1945 április közepén befejeződött Magyarország teljes megszállása (a szovjet és a vele szövetséges hazai nemzetárulók szerint "felszabadítása"), 1945 májusában pedig letette a fegyvert egész Európa, amely a második világháború végét és az azóta is tartó sötét idők kezdetét jelentette. Teherán és Jalta szellemiségéhez hűen Magyarország szovjet érdekszférába került, végérvényesen nevetségessé téve ezzel Bethlenék álmodozásait a nyugati befolyásról.
Az 1945-től 1948-ig tartó időszakot a történetírás zömmel "átmeneti" időszaknak nevezi, sőt, helyenként 1945-47 között egyenesen egy rövid életű "polgári, demokratikus" Magyarország kezdeményéről is szoktak beszélni (amely annyira volt "demokratikus", hogy a két világháború közötti rendszer eszmeiségein alapuló esetleges új pártok nem is indulhattak volna, nem mintha ilyen pártok létrejöttére egyáltalán lett volna bármi esély is). Véleményem szerint mindkettő megtévesztő. Ugyanis Nagy Imre pályafutásán keresztül is látni fogjuk, hogy a kommunistáknak a szovjet megszállástól kezdve, tehát 1945-től kezdődően már befolyásuk volt mindenre, sőt nekik volt a legnagyobb, hiába hittek mást a kisgazdák és mindenféle polgári, naiv elemek. Utóbbi két csoport, amelybe igazából beleértek minden olyan politikai szereplőt és pártot, amely 1945 után működött a kommunistákon kívül, megbocsájthatatlan bűne, hogy ilyen vészterhes időben – noha papíron szemben álltak a vörösökkel – mindenben kiszolgálták őket, óhajaik szerint cselekedtek. Ennek egyik sarkalatos pontja a Horthy- és Szálasi-korszak politikai-katonai elitjének "felelőssége vonása", amely során Tildy Zoltán kisgazda politikus olyan lelkesen írta alá a halálos ítéleteket, mintha ez lett volna a legkedvesebb hobbija. S hogy ezeket a vörösökkel együttműködő elemeket végül maguk a kommunisták "tették el láb alól" (sokszor nem is idézőjelben), némi vigasz és történelmi elégtétel lehet számunkra. Ennek megfelelően – mint már mondottuk – Nagy Imre pályafutása is kitartóan ívelt felfelé, alátámasztva az általam mondottakat.
Nagy Imre és a kommunisták az 1945 utáni politika kisgazda és polgári elemeivel szövetségben tették tönkre és verték szét Magyarországot. Cselekedeteiket a bosszú népe inspirálta (forrás: mult-kor.hu)
A száraz történelmi tényeken, dátumokon túl egyéb, fontosabb célja van jelen sorozatnak. Szeretném, hogy megértsük Nagy Imre kultuszának hátterét, majd pedig az írások alapján közösen le is bontsuk azt. Minden, ami haláláig Nagy Imrével történt, vagy amit cselekedett, azzal a mindenkori szovjet, kommunista hatalomnak akart megfelelni, hiszen – talán ez furcsa lehet – de Rákosi egyik legfőbb riválisának számított, ezt pedig a "kis kopasz" is nagyon jól tudta. Amit tehát Rákosiék vele tettek, azt a féltékenység vezérelte, amiket pedig Nagy Imre csinált a politikában, az a hatalom akarásának vágya, amely önmagában persze nem negatívum, kivéve, ha sötét erőket szolgálnak vele. Nagy nemhogy azokkal a szovjet kapcsolatokkal rendelkezett mint a Rákosi-kör, de bizonyos szempontból még jobbakkal, amíg pedig utóbbi a Csillagban "nyaralt" a Horthy-rendszer igazán meghatározó éveiben, Nagy a Szovjetunióban építgette karrierjét, könyvet írt, propagandacikkeket szerkesztetett, minden bizonnyal a legvadabb titkosszolgálatoknál ügyködött stb-stb. Csupán a magyar történetírás és politikai örökség csökevénye, hogy a volt miniszterelnökre "mártírként", sőt, egyenesen egy "áldozatként" tekintenek, aki kommunista volt ugyan, de végig "jót akart" és a "partvonalról" igyekezett megfékezni a tomboló Rákosit. Nem, minden szempontból utóbbi riválisa volt, jó kommunista viszont a párját ritkítja ugyebár, s végtére is ez volt Nagy – mint oly sok más bolsevista politikus – veszte. Ezenkívül van azonban még egy aspektus, amelyet még azok is szeretnek "elfelejteni", akik gyengébben, nem teljesen levetkőzve a "politikai korrektség" fonákját, igyekeznek Nagy Imrét kissé árnyaltabban bemutatni, sőt, rávilágítani bűneire. A Rákosi-klikk teljes egészével ellentétben Nagy Imre nem a zsidó származású kommunisták csoportjából érkezett, hanem az úgynevezett népi vonalból, persze nem a jó, "mesés" értelemben. A két csoport közötti kisebb-nagyobb érdekellentét a kezdetektől fogva állandósult, nem csak Rákosi és Nagy esetén volt érvényes. Papíron persze mindenki "elvtárs" volt, de az erős zsidó faji öntudat és a gojok szegregálására való törekvés, kommunizmus ide vagy oda, megmaradt, hiszen ez, és nem az épp aktuális politikai rendszer adta a zsidóság öntudatának alapját. Nagy Imrének tehát több "bűne" is volt Rákosi szemében: a "kis kopasz" féltékeny volt rá, hiszen amíg ők a szegedi Csillagban hűsöltek, Nagy a "kommunizmus hazájában" építgette a karrierjét, sőt még egy tisztogatást is túlélt, ami végtére is csak megerősítette, továbbá remek politikai, moszkovita hátszéllel rendelkezett 1945 után (is), valamint hiába volt kommunista, nem volt zsidó, emiatt a megváltoztathatatlan tény miatt pedig akkor is gyűlölték volna Rákosiék, ha éppenséggel Nagy Imre hozta volna el a "kommunista Paradicsomot".
Út az első Nagy Imre-kormányig
Most pedig nézzük meg Nagy politikai karrierjének fontosabb mozzanatait 1953 júliusáig.
A későbbi "mártír" miniszterelnök annyira egy "másodvonalas áldozat" volt, hogy az Ideiglenes Nemzetgyűlés alapjainak lerakásában személyesen segédkezett Sztálinnak (csak, hogy képben legyünk, közvetve ezt a szervezetet méltatta a minap a NER egyik meghatározó alakja, Németh Szilárd honvédelmi államtitkár is. Itt földművelésügyi miniszter lett, ahogy arról már a múltkori részben beszéltünk. Ebben a tisztségben 1945. november 4-éig maradt, ám a rövid idő ellenére annyi kárt okozott az országnak, mintha negyven évig bitorolta volna a pozíciót. Az elodázhatatlan földosztás már a dualizmus alatt is napirenden volt, ám sem a Monarchia valóságtól elszakadt uralkodói rétege, sem pedig a Horthy-korszak arisztokráciája nem óhajtott foglalkozni a problémával. Meg is lett a böjtje. Normális földosztási kísérlet korábban csupán a Gömbös-kormánytól és később az Imrédy-kormány részéről érkezett (utóbbi kishaszonbérleti formában kívánt felparcellázni földeket, először a parlagot, majd a jogi személyek földjeit, illetve egyéni tulajdonban lévő földeket, persze csak bizonyos katasztrális hold felett egy részüket, KÁRTÉRÍTÉS fejében. Végül a terv sosem valósult meg kormányzati szinten). Lehetőségeikhez mérten a nemzetiszocialisták is a magyar parasztság megerősítésén dolgoztak, itt egy korábban általam megjelentetett Baky László-tanulmányt ajánlok az olvasók figyelmébe.
Nem meglepő, hogy számos történeti kérdés sem lett rendberakva a 2010 óta tartó "jobboldali" kormányzás alatt. Így például az 1945-ös földreform sem kapta meg méltó helyét a süllyesztőben, emlékét ma is számos szobor, tábla stb. őrzi. Ez az emlékkő Ópusztaszeren, a szoborparkban található (forrás: Wikipédia)
Ezzel a lassú, szerves, a magyar történeti hagyományokra épülő átalakítási kísérlettel szemben Nagy Imre földreformja úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban, gyökeresen és végérvényesen megváltoztatva ezzel a magyarországi társadalmi viszonyokat.
Persze jó kommunistához méltóan már az elnevezésben is hazudtak, csupán egy égető társadalmi problémát használtak fel saját önző céljaikra, hiszen a "földreform" elsősorban az előző rendszer (többes szám, tehát rendszerek, ha a Horthy- és a Szálasi-korszakot külön számítjuk, nem terjedt el különösebben, de történetileg így helyesebb) megbüntetését és teljes ellehetetlenítését szolgálta. Ennek értelmében a törvény teljes vagyonelkobzásra ítélte a "hazaárulókat", a nyilas, nemzetiszocialista, fasiszta vezetőket, a Voksbund tagjait, a "háborús és népellenes bűnösöket". Hogy kik tartoztak ezekbe a kategóriákba, a rendelkezés részletesen taglalja, fentebb beszúrtam hivatkozásba, bárki átnézheti őket, részletesebb tárgyalása viszont most túlmegy jelen írás keretein.
A törvény létrehozta az Országos Földbirtokrendező Tanácsot is, hogy a kisajátítás gördülékenyebben menjen. Amíg a "háborús bűnösök" vagyonát teljesen elkobozták, persze egyéb csoportok is érintettek voltak a rombolásban. Az 1000 katasztrális hold feletti úri birtokokat teljesen "igénybe vették", az alatt a birtokos maximum 100, módos paraszt esetében 200 holdat tarthatott meg (az "antifasiszta ellenállók" 300-at, amit a törvény szövege röhejes módon "nemzeti ellenállásnak" és "németellenes szabadságharcnak" nevez. Németh Szilárd bizonyára innen kölcsönözte legújabb beszédének szövegkészletét).
Nagy ámokfutásának "köszönhetően" több százezer szegényparaszt kapott 5 hold, vagy annál kisebb területű földet (persze az "antifasiszta ellenállók" itt is előnyben részesültek, amit persze megint "díszes jelzőkkel" illettek, mint pl.: "Németország elleni harcban kiváló érdemeket szerzett", "partizánmozgalomban harcolt", "fasizmus elleni belső ellenállásban részt vett" stb-stb). Pont akkorát, ami a szó szoros értelmében semmire sem volt elég, míg másokat a bosszútól vezérelve egy életre tönkretettek. A "háborús bűnösök" mellett elvesztette teljes földvagyonát a magyar katolikus egyház is, ennek ellenére a destrukciót olyan simán hajtották végre, mintha nem is lett volna ellenzéke a kommunistáknak. Nem is volt.
Donáth Ferencnek, Donáth Anna kommunista nagyapjának is tetszett az 1945-ös földreform (forrás: babelantikvarium.hu)
A "mártír miniszterelnök" ámokfutása – mint már mondottuk – talán egy életre szétbarmolta a magyar társadalmi viszonyokat. Az arisztokráciának a valóságtól elszakadt, önző felén kívül persze mindenki tudta, hogy a földreform elodázhatatlan, azonban nemzetünk egyik tragédiája a sok közül, hogy ez a kérdés (is) a kommunisták kezébe került, akik saját önös céljaik megvalósítását látták a problémában.
Nagy Imre tehát olyannyira "másodvonalas áldozat" volt, hogy lényegében az ő nevéhez fűződik a vesztes világháború utáni magyar társadalom egyik első nagy katasztrófája, sőt, még közvetlenül benne van a keze a legnagyobb katasztrófában is, vagyis az előző két rendszer elitjének halálba küldésében, az igazságtalan népbírósági ítéletekben.
A kártékony reform mindenféle számottevő kártérítés nélkül, egyik napról a másikra ment végbe, miközben a teljes akkori politikai "elit" tapsolt hozzá. Nem kizárólag a kommunisták, hanem bűnösök voltak ők mind, együtt, kéz a kézben.
Folytatása következik!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Korábbi részek:
- Hamis példaképek - Nagy Imre helye a történetírásban (I. rész)
- Hamis példaképek - Nagy Imre helye a történetírásban (II. rész)
