Két hét elteltével már talán könnyebb átlátni a háború ködén, és az éppen zajló ukrán-orosz háború fontos tanulságait is levonhatjuk, még ha ezt a konfliktust nyilván sokáig, többféle szögből fogják még sokan elemezni. Amint alaposabban belenézünk a háború részleteibe, hamar rájövünk, hogy nem is annyira ukrán-orosz ellentét ez (ami inkább alapul szolgál), hanem egy sokkal nagyobb, és akár minket magyarokat, avagy a fehér ember sorsát is érintő összecsapás, illetve annak az egyik stratégiai mozgolódása. Az alábbiakban az események fontosabb, négy csoportra osztható elemeit kívánom megvizsgálni: előzmények és okok, felelősök, célok, tanulságok.

Nyilván még egy felszínesebb pillantás is elég ahhoz, hogy az ember felismerje: nem egy megalomániás diktátor és egy szent honvédő harca zajlik, hanem nagyhatalmak sakktáblája jelenleg Ukrajna. Nem lehet azonban egyetlen elemzés sem teljes, ha nem ismerjük a kiváltó okokat, amelyek ismeretével az összecsapások zaja is értelmezhető hanggá válik majd.

NATO-terjeszkedés és orosz biztonság

A konfliktus gyökerei az 1990-es évek elejéig is visszavezetnek, amikor az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) – ami tulajdonképpen az amerikai atlantista-cionista rend egysége – ígéretet tett Oroszországnak, hogy nem fog kelet (tehát az orosz határ) irányába terjeszkedni. Az akkori orosz vezetés hibája, hogy nem foglaltatták ezt írásba, de minden komolyabb elemző elismeri, hogy ez az ígéret valóban megtörtént:

 

A moszkvai vezetők azonban mást mondanak. Számukra Oroszország a sértett fél. Azt állítják, hogy az Egyesült Államok nem tartotta be ígéretét, miszerint a NATO nem terjeszkedik Kelet-Európába, ami a Nyugat és a Szovjetunió között a német egyesítésről folytatott 1990-es tárgyalások során született megállapodás. Szerintük Oroszország önvédelmi okokból kénytelen megakadályozni a NATO kelet felé irányuló menetelését.

A Nyugat hevesen tiltakozik, állítva, egy ilyen megállapodásra soha nem került sor. Az amerikai archívumokból származó több száz feljegyzés, tárgyalási jegyzőkönyv és átirat azonban ennek ellenkezőjét mutatja. Bár amit a dokumentumok feltárnak, az nem elég ahhoz, hogy Putyint szentté avassák, mégis azt sugallják, hogy az orosz ragadozás diagnózisa nem teljesen igazságos. Európa stabilitása éppúgy függhet attól, hogy a Nyugat hajlandó-e megnyugtatni Oroszországot a NATO korlátairól, mint attól, hogy elrettenti-e Moszkvát a kalandvágytól. (Los Angeles Times)


Szintén ezt erősítette meg 2021-ben Jack F. Matlock Jr., aki Ronald Reagan és idősebb George Bush elnökök szovjet nagykövete volt:

 

Amikor 1994-ben aláírták a budapesti memorandumot, nem volt terv a NATO keleti kiterjesztése, és Gorbacsovot 1990-ben biztosították arról, hogy a szövetség nem fog bővülni. Amikor azonban a szövetség egészen Oroszország határáig bővült, Oroszország egy gyökeresen más stratégiával szembesült, mint a budapesti megállapodás aláírásakor. [...]

Az amerikai kormányok már többször is figyelmen kívül hagyták [a területi integritást], amikor az célszerű volt, mint például akkor, amikor NATO-szövetségesei megsértették Szerbia területi integritását azáltal, hogy létrehozták, majd elismerték a független Koszovót. Emellett az Egyesült Államok megsértette ezt az elvet, amikor támogatta Dél-Szudán Szudántól való elszakadását, Eritreát Etiópiától és Kelet-Timort Indonéziától.


Vlagyimir Putyin orosz elnök maga is hivatkozott erre 2022. február 24-i beszédében: „[A február 21-i beszédben] szóltam a legnagyobb aggodalmainkról és gondjainkról, valamint azokról az alapvető veszélyekről, amelyeket a felelőtlen nyugati politikusok évről évre következetesen, durván és szertelenül teremtettek Oroszország számára. A NATO keleti terjeszkedésére gondolok, amely katonai infrastruktúráját egyre közelebb viszi az orosz határhoz.” Diagnózisa tömör: „[A NATO] csupán az amerikai külpolitika eszközeként szolgál.”

Utalva a megszegett ígéretre, így fogalmazott:

 

Ez a sor magába foglalja azt az ígéretet, hogy a NATO-t még egy centiméterrel sem bővítik kelet felé. Ismétlem: becsaptak bennünket. Vagy egyszerűen fogalmazva: kijátszottak bennünket. Persze, gyakran hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Lehet, de nem kellene, hogy olyan mocskos legyen, mint most, nem ilyen mértékben. Ez a fajta szélhámos magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok elveivel, hanem mindenekelőtt az általánosan elfogadott erkölcsi és etikai normákkal is ellentétes. Hol van itt az igazság és az igazságosság? Csak hazugság és képmutatás mindenütt.

Tekintve, hogy a NATO – valóban – az amerikai külpolitikai érdekérvényesítés eszköze, és hogy hivatása ellenére nemcsak védelmi, hanem bizony támadó szerepet is beteljesít, Putyin világossá teszi, hogy mitől tart:

Először is véres katonai műveletet hajtottak végre Belgrád ellen, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül, de harci repülőgépek és rakéták bevetésével, Európa szívében. A békés városok és létfontosságú infrastruktúrák bombázása több héten keresztül tartott. Azért kell felidéznem ezeket a tényeket, mert egyes nyugati kollégák inkább elfelejtik őket, és amikor megemlítjük az eseményt, inkább nem beszélnek a nemzetközi jogról, hanem a körülményeket hangsúlyozzák, amelyeket ők úgy értelmezik, ahogyan azt szükségesnek tartják.

Aztán jött Irak, Líbia és Szíria sorsa. A Líbia elleni törvénytelen katonai erő alkalmazása, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának Líbiára vonatkozó összes határozatának elferdítése tönkretette az államot, a hatalmas nemzetközi terrorizmus fészkét teremtette meg, és az országot a humanitárius katasztrófa felé, a polgárháború örvényébe taszította, ami ott évek óta tart. A tragédia, ami nemcsak Líbiában, hanem az egész térségben emberek százezrei, sőt milliói számára okozott tragédiát, nagyarányú elvándorláshoz vezetett a Közel-Keletről és Észak-Afrikából Európába.

Hasonló sorsot szántak Szíriának is. A nyugati koalíció által a szíriai kormány jóváhagyása, vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül végrehajtott harci műveletek csakis agressziónak és beavatkozásnak minősülhetnek.
 
De a fenti események közül természetesen kiemelkedik a példa: Irak minden jogalap nélküli lerohanása. Az Egyesült Államokban rendelkezésre álló, állítólag megbízható információk ürügyén hivatkoztak arra, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek vannak.



NATO-terjeszkedés (kép: FAIR.org)


Mindamellett, hogy nem akar Moammer Kadhafi sorsára jutni, akit a NATO segítségével megbuktattak – és akit a tömeg análisan megalázott és meglincselt a világ szeme láttára –, szintén felismeri, hogy a kulturális-civilizációs hanyatlás is része a fennálló ellentétnek:

Helyesen szólva, egészen a közelmúltig nem szűntek meg azok a kísérletek, hogy saját érdekeikre használjanak fel minket: megpróbálták lerombolni hagyományos értékeinket, és ránk erőltetni hamis értékeiket, amelyek belülről erodálnának minket, népünket, azokat az értékrendeket, amelyeket agresszívan erőltettek országaikra, olyan értékrendeket, amelyek közvetlenül a leépüléshez és degenerációhoz vezetnek, mert ellentétesek az emberi természettel. Ez nem fog megtörténni. Ez még soha senkinek nem sikerült, és most sem fog sikerülni.

Mindezek ellenére 2021 decemberében újabb kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság elveiről, és a NATO nem bővítéséről. Erőfeszítéseink hiábavalóak voltak. Az Egyesült Államok nem változtatott az álláspontján. Nem tartja szükségesnek, hogy megegyezzen Oroszországgal egy számunkra kritikus kérdésben. Az Egyesült Államok a saját céljait követi, miközben a mi érdekeinket elhanyagolja.

Azok, akik globális dominanciára törekszenek, nyilvánosan ellenségüknek nevezték meg Oroszországot. Tették ezt büntetlenül.

Az orosz elnök világossá teszi, hogy a NATO közeledése az orosz határhoz, főleg Ukrajnánál, egy élet-halál kérdés számukra. Putyin minden bizonnyal felismeri, hogy ha tűrnek és megengedik, hogy Amerika és csatlósai (köztük sajnos hazánk is 1999 óta) körülveszik az országot, ahogy a fentebbi példák esetében is, támadásra számíthatnak, és akkor már orosz földön kell háborút vívniuk az egész NATO-val, ami tulajdonképpen nukleáris világháborút jelent. 2021 decemberében is világossá tette már, hogy miként tekint miderre:

Rendkívül aggasztó, hogy az amerikai globális védelmi rendszer elemeit Oroszország közelébe telepítik. A Romániában található és Lengyelországban telepítendő Mk 41-es indítóállványokat a Tomahawk csapásmérő rakéták indítására alakították ki. Ha ez az infrastruktúra tovább halad előre, és ha az amerikai és NATO rakétarendszereket Ukrajnába telepítik, akkor azok repülési ideje Moszkváig mindössze 7-10 perc lesz, vagy akár öt perc a hiperszonikus rendszerek esetében. Ez hatalmas kihívás számunkra, a biztonságunk szempontjából.

Az Egyesült Államok még nem rendelkezik hiperszonikus fegyverekkel, de tudjuk, hogy mikor fognak rendelkezni. [...] Hiperszonikus fegyvereket fognak szállítani Ukrajnának, majd fedezékként fogják használni az országot [...] hogy felfegyverezzék a szomszédos állam szélsőségeseit, és az Orosz Föderáció bizonyos régiói, például a Krím félsziget ellen uszítsák őket, amikor úgy gondolják, hogy a körülmények kedvezőek.

Tényleg azt hiszik, hogy nem látjuk ezeket a fenyegetéseket? Vagy azt hiszik, hogy mi csak tétlenül nézzük az Oroszországot fenyegető veszélyek kialakulását? Ez a probléma: egyszerűen nincs lehetőségünk visszavonulni.

Az együttműködés helyett Amerika inkább százmillós fegyverszállítmányokat küldött Ukrajnába, és az sem segített a helyzeten, hogy az ukrajnai elnök, Volodimir Zelenszkij nukleáris fegyverkezés esélyét helyezte kilátásba. Az ettől való orosz aggodalmat az utóbbi napokban erősíthette, hogy Amerika politikai ügyekért felelős államtitkára, Victoria Nuland elismerte „biológiai laboratóriumok” létét Ukrajnában, ráadásul a kémiai fegyverekre vonatkozó kérdésre válaszolva (és hozzátéve, hogy aggodalomra ad okot, ha oroszok megszerzik mindezt, ami nem lenne nagy gond, ha nem lenne mindez veszélyes). Egyelőre nem világos, miről van szó, de az ilyesmi nem segít az oroszok békéltetésében.
 


Az évente Oroszország határához közel megrendezett Sea Breeze elnevezésű ukrán-amerikai szervezésű NATO-hadgyakorlat a Fekete-tengeren már hosszú múltra tekint vissza (kép: DW.com)

John J. Mearsheimer egy híres-hírhedt amerikai politológus, leginkább amióta a cionista lobbit Stephen Walt szerzőtársával közösen írt Az Izrael-lobbi és az USA-külpolitika című könyvével dokumentálta 2008-ban. Az ukrán-orosz kérdéshez szintén őszintén közelít, így írva egy 2014-es esszéjében:

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek fel kellene hagyniuk Ukrajna nyugatiasítására irányuló tervükkel, és ehelyett arra kellene törekedniük, hogy Ukrajnát semleges partvonallá tegyék a NATO és Oroszország között, hasonlóan Ausztria hidegháborús helyzetéhez. A nyugati vezetőknek el kellene ismerniük, hogy Ukrajna annyira fontos Putyinnak, hogy nem támogathatnak ott egy oroszellenes rezsimet. Ez nem azt jelentené, hogy egy jövőbeli ukrán kormánynak oroszbarátnak vagy NATO-ellenesnek kellene lennie. Éppen ellenkezőleg, a cél egy szuverén Ukrajna, amely nem tartozik sem az orosz, sem a nyugati táborba. [...] A Nyugatnak pedig jelentősen korlátoznia kellene a társadalomátalakítási törekvéseit Ukrajnán belül. Itt az ideje, hogy véget vessünk a nyugati támogatásnak egy újabb narancsos forradalomhoz. Mindazonáltal az amerikai és európai vezetőknek arra kellene bátorítaniuk Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, különösen az oroszul beszélők nyelvi jogait.

És a magyarokét, tehetnénk hozzá, de velük senki sem foglalkozik ebben az egész történetben. Mearsheimer megjósolta, mi várható:

Az Egyesült Államok és európai szövetségesei most választás előtt állnak Ukrajnával kapcsolatban. Folytathatják a jelenlegi politikájukat, ami tovább súlyosbítja az Oroszországgal való ellenségeskedést, és közben tönkreteszi Ukrajnát – ami egy olyan forgatókönyv, amelyből mindenki vesztesként kerülne ki. Vagy pedig sebességet válthatnak, és dolgozhatnak egy virágzó, de semleges Ukrajna megteremtésén, amely nem fenyegeti Oroszországot, és lehetővé teszi a Nyugat számára, hogy helyreállítsa Moszkvával való kapcsolatait. Ezzel a megközelítéssel minden fél nyerne.

A nyolc évvel ezelőtti írása óta a jelenlegi háború kapcsán így vélekedik: „Az én érvelésem tehát a következő: Ukrajna számára az a stratégia, ami stratégiailag bölcs, hogy megszakítja szoros kapcsolatait a Nyugattal, különösen az Egyesült Államokkal, és megpróbál alkalmazkodni az oroszokhoz. Ha nem született volna döntés arról, hogy a NATO kelet felé mozduljon el, hogy Ukrajnát is bevonja, akkor a Krím félsziget és a Donbasz ma Ukrajnához tartozna, és nem lenne háború Ukrajnában.”

Nem ő az egyetlen elemző, aki mindezt előre látta – nem egy nehéz jóslat, eleve. Például 1998-ban a híres diplomata George Kennan így vélekedett a NATO keleti nyomulása kapcsán: „Szerintem ez egy új hidegháború kezdete. Úgy gondolom, hogy az oroszok fokozatosan elég kedvezőtlenül fognak reagálni, és ez kihatással lesz a politikájukra. Szerintem ez egy tragikus hiba. Erre semmi ok nem volt. Senki sem fenyegetett senkit. Természetesen lesz egy rossz reakció Oroszország részéről, és akkor [a NATO bővítői] azt fogják mondani, hogy mi mindig is mondtuk, hogy az oroszok ilyenek – de ez egyszerűen tévedés.” Maga Joe Biden is hasonlóan látta ezt 1997-ben: szerinte Oroszország válasza „erőteljes és ellenséges” lesz, ha a NATO a balti államokig terjeszkedik.

Az oroszok panaszkodtak már évtizedek óta, de a NATO csak bővült és közeledett feléjük. De nem csak a NATO-terjeszkedés, hanem Ukrajna többrétegű átformálása is folyamatban van már egy ideje, s ez több szinten is rendkívül károsan érinti az oroszokat, szerepet játszva a jelenlegi háborúban is.

Euromaidan

A 2004-es Juscsenko-Janukovics-féle ún. narancsos forradalom már egy kívülről befolyásolt felforgatást mutatott, de ez igazán csak 2013-ban és főleg 2014-ben vezetett igazán jelentős átformálódáshoz az ún. Maidan, avagy Euromaidan formájában, ami eredetileg egy korrupcióellenes tüntetéssorozat volt a szabályszerűen megválasztott miniszterelnök Viktor Janukoviccsal szemben. Szintén felháborított sokakat, hogy a miniszterelnök elutasítani készült egy EU-s megállapodást. Aaron Maté, baloldali zsidó, Izrael- és Amerika-kritikus újságíró, így foglalja ezt össze:

Ellentétben azzal, ahogyan most beállítják, Janukovics nem volt „oroszbarát”, sőt, a Reuters szerint „mindenkit, aki azt szorgalmazta, hogy Ukrajna fűzze szorosabbra kapcsolatait Oroszországgal, vagy vegzált, vagy félrebeszélt nekik emiatt”. Az EU-megállapodás aláírásához Ukrajnának el kellett volna fogadnia az IMF kemény megszorító követeléseit, ami nyilvánosan bírálta Ukrajnát „nagyarányú nyugdíj- és béremelései” és „nagyvonalú energiatámogatásai” miatt. A megállapodás tartalmazott egy olyan rendelkezést is, ami felszólította Ukrajnát, hogy tartsa magát az EU „katonai és biztonsági” politikájához, „ami valójában – a szövetség említése nélkül – a NATO-t jelentette”, ahogy a néhai Stephen F. Cohen szakértő érvelt.

Hogy Janukovics mennyire volt barátja az oroszoknak, nem világos, de tény, hogy nem volt ellenséges. A korrupció vádját azonban nem nehéz elhinni, tekintve, hogy Ukrajna már régóta az egyik legkorruptabb ország (amint alább is látjuk majd, ez táptalaj a felforgatóknak), például 2021-ben 180 országból a 122. helyen állt, és Oroszországot megelőzve a második legkorruptabb ország Európában a Transparency International szerint.

Maté szintén rámutat még, hogy a Maidan nem volt egy elsöprően népszerű jelenség a népesség körében:

Keith Darden és Lucan Way politológusok a 2014. februári puccsot megelőző napokban végzett egyidejű közvélemény-kutatásokat összegezve a Washington Postban megjegyezték, hogy „egyik sem mutatja, hogy a lakosság jelentős többsége támogatná a tiltakozó mozgalmat, és több is azt mutatja, hogy a többség ellenzi”. A legpontosabb felmérés „azt mutatja, hogy a lakosság szinte tökéletesen megosztott a tiltakozás támogatásában: 48% támogatja, 46% ellenzi”. Annak ellenére, hogy Janukovics a Majdan-tüntetések célpontja, és mélyen korrupt, „látszólag még mindig a legnépszerűbb politikai személyiség az országban” – tették hozzá.

Egy 2014 márciusában közzétett Gallup-felmérés szerint „Több ukrán tekintette a NATO-t inkább fenyegetésnek, mintsem védelemnek”. Bár ez a tendencia azóta megfordult, a NATO ukrán támogatottsága alig 50 százalék fölé emelkedett azokban a felmérésekben, amelyek nem tartalmazzák a lázadók kezén lévő Donyeck és Luhanszk 3,8 millió lakosát.

A maidani tüntetések eleinte Janukovics lemondását követelték, de aztán egyre inkább nyíltan oroszellenessé váltak. Amint Oliver Stone és Igor Lopatonok a témát feldolgozó Ukraine in Fire című 2016-os dokumentumfilmjében is láthatjuk, a tömeg időnként oroszokat becsmérlő dolgokat skandált, majd idővel kialakult egy erőszakos mag, ami zavargásokat idézett elő, és ekkor már a teljes kormányváltás volt a követelés.

Az egyre felhevültebb Euromaidan valódi eldurvulása akkor történt, amikor váratlanul mesterlövészek agyonlőttek több tüntetőt és rendőrt is. Az áldozatok végső száma kb. 100. A mai napig nem ismert, kik lőttek, és az elmúlt 8 évben nem is történt ennek kiderítésére túl nagy erőfeszítés az új kormányok részéről.

Ivan Kacsanovszkij, a kanadai Ottawai Egyetem politilógusa minden fellelhető adatot, hang- és videófelvételt megpróbált beszerezni és kielemezni, majd alapos vizsgálat után arra jutott, hogy a lövéseket a tüntetők oldaláról adták le, pontosan egy olyan épületből, amit ők már megszállva tartottak akkor. Valóban, egy megsebesült maidantüntető is szemtanúja volt annak, hogy ez így történt, ahogy az észt külügyminiszter, Urmas Paet is így vélekedett. Az első áldozatok kapcsán ezt mondta Oliver Stone-nak az említett film folytatásának számító Revealing Ukraine (2019) című dokumentumfilmben (22:40-nél): „Épp nemrég találtam rá egy felvételre, amit ez a belga televízió rögzített az Ukrajna Hotelből. Ezen a felvételen az látható, hogy a mészárlás helyszíne felé mentek [tüntetők], de nem egyedül mentek, hanem két másik tüntető vezette oda őket, akik nagyon hangosan hívták őket erre a pontra. Nem volt oka, hogy odamenjenek, és pontosan a mészárlás ezen konkrét helyszínére lettek csalogatva.”



Az első Maidan-tüntetők agyonlövése: Ivan Kacsanovszkij elemzését bemutató jelenetek a Revealing Ukraine dokumentumfilmből

Kacsanovszkij hozzáteszi:

Két interjú került közlésre egy, a Maidant támogató újságíró által írt, és a közelmúltban kiadott könyvben, és ebben két szélsőjobboldali vezető interjúját találjuk. Az egyikük a Szvoboda párt feje, a másik a maidani mészárlás idején az ukrán parlament elnökhelyettese volt, és egyben a szélsőjobboldali Szvoboda párt vezetője is. Ők a maidani vezetőkkel együtt találkoztak magas rangú tisztviselőkkel, és egy ilyen nyugati tisztviselő azt mondta nekik, hogy tulajdonképpen pár tüntető megölése nem elég a nyugati kormányoknak ahhoz, hogy változtassanak azon, mit támogatnak. Pontosan azt mondták, hogy a Janukovics-kormány elismerése akkor változna, ha az áldozatok száma 100 lenne. A nyugati kormányok irányelve azonnal megváltozott a mészárlás után. Ez nem véletlen, mert pont 100 embert öltek meg.


Mivel a konfliktus mindkét oldaláról öltek meg embereket, a mesterlövészek célja – az addigi erőszakos zavargásokkal meg nem elégedve – bizonyára egy erőszakos forradalom kirobbantása volt, miközben a nemzetközi sajtó jelentős része úgy tálalta a vérengzést, mint amit Janukovics rendőrei követtek el fegyvertelen tüntetők ellen, ami nemzetközi nyomást is gyakorolt a kormányra. A mészárlásból eredő hevület eredményeként aztán a miniszterelnök elmenekült, miután biztonsági személyzete magára hagyta, így a puccs végül beteljesedett. Az ukrán alkotmány szerint a parlament 450 képviselőjének a háromnegyede (338) kellett volna megszavazza Janukovics eltávolítását, de csak 328-an szavaztak igennel, így az erőszakos, idegen hatalmak által támogatott – és feltehetően előidézett – puccs illegalitása mellett még alkotmányellenes is volt mindez.

(Az Ukraine on Fire-t a napokban a YouTube törölte a filmesek hivatalos csatornájáról, de itt megtekinthető angolul; a Revealing Ukraine pedig itt tekinthető meg. Ez a cenzúra nem sokkal az után történt, hogy Victoria Nuland kijelentette: „Együttműködünk a technológiai vállalatokkal is, hogy megpróbáljuk eltávolítani a hamis történeteket, és most nagyon szorgalmasan dolgozunk mindezen.” Nuland súlyos felelősségét felfedi a film egy kiszivárgott telefonbeszélgetés bemutatásával, amiről még lesz szó később.)

A nyíltan oroszellenes felfordulás, és az oroszokkal legalábbis nem ellenséges (és így általuk támogatott, demokratikusan megválasztott) Janukovics eltávolítása, illetve az erőszak miatt a jelentős orosz kisebbséggel rendelkező Odesszában Maidan-ellenes tüntetést szerveztek azok, tiltakozva a puccs ellen. Ezt ukrán csoportok megtámadták, tömeges erőszakot eredményezve, aminek következtében sok orosz egy épületbe menekült, de ezt az ukránok rájuk gyújtották, több tucatnyi embert élve elégetve (az ENSZ szerint negyvenketten haltak meg).



Az odesszai lincselés: pillanatképek az Ukraine on Fire dokumentumfilmből


Mindez az erőszakos eseménysorozat robbantotta ki azt a polgárháborút, ami immár 2014 óta zajlik Ukrajnában, főleg a donbaszi térség orosz szakadárai által. Ezek a szakadárok nem akartak egy oroszellenes és illegitim ukrán hatalmat elfogadni, és tartottak attól, hogy az odesszai vérengzés kiterjed az orosz térségekbe is. Ezzel szemben az ukrán szempont az, hogy a szakadárok veszélyeztetik az ország egységét, és az oroszországi, valamilyen szintű segítség által még terrorizmus is, amit tesznek, így az ukrán hatalom és soviniszta csoportok rendszeresen bombázzák ezeket a térségeket (Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, melyeket persze az állam nem ismer el), és harcolnak az ottaniakkal. Az ENSZ adatai: „Az OHCHR becslése szerint a konfliktushoz kapcsolódó összes áldozat száma Ukrajnában 2014. április 14. és december 31. között 2021-ig 51 000-54 000: 14 200-14 400 halott (legalább 3404 civil, becslések szerint 4400 az ukrán erők tagja, és a fegyveres csoportok becslések szerint 6500 tagja), és 37-39 000 sebesült (7000-9000 civil, 13 800-14 200 ukrán erők tagja és 15 800-16 200 fegyveres csoport tagja).” Mint rámutatnak, 2018-2021 között a szakadár térségekben halt meg az összes áldozat 81,4 százaléka, tehát alapvetően túlnyomóan oroszok haltak meg eddig a háborúban.

A jelenlegi harcok tehát nem Oroszország bevonulásával kezdődtek, hanem már 8 éve tartanak, és többezernyi orosz áldozatot követeltek. Ez fontos, mert sokan máig értetlenül állnak ez előtt. Erre jó példa Anne-Laure Bonnel háborús tudósítónő esete egy francia televízióval. A CNEWS 2022. március 1-i adásában vendég volt a zsidó Bernard-Henri Lévy (BHL), aki amikor nem Izrael-párti aktivizmust folytat, Európa globalizálásán fáradozik, és már sok mindenben szerepet vállalt, köztük annak idején a maidani tüntetők ösztökélésében is. Ma is a kitalálható álláspontot képviseli. Videón azonban bekapcsolódott pár percre Bonnel, aki beolvasott a megmondóembereknek, rámutatva, hogy „ahol én vagyok most, ott az ukránok követik el a borzalmakat” – utalva a donbaszi régióra, ahol már egy ideje együtt él az orosz szakadárokkal, akikről 2016-ban dokumentumfilmet is leközölt. A műsorvezetők az oroszok inváziójáról akartak nyilván hallani, de Bonnel mást tartott fontosnak:

 

Pascal Praud: Donbaszban vagy, kérlek mondd el, mik az új hírek a terepen!
Anne-Laure Bonnel: Persze, de ne feledjük, hogy mindez 2014-ben kezdődött Donbaszban. Az emberek itt fáradtak, sok a halálozás, a mészárlás. Az ukrán légierő bombázott 2014-ben, és mindez folytatódik, olyan falvakat, mint Gorlovka, ahol én is voltam az elmúlt pár napban, [BM-21] Grad bombákkal célozzák. Naponta vannak áldozatok és halálesetek, melyeket filmre veszek naponta, hogy számontartsam őket. Nincs politikai célom, egy hete beszélünk erről az ügyről, de ez már 8 éve tart, 13 ezer haláleset vol már, 13 ezer! Az emberek fáradtak, mind ukránoknak érzik magukat, és elképednek, hogy Európa csak most hall erről, miközben nekik ez a helyzet, a bombázás, a föld alatt élés, nehézfegyverek általi gyakori támadások, a mindennapi élet része 2014 óta.
Praud: Közbevágok, mert sokan nem fogják érteni, amit mondasz, hiszen nem éltek ott Donbaszban évekig, mint te. Azt mondod – és ez meglepett –, hogy mindenki „ukránnak” érzi magát, de ugyanakkor, azt állítod, hogy az ukránok követik el a bombázásokat?
Bonnel: Igen, teljes mértékben. Egy fontos dolog, amit sokan nem tudnak, hogy a donbaszi népesség, akik többnyire oroszul beszélnek, már 2014 óta célba van véve saját kijevi kormányuk által, ami bombázza őket. Igen, így van. Van erről mindenféle bizonyítékom, fotók, videók, amiket rögzítettem, és ezeket be tudom mutatni, amikor visszatérek Franciaországba. Ez tagadhatatlan.
Praud: De ma, a bombázás, a rémségek, ezeket az oroszok követik el? Vagy az ukránok?
Bonnel: Ahol én most vagyok, a rémségeket az ukránok követik el. Az oroszok mélyebben vannak az országban, de ami Donbaszt illeti, a frontvonalakon, az az ukrán hadseregtől jön. [...] az ukrán kormány bombázta a saját népességét. A gyerekek hónapokig a föld alatt éltek. A film, amit készítettem 2015-ben, bizonyítja a mészárlásokat és emberiesség elleni bűntetteket. Óvatosan válogatom szavaim, és kérlek, hogy nézd meg! Két napja egy iskolában voltam, két tanárt kettévágtak. Felraktam a fotókat a Facebookra ezekről a babuskákról [nagymamákról]. Sajnos az idősebb és nyugdíjas réteg nem tudja elhagyni a térséget, és őket érinti a bombázás, a nehéztüzérség, a „gradok”, nem vagyok hadászati szakértő... Összességében, Donbaszban, ahol az emberek oroszul beszélnek, mostanáig bombázások vannak. Tegnap Donyeckben volt bombázás.
Praud: És állításod szerint a bombázásokat mindet az ukrán kormány hajtja végre?
Bonnel: Igen. [...] 13 ezer halott 2014 óta. Május 26, a kijevi ukrán kormány bombázta saját népességét. BHL, itt ez a fotó, látod? Két napja készítettem. Ez történik Donbaszban. Teljesen egyetértek, hogy a háborúnak véget kell vetni. Látod ezt a tanárt félbevágva? Ez az ukrán fegyveres erők tette. Folytatom és megmutatom, hogy néz ki a háború. Ezek menedékhelyek tegnapról. Megkérlek titeket, hogy nézzétek meg a Facebook oldalamat, ahol ezek a fotók vannak!
BHL: Igen, igen, voltam Donbaszban, előtted voltam ott.
Bonnel: Nem, nem! Nem voltál itt, ahol én! És mindez már 2014 óta tart!
BHL: Mariupolból Luhanszkba mentem...
Bonnel: És ne szakíts félbe! Nézd [képeket mutat]! Bátornak kell lenni, és el kell mondani az igazságot! Nézd!
Praud: Megértem, amit mondasz, de bárki mondhatja...
Bonnel: Akarod látni, mi történik Donbaszban? Itt van: halál halál után! A háború nem statisztika, hanem egy rakás halott.
BHL: Szeretném, ha ez véget érne mielőbb.
Bonnel: Tudom, hogy Franciaországban a média nem mutatja a háború valóságát, nekik mindez csak egy szám, de ezek emberek!
BHL: Igazad van.
Praud: Mindenki megértette az üzeneted, és megértem az érzelmeidet.



Anne-Laure Bonnel bemutatja a donbaszi állapotokat


Erre a helyzetre Putyin is hivatkozott a bevonulást megelőző február 21-i beszédében:

Egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy a donbaszi közösségeket ne érnék bombatámadások. A nemrégiben megalakult nagy létszámú katonai erő támadó drónokat, nehézgépeket, rakétákat, tüzérséget és többszörös rakétavetőket használ. A civilek meggyilkolása, a blokád, az emberek, köztük a gyermekek, nők és idősek bántalmazása töretlenül folytatódik. Mint mondjuk, ennek nincs vége a láthatáron.

Eközben az úgynevezett civilizált világ, amelynek egyedüli képviselőinek nyugati kollégáink magukat kikiáltották, inkább nem látja ezt, mintha ez a borzalom és népirtás, amellyel közel 4 millió embernek kell szembenéznie, nem létezne. Pedig léteznek, és csak azért, mert ezek az emberek nem értettek egyet a Nyugat által támogatott 2014-es ukrajnai puccsal, és ellenezték az Ukrajnában nemzetpolitikai rangra emelt neandervölgyi és agresszív nacionalizmusba és neonácizmusba való átmenetet. Harcolnak azért az elemi jogukért, hogy a saját földjükön élhessenek, hogy a saját nyelvüket beszélhessék, és hogy megőrizzék kultúrájukat és hagyományaikat.

Meddig folytatódhat ez a tragédia? Meddig lehet ezt még elviselni? Oroszország mindent megtett Ukrajna területi integritásának megőrzése érdekében. Mindezen évek alatt kitartóan és türelmesen szorgalmazta az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2015. február 17-i 2202. számú határozatának végrehajtását, amely a 2015. február 12-i minszki intézkedéscsomagot egységesítette a donbaszi helyzet rendezése érdekében.

Minden hiába volt. Elnökök és Rada-képviselők jönnek és mennek, de mélyen legbelül a Kijevben hatalomra került agresszív és nacionalista rezsim változatlan marad. Ez teljes egészében a 2014-es puccs terméke, és azok, akik akkor az erőszak, a vérontás és a törvénytelenség útjára léptek, akkor sem ismerték el, és most sem ismerik el a donbaszi kérdés katonai megoldáson kívüli rendezését.

Hasonlóan fogalmazott a február 24-i beszédében is:

Láthatjuk, hogy az Ukrajnában 2014-ben puccsot végrehajtó erők átvették a hatalmat, és díszes választási eljárások segítségével megtartják azt, és elhagyták a konfliktus békés rendezésének útját. Nyolc éven keresztül, nyolc végtelen éven keresztül mindent megtettünk azért, hogy békés politikai eszközökkel rendezzük a helyzetet. Minden hiába volt.

Ahogy az előző felszólalásomban is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni azt, ami ott történik. Lehetetlenné vált, hogy ezt elviseljük. Véget kellett vetnünk ennek a szörnyűségnek, annak a népirtásnak, ami az ott élő emberek millióit sújtja, akik Oroszországba, mindannyiunkba vetették reményeiket. Az ő törekvéseik, ezeknek az embereknek az érzései és fájdalma volt a fő mozgatórugója annak a döntésünknek, hogy elismerjük a donbaszi népköztársaságok függetlenségét.

[...] az Oroszország és ezek az erők közötti leszámolás nem kerülhető el. Ez csak idő kérdése. Felkészülnek és várják a megfelelő pillanatot. Sőt, odáig mentek, hogy atomfegyverek megszerzésére törekszenek. Ezt nem fogjuk hagyni.

Ennek a műveletnek az a célja, hogy megvédjük azokat az embereket, akiknek már nyolc éve a kijevi rezsim által elkövetett megaláztatást és népirtást kell elviselniük. [...] Nem az a tervünk, hogy elfoglaljuk az ukrán területet. Nem áll szándékunkban senkire semmit erőszakkal ráerőltetni.

Még ha el is fogadjuk, hogy egy ilyen helyzetben egy politikai vezető túloz vagy torzít, a fentebb elmondottak alapvetően igazak. És valóban, Oroszország több diplomatikus úton is próbált megoldást találni erre, például az említett minszki megállapodással, ami nem vált be. Ha Amerika, a NATO és EU, illetve a most hirtelen ukrán színekben pózoló, és nagyon aggódó emberek békét akartak volna, és a háború elkerülését, jobb esélyük lett volna mindarra azzal, ha mindkét felet a minszki megállapodás betartására kényszerítik (mindkét oldal vádolja egymást a megállapodás be nem tartásával), ahelyett, hogy hatalmas fegyverarzenállal látják el azt a hatalmat, ami bombázza és lövi az oroszokat ezekkel a fegyverekkel.
 
(A második részben mélyebb vizsgálatra kerül a dominánsan zsidó szervezetek és pénzemberek befolyása és felelőssége, tervezetekkel, lehallgatott beszélgetésekkel, illetve a szláv egység vagy ellenségesség kérdése is érintésre kerül, ahogy az is, milyen stratégiával dolgozik a globalista hatalom.)
 

Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info

Folytatás: Szláv bábok a globalista sakktáblán: zsidók, oligarchák, és egy testvérharc tanulságai (II. rész)