel és elmélyülve tájékozódnia kellett volna. Például ebben.

Most sem hazudtolta meg önmagát, amikor kijelentette:

„Göncz Árpádot életútja méltóvá tette az államfői posztra, de elnöki tevékenységével méltatlanná vált arra.”

A mondat első felének valóságtartalmában is téved Gulyás Gergely, Kónya Imre régi barátja, mert Göncz Árpád és családja ezzel kapcsolatban ténylegesen hazudott. Elhintették a közvéleményben szilárd hazafias hűségét, azt, hogy ő az országot se jobbra, se balra, soha el nem hagyja, mert ide született, s itt is marad. Ezzel szemben kiderítettük: 1947 szeptemberében tiltott határátlépést kísérelt meg Ausztria felé, de elfogták, s Budapestre, a hírhedt HM katonapolitikai osztályra vitték. Itt, másokat hasonló ügyben megvertek, elítéltek, internálótáborba küldtek; kémgyanúsak lettek, a priusz végig kísérte minden lépésüket lakó- és munkahelyükön, figyelték őket, s volt, akinek sokáig rendszeresen jelentkeznie kellett a rendőrségen. Gönczhöz egy ujjal sem nyúltak, egy hét után szabadlábra helyezték, s a hatóságok később sem tértek vissza a tiltott határátlépésre, azt soha nem rótták fel neki. Itt írtunk róla.

1989 decemberében az állambiztonság vezetői már jól látják az új pártok meghatározó politikusait, vannak hazai és nemzetközi információik arról: kik lehetnek az ország leendő vezetői a legfontosabb közjogi posztokon. Ennek tulajdonítják egyesek annak a rejtélyes folyamatnak a megindulását, melynek nyomán fontos dossziékból kritikus oldalakat emelnek ki selejtezés címén, és megsemmisítik azokat. Semmi sem indokolja ezt a múlt valós megismerése elleni, a történettudomány és a levéltárak alapvető érdekeit negligáló drasztikus lépést, hacsak nem a tények meghamisításának politikai szándéka.

Az egyik feltűnő beavatkozás 1989. december 18. és 22. között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntető eljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400. old.), a 3.1.9.V–150.003 /5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük zárólapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotokópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek stb. Itt olvasható, és itt.

Térjünk vissza átmenetileg Kónya Imréhez, akinek Bíró azt mondta: döntse el kit támogat, mert kettőt egyszerre nem lehet, az MDF-et és az SZDSZ-t is. Már megírtuk, de hátha valaki elfelejtette, hogyan sikerült ez neki.

Nehezen ment, mert erőteljesen működtek Kónya karrierista jellemvonásai, hiúságát, felfokozott szereplési vágyát, nárcisztikus magamutogatását alig lehetett visszafogni.

Kónya Imre ügyvéd az MDF Pest megyei listájáról került be az országgyűlésbe 1990-ben. Antall József sokáig keresett, de mivel nem talált az igényeinek megfelelő frakcióvezetőt, egy közös parlamenti toalettlátogatás alkalmával megszólította a mellette vizelő szakállas jogászt, hogy lenne-e kedve esetleg elvállalni ezt a funkciót. Kónya nem hagyta abba a megkezdett mozdulatát, de mire befejezte, habozás nélkül igennel válaszolt, és begombolta a nadrágját.

Hálás volt Antallnak, 1990. április 29-én elsőként írta alá feleségével: Kutrucz Katalinnal a szégyenteljes MDF–SZDSZ-paktumot, amellyel – az MDF elnökségének, választmányának és parlamenti frakciójának háta mögött – átengedték a köztársasági elnök posztját a választáson legyőzött SZDSZ-nek, személyesen Göncz Árpádnak. Ezzel eldőlt több hatalmi kérdés is, így az egyik legfontosabb, a sajtó, rádió, televízió helyzete – változás nélkül, mindenki maradt a helyén, a végrehajtásról Antall megbízásából Kulin Ferenc, volt MSZMP-tag gondoskodott, akiről Kőrösi Imre képviselő (MDF, független) állapította meg egyik országgyűlési felszólalásában, hogy „Aczél György legjobb magyar tanítványa” volt.

 A paktumot Balsai István nem akarta aláírni, mert „Ezért minket fel fognak akasztani!”, mégis aláíratták vele (utána igazságügyi miniszter lett), a pártközi újratárgyalást követelő MDF-képviselőket pedig kizárással fenyegették.

Antall József halála után Kónya Imre, az MDF alelnöke, elnökségi tagja kilépett az MDF-ből, és „néppártosodott”, Kulin Ferenccel, Szabó Ivánnal, Szabad Györggyel és más „hűségesekkel” megalakították a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), ám súlyos választási vereséget szenvedtek, és 1998-ban nem kerültek be a parlamentbe. Kónya újra próbálkozik, egyik alapítója, vezetőségi tagja lesz a Kupa Mihály elnökölte Centrum Pártnak. De így sem jut vissza az országgyűlésbe, 2002-ben nem érik el a bejutási küszöböt. 2005-ben aztán ügyvédünk frusztráltan visszasomfordál Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-jébe, amely az SZDSZ-szel tervezi jövőjét, a maradvány MDNP megalázottan egyesül vele. Együtt buknak és szűnnek meg.

Gulyás Gergely és Kónya Imre

Kónya erősen Kötődik Gulyás Gergelyhez, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, akit 19 éves kora óta ismer, mindenhol barátjának nevezi, hivatkozik rá, és soha sem mulasztja el méltatni tehetségét, rátermettségét. Gulyás cserébe feldicséri Kónyát, a rendszerváltás hősének tartja, szuper jó cimboraként véleményét kitüntetésekkel és ilyen-olyan címeken kifizetett pénzekkel is kifejezi. Például: mivel hivatalból kitűnő német kapcsolatokkal rendelkezik, 2017-ben kijárja, hogy decemberben Kónya megkapja a Nemzetközi Adalbert-díjat az Európai Békéért, Szabadságért és Együttműködésért, az indoklás szerint ezt az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások kezdeményezésével és az ülések vezetésével érdemelte ki.

Aztán tovább hullottak a devalvált kitüntetések. Ugyanazon szerény, de felfújt és túlértékelt szerepéért Kónya 2020-ban Petőfi-díjat is kapott Deutsch Tamással együtt (ő is jeles szabadságharcos közismert politikai semmittevésével és emberi romlottságával), de hát egy évvel korábban, 2019-ben odaítélték ugyanezt a díjat Szájer Józsefnek és Lezsák Sándornak is. Schmidt Mária és természetesen Gulyás Gergely elismerően tapsolt nekik.

Ezt pedig azzal viszonozza Kónya, hogy a jelenlegi hatalomnak tetsző nyilatkozatokat tesz a legkülönbözőbb aktuálpolitikai kérdésekről. Nemrég nyilvánosan kijelentette, hogy Gulyás iránt érzett hálája jeléül neki ajándékozza majd értékes karóráját. Miniszter Úr, a megszólított várományos, nem utasította vissza.

Amikor Orbán 2018-ban elhatározza, hogy több mint két évig, 2019. március 15. és 2021. június 19. között a kormány „30 éve szabadon” néven megünnepelteti az ország népével az 1990-es gengszter- és módszerváltást, az emlékidőszak ápolásával kapcsolatos feladatok ellátására Kónya Imre megbízási szerződést kap Gulyás Gergelytől 10 millió 888 ezer 138 Forint értékben. Fel is veszi, annak ellenére, hogy a program összeesik, s a rendezvények erőltetése és a vérszegény tv-szereplések mellett sincs nagy kedve senkinek lelkesedni a történelmi kudarcért. Már csak azért sem, mert a rendszerváltás önkritikátlan elsikkasztóira bízták a megemlékezést: a létrehozott emlékbizottság húsz tagja közül csak hárman vettek részt az egykori eseményekben. Itt közöltük a névsort.

Ügyvéd úr a Batthyány Lajos-díjjal

Azt is megírta a sajtó, hogy a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség 2018-2019-ben 10 millió forintot adott az Antall József néhai miniszterelnök emlékére létrehozott: antalljozsef25.hu internetes oldal fejlesztésére, bővítésére, majd 2020-ban ugyanerre a célra újabb 9 millió forintot kaptak. Az oldalt fenntartó ICD 2000 Kft. tulajdonosa évekig Kónya Imre egykori belügyminiszter volt, Gulyás Gergely barátja, később a Kónya család érdekeltségébe tartozó üzletet Kónya Imre egyik fia kapta. Az oldal Antall Józsefről szóló cikkeket, visszaemlékezéseket vett át és töltött fel több helyről, saját tartalom nélkül. Gulyás Gergelynek így is tetszett. Sőt, Gergő azt is megígérte (s itt ismét az következik, hogy „mert kitűnő német kapcsolatai vannak”), hogy Imre minden könyve meg fog jelenni németül, azon az elsőn kívül, ami már megjelent. „… És az ünnep mindig elmarad?” című fő művéről (2016) ugyanazon lesújtó véleményünk van, mint amit 2019-ben megírtunk: önigazoló papírgyűjtemény, történelemhamisító fércmunka, csöpög a szubjektivizmus és az önkény. Könyv helyett inkább családi fényképalbumnak tekinthető Imruska rövidnadrágos korától az esküvői képekig. De mi lenne itt, ha Kónya ügyvéd írni is tudna, s nemcsak az ügyvédi iratszerkesztést gyakorolná irodalom helyett?! Akkor nem biztos, hogy megkapta volna a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, mint ahogy 2019-ben azt is elintézték neki. Ügyesen kamatoztatja és használja ki politikai kapcsolatait. Gondoljunk csak arra, hogy egyetlen lobbista sem tudott nálánál gyorsabban bejutni Pintér Sándor belügyminiszterhez, amikor évekkel ezelőtt gyorsan kellett lépni az Uber taxis cég üzleti érdekében Budapesten.

A devalvált kitüntetéseknek nincs vége, a sor folyamatosan frissül: 2021 októberében a kormánykifizető helyként működő Batthyány Alapítványtól Kónya Imre megkapta a gróf Batthyány Lajos-díjat is, mert – ismételt hivatkozású – tetteivel és személyiségével „Példakép minden magyar számára”. Ami azt is jelenti, hogy lehet karriert csinálni a NER-ben is, csak be kell simulni a hűbéresi láncba, és szerezni egy elvtelenül támogató jó barátot, akit viszonzásul minden fórumon lájkolunk. Így korrekt és elvszerű a kölcsönösen jó együttműködés. Nem kell irigykedni, mindenki előtt nyitva a pálya, s megérdemli azt a karórát jó miniszter úr! Bár járna hozzá „egy üveg jó pia” is, mint Völnernek Schadltól.

Kuruc.info