Ha az 1956-os népfelkelésről értekezünk, a felkelők tevékenysége mellett ugyanúgy tisztában kell lennünk a nagypolitikai helyzettel is, hiszen egymás nélkül egyik sem értelmezhető teljes mélységében. Az október 23-i írásomban már szóba került, hogy az antibolsevista felkelésnek – sajnálatos módon – már nem volt a nemzet irányába is elkötelezett vezető rétege, így a politikai térben nem tudott gyökeret verni a fegyveres felkelők akarata. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Rákosi-rendszerrel elégedetlen embertömegek ideológiailag egyáltalán nem voltak egységesek, legnagyobb mértékben antibolsevistának a kemény ellenállást tanúsító fegyveres felkelők tekinthetők.
Ez olyannyira így van, hogy a tüntetők közül még csak antikommunista sem volt mindenki, csak úgy gondolták, hogy a Rákosi-rendszer nem az általuk elképzelt módon valósította meg azt. Ők egyfajta reformerek voltak, akik a terror helyett más módon kívánták elérni a "szocialista Paradicsomot". A politikai térben ezért szükségszerűen – hiszen nem is voltak mások – olyan politikusok váltak a forradalom arcaivá, akik ennek a vegyes társaságnak is vállalhatók, támogathatók voltak. Közülük az azóta is több helyen mártírként tisztelt Nagy Imre miniszterelnök a legismertebb, akinek a neve összefonódott az 1956-os forradalommal, újratemetése pedig a Kádár-rendszer végóráit jelentette, amely beszédes módon szintén nem hozta el a felszabadulást Magyarország számára. Nagy Imre szerepének a kánonban való helytelen megítélése jól példázza, hogy 1945 után milyen elképesztő módon tarolták le, irtották ki a magyar nemzeti politikai elitet, így Magyarország 11 évvel később már csak egy kommunista vezetővel tudott antikommunista forradalmat levezényelni. Aki hasonló szomorú összefüggéseket, paradoxonokat fél felfedezni a mai magyar politikai életben is, az közel jár a valósághoz (egykori Soros-ösztöndíjasok vezetik a "Soros-ellenes harcokat" stb-stb.).
Nagy Imre feleségével, Égető Máriával és ekkor 2 éves kislányukkal, Erzsébettel (1929) Forrás: Fortepan
Nagy Imre 1896. június 7-én született Kaposváron, egy szegényparaszti család sarjaként. Édesanyja a somogyi alispánnál cselédlány, édesapja vármegyei tisztiszolga volt. A család egyre nehezebb anyagi helyzete ellenére a fiatal Imre gimnáziumban tanulhatott, ám nem volt túlságosan eredményes tanuló, nem is túlságosan érdeklődött a továbbtanulás iránt, szülei elképzeléseivel ellentétben szakmát akart elsajátítani. 1912-ben ezért elhagyta a kaposvári gimnáziumot.
Budapesten épületlakatosnak tanult, ám a géplakatos szakma jobban vonzotta, így a losonci mezőgazdasági gépgyárban lett tanonc. Nem sokkal később visszaköltözött Kaposvárra, lakatossegédi oklevelét 1914-ben szerezte meg, szülei unszolására azonban beiratkozott a helyi felső kereskedelmi iskolába, géplakatosi munkáját otthagyta, s a tanév kezdetéig egy ügyvédi iroda alkalmazottja lett. Ekkor robbant ki az első világháború, ám tanulmányait megkezdhette szeptembertől, katonai szolgálatot 1915 tavaszától kezdett teljesíteni.
Nagy Imre nem volt túlságosan lelkes frontkatona. Noha feladatait ellátta, egy-két komolyabb harci cselekményen kívül inkább a háború "megúszásának" célja volt, ami cselekedeteiből kitűnik. Az olasz frontról saját kérésére került át az orosz frontra, ahová 1916 júniusában indultak el, ugyanezen év őszén pedig hadifogságba került, Nyizsnyaja Berezovkában szállásolták el. Az októberi orosz forradalom is hadifogságban érte, ennek "köszönhetően" ellátásuk is rosszabbodott (a hadifogság nem minden része volt ám feltétlenül kellemetlen, sokszor kártyázással, beszélgetéssel, táblajátékokkal stb. múlatták az időt).
Noha Nagy Imre nem volt zsidó, hasonló politikai karriert futott be, mint a "kiválasztott néphez" tartozó elvtársai. Sőt, a magyarországi "őskommunisták" 90%-a orosz földön szívta magába a szocializmus eszméjét, s sokan közülük komoly politikai tapasztalatokat is szereztek, mielőtt hazánkban kezdtek aknamunkát végezni. Nagy is így tett. 1918 márciusában a Vörös Gárda tagja lett, júniusban pedig belépett a Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista (Szociáldemokrata) Pártjába. Szeptemberben a Csehszlovák Légió* fogságába került, majd megszökött. 1920-ban és 1921-ben Irkutszkban dolgozott pártmunkásként. 1920-ban belépett a Szovjetunió Kommunista Pártjába, 1921 májusában egy hónapos csekista kiképzésben részesült.
Nagy Imre Oroszországban töltött évei alatt egy mindenre elszánt, tősgyökeres kommunista képe rajzolódik ki elénk. Karrierje egyenesen épült felfelé, világnézetileg sem sodródott soha másfelé. Csekista kiképzése pedig ugyancsak ezeket támasztja alá. Hovatovább II. Miklós cár és családjának kivégzésében játszott szerepe mindmáig nem tisztázott, de többen élnek a gyanúperrel, hogy valamilyen úton-módon köze volt hozzá, amely viszont nem bizonyítható egyértelműen.
A csekista kiképzés után hazatért Magyarországra, hogy immáron "ellenséges területen", a deklaráltan antibolsevista Horthy-rendszerben folytassa tevékenységét. Mint azt a következő részben látni fogjuk, erre sajnos bőven volt alkalma és lehetősége, de az országnak akkoriban még volt annyi immunrendszere, hogyha lassan is, de kiszűrje a baloldali a felforgatókat, így 9 év itthon tartózkodás után ismét a Szovjetunióba kényszerült. Ám ez már a következő rész témája lesz.
Folytatása következik!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* A Csehszlovák Légió világnézetileg vegyes társaság volt, így a bolsevikokkal való ellenséges viszonyuk elsősorban ellentétes érdekekből, nem ideológiai okokból eredeztethetők.
