Hetven évvel ezelőtt, 1949-ben, két jelentős politikai kirakatper zajlott Magyarországon. Februárban Mindszenty József hercegprímást, a hazai katolikus egyház fejét ítélték életfogytig tartó fegyházbüntetésre, ősszel pedig Rajk Lászlót és több társát halálra. Tudjuk, a két ügyről milyen alantas módon írt a bolsevizált sajtó, de tudomásunk szerint eleddig senki nem vizsgálta meg a felekezeti újságok reakcióit. Az alábbiakban az Új Élet című zsidó hetilapot szemlézzük, amely jövőre kezdi 74. évfolyamát.

Átnéztem a Mazsihisz hetilapjának tavaly decemberi s idei első számait. Sehol egy szó arról, hogy hetven évvel ezelőtt ítélték el Mindszenty Józsefet. Föltehető persze a kérdés, miért foglalkozna a zsidó felekezet lapja az Egyház néhai bíborosának perével. A kérdés jogos, jelen esetben azonban más szempontokra kell figyelemmel lennünk. Hetven évvel ezelőtt ugyanis az Új Élet nem hallgatott. Igaz, a református és evangélikus felekezet vezetői is hűségnyilatkozatot tettek a kormány mellett, s elítélték az esztergomi érsek „üzelmeit”, de azt is tudnunk kell, hogy ekkor már bíróság elé hurcolták Ordass Lajos evangélikus püspököt, lemondásra kényszerítették Ravasz László református püspököt, s a két felekezet élére rendszerhű embereket helyeztetett a hatalom. A két felekezet hetilapjában is megjelent a Mindszenty-ügyről ez-az, de katolikusellenes gyalázkodásnak, durva rágalmazásnak nyoma sincs a lapokban. Az Új Élet című zsidó felekezeti hetilappal más a helyzet.

A kis létszámú felekezet hetilapja 12 oldalon jelent meg, a messze több hívőt maga mögött tudó katolikus egyház hetilapja, az Új Ember csak négy oldalon, mert az illetékes állami szervek papírhiányra hivatkozva nem engedték az oldalszám emelését. Az Új Élet tehát bőségesen gyalázkodhatott, s nemcsak a terjedelem miatt. A Magyar Izraeliták Országos Irodája (a Mazsihisz jogelődje) által kiadott újság alapvetően a kommunista pártlap, a Szabad Nép fióklapja volt. A zsidó felekezet nemcsak hűségesküt tett a kommunista hatalomnak; az országos iroda kebelében külön kommunista pártszervezet és szakszervezeti bizottság is működött, a lap újságíróinak jó része maga is hithű kommunista volt. Érthető tehát, hogy a Mindszenty- és a Rajk-ügyben a zsidó lap pártutasítás szerint járt el, az előírásnak megfelelő szennyet tálalta föl a lap hasábjain. Az olvasó azt gondolná, a két per évfordulója alkalmat kínált a Mazsihisz vezetésének és hetilapjának arra, hogy számvetést végezzenek, hogy a nyilvánosság elé tárják, a zsidó szervezetet milyen bűnök terhelik. Nem bocsánatkérésre gondolok, hanem egyszerű múltbevallásra. A Mazsihisz elnöke előszeretettel beszél mindig a helyes „emlékezetpolitika” szükségességéről, de a zsidóság önvizsgálatát, tükörbe nézését ebből mindig kifelejti. Ezt a hiányt igyekszünk pótolni ezzel az írással, amelyet újévi jókívánságok kíséretében őszinte szeretettel ajánlunk Heisler Andrásnak, a Mazsihisz jelenlegi vezetőjének.

Mindszenty József esztergomi érseket 1948 karácsonyának másnapján tartóztatta le az esztergomi prímási palotában a Décsi Gyula vezette ávéhás különítmény. A zsidó hetilap a következő év elején megjelent első számában címoldalon foglalkozott Mindszentyvel. A hosszú cikk címe csak ennyi: Mindszenty. A szöveget teljes terjedelmében közöljük:

Mindszenty ügye felett mi sem térhetünk egyszerűen napirendre. A Mindszenty-ügy nem egyik, vagy másik társadalmi réteg, nem egyik, vagy másik párt, nem egyik vagy másik felekezet, hanem az egész magyar nép ügye. Az esztergomi érsek, aki most az államrendészeti hatóságok őrizetében van és – a bizonyítékok súlya alatt – bevallani kényszerült bűneit, minden magyar dolgozó ellen vétkezett. A Mindszenty-ügy körül – pedig még hátra van az ügyészségi vizsgálat stádiuma és a bírói eljárás – máris minden, de minden tisztázódott. Nem kellettek terhelő tanuk. A terhelő bizonyítékokat Mindszenty sajátkezű feljegyzései szolgáltatták. Ezekhez csatlakoztak azután azok a külföldi személyektől származó levelek, amelyek reflektorszerűen világítottak be az esztergomi prímási palotában lezajlott machinációkra. Nem egyházi kérdésekről van szó. Másról. A hazaárulás legtipikusabb esetéről.
Nem vallási problémák forognak szőnyegen. Más problémák kerültek előtérbe. A Mindszenty bíborosi palástjának árnyékába bújó reakciósok manőverei, amelyeket Mindszenty az esztergomi prímás tekintélyével fedezett. Fedezett? Nem! Mozgatott. Irányított. Szervezett.
Az egyház szabadságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Mindszenty évekig visszaélhetett az egyház szabadságával.
A vallás szabadságát semmi sem tanúsítja jobban, mint az, hogy Mindszenty évekig reakciós eszmék palástolására használta fel a vallás tanításainak hirdetésére szolgáló templomi szószékeket.
Mi derült ki Mindszenty esetében?
Kiderült, hogy – Mindszenty volt éveken keresztül a magyarországi reakciós megmozdulások centrális figurája.
Kiderült, hogy – az esztergomi prímási palota volt éveken keresztül a magyarországi reakciós szervezkedések központja.
Kiderült, hogy – Mindszenty idegen állam besúgójaként tevékenykedett.
Kiderült, hogy – Mindszenty idegen államot magyarországi belügyekbe való beavatkozásra buzdított.
Ennyi a közelmúltról! Ennyi a tegnapról.
De van - ó, mennyire van! – tegnapelőtt is! Mindszenty dicstelen tegnapjához dicstelen tegnapelőtt is társult!
Kiderült, hogy – Mindszenty a legvéresebb háborús uszító volt.
Kiderült, hogy – Mindszenty az imrédysta országrontásért hevült.
De kiderült más is. Kiderült, hogy az esztergomi prímási palotából olyan ember akart – amire nem volt illetékes – politizálni, akinek a politikai horizontja legfeljebb a Horthy-korszak népnyúzó és népmérgező szolgabíráinak politikai „széleslátásához” hasonlítható. Mindszenty nem tudta, hol él, kié a hatalom, kik a szövetségesei és kikkel áll szemben? Mindszenty azt hitte, hogy még mindig mellőzni lehet a magyar nép akaratát és még mindig „jó” partnerek a tróntalan uralkodók, a levitézlett hercegek és egyéb politikai kalandorok!
A magyar népi demokrácia sokáig mutatott türelmet. Ezt a türelmet egyesek félre is értették. Félreértették és a gyengeség jelének tartották. Pedig a magyar népi demokrácia azért volt türelmes, mert nem félt az esztergomi prímási palotában lezajló „játéktól”. Ereje tudatában megvárta a végső lehetőséget!
A fekete reakció kiskirálya azonban nem nyugodott. Egyre tovább és tovább provokált, egyre újabb és újabb támadásokra vetemedett. Erre azután lesújtott a magyar népi demokrácia ökle!
Most már az igazságszolgáltatásé a végső szó. Most már a bíráknak kell eldöntenie Mindszenty bűnösségének fokát….A jogi megfogalmazású ítélet még hátra van! De a magyar nép verdiktje máris elhangzott!
Mindszenty bűnös, bűnös és bűnös. Hazaárulásban, országrontásban, nemzetének megtagadásában és idegen érdekek szolgálatában.
(Új Élet 1949. január 6., 1. o.)

Ez a nyelvi förtelem jelent meg a hazai zsidóság hivatalos lapjában; egyetlen más felekezet lapjában sem találunk ilyen primitív, gyalázkodó szöveget. Egyetlen felekezeti lap sem írta le a katolikus egyház bíborosáról azt, hogy hazaáruló, hogy „a fekete reakció kiskirálya”, a „legvéresebb háborús uszító”, hogy „idegen állam besúgója”. Erre csak a honi „alzsidók” (Márai Sándor leleménye) lapja vetemedett. Az a lap, amely hétről hétre idegen érdeket szolgált, s a hazaárulásban, országrontásban felülmúlhatatlanul jeleskedett. S amely minden felhatalmazás nélkül vette a bátorságot arra, hogy „a magyar nép” nevében szólaljon meg.

Az Új Élet persze nem azért támadta az Andrássy út 60-ban kínzásnak alávetett prímást, mert politizált. Nem. A zsidó hetilap ekkor már hosszú ideje gyalázta az Egyházat, a pápát és más egyházi méltóságokat. Ugyanebben a lapszámban, az ötödik oldalon olvassuk:

A katolikus egyház közegei (sic!) itt is, ott is antiszemita kijelentéseket tesznek. Sajnos egyre inkább azt kell hinnünk, hogy ez a szellemiség központi utasításra nyilvánul meg (sic!).

Hogy milyen antiszemita kijelentésekről van szó, nem tudjuk meg. Ismerős, máig élő gyakorlat.

Két héttel később a zsidó hetilap hírül adta, hogy a pápa Hlond bíboros halála után Stefan Wyszynskit nevezte ki Lengyelország prímásának. Az Új Élet szerint „Stefan Wyszinszki (sic!) személyében újból fasiszta érzelmű és harciasan antiszemita főpap került a prímási székbe”, aki mindig úgy beszélt, mintha „nem katolikus pap, hanem SS-legény volna”. (Új Élet 1949. január 27., 2. o.) Jegyezzük meg, a nagyhírű lengyel főpapot jövő nyáron avatják boldoggá, s nem azért, amit az alzsidók lapja írt. Gondolom, a jövő júniusi boldoggá avatásról sem ír majd az Új Élet, elnézést kérve a hetven évvel ezelőtti gyalázkodásért.

Ugyanebben a lapszámban a címoldali vezércikk szintén Mindszentyvel foglalkozott. Már megjelent az ún. „Sárga könyv”, amely „a Mindszenty-bűnügy okmányai”-ból adott válogatást. A zsidó hetilap vezércikke azt igyekezett bemutatni, mekkora antiszemita és nyilaspárti volt a letartóztatott prímás. Mindszenty „vallomásából” azt idézte a lap, hogy a zsidókérdés megoldását „a nyilasokhoz hasonlóan faji törvények alapján” képzelte el a prímás. A dolog szépséghibája, hogy a nyilas uralom idején nem születtek „faji törvények”, az ún. zsidótörvények jóval korábbiak. A Mindszenty által szervezett 1939-es papi értekezleten elfogadott memorandumról pedig megtudjuk, hogy az „a nyilasok térfoglalását” segítette elő (Új Élet 1949. január 27. 1. o.). Történelmi tény, Mindszenty József finoman szólva nem szimpatizált a nyilasokkal, a háború előtt zalaegerszegi plébánosként többször is föllépett ellenük. Az általa alapított és irányított Zalamegyei Újság sok-sok cikke tanúsítja ezt.

Érdekes, hogy Mindszenty őrizetbe vétele és elítélése ellen külföldön egyes zsidó szervezetek, rabbik is tiltakoztak. Közéjük tartozott Jakob Kokotek dublini főrabbi, aki az Amerika Hangjában állt ki a meghurcolt prímás mellett. Az Új Élet persze ezt sem hagyta szó nélkül. Fisch Henrik kápolnásnyéki főrabbi hosszú levélben válaszolt Kokoteknek. Fisch azt írta, hogy „Mindszenty azokhoz tartozott, akik siettek önként biztosítani a gyilkos fasisztákat teljes bizalmukról”, s „ezek az emberek nemcsak hogy elmulasztották, nemcsak hogy nem teljesítették egyetlen szent kötelességüket, hanem ellenkezőleg, támogatták a gyűlöletet. Sőt visszakívánják ma is.” (Új Élet 1949. február 24., 3-4. o.)

Tudjuk, a Mindszenty-per elsőfokú tárgyalásán hozott ítélet ellen az ügyész, Alapy Gyula, fellebbezéssel élt, a prímásra halálbüntetés kiszabását kérte. A politikai vezetés azonban arra utasította a másodfokú bíróságot, hogy hagyja helyben az elsőfokú ítéletet. Így is történt, a júliusi jogerős ítélet után a prímás „megnyugodhatott”, életben maradt.

Érdemes megnézni, hogy az Új Élet a főgonoszként megrajzolt Mindszentyvel szemben kiket dicsőített, kik voltak az alzsidóság példaképei. Mindszenty elítélése után néhány nappal Lenin halálának 25. évfordulójára emlékezett az Új Élet:

Lenin útmutatása alapján kell felépítenünk új gazdasági és társadalmi életünk új rendjét. Lenin elszántságával kell megvívnunk az új gazdasági és társadalmi élet megteremtéséért folytatott harcot.
(Új Élet 1949. január 20., 3. o.)

A hazai katolikus egyház hivatalos lapjában, az Új Emberben egyetlen sor sem jelent meg Lenin halálának évfordulóján.

Két hónappal később a fajtestvér diktátor, Rákosi-Rosenfeld Mátyás ünnepelte a születésnapját. Nem volt kerek évforduló, 57 éves volt a lepényképű, hájas ember, de hát őt minden évben dicsőíteni kellett. Az Új Élet szerint Rákosi „kivételes emberi nagyság”, akinek a születésnapját „az egész ország lelkes szeretettel ünnepli”. (Új Élet 1949. március 10., 4. o.)

A hazai katolikus egyház hivatalos lapjában, az Új Emberben egyetlen sor sem jelent meg Rákosi születésnapjáról.

Ugyanebben a lapszámban Lenin özvegyéről, Krupszkajáról is olvasható rövid emlékezés halálának tizedik évfordulója alkalmából. Ő is nagy példakép, hiszen munkásságában „súlyt helyezett arra, hogy a forradalmi rendszer már a gyermekeket immunissá tegye az antiszemitizmus befolyásától (sic!)”. Amely antiszemitizmus egyik vezető figurája, teszem hozzá én, a zsidó lap szerint Mindszenty József volt.

A hazai katolikus egyház hivatalos lapjában, az Új Emberben egyetlen sor sem jelent meg Krupszkajáról halálának évfordulóján.

Írásunk második részében azt nézzük meg, hogyan írt a Rajk-ügyről, a vádlottakról az Új Élet című zsidó lap. Elöljáróban csak annyit, hogy a per több vádlottja is zsidó volt, ezért is izgalmasak a zsidó lapban megjelent szövegek.

B. - Kuruc.info