George Soros nevét már sokan unhatják, s valóban, bár a Nyugat-szerte megfigyelhető fehérellenes aknamunkában jelentősen kiveszi részét, néha súlytalanul, egydimenziósan kerül emlegetésre. Kantor ezzel szemben meglehetősen ismeretlen, annak ellenére, hogy ő is egy milliárdos, és ő is hasonló hevülettel és befolyással végez meglehetősen hasonló aknamunkát a fehér nemzetek ellen. Bár Sorost Izrael is elítélte már, amiért tessék-lássék módon ott is támogatott liberális ügyeket, a zsidó milliárdos fia, Alexander egy 2018-as The New York Times-cikkben mégis rámutatott apja zsidó motivációira:
Soros és Kantor motivációi között aligha van lényegi különbség, mint az alább világossá válik majd: mindketten zsidóként, zsidó érdekek mentén alakítják a világot – annak is főleg a fehér ember által benemzett részeit. Ugyanígy mindkettejük aktivitása alapvetően káros e fehér nemzetek önrendelkezése, demográfiája, kultúrája, és végeredményben azok megmaradása szempontjából.
Moshe Kantor
Sokatmondó, hogy bár a radikális nemzeti párt gyökerei 1980-ig vezetnek vissza, az csak az 2013-ban lett „bűnszervezetként” kezelve: egy évvel azután, hogy bekerültek a parlamentbe és az ország harmadik legerősebb pártjává váltak. Ebben az évben, 2013-ban, egy támogatójuk leszúrt egy szélsőbaloldali rappert, megölve azt. Az elkövető mindössze a párt támogatója volt, nem párttag, és a pártnak eleve nem volt semmi köze holmi rapper megöléséhez, a hatóságok mégis razziát tartottak a párt több irodájában a „kereszténydemokrata” és „liberális-konzervatív” Új Demokrácia kormányzása alatt. A párt vezetőinek letartóztatása és a párt bűnszervezetként való kezelése 2015 után csak fokozódott – ekkor már a nyílt kommunistákat, maoistákat, marxista-leninistákat is magába foglaló Sziriza radikális baloldali pártkoalíció kormányzott.
Az Arany Hajnal alapítója és vezetője, Nikólaosz Mihaloliákosz 2013-ban
Öt év után, 2020 októberében 68 vádlottat ítéltek el: a rapper megöléséért egyet, és 15 másikat abban való „összeesküvésért”, továbbá egy egyiptomi migráns elleni állítólagos emberölési kísérlet, illetve pár kommunista elleni állítólagos emberölési kísérlet miatt is többen el lettek ítélve. Bár egyik utcai verekedéshez se volt a pártnak köze, s adott esetben nem is volt tag az elkövető, a párt vezetőségét mégis ezek miatt bűnszervezet üzemeltetése, és többeket bűnszervezethez való csatlakozás ürügyén ítéltek el.
Az eljárás elég világosan politikai leszámolás volt, és a párt lefejezését célozta. Ez sikerrel is járt: mára a párt romokban van, a parlamentből kiestek (képviselőiket is elítélték „bűnszervezet” tagjaiként), támogatottságuk alacsony. A párt főbb bűne természetesen a zsidóság és annak legfontosabb narratíváinak kritizálása, mint az ún. holokauszt hivatalos verziójának megkérdőjelezése. Jól illusztrálja ezt a fentebb hivatkozott BBC-cikk is: „Az Arany Hajnal hivatalosan tagadta, hogy neonáci mozgalom lenne, de jelképe nagyon hasonlít a horogkeresztre, pár régebbi tag dicsérte Adolf Hitlert, a migránsellenes tüntetéseiken viselt választott ruházatuk pedig fekete póló és terepszínű nadrág volt” – írták rettegve. A magát az egykori Joánisz Metaxász-rezsim görög ortodox nacionalizmusának követőjeként meghatározó párt valóban szimpatizált a nemzetiszocializmussal, de ez engedtessék meg egy olyan országban, ahol a hatalom asztalánál kommunistákat is találunk, főleg ha már a hazafiak elítélése kapcsán az egész politikai és közéleti színtér a „demokrácia” diadaláról beszél (köztük az Amnesty International is, akik szintén megtapsolták az ítéletet, mondván ez egy emlékeztető „egész népek démonizálásának és bűnbakká tételének veszélyeire”).
Összevetésül: 2013 novemberében két Arany Hajnal-tagot szabályosan kivégeztek maszkos anarchisták, és annak ellenére, hogy térfigyelő-kamera felvételek léteznek, illetve a gyilkosságot egy szervezet is magára vállalta, a mai napig nincs semmi fejlemény az ügyben.
Nikólaosz Mihaloliákosz a párt nevében így kommentálta az ítéletet:
A görögországi Zsidó Közösségek Központi Igazgatóságának elnöke, David Saltiel természetesen dicsérte az ítéletet:
Ennek ellentmond, hogy egy rohamosan növekvő, erős párt volt az mindaddig, amíg a képviselőiket, vezetőiket le nem tartóztatták mindent elsöprő médiarágalmak közepette. És itt visszakanyarodhatunk az éppen említett Kantorhoz ismét, hiszen a görög miniszterelnök is előtte, zsidó vezetők előtt, egy zsinagógában rázza az öklét a hazafias párt ellen, s valóban nem csak reklámszöveg gyanánt: a „zéró tolerancia” az igazságosság tolerálásának hiányát is jelenti itt egyben.
Kantor szerint az ítélet „a demokrácia győzelme, és a gyűlölet és intolerancia veresége”. Régi vágyát itt is megemlítve megjegyzi még: „Reméljük, hogy más nemzetek, melyek megengedik hasonló neonáci pártoknak, hogy a választásokon induljanak és a parlamentekben üljenek, hasonlóan törvényen kívülre helyezik az olyan pártokat, melyek rasszista és gyűlölködő ideológiákat terjesztenek.”
Természetesen Kantor számára minden hazafias és nemzetféltő fehér szervezet „neonáci”, mely betiltásra, elhallgattatásra érdemes (a „demokrácia” nevében persze). 2014-ben így kommentálta az akkori magyarországi választásokat: „A Jobbik, egy szégyentelenül neonáci politikai párt és megnőtt támogatottsága kijózanítóan kell hasson Európára. Ismét Európában láthatjuk azt, hogy a demokrácia ellenségei a demokráciát használják fel. Ez egy valóban sötét nap Magyarország számára. Ez a párt a gyűlöletből táplálkozik. Az új magyar kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy ez a gyűlölet nem lesz tolerálva, sem a kormány, sem a parlament által, ahogy Magyarország utcáin sem.”
François Hollande francia elnök kitünteti Kantort 2015-ben
Korábban, 2011-ben, Kantor már összeült Orbán Viktorral az „antiszemita, szélsőjobboldali Jobbik” miatt, mondván „bizonyos fejlemények kapcsán zéró toleranciát kell tanúsítsunk Európában”. Amint a Zsidó Krónika beszámolt róla: „Kantor a találkozást pozitívként jellemezte. Arról számolt be, hogy Orbán úr egyetértett vele abban, hogy bizonyos Izrael-ellenes verbális támadások a klasszikus antiszemitizmushoz hasonlíthatók, és hogy mindkettő elfogadhatatlan. Kifejezte ellenzését a Kantor úr által ismertetett Izrael legitimitását támadó ellenséges kampány kapcsán.”
A Fidesz-kormány a „sorosozás” ellenére a hasonszőrű Kantorral ül le „pozitív” megbeszélést folytatni – azzal a Kantorral, akinek alapvető céljai meglehetősen hasonlók Soroséhoz: a nem fehér migráció és a szexuális devianciák támogatása, fajkeveredés és multikulturalizmus, és persze ezek tetejébe a zsidók biztonsága (avagy biztonságos hatalomgyakorlása). Magyarországi vonatkozású még, hogy az EJC-nek tagja a Mazsihisz, melynek elnöke, Heisler András az EJC Végrehajtó Bizottságának tagja lett a tisztújításon. Ezt az EJC által elképzelt diktatórikus rendszer ismeretében (lásd alább) érdemes szem előtt tartani.
Kantor a Nemzetközi Holokauszt Emlékszövetség (IHRA) által megfogalmazott „antiszemitizmusdefiníció” (amiről bővebben már írtam korábban) mögött is ott volt, s bevetette minden erejét, hogy elfogadtassa azt nem csak államokkal világszerte, de az Európai Parlamenttel is. Ennek keretében „antiszemitizmus” szinte minden, ami a zsidók számára kellemetlen, beleértve a cionizmus kritizálását is. Egy, a németországi Zöld Pártban politizáló iráni pozitív megnyilvánulása az Izraelt bojkottáló BDS mozgalom kapcsán az alábbi felhördülésre ihlette Kantort:
Így tehát ha egy ország kormánya „jó viszonyt ápol” Izraellel, annak az országnak egyetlen köztisztviselője se bojkottálhatja a „Zsidó Államot” (függetlenül attól, hogy az illető szavazói abban támogatják-e őt vagy sem): teljes behódolás követeltetik meg, mindenféle ellentmondás nélkül, sőt, az illető bűnöző lesz és bűnhődnie kell emiatt – a „demokrácia” nevében, bizonyára. Ez az IHRA-meghatározás mára már szinte alaptételnek számít a filoszemita, saját népüket eláruló politikai prostituáltak és szolgalelkűek körében, mint Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki szerint „Az anticionizmus antiszemitizmus. Az USA elkötelezett a globális BDS-kampány mint az antiszemitizmus megnyilvánulásának ellenzésében.” Mondja mindezt Pompeo éppen az Izrael által megszállt területeken tett látogatása közben, megjegyezve: „Az USA Izrael mellett áll és nem tolerál semmilyen delegitimizációt” – a megszállt területen készült termék ugyanis „Made in Israel” címkét kap, Amerika támogatásával.
Itt érdemes rámutatni, hogy Kantor nemcsak egy „filantróp” és „üzletember”, aki mondja a magáét, hanem ahogy a Jerusalem Post is megjegyzi: „Az Európai Zsidó Kongresszus egy demokratikusan megválasztott nemzeti zsidó közösségek testülete több mint 40 európai országban, mely 2,5 millió zsidót foglal magába Európa-szerte. Kantor álláspontja a zsidóság álláspontja, hiszen számos zsidó szervezet támogatásával került újraválasztva, különösebb zsidó ellenkezés nélkül. „A csend beleegyezés” – mondhatni, hiszen ezek szerint az „egyszerű zsidók” elégedettek vele, de legalábbis nem zavarja őket, amit Kantor mond és tesz.
Kantor az Izrael-ellenes bojkott (egy valójában demokratikus intézmény) betiltását is követelte már korábban: „Az önrendelkezésre való zsidó jog megkérdőjelezhetetlen és rendíthetetlenül támogatott kell legyen, főleg Európában. Azok, akik kérdőre vonják annak legitimitását és bojkottra, divesztícióra, szankciókra szólítanak fel Izrael ellen, az Európai Unió által is hasonlóan elfogadhatatlannak kell legyenek tekintve. Mindenféle Izrael-bojkottra való felhívást hivatalos szerv részéről törvényen kívülre kell helyezni. Minden ennél kevesebb erkölcstelen és illegitim.”
Hogy tőle független nemzetek tagjainak a büntetése és korlátozása saját törzsi érdekei mentén mennyire „erkölcsös” és „legitim”, nem kerül kifejtésre, hiszen az ilyesmi nem Kantornak és fajtársainak az aggodalma. Az elnök szerint ugyanis „Az európai zsidó élet elleni fenyegetés egyben egész Európa alapja elleni fenyegetés is”. Az a jó, ami a zsidóknak jó, ez az egyetlen alapszabály. A zsidó érdek az útmutatás, a „zsidó élet” Európa alapja. Ha valaki erre panaszkodik, az gyűlöletbűnöző, és már csak azért is megérdemli a büntetést vagy szájkosarat. A fehér nemzetek önrendelkezési joga szintén nem a törzsi aktivisták aggálya, legyen szó demográfiáról, vagy alapvető szabadságjogokról, mint annak az országnak a bojkottálása, amelyiket csak az adott személy bojkottálni akarná, anélkül, hogy nemzetközi milliárdos zsidók és hatalmas szervezetek őt emiatt bűnözőként megbüntetnék, szabad szólását elhallgattatnák, hogy az beszélni se tudjon szabadon saját hazájában a nagyurak engedélye és jóváhagyása nélkül.
Kantor úgy véli „Valahogy elfogadottá vált a zsidók támadása Izraelen keresztül, még a legfelsőbb szinteken is. A régi antiszemita rágalmak a nagy hatalommal rendelkező zsidó összeesküvésekről, a makacs és irracionális zsidókról, akik csak a sajátjaikkal törődnek, a 21. században újrahasznosítva a Zsidó Állam iránti ellenségességben léteznek.” A fentiek kiváltó oka a belga Karel De Gucht európai kereskedelemért felelős biztos megjegyzése volt éppen, miszerint a washingtoni „zsidó lobbi” tehet a közel-keleti békefolyamatok megnehezítéséről. A „fehér rasszizmus” rágalmáról fontos folyton beszélni, akár még kisgyerekeket célzó műsorokban is, de a – rendkívül jól dokumentált – zsidó lobbi megnevezése már átlépi a határt.
Kantor, jellemzően a történelmi zsidó viselkedésre eleve – amellett, hogy másoknak se engedné csoportja kritikáját – semmiféle önkritikával nem rendelkezik: több globális, befolyásos („hatalommal rendelkező”) zsidó szervezet fejeként, melyeken keresztül önálló nemzetek és államok megfigyelését és cenzúrázását, korlátozását igyekszik kieszközölni, képes a „csak sajátjaival törődő” zsidó képét „rágalomnak” nevezni... (Akinek kételyei lennének a szervezet befolyását illetően, böngészgesse a 2013-2017-es időszakot dokumentáló 124 oldalas fotóalbumukat Kantorról a világ elitköreiben.)
Ami a demográfiát illeti: épp a napokban kérte az angol rendőrség a nyilvánosság segítségét egy véleménybűnöző azonosításához, aki „bizonyos szórólapokat” helyezett postaládákba.
A fehér britek sorsa miatt aggódó aktivista után kutat a rendőrség
A kriminális szórólap
Szintén a napokban több országot átívelő razziasorozatot vitt végbe az Europol – megint csak nem kiskorúakat erőszakoló idegen bandák, hanem fehér véleménybűnözők ellen: „Koordinált razziákat tartott hét országban az európai rendőrség a világhálós gyűlöletbeszéd ellen. [...] Németországban 83 lakásban és egyéb épületekben tartottak razziát, ahol a rendőrség a házkutatások alatt bizonyítékként okostelefonokat és laptopokat foglalt le, eközben 96 gyanúsítottat kérdeztek ki világhálós gyűlölködő bejegyzéseik miatt. A bűncselekmények között találhatók antiszemita kommentek és egy női politikus sértegetése az interneten [...] Az Europol szóvivője szerint ezek a razziák a rasszizmust és xenofóbiát terjesztő világhálós bejegyzésekre koncentráltak.” Az országok között volt Olaszország, Franciaország, Görögország, Norvégia, Nagy-Britannia és a Cseh Köztársaság.
Természetesen Kantor és az Európai Zsidó Kongresszus évek óta együttműködik az Europollal: „Létfontosságú, hogy szorosan együttműködjünk az EU tagállamaival és az Europollal mint az EU bűnüldöző szervével” – mondta Kantor az Europol közleménye szerint. Hozzáteszik: „A találkozás céljai között szerepelt az EJC számára, hogy megismerkedjenek az Europol azon szakterületeivel, amelyek segíthetik garantálni az európai zsidóság biztonságát, és hogy kialakuljon, kifinomuljon egy gyakori párbeszéd az Europol és az EJC között...”.
Kantor és a cenzorzsidók lépésről lépésre elérik, amit akarnak. Újraválasztásával ez a folyamat várható a továbbiakban is, ahogy az amerikai választások se hoznak ezen a területen semmilyen változást. Kantor vonatkozó nyilatkozata árulkodó: „A megválasztott elnök Joe Biden a közéleti szerepvállalásának évtizedei alatt erős barátságáról tett tanúbizonyságot Izrael Állam és a zsidó nép iránt. Nézünk elébe a vele és Kamala Harris alelnökkel való együttműködésnek a zsidó közösséget érintő aggályok kapcsán. Szintén megköszönjük Donald Trumpnak az éveken át tartó Izrael Állam iránti mély támogatását, beleértve a békeegyezségek elérését, illetve azt, hogy kapcsolatokat épített ki a Közel-Kelet országaival. Szintén emlékeinkben őrizzük és méltányoljuk Mike Pence alelnök érzelmes beszédét, melyet az Ötödik Holokauszt Világfórumon adott elő Jeruzsálemben ez év elején.” Biden vagy Trump, a zsidóságnak biztos az érdekképviselete a világpolitika szintjén. Hasonlóan árulkodó volt, amikor a kampány végén mindkét kampánystáb főzsidója amellett érvelt egy zsidó lapban, hogy melyik jelölt is elkötelezettebb a zsidók és Izrael iránt.
Nehéz verseny az, hiszen míg Biden „a szisztematikus rasszizmus szakértőivel”, kisebbségekkel és szexuális deviánsokkal tervezi megtölteni kabinetjét, addig Trump egy homoszexuális kinevezésével igyekezett legalizálni a homoszexualitást világszerte (mint Botswanában), és a négereket megsegíteni kívánó 500 milliárdos Platina Tervet is kidolgozta nekik. Hiába tette Trump a holokausztoktatást minden államban a tanterv részévé, és különített el milliókat arra, mégis Bidenre szavazott a zsidók kétharmada, ahogy Biden anyagi támogatói közül a 22 legjelentősebből 18 zsidó volt. A szólásszabadság terén Trump hadat üzent az Izrael-ellenes BDS bojkottmozgalomnak, Biden pedig a zsidó Richard Stengel kinevezésével igyekszik tovább korlátozni majd a zsidók kritikáját, aki szerint „nem minden beszéd egyenlő”, utalva a „gyűlöletbeszédre”, amit az Egyesült Államok alkotmánya nem ismer el mint létező dolgot (miszerint a sértő beszéd is védett beszéd). Stengel támogatóan nyilvánult meg a múltban a nem kóser beszéd cenzúrája kapcsán, így ha Biden végül kormányt alakít (a Trump-kampány választásokat illető jogi eljárásai ellenére ez valószínűleg megtörténik majd), e téren is várható további korlátozás, ami a Legfelsőbb Bíróság egyes liberális zsidói, mint Elena Kagan (aki maga is kritizálta már a teljes szólásszabadságot) segítségével komoly veszély is lehet. A multikulturalizmus, deviancia, cionizmus és egyéb zsidók által előszeretettel támogatott dolgok terén tett erőfeszítéseik listája hosszas lenne (és persze ezeken túl mindkettejük családja mélyen összekeveredett már a zsidókkal az évek folyamán rokoni szinten is), de látható, hogy a folyamat sínen van.
A Biztonságos Tolerancia
Kantor szervezetein keresztüli nyomásgyakorlása alapvetően két főbb írásra, köztük egy jogi dokumentumra vezethető vissza. 2011-ben a Biztonságos Tolerancia Kiáltványa címmel közölt le írást a milliárdos: „Korlátozások a szabadság érdekében, hogy biztonságos életet élhessünk” – áll az alcímben. Kantor úgy gondolja, hogy a Biztonságos Tolerancia alapelvét törvénybe kell foglalni: „Nincs jobb módja ennek, mint az Európai Unió” – teszi hozzá. A jogi kierőltetés mellett az oktatásnak is része kell legyen mindez: „mindenekelőtt az általános iskolai oktatás (talán végérvényesen túl késő már öt év feletti gyerekeknek tanítani ezt az új, bonyolult kommunikációs nyelvezetet)”. Mindennek az alapja pedig a zsidó mártíromság kell legyen: „a jogi (bíróságon belüli és kívüli) elismerése az esemény (a holokauszt) történelmi igazságának”. Mintha valamiféle világbíróságról lenne szó, mindezt „nemzeti és nemzetközi jogi cikkelyekbe kell foglalni, aminek a megalkotása, ha elkezdődik, soha ne érjen véget.” Mindennek a zsarnoki természete világosabbá válik, amikor Kantor így fantáziál: „Még ha a politikai helyzet vagy saját nézetei nyomást is helyeznek az illetőre, minden modern politikusnak kell legyen jogköre azt mondani: »Személy szerint nem akarok semmit az ellenfeleimtől, de a Biztonságos Tolerancia Törvény mentén az a feladatom, hogy ennek a törvénynek a szellemét és előírásait kövessem a fejlődés érdekében«.” Nem saját lelkiismeretének, esetleg választóinak, hanem a szent Törvény szavának kellene behódolnia a politikusnak, mely törvény, természetesen, éppen a zsidók érdekeinek megfelelő.
A több nyelvre is lefordított kiáltvány
Sajnos azt láthatjuk, hogy nemzeti-nemzetközi törvények és szabályozások is adott esetekben zsidó érdek mentén működnek: az ún. zsidó holokauszt hivatalos narratívájának megkérdőjelezése például az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint nem emberi jog, és nyugodtan büntethető. Szerintük a „szélsőjobboldali” személy „szándékosan jelentett ki valótlanságokat annak érdekében, hogy a zsidókat és az általuk a II. világháború alatt átélt üldöztetést becsmérelje.” És mivel a véleménybűnöző azt mondta, hogy a zsidók „az úgynevezett holokausztot politikai és anyagi haszonszerzésre használják”, az „sértette a zsidók méltóságát olyan szinten, hogy az jogossá tette a büntetőjogi reakciót.” (Az örmény népirtást azonban lehet tagadni szabadon ugyanazon intézmény szerint, a zsidók „méltósága” fontosabb...)
A sok jogi helyezkedés és „demokratikus” szólamok ellenére megfigyelhető, hogy nem népszavazások kiírásáért lobbiznak Kantorék, amin keresztül az adott nép demokratikus akarata érvényesülhetne (hogy az akarja-e mindezt egyáltalán), hanem inkább a hatalmi elitbe beágyazódott zsidók és filoszemiták, korrupt és áruló rétegek segítségével, ilyen-olyan szervezetek, „agytrösztök” és jogi-politikai trükközések mentén ékelnék ezen népek kulturális, tömegtájékoztatási, oktatási és jogrendszerébe – sőt, az EU-n keresztül egy csapással mind a 27 tagállamra ráerőltetve mindezt. Ez válik még inkább világossá a 2013-as fenti alaptételeket jogi keretek között beterjesztő dokumentumban.
A szöveg szerint csoportok becsületsértése kapcsán is lehetne büntetni véleménybűnözőket, például „antiszemita gyalázkodások” és állítások miatt is, mint „a cigányok tolvajok” vagy „a muszlimok terroristák”. Mindennek a célja „céltudatosan tenni az intolerancia ellen, kiváltképp a rasszizmus, a [bőr]szín miatti elfogultság, etnikai alapú diszkrimináció, vallási intolerancia, önkényuralmi ideológiák, xenofóbia és antiszemitizmus, antifeminizmus, homofóbia kiiktatása érdekében”. Megfigyelhető, hogy valamiért ez a „csoport becsmérlése, gúnyolása és hamis vádakkal illetése” (idézet a szövegből) nem vonatkozik a fehér emberekre, és Kantortól nem is várhatjuk, hogy bármilyen fehérellenes megnyilvánulást elítéljen (főleg, hogy tegyen is ellene). Mindez ma főképp szembetűnő, hiszen egy intenzív félév áll mögöttünk, amikor is a fehér embert kíméletlen vádaskodások és támadások érték (kulturális és fizikai értelemben egyaránt) a Black Lives Matter mozgalom és anarchista társaik, illetve a fősodratú média, politikai elit nagy része által. A négerek „rendszerszerű elnyomásának” vérvádja, a napi szintű fehérellenes szólamok és megaláztatás, támadások és intézményesített átformálás (minden „túl fehér”, és ezért „sokszínűbbé” kell mindent tenni) időszaka volt 2020 nyara. Érthetővé válik ez, ha megértjük, hogy a kisebbségi csoportokkal való összefogás egy stratégiai lépés – például a most októberben a vezető szerepében szintén újraválasztott Marie van der Zyl korábban már kijelentette: „Zsidókként nem tudjuk legyőzni az antiszemitizmust egyedül. Szükségünk van a más kisebbségi közösségekkel való kiállásra.”
A Kantor-féle szöveg, bár alapvetően (és beismerten) korlátozást és büntetést szorgalmaz, illetve annak vázlatát tárja elénk jogi beiktatásra, nem felejti el a közhelyeket sem. Ezek szerint garantálva lenne ebben a törvényben: „Az önkifejezés szabadsága, beleértve a kutatás, az információ fogadásának és átadásának a szabadsága – függetlenül annak határaitól – akár beszédben, írásban vagy nyomtatásban, és akármilyen műsorszóró vagy elektromos médiában (beleértve az internetet).” Vessük ezt össze egy 2020. októberi nyilatkozatukkal: „A holokauszttagadás nem legitim vita, és csak a zsidók elleni gyűlölet kifejezésére szolgál, így ez a döntés [hogy a Facebook tiltja a holokausztrevizionizmust] nem szól másról, mint a gyűlölet és antiszemitizmus korlátozásáról.”
Hogy például a németek számára egy hazug népirtási narratíva „rágalom” és „hamis vád”, hogy kutatásuk „fogadásának és átadásának a szabadsága [...] akár beszédben, írásban vagy nyomtatásban” alapvető joguk kéne legyen, megint csak nem Kantorék aggálya: az egyetlen szabály, hogy mi a jó a zsidóknak – még a németek (és mindenki más) hazájában is.
Hasonló közhelyeket találunk még a garantált jogok között később is: „Annak a szabadsága, hogy a [saját] csoport más tagjaival társuljon, támogathassa saját speciális kultúráját, életmódját, vallását vagy nyelvét. Az oktatás a csoport saját nyelvén történő szabadsága, annak a vallási és kulturális hagyományai mentén.” Ahogy a fehérellenes vádak és gyűlölet által motivált támadások kapcsán, úgy például a székelyek kapcsán is hiába keresnénk az EJC kiállását a fentiek mentén, az erdélyi magyarok jogai ugyanis folyamatosan sérülnek ezen területeken. Fehérek lévén, az efféle kisebbségek jogai nekik nem számítanak, miközben cigányok, muszlimok, deviánsok és egyebek esetében mindig van idejük felszólalni és lobbizással tenni valamit, hiszen az ilyen csoportok segítésével a fehér, normális többség ellen lehet furakodni, egy fajilag kevert és morálisan degenerált társadalom kialakításával – és mint tudjuk, egy multikulturális társadalom az a diaszpórában, ami a zsidóknak kedvező.
Saját intoleráns, másokat megfigyelő, büntető, börtönbe vető diktatórikus lobbizásuk fényében az irónia se maradt ki a dokumentumból: „A tolerancia egy kétirányú utca. A csoport tagjai, akik szeretnének a toleranciából részesülni, a többségi társadalom és más csoportok tagjai iránt toleranciát kell tanúsítsanak [...] Nincs szükség az intoleráns iránt toleránsnak lenni.”
Mindezek kikényszerítésére az alábbi lépéseket szabják meg:
(I) Alapvető iránymutatások és tettekre vonatkozó specifikus javaslatok meghozatala.
(II) Ezen Rendelet gyakorlati megvalósításának mértéke kapcsán kifejteni nézeteit.
(III) Ezen iránymutatásokat, javaslatokat és nézeteket elterjeszteni a médiában és egyéb módokon.
(IV) Kialakítani nemzetközi együttműködést más Államokban található hasonló szervekkel.
A büntetendő dolgok listája hosszabb. Részlet:
(II) Erőszak szítása egy csoport ellen a Szekció 1(a) alapján.
(III) Csoportrágalom a Szekció 1(b) alapján.
(IV) Önkényuralmi ideológiák túlzott támogatása, xenofóbia és antiszemitizmus.
(V) A holokauszt nyilvános tagadása vagy támogatása.
A tervezet szerint a fiatalkorú véleménybűnözők „rehabilitációs programon” kell átessenek, ami „arra irányul, hogy beléjük nevelje a tolerancia kultúráját”. A kormánynak eközben biztosítania kell a következőket:
(b) Hasonló kurzusok legyenek beiktatva azok számára, akik a hadseregben és rendfenntartó szervekben szolgálnak.
(c) Oktatási és tolerancia-tudatossági kurzusok legyenek létrehozva a társadalom több más szegmensének is, főképp a hivatásos rétegek számára. [...]
(g) Könyvek, színjátékok, újságcikkek, magazincikkek, filmek és televíziós műsorok – a tolerancia légkörét reklámozva – szorgalmazva, és ahol lehet, anyagilag is támogatva legyenek a kormány által.
Mint megjegyzik: „Kiváltképp fontos ügyvédek (beleértve bírókat és büntetőjogi személyzetet), ügyintézők, rendőrök, orvosok professzionális oktatásának biztosítása”. A tömegtájékoztatás terén az alábbi követeléseik vannak:
(b) A kormánynak arra kell biztatnia minden privát tulajdonban lévő tömegmédiumot (beleértve a nyomtatott sajtót), hogy a tolerancia légkörét reklámozza a Szekció 8(f) alapján.
(c) A kormánynak arra kell biztatnia a tömegmédiumokat (legyen az állami vagy privát), hogy elfogadjanak egy etikai magatartási szabályzatot, mely meggátolná az intolerancia terjedését, és amit egy tömegmédiát érintő panaszbizottság felügyelne.
A tervezet alapján „betiltásra kerülnének neonáci és diszkriminatív szervezetek Európa-szerte” – írta róla a Times of Israel 2015-ben, idézve az egyik főszerzőt, a Tel-Avivi Egyetem jogi szakértőjét, Yoram Dinsteint, aki az Amnesty Internationalban is dolgozott izraeli állami pénzen. Szerinte érdemes európai kormányok körében reklámozni a tervezetet, mert ahogy a „holokauszttagadás” kriminalizálását is egy „álomnak” tekintették sokan, úgy a „toleranciatörvény” is idővel meghonosodik. Dinstein joggal lehet magabiztos: a cionizmus antiszemitizmusként való kezelése és az internet széleskörű cenzúrája, illetve ilyen-olyan „kurzusok”, avagy világhálós panaszkodók letartóztatása mind olyan dolgok, amik azóta már elfogadottá váltak, például.
Az ADL és az EJC vezetői
Egy ilyen együttműködést láthattunk, amikor évekkel ezelőtt a Kuruc.info népszerű Facebook-oldalát töröltette a Tett és Védelem zsidó gárdája a befolyásos ADL segítségével. Az ADL ugyanakkor nem csak együttműködik a Facebook zsidó vezetőivel, de azok közül Sheryl Sandberg személyes vagyonából adományozott 2,5 millió dollárt a szervezetnek (az Apple homoszexuális vezetője egymilliót, a Fox News feje is egymilliót, a Craigslist zsidó alapítója szintén egymilliót stb...).
Konklúzió
A zsidó kozmopolita megőrzi törzsi hűségét és annak igényei mentén tiltaná meg a fehér nemzeteknek saját csoporthűségét, felismervén, hogy egy saját érdekeit összetartóan képviselő és azokat kiharcoló nemzet testében a zsidó parazitizmusnak nem lenne hosszas élete. Moshe Kantor jó példája ennek a történelmi zsidó típusnak.
Korábban rámutattam már az utóbbi időben az izraeli-amerikai cionista Yoram Hazony által képviselt „polgári nacionalizmus” veszélyeire, melynek keretében a fehér nacionalizmus el kéne hagyja faji alapjait, és természetesen a zsidóságot kiváltságos módon, filoszemitizmussal kellene kezelje. A fentebb vázolt zsidó nacionalizmusellenes cenzúra fényében Hazony irányvonala kiérdemli ismét a figyelmet. A Kantor-féle elhallgattatás és a Hazony-féle kósernacionalizmus – feltehetően nem összebeszélve, de egymást kiegészítve – mintha szimbiózisban létezne: mialatt állami-jogi elnyomás mentén Kantor és a cenzorzsidók elszívják a levegőt a nacionalisták elől, addig a nem etnikai vagy faji alapú „polgári nacionalizmus” egy kiutat kínál ezeknek az embereknek. A konzervativizmus mára már szinte reménytelenül filoszemita és cionista Nyugat-szerte, s ennek mentén a nacionalizmus is csak egy saját magát szembeköpő verzióban maradhat életben ezen zsidók és filoszemiták szerint. Ezzel együtt, ahogy a kiherélt konzervativizmus szinte semmit nem konzervál, hiszen kisebb-nagyobb lemaradással ugyan, de kiszámíthatóan kullog a liberalizmus után (a „homoszexuális, bevándorláspárti konzervatív” mára már teljesen normális ezekben a körökben például), úgy az efféle nacionalizmus se lehet képes hivatását beteljesíteni: megőrizni a nációt. A nacionalista előtt ott a kereszteződés: vagy behódol, mint a – ma már gusztustalanul zsidó/filoszemita – Jobbik tette (tisztelet a kivételnek), vagy hajlandó lesz az elnyomatással is szembeszállni, aminek következtében könnyen találhatja majd magát ő is az Arany Hajnal helyzetében, ahogy azt valamilyen szinten a Gyurcsány-, a Bajnai- és az Orbán-kormányok alatt számos magyar hazafi tette eddig is.
A bölcselet szerint a legjobb módja az ellenség megfutamításának, ha adunk neki egy kiutat: ha falhoz szorítjuk, más lehetősége nem lévén, a végsőkig harcolni fog. Ugyanígy a Kantor-féle cenzorok szuronya elől a Hazony-féle „kóserhazafiság” jelenthet megfutamodási lehetőséget a gyávák és megalkuvók számára, akik ugyanakkor továbbra is hazafinak szeretnék hinni magukat – immár a legfőbb „megnevezhetetlen” pórázán ugyan, de „nacionalistaként”, néha megengedett muszlimellenességgel.
A mai konzervativizmus része ennek a problémának, mert jellemzően jogi és polgári absztrakciók és koncepciók mentén tekint a nemzetre, s így válik – a multikulturalista liberalizmus lábnyomaiban – mindenféle nemzetellenes narratíva „európai értékké”, legyen az a szexuális ferde hajlam vagy a fajkeveredés.
A gyurcsányi „én is cigány vagyok” után szabadon: „Ahmed vagyok” és „zsidó vagyok” feliratokkal állnak ki kisebbségi csoportok mellett a kozmopolita (itt éppen konzervatív, lásd: Theresa May jobbra) nemzetárulói, akiktől a fehérek melletti kiállást hiába várnánk
Fontos elsöpörni a Kantor-féle cenzorokat és nemzetbomlasztókat, azoknak minden szervezetével, intézményével és az őket segítő árulóinkkal együtt, mert az eljövő évtizedek egyik fő veszélyforrása a migráció lesz, ami várhatóan majd fokozódik az afrikaiak és közel-keletiek népességének növekedésével, s így létfontosságú egy erős, szigorú Európa kialakítása, amely ha kell, kíméletlenül megvédi majd határait, s rendet tart a kontinensen. Ha nemhogy védelmet kiépíteni, de még panaszkodni se hagyják a felettünk pöffeszkedő ellenséges elitrétegek a fehér embert, a folyamatos migránsveszélyt képtelenség lesz kordában tartani. A már most is kritikus helyzetben lévő Európának az végül a pusztulását jelentené. Kantor és társai, illetve megszámlálhatatlan szervezeteik szövevényes hálózata jó illusztrációi a rendkívüli pénzekkel és a legfelsőbb elitkörökbe való bejárással, adott esetben döntéshozói szereppel rendelkező zsidó felforgatóknak, akik számára egy multikulturális, morálisan torz, fajilag reménytelenül kevert, kozmopolita népmassza jelenti a biztonságos hatalomban maradást. Az Arany Hajnal hazafijai pedig az ez ellen küzdő nemzetféltő harc mártírjai. A zsidóság már régen állást foglalt ebben a küzdelemben. A fehér ember vagy meghasonlik és befekszik az árnak, ami majd elsodorja, vagy kiépít egy védelmet a várható viharok ellen. Nemzeteink „családfái” viszont csak úgy vészelhetik túl a viharokat, ha gyökereiket nem gyengíti semmilyen parazita.
Csonthegyi Szilárd – Kuruc.info
