Az első rész: Elesdé, fiam? - El bizony, a bicikli is rám borult... Néhány szó az LSD-ről

Az LSD kultuszát Huxley tanácsai során a RIIA tanácsadói alakították ki. Európa legkiválóbb ideg- és elmeorvosai ebben az időben a RIIA tanácsadói, kutatói voltak. Ezekkel a pszichiáterekkel kezdődött Európában, majd az Egyesült Államokban a műveltebb, értelmiségi körökben az igazi kábítószer-használat (keleten, tradicionálisan ez sokkal régebb óta jelen volt), addig csak a társadalom peremére szorultak éltek ilyesmivel.

Ezek az elmeorvosok végeredményben saját magukon próbálták ki az LSD-t, majd más hallucinogéneket, szakmai elhivatottságból, hogy valamilyen szinten belepillantsanak pacienseik tévképzeteibe, hallucinációiba, hogy betegeiket megértsék, betegségük természetét átlássák. A. Huxley az Egyesült Államok haditengerészetének rendelkezésére bocsátotta kutatási anyagait, és felhívta figyelmüket az LSD-re. A CIA 1947-ben csatlakozott a programhoz, hogy az LSD hatását vizsgálják tömegeken, és velük tömegmanipulációs kísérleteket végezzenek. A program az „MK-ultra” nevet kapta.

A CIA 26 millió (akkori) dollárt költött 25 év alatt a különböző hallucinogén-kísérletekre, és titkosszolgálati célokra vizsgálta az LSD-t, míg a hadserege kifejezetten nem halálos hatású harcanyagot keresett. A CIA Orwell 1984-e nyomán arra kereste a választ, vajon ki lehet-e törölni az emlékezetet, mesterségesen lehet-e létrehozni apátiát. A CIA igazgatója ekkor a híres Allen Dulles (1893-1969) volt, aki a háború alatt a cég elődszervezetében az OSS-ben töltött be magas beosztásokat, majd 45’ után a berlini irodát vezette. 1961-ben Kennedy leállította ezeket a kísérleteket, és az FBI és a CIA teljes átvilágítására és a behemóttá nőtt, nagyhatalmú titkosszolgálatok megregulázására törekedett – a végeredmény közismert, egy magányos volt világutazó tengerészgyalogos formájában, már ha van valaki, aki ezt elhiszi. Kennedy halála után, 1965-ben újra megkezdték a hallucinogén kísérleteket, 100 millió adag LSD-osztott ki az USA kormányzati szerve az egyetemi kampusokon!

Az MK-ultra program kezdetén 1954-ben Huxley megírta az „érzékelés kapui” című könyvét, majd a Harvald két pszichológiatanára, Richard Alpert és Timothy Leary megírták a „tudattágító tapasztalat” (psychedelic experience) című agymenésüket, mely alapját a „halott könyve” című ősi tibeti könyv képezte - melyek a hatvanas évek háttérből irányított hippi- és neomaoista mozgalmainak egyfajta „szellemi-filozófiai” útravalója lett. Úgy tűnik, az USA kormányzati körei igenis nagyon törekedtek a kábítószer-ellenkultúra létrehozására, igaz, úgy tűnik, a kísérlet túl jól sikerült, és a kiengedett szellemet azóta sem lehet visszagyömöszölni a palackba. Leary 1966-ban beindította saját „egyházát” a „League of Spiritual Discovery”-t, nem véletlenül választva az elnevezés kezdőbetűit.

Kábítószerként pályafutását tehát a hatvanas évek elején kezdte meg, legnagyobb szószólója ekkoriban a már említett amerikai Leary volt, aki először a meszkalint „dobta be” a kábítószerpiacra, majd megismerkedett a sokkal hatékonyabb LSD-vel. Ő maga is kissé…pontosabban teljesen… belehülyült az LSD-használatba, de legalább nem vádolható azzal, hogy bort prédikál és vizet iszik („úgy érzem magam, hogy én vagyok V. György király képe a falon”).

Leary pszichológiai kísérleteket végzett LSD-vel, de 1962-ben elbocsátották, ez után mexikóiként folytatta a drogterjesztést. A hatvanas évek ma már nehezen megfogható hangulatában: a hippikorszak, a diáklázadások, a vietnámi háború, a gyors társadalmi fejlődés miatti nemzedéki problémák, a kommunizmus igéző mételye, majd az abból való kijózanodás korában kezdte meg a kábítószer-kultúra a sokadik virágzását, amely azóta sem csengett le. Nem csak a heroin, a kokain és a marihuána jelent meg ismét mint társadalmi probléma, hanem ehhez új szerek – a szintetikus drogok – is csatlakoztak.

Az LSD mellesleg a kábítószer-csempészek kedvence: nem kell tonnákat vinni, csak könnyen rejthető milligrammokat. Az LSD-t a Beatles is megénekelte (Lucy in the Sky with Diamond), ami nem csoda, hiszen köztudomású, hogy Lennon is egy kicsavart logikájú szélsőbalos gazember volt. Milos Forman legendás muscaljében, a Hairben is szerepet kap: a jelenetet végignézve, annak, aki ismeri, egyértelmű: a rendező első kézből ismeri az LSD-mámort. Az álom azonban – Lennon szavaival élve – véget ért: ma már az ártatlannak, barátságosnak, tudatkiszélesítőnek tartott LSD is maga az életveszély. Kiderült, súlyos magzatkárosító hatással is bír: a terhes nők, akik gyermeket szültek, nagy mennyiségben produkáltak vízfejű, fejletlen agyú és csökkent szellemi képességű újszülötteket (bár, hippik esetén, a szülők se lehettek százas égők…). Ma már az LSD-fogyasztás némiképpen visszaszorult, helyét a party-drogok, extasy stb. vették át. Azok ugyanis stimuláló hatással is bírnak, amivel az LSD nem rendelkezik.

Mátéfi festőművész 1952-ben orvosi ellenőrzés mellett LSD hatása alatt készített portrésorozatot. Többet mond az LSD-ről, mint bármi (Bayer István nyomán)

Állatokra is erősen hat. LSD hatására a pókok összevissza szövik a hálójukat, a macska páni félelembe esik az egér láttán, a kísérleti patkányok zavarodottan összevissza futkosnak és egymásnak esnek, félelmükben maguk alá ürítenek. Az LSD lényegében minden érzékszervet megzavar, és tulajdonképpen a gondolkodást teljesen lehetetlenné teszi. Hatása alatt közismerten a toxikománok őrültségeket követnek el: repülni akarnak, vízen járni, vonatot kézzel megállítani stb. A legtöbb LSD okozta haláleset ennek tudható be, a toxikológiai értelemben vett túladagolás szinte lehetetlen, mert az LSD hatásszélessége óriási: már 0,05-0,1 mg igen hatékony dózis, sőt, a hallucinációk rendszerint már 0,01-0,02 mg-tól kialakulnak, tehát hatásossága a VX-el vethető össze, azaz szupertoxikus. Ugyanakkor halálos adagja patkányokon 40-60mg/ttkg, egéren 16,3 mg, nyúlon mindössze 0,3-0,7mg/ttkg, (ez valószínűleg metabolizációjával van összefüggésben), azaz emberen 0,5 g felett van, következésképpen hatásszélessége 5000-10000, míg a meszkaliné csupán 20-50. A túladagolás során emelkedett vérnyomás, szédülés, sokk, görcsök jelentkeznek. Éppen rendkívüli hatékonysága miatt az LSD-t a kábítószer-élvezők nem intravénásan vagy dohányban elszívva használják, hiszen a hatékony mennyiség még szinte láthatatlan, hanem alkoholos vagy egyéb oldatban, szirupban, bélyegen nyalva vagy bőrre ragasztva, esetleg kockacukorban vagy egyéb módon orálisan bevéve juttatják a szervezetükbe. A nyálkahártyáról szinte azonnal, a száraz bőrről 20-30 perc alatt szívódik, és kb. fél-egy órás latenciaidő után hat. A szervezetből bomlatlanul alig ürül, jellegzetes bomlástermékei – valószínűleg a nagyon csekély koncentráció miatt – nemigen mutathatóak ki. Nyomnyi mennyisége azonban megjelenik a vizeletben, így fogyasztása pár napig még a droghatás után bizonyítható. A természetes anyarozs-alkaloidok toxikusabbak az LSD-nél, az ergotaminnak tisztán kb. 60-80mg-ja halálos lehet.

Az LSD fizikai függőséget nem okoz, a pszichés dependencia azonban erős lehet. Nagyon gyors a tolerancia kialakulása: az adagot hamarosan emelni kell, gyakorlatilag minden bevétel után duplázandó!

Az LSD használatának komoly fiziológiás leépülési nyoma, szemben az ópiáthasználattal – láthatóan – nincs. Elsősorban az elme károsodik, párszor a pszichózis még múló, de sok LSD-használónál, ha szorgosan nyalogatja a bélyeget, végleges állapot maradt. Az elbutulás, a viselkedési zavarok, a pszichológiai rendellenességek előtérbe kerülnek. Nagy jelentősége van az ún. LSD-flass-nek, azaz annak a ténynek, hogy az LSD-használat után rendszertelenül, akár több hét vagy hónap múlva múló skizoid tünetek, hallucinációk jelentkezhetnek a legváratlanabb szituációkban, mikor pedig már nincs is LSD a szervezetben. Az agy „emlékszik” az LSD-hatásra, és visszaidézi azt. Nem egy alkalommal e tünetek évekig megmaradnak. Az LSD erős vegetatív tünetekket is okoz, sok állaton ezek szembetűnőek: láz, pupillatágulat, tachycardia figyelhető meg patkányon, de az embereken is. Érzékeny egyéneknél nyálfolyást, hasmenést okoz, és igen gyakran erős hányinger, hányás jelentkezik. Izolált szerveken is erősen gátolja a szerotonin hatását. A bróm-LSD hallucinogén hatással nem bír, de a szerotoninnak szintén erős antagonistája: beköt a receptorokba, de nem ad választ: az LSD hatékony ellenszere, akárcsak a szerotonin is.

Az LSD rendkívül erős tudatmódosító hatása hamar megragadta a katonai gondolkodók fantáziáját, persze, nem azért, hogy az ellenséges katonákból rejtett művészi képességeket, tudat alatt szunnyadó frusztrációkat hozzanak ki, vagy hogy elősegítsék őket agyuk, személyiségük jobb megértésében. (Leary, mint már említettük, ezzel az ócska szöveggel propagálta a hallucinogén-használatot.)

Tulajdonképpen először az LSD révén ált rendelkezésre olyan szer, amely valóban képes volt, illetve képes ma is szupertoxikus mértékben, de nem halálos hatással harcképtelenné tenni az ellenséget. Az LSD nem csak kábítószer, hanem egyike a leghatásosabb, legértékesebb mérgező harcanyagoknak is. Erre alkalmassá teszi nagy hatásossága és értékes hatása.

Vegyi harcanyagként rakétafejrészekbe, tüzérségi lőszerekbe is töltötték. Harcanyagként elsősorban aeroszol formájában vethető be, amely aeroszol-generátorral, légi kiöntővel vagy egyéb szennyező készülékkel juttatható a légkörbe. Sóinak felhasználása célszerűbb, mert az LSD bázis napfény hatására gyorsabban bomlik. Terepen sói sem maradnak meg sokáig, egy hét alatt elbomlanak. Nemcsak belélegezve, hanem bőrön át is felszívódik, mindössze 0,05-0,1 mg-os adagja legalább 12 órán át tartó harcképtelenséget okoz, de legtöbbször ez tovább tart. Bizonyított bevetése katonai célokra nem volt, de valószínűsíthető, hogy nem publikus módon többször alkalmazták. Az LSD igen csekély adagban hat, előállítása pedig nem jelent nagyobb költséget pl. a V-ágensek szintézisénél. 1 kg LSD gyakorlatilag 5-15 millió hatásos adag, egyetlen bombázó terhelésével egy egész országot le lehet butítani LSD használatával. Bevetése telített alkoholos vagy egyéb oldószeres oldatának kiszórásával valósítható meg, hozzá stabilizáló anyagokat adnak. Igen jól használható diverziós módszerekkel is. Aeroszolja jó terepszennyező képességű, és mivel csaknem minden állatra hat, egy LSD tömegtámadás természetes környezetben igencsak látványos jelenséggé válhat…

Az LSD használata gyorsan, mintegy 30 perc alatt harcképtelenné teszi célszemélyeket. Egy felfegyverzett hadsereg LSD intoxikációja sokkal veszélyesebb, mintha ugyanezt ostoba drogosokkal tennék: nehézgépekkel, fegyverekkel felszerelt őrültek tevékenységéhez talán az Armageddon lehet hasonlítható. E szerint, bár az LSD halálos mérgezést önmagában aligha fog kiváltani, különösen terepen létrehozható koncentrációban, egy LSD-csapással harcképtelenné tett egységben az intoxikáció okozta tevékenység miatti veszteség nagyon magas lehet. Éppen e zavart, dezoriántáltságot okozó hatása miatt nem alkalmas karhatalmi célokra (minden drogos tüntetésre járna…), hiszen egy különösebben koordinált tevékenységre nem szoruló, agresszív lázongó tömeg ellen alkalmazva hatására a káosz feltehetően csak fokozódna. Ugyanakkor a modern hadviselés precíziós eszközeinek alkalmazását igen gyorsan lehetetlenné teszi.

Az LSD oldatban permetezése repülőgépről. Az US Army felvétele hadgyakorlaton, a repülőgép szárnya alá függesztett kamerával

Megjegyzendő, hogy az LSD vagy más pszichotoxikus harcanyagok bevetése nem csak a megtámadott félre veszélyes, hanem a támadás végrehajtójára is. A kiszámíthatatlanul viselkedő ellenséges erők ugyanis a legváratlanabb helyeken és időben a legváratlanabb dolgot művelhetik: a harcképtelenné tett csapatokat el kell fogni, mert az LSD bevetése esetén max. 24 óra hatástartammal számolhatunk (a gyakorlatban néhány órával) és a skizoid módon viselkedők elfogása nem egyszerű: nem fognak fegyelmezett hadifogolyként viselkedni, lényegében egyesével kell őket legyűrni (védőeszközben). Ez nagy pszichikai megterhelést jelent a saját csapatokra, ráadásul az LSD nagy hatékonysága miatt könnyen léphetnek fel mérgezések a saját oldalon is – ami nem egyértelmű, harchelyzetben nyilván sokszor lázadásként, kötelességszegésként fogják értékelni. Egyértelmű tehát, hogy az LSD és más pszichotoxikus szerek alkalmazásának propagálása „nem halálos hatású vegyi harcanyag”-ként szemenszedett képmutatás, mert bevetésük után a harcképtelenné tett ellenséget nem lehet élve elfogni, legalábbis, ha az nagy tömegben van jelen, és fel van fegyverezve, hanem, kihasználva harcképtelenségüket, gyorsan, hatékonyan és biztonságosan hagyományos fegyverekkel vagy halálos vegyi harcanyagokkal el kell őket elpusztítani. Ki megy közel egy szamurájkarddal vagdalkozó őrülthöz, hát még ahhoz, aki tankot vezet? Ennek a módszernek értelmes alternatívája csak az lehet, hogy az LSD hatása alatt állókhoz nem megyünk közel, hanem, ha fel vannak fegyverezve, számítunk arra, hogy saját maguknak 20-50%-os veszteséget okoznak, és megelégszünk ennyivel – a legtöbb esetben halálos hatású mérgező harcanyaggal, ha az ellenség rendelkezik megfelelő védőeszközökkel, nem lehet ilyen veszteséget okozni.

Az LSD és a pszichotoxikus harcanyagok nagy előnye, hogy nemcsak tömeges, totális csapás kiváltására alkalmasak – egyéb esetekben halálos hatású mérgező harcanyagoknál cél, hogy minél nagyobb tömegben, minél tömegesebben, minél koncentráltabban vessék be őket –, hanem hatékonyan lehet felhasználni célzottan, egyes harcrendi elemekre, vezetési pontokra, fő fegyverekre, ellátó pontokra, hadihajókra, repterekre, illetve nem katonai jellegű, de stratégiai célokra (politikai vezető szervek, üzleti központok, közművek, közlekedési csomópontok, ipari objektumok, hadiüzemek, atomerőművek stb.) ezzel nagy zavart, másodlagos károkat (tömegkarambolok, ipari katasztrófák, nukleáris kiszórások, tömegverekedések, információs összeomlás, tömegtüzek, járványok stb.) válthatóak ki, és esetleg a pszichotoxikus szer használatára – ha az korlátozott célú és megfelelően rejtett volt – talán fény sem derül.

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy az LSD valóban az egyik legveszélyesebbnek minősíthető mérgező harcanyag, ráadásul, veszélyességét egyrészt alábecsülik (a szakértők is), másrészt, a „vegyi fegyver” fogalmának perifériáján mozogva (mivel hivatalosan „nem halálos hatású”) kérdésköre a nemzetközi fórumokon könnyen elsikkad. Stratégiai szempontból vizsgálva az LSD rendkívül értékes anyag, mind fronthasználatra, mind diverziós-hátországi bevetésre, valamint az ezzel egyenértékű vegyi terrorizmus céljaira.

Az anyarozs száraz állapotban mintegy 40% zsíros olajat tartalmaz, így az alkaloidák alkoholos vagy éteres extrakcióval nem nyerhetőek ki hatékonyan. A zúzott anyarozsból legcélszerűbben szerves savval (borkősavval, citromsavval) melegítve, több órán át macerálva vonják ki az alkaloid-keveréket. (Az erős ásványi savak használata is megoldható, de a lisergsav nagyobb fokú bomlásához vezet.) A nyert oldatból ammóniával a bázist a sókötésből leválasztják, majd a kicsapódó alkaloidokat éterrel extrahálják. A bepárolt maradékból híg lúggal főzve az aminosavak és a piroszőlősav leválasztható, és a vizes keverékből éterrel a tiszta lisergsav jó tisztasággal elválasztható, átkristályosítással tisztítható. Az LSD ebből készül, viszonylag egyszerűen, de hadd ne írjam le, nem biztos, hogy célszerű lenne.

Az LSD közvetlenül is szintetizálható az anyarozs egy rokon faja, a Cl. paspali segítségével, tápoldatához nagy mennyiségű dietil-amint adva. Ebből könnyen elválasztható, de a kábítószer-ügynökök gyakran forgalmazzák a nyers készítményt is, mint „természetes LSD”-t.

Hallucinogén jelvények, az emberi ostobaság emlékművei (Bayer István „A kábítószer” c. műve nyomán)

Nem kábítószer-élvező, nem függő személyek esetén a tünetek pár óra alatt visszafejlődnek, maradandó szellemi károsodás egyedi alkalmazás esetén nagyon ritka, max 0,1%-ban fordul elő. Az LSD hatásának kitett személyek azonban fokozott figyelmet igényelnek: „flass” tünetek, személyiségváltozások, depresszív állapotok, kábítószer iránti vágy, indokolatlan agressziós cselekedetek stb. léphetnek fel, amelyek problémákat okozhatnak. A tapasztalatok szerint a nitroprusszid-Na az ergot-alkaloidok kiürülését fokozza, így naponta 1 g-os adagban adva jó hatású.

A lisergsav ás származékai kimutatására Van Urk fedezett fel specifikus reakciót. Ez minden lisergsav-vegyülettel lejátszódik, tehát az anyarozs híg savas vagy alkoholos rázadéka is adja. Kivitelezhető oldatban és szilikagélen, azaz kimutatócsőben is. Oldatban 1 ml tömény ecetsavat (jégecetet) és 1 ml vízmentes etil-acetátot kevernek össze, és az oldószert ugyanannyi tömény kénsavval keverik össze. Ebbe az oldatba alkoholos oldatban lisergsavat vagy származékát cseppentve kék elszíneződést észlelhetünk. A reakció a gyakorlatban specifikus, nagyon kevés anyag zavarja, és eléggé érzékeny: már 0,5 mg lisergsav biztonsággal kimutatható a segítségével. Így az LSD-t gyorsteszttel kicsit egyszerűbb megtalálni és azonosítani, mint a hülye koronavírust.

Albert Hofmann, az LSD felfedezője (1906-2008) a hosszú életű tudós századik születésnapján készült kép. Ugyanakkor nyilatkozta: „az LSD-re soha nem volt akkora szükség, mint manapság, a modern korban. Egy anyag, mely lehetővé tenné, hogy jobbak legyünk…” Minden kupec a saját lovát dicséri (fotó: Keystone)

Macska LSD hatása alatt. Az állat felborzolja a farkát, pánikrohamai vannak, retteg. Az US Army kísérleti felvétele

A BZ, illetve az LSD hatása katonákkal, hadgyakorlaton folytatott kísérletekben. (A képen brit tisztiiskolások). Értelmetlen cselekedetek, nevetési rohamok, a veszélyérzet teljes elvesztése (brit katonai felvételek)

A katonai gyakorlatban ma már az LSD-nél is jobban bevethető, hasznos halluciongének, mint pl. a BZ harcanyag is rendelkezésre állnak. Szokták volt mondani, hogy ma már amennyi szintetikus, kici ócó kínai laborokban legyártott mindenféle ocsmányságot rátolnak a szerencsétlen hülyegyerekre, így az LSD ma már inkább egy brand, mint tényleges piaci kábítószer. Nem kell aggódni, a világ LSD nélkül is hülye, de ez csak rosszabb lesz!

Vérnyúl

(A szerző olvasónk.)