Júniust egyesek önkényesen kikiáltották „Pride hónapnak”, és így az annak minden jellemző arcátlanságával törtet ezekben a hetekben Magyarországon is. Ahogy az eredeti felvonulás nem volt nekik elég, és mára már mindez egy teljes hónapot jelent, úgy mindez kivetíthető az egész LMBT-terjeszkedésre is eleve: soha semmi nem lesz elég. Az elfajulás jellemzően egy lefelé vezető spirál, nem áll meg ok nélkül és nem változtat irányt sem. Ez a folyamat nem lassul, ahogy a hanyatlás természetéből az adódik, a helyzet csak rosszabb lesz. Mint mindig, ezzel kapcsolatban is érdemes tőlünk nyugatabbra tekintgetni, mert a hazai globalisták és deviánspártiak ugyanazt szeretnék importálni a magyarok nyakára is, az ottani útmutatás mentén.

A tavalyi e témájú írásomban már részleteztem a transzvesztita („transznemű”) gyerekek esetét, rámutatva, hogy számuk folyamatosan nő, egyenesen a társadalmi normalizálásukkal. Nem szabad legyinteni minderre, mondván „ez csak a liberális Nyugat őrültsége”, mert csak addig az, ameddig mi ennek ellenállunk: ha nem lépünk fel mindez ellen, az itteni (és külföldről is ránk erőltetett) irányvonal fog meghonosodni.

Az új generáció kitermelése

Ez az irányvonal az, aminek keretében már 11 éves fiúk lánynak öltözve táncolhatnak homoszexuális éjjeli bárokban, miközben homoszexuális felnőtt férfiak pénzt dobálnak a gyereknek, amint azt a transzvesztita gyerekek arcának számító „Desmond is Amazing” „művésznevű” Desmond Napoles tette pár hónapja (lásd itt is):

Egy másik videóban pedig éppen egy felnőtt transzvesztita mellett ülve a kanapén imitálja a ketamin kábítószer felszippantását... Lehet azt mondani, hogy ez a fiú csak egy kivétel, de amellett, hogy több ilyen fiú is van (pl. a „Lactatia” nevű kilencéves, vagy a „genderkreatív”„Kween KeeKee” nevű kilencéves stb.), az „LMBT közösség” alapvetően kiáll mindemellett, csak pár józanabb hang szerint túl sok ez (őket is jellemzően az motiválja, hogy az ilyesmi túl nagy ellenszenvet vált ki az egészséges emberekből). A transzvesztita gyerekek és a kisgyerekeket megcélzó felnőtt transzvesztita aktivizmus alapvetően része az LMBT-nek (a „T” eleve a transzvesztitákra és „transzneműekre” utal). Mivel a homoszexuális mozgalomban nincs erre egy határozott nemet mondó réteg, úgy az ilyesmi töri az utat és szabja az irányt. Nem egy egyedi esetről beszélünk itt, ez nem a „nézd ezt az egyetlen valamit, ami borzasztó!” esete, hanem egy tendencia és irányvonal az, amit az ilyen transzvesztita gyerekek képviselnek.

A gyerekeket egyértelműen célozzák az LMBT propagandistái: ezt ismerte be meglepően őszinte szóhasználattal egy könyvtári előadáson szereplő homoszexuális transzvesztita, amikor így beszélt: „Azért vagyok itt, hogy elmondjam, ez az esemény nagyon gyönyörű lesz és a gyerekek és a támogató emberek, akik itt vannak, meg fogják látni, hogy ez a következő generáció képzése.” Hozzátette: „Azt akarjuk megtanítani az embereknek, hogy toleránsabbak legyenek, türelmesebbek, szeretettelibbek. (...) Úgy gondoltam, hogy ez a rendezvény olyan lehet, ami megmutatja a gyereknek – főleg ebben a korukban – annak a megértését, hogy az emberek különböznek tőled, és ez nem feltétlenül teszi őket abnormálissá, vagy teszi őket nem jóvá.” Tehát a befolyásolható és a szexualitást még nem értő gyerekeket kell arra rávenni, hogy ne legyen egészséges értékítéletük: hogy az aberráltat, a férfiak közti anális szexet, a nőnek öltözött férfiakat egyenlőnek lássák az egészségessel, a normálissal – mert csak a normalitás és az egészséges fogalmainak atomizálásán, degenerálásán keresztül lehet a betegeset szépnek mutatni. Nem a betegesnek kell tehát az egészségeshez alkalmazkodnia, hanem az egészséges fogalmát kell a betegeshez igazítani. (Hasonlóan: szerintük nem a deviánsnak kell a társadalomhoz igazodnia, hanem a társadalmat kell a deviáns, telhetetlen igényekhez szabni: házassággal, örökbefogadással, hormonterápiákkal, a kérkedésük ünneplésével stb.)

Érdemes megjegyezni, hogy a magyar fordítás itt nem adja vissza a fenti kijelentés igazi súlyát, az illető ugyanis a „képzés” kapcsán több ártatlan szó („felvilágosítás”, „okítás”, „tanítás” stb.) helyett a szexuális „grooming” szót használta, aminek a jelentése a Cambridge értelmező szótár szerint (a tisztálkodás jelentése mellett): „az az illegális tett, amikor is egy gyerekkel valaki összebarátkozik, főleg a világhálón keresztül, hogy rávegye azt a gyereket egy szexuális kapcsolatra”. (Vesd össze: a „csak házasodni akarunk mi is” egykori szólammal csak a falat törték, mára már a „csak a gyerekeidnek akarjuk megmagyarázni, hogy nincs olyan, hogy fiú meg lány, és minden szexuális aberráció valójában jó és normális” gyakorlatánál tartunk.)

Az ilyen események egyikéről származnak az alábbi fotók is, ahol gyerekeknek tanítják, miként kell pénzzel jutalmazni az éppen táncikáló transzvesztitát – ez egyszersmind az aberráció és abnormalitás jutalmazásán keresztül az elfajzott szexualitás felmagasztalásának tanítása is. Gyerekeknek, a jövő generáció kitermelésére.
 

Nem lehet túl meglepő, hogy az ilyen gyerekeknek tartott transzvesztita események vonzzák a pedofilokat: csak a 2019. március-május időszakban két regisztrált pedofil gyermekbántalmazó is lebukott a transzvesztita előadók között. Alberto Garza 2008-ban lett elítélve egy nyolcéves fiú szexuális megtámadása miatt, William Travis Dees pedig 2004-ben lett elítélve négy gyerek szexuális bántalmazásáért, akik 4-8 évesek voltak.

Néhány éve még letartóztatták volna az ilyen aberráltakat, akik szexuálisan viselkednek gyerekek előtt, de mára már a hazánkban is aktív és Budapesten hamarosan felvonuló „LMBT közösség” aktivizmusa olyan messze tolta ki a határokat, hogy nem csupán tapsot kapnak a sok liberálistól, és szinte senki, aki politikai hatalommal rendelkezik, nem szól egy rossz szót sem, elkerülendő az úgy tűnik, negatív „transzfób” jelzőt, de mára már rendőrség védi őket: egy könyvtári rendezvényen két mesterlövész volt a könyvtár tetején, és egy speciális egység zárta ki a tüntető anyákat a washingtoni Spokane városban, míg egy másik rendezvényre bejutott ellenkező anyákat is rendőrök téptek ki a székükből is dobták ki a washingtoni Rentonban. Ezen a gyerekeknek és tiniknek tartott rendezvényen mellesleg a két beszivárgott anya a szokásosat látta: síkosítót és óvszert, szexuális brosúrákat és egy transzvesztita általi szexuális táncot (lásd itt vagy itt). Mégis őket vitték el, amiért tiltakoztak. Ezért is kell minden alkalommal fellépni ellenük, mielőtt ilyen messze kitolnák itt is a határokat (és erre vannak kísérletek, mint tudjuk).



A könyvtári transzvesztita műsor keretében gyerekeknek és tiniknek osztogatott dolgok


De nem csak szociálisan, hanem jogilag is elfajultak a dolgok: az amerikai The Federalist arról számolt be 2018 novemberében egy texasi házaspár kapcsán, hogy miután elváltak, az anya a hatéves fiukat lányként kezdte nevelni, mondván, a gyerek lánynak tartja magát, továbbá beperelte a fiú apját is „gyerekbántalmazás” miatt, mert az nem hajlandó lánynak nevelni a fiút, kérelmezve szülői jogainak elvételét és a gyerektől való eltiltását. (Ha mindez nem lenne elég: a nő azt is el szeretné érni, hogy az apa fizesse a gyerek terapeutájával kapcsolatos költségeket, és majd a hormonális kezelését is.) Az apja szerint viszont fia, amikor vele van, nem mutatja semmi jelét a nemi diszfóriának (nemi önkép-zavarnak), ami a „transzneműség” alapja (valójában az maga a „transzneműség”: egy pszichés zavar, legalábbis amikor valóban van valami baj az illetővel, mert sok gyerek esetében szülői befolyás miatti zavarodottságról van szó). A kisfiú egészséges fiú önképének jelenlétét mások is megerősítik. A gyerekek és fiatalkorúak hormonkezelése (értsd: a természetes fejlődésben való meggátlása és kisiklatása egy későbbi „nemátalakító műtét” érdekében) már helyenként a szülői beleegyezés nélkül is lehetséges, adófizetők által támogatva (lásd itt, itt vagy itt).

A homoszexuális lobbi kulturális győzelmei (pl. a korábbi amerikai alelnök, jelenlegi elnökjelölt Joe Biden szavai szerint: „mindezen változások 85 százaléka mögött, Hollywoodban, vagy a közösségi médiumokban, az ipar zsidó vezetőinek eredménye áll”) mellett a jogi területen is újabb és újabb győzelmeket érnek el. A homoszexuális jogi védelem egyik úttörője a zsidó Roberta Kaplan volt, aki két leszbikus zsidó barátján keresztül sikeresen elérte pár éve a homoszexuális házasság legalizálását (United States v. Windsor), de korábban a szintén zsidó Richard N. Gottfried is törte az utat a homo- és transzszexuálisok előtt, olyan törvények kiharcolásával, amik a „genderidentitás-alapú diszkriminációt” tették illegálissá, továbbá az iskolai szexuális felvilágosítás homoszexualizálása és a „transznemű vagy nemileg nem beilleszkedő diákok” védelme kapcsán – értsd, a devianciák és „alternatív identitások” normalizálásának volt az egyik úttörője. (Gottfried és Kaplan számos zsidó társának a szexuális aberrációk és „identitások” terén tett aktivizmusáról részletesebben írtam már itt vagy itt.)

Öncsonkítás

A már hivatkozott tavalyi írásomban kitértem rá, hogy miként alakítanak ki „hüvelyt” a kasztrált fiúknak: a péniszt befordítva, vagy adott esetben a vastagbél használatával, amibe aztán a későbbiekben gyakran kell majd egy eszközt felhelyezni, hogy az meggátolja az összeforrást: a kialakított „hüvely” ugyanis egy tátongó seb, ami magától összeforrna. Ezúttal érdemes azt is megismerni, miként alakítanak ki „péniszt” („neofalloszt”) a női öncsonkítóknak.

A falloplasztika (phalloplasty) az egyik ilyen módszer. Ennek keretében a páciens alkarjából vágnak ki egy részt, majd abból alakítanak ki egy péniszféleséget, hozzávarrva a szeméremajkak segítségével a páciens testéhez, de mivel az alkar így súlyosan megcsonkul, a combból is kivágnak egy részt, amit az alkarra helyeznek, a hiányzó részeket pótolandó.
 

 

 

 

A „neoférfi” a falloplasztika három hónapos állapotában: alkarból kialakított „pénisz”, combból kialakított alkar – egy megcsonkított, beteg nő

A műtétek kapcsán a vezető komplikáció a húgycsővel kapcsolatos (50-60%), alapvető gyógyulási problémái 22 százaléknak akadnak. (További részletek és képek itt és itt.)

Egy másik módszer (abdominal phalloplasty) keretében az alhasból vágnak ki egy darabot, és abból alakítanak ki egy „péniszt”. (Ennek folyamatát videón itt is meg lehet tekinteni).

 

 

Egy további módszer (metoidioplasty) folyamán tesztoszteronalapú hormonterápiával növelik meg a páciens csiklóját 4-5 centisre, majd a szeméremajkak segítségével kialakítanak egy ún. „neofalloszt”. A húgycsövet pedig a páciens szájának belsejéből kivágott darabból alakítják ki (lásd itt).

 

Az LMBT támogatása ennek a támogatása, ők a „T”.

A „transzgyerekek” és szüleik

Véleményem szerint az olyan anyák (mert messzemenően az anyákra jellemző mindez), akik a gyerekeik átformálásában ilyen szenvedélyes szerepet játszanak, nem is annyira ideológiai alapon állnak mindehhez, sokkal inkább az ún. helyettesítő Münchhausen-szindróma esete áll fenn. A Münchhausen-szindróma röviden „egy pszichiátriai betegség, a színlelt zavarok szélsőséges változata. Jellemzője, hogy a beteg testi, organikus tüneteket színlel és a betegszerep felvételére törekszik”. A helyettesítő Münchhausen-szindróma pedig olyanokra utal, gyakorlatilag mindig anyákra, akik a gyerekeiken keresztül színlelnek rendellenességet. Ennek leírása a fentebb hivatkozott Wikipédia-szócikkből:


Az ún. Desmond is Amazing fiú esetében egy ideológus „anyáról” beszélhetünk, aki már kétévesen transzvesztita tévéműsorokat és éveken át homoszexuális dokumentumfilmeket nézetett a gyerekével. Ő egy tipikus ideológiai perverz, aki egyértelműen transzvesztitává nevelte a gyerekét. Nagyon sok esetben viszont inkább egy beteges megszállottság figyelhető meg, amikor is a „transzgyerekkel” való rendelkezést egyfajta beteges szociális státuszként létezik. Tehát, hogy „együttérzést, figyelmet szerezzen magának” a szülő, hogy a progresszivitását ezen keresztül villogtassa, azzal is „vágyik a szeretetre, amit az odaadó ápolásért [„toleráns mivoltáért”] cserébe remél a környezetétől”.

A transzideológia elterjedése előtt az ilyen anyák jellemzően például folyamatosan mérgezték a gyerekeiket, hogy azok ritka és bizarr tünetekkel folyton betegek legyenek. Az egyik ilyen jellemző példa Dee Dee Blanchard esete, aki sok éven át arra nevelte (kényszerítette) lányát, hogy tettessen bénultságot és betegségeket. A kerekesszék azonban nem volt elég, ezért a nő mérgezte is a lányt, ami miatt ki kellett húzni a fogait, a fejét leborotválta, elhitetve a lánnyal, hogy leukémiás és „úgyis kihullik hamarosan”, továbbá műtéteknek vetette alá és a hasán keresztüli szondát rakatott be neki („szondatáplálás”). A lány idővel megelégelte mindezt és a világhálón megismert barátját rábeszélte, hogy ölje meg az anyját, amit az meg is tett, jelenleg mindketten börtönben vannak. (Várható, hogy a jövőben több mai „transzgyerek” kapcsán is hallunk hasonló híreket majd.)



Dee Dee és lánya, Gypsy Rose Blanchard – ma már bizonyára „transzneműt” csinálna gyerekéből a „gondozásért szeretetre és figyelemre vágyó” nőszemély


Az alábbiakban egy „transzgyerekes szülők” Facebook-csoportjából kiszivárgott beszélgetésekből (lásd itt, archiválva itt) is ilyesmi megszállottságot láthatunk. Érdemes elmerülni egy kicsit a világukban:


Alább pár szülőnek a nemi szervek méretével kapcsolatos gondolatait olvashatjuk:


Az említett Jazz az a zsidó fiú, akinek tévés műsora van, és aki nemrégiben esett át a „nemátalakító” műtéten, amikor is a sok hormonblokkoló miatt kifejletlen péniszéből nem tudtak megfelelő „vaginát” gyártani neki, és ezért a vastagbélből is használni kellett (lásd itt).

Egy másik szülő arról számol be, hogy a szerencsétlen gyereke nem mutatja semmi jelét a nemi diszfóriának és a nemi szervével sincs gondja, ennek ellenére ő jobban tudja, és sanyargatja a gyereket:




Péniszleszorító alsónadrág kisfiúknak


Alább a hormonblokkolókról beszélget pár szülő. Tartsuk szem előtt, hogy itt továbbra is kisiskolás korú kisfiúk sanyargatásáról van szó, amit ezek a beteges nők teljes természetességgel részleteznek:


Miközben megtapsoljuk a fiaik nemi szervét végérvényesen elkorcsosító, és annak műtéti levágásáról, „hüvely” kialakításáról fantáziáló empatikus anyákat, érdemes itt megemlékezni arról, akinek mindezt a hormonblokkolást tulajdonképpen köszönhetjük: Norman Spack egy zsidó gyerekgyógyászati endokrinológus, aki Amerika első „transzgyerekeket” kezelő klinikájának az alapítója, és aki nemzetközileg ismert az „interszex-” és „transzfiatalok” kezelésében, és aki „az első orvosok egyike, aki a fiatalkorúak hormonkezelését javasolta” – olvashatjuk a Wikipédia oldalán.

Visszatérve a gyereksanyargató szülőkhöz, az alábbi együttérző „anya” is arról fantáziál, hogy milyen jó lesz majd kiherélni a fiát és átoperálni egy „lánnyá”:


A fenti leírásból nem tűnik úgy, hogy „utálná” a testrészeit a jobb sorsra érdemes gyerek, de ha az anyja maga mondogatja neki, hogy „rossz teste született”, lehet hogy tényleg megutálja azt... Az alábbi beszélgetésben is azt láthatjuk, hogy milyen érzelmi kínokon esik át az a gyerek, akinek a beteg szülei bebeszélik, hogy ők „rossz testbe születtek”, így ők sírnak, hogy bárcsak a jó testbe születtek volna, és a már most előrevetített műtéti átszabás rémképei miatt feszengenek:


(A P-FLAG egy a zsidó homoszexuális aktivista, Adele Starr által alapított szervezet.)

A fentiekben tehát beteges nők csevegnek a kisfiaik péniszének eltakarásáról, leszorításáról, eltüntetéséről, későbbi kasztrálásról, műtétekről, hormonblokkoló szerekről, mert az esetenként óvodáskorú kisfiuk szerintük „kislány”... Műtétek, mérgezés, az egészséges átformálása, a gyerek ránevelése arra, hogy ne az legyen ami, hanem teljesen más, valami beteges és bizarr, valami „mű”... Mindez beleillik a helyettesítő Münchhausen-szindróma kereteibe.

 

Nem tudom, hogy a pszichiáter szakorvos és családterapeuta dr. Fridél Mária a „transzgyerekek” esetét merné-e ebbe a kategóriába sorolni az egyre befolyásosabb devánslobbi miatt, mindenesetre a Münchausen-szindrómáról írt cikkének következtetését a „transzgyerekek” eseteire is mihamarabb alkalmazni kell:


Mialatt egyes beteges szülők a kisfiuk nemi szervét szeretnék eltüntetni, mások a kislányuknak szeretnének műpéniszt... Ez a videó egy 160 ezer követővel rendelkező csatornáról származik, melyen mindenféle perverz videókat közöl egy magát férfinak tettető nő. A hivatkozott a videóban műpéniszeket reklámoz gyerekeknek (nyolc éves kortól), nem szexuális eszközként, hanem hogy az alsónadrágba helyezve úgy tűnjön kívülről, mintha a kislánynak tényleg lenne pénisze (1:20-nál). Más videókban pedig a nyalókaszopás technikáit, vagy éppen szadomazochista kellékeket ismerhetünk meg tőle...
 

Vajon mikor fog a magyarországi deviánslobbi előrukkolni egy „transzgyerekkel”, akit majd sztárolnak, táncolni hívnak bárokba, és címlapokon dicsőítenek? Vajon lesz-e elég normalitáspárti, aki az ellen fellép majd, hogy mindettől alaposan elvegye a kedvüket? Tesz-e majd valamit a magát „kereszténynek” és „nemzetinek” tartó Fidesz-kormány, ahogy a cigányság érzéseinek védelmében anno a Magyar Gárda ellen hozott „egyenruhás bűnözés” címén törvényt, vagy hagyja majd azt is, ahogy az ún. „Pride” felvonulás, vagy az iskolai homokospropaganda ellen se tesz semmit jelenleg? Érdemes-e nekünk mindezt megvárni, vagy inkább most kéne hatásosan fellépni ellenük, hogy ne forduljon elő az a szégyen, hogy Magyarországnak is legyen egy sztárolt „transzgyereke”? Láthatóan már most is elpofátlanodtak, és ráadásul politikai képviselettel rendelkeznek a parlamentben is. A normalitást védelmezők passzivitása tulajdonképpen feladás. Vagy van ellenállás, vagy ők törik maguk előtt tovább az utat. Az udvarias csendben maradás nem hatásos.

A szervezetek és rendezvények kérdőre vonása mellett fontos mindig kérdőre vonni az „utcai homoszexuálist” is, hogy ezzel is világos legyen, itt a magyarok hazájában mi a mérce. Elítélően rázni a fejünket csendesen felesleges: kérdéseket feltenni, fenyegetés nélkül véleményt nyilvánítani nem ütközik törvénybe, akkor sem, ha azt barátságtalanul tesszük. A budapesti felvonulás szervezője, Karlik Cintia így nyilatkozott: „Semmi problémánk nincs az ellentüntetésekkel. Addig nincs baj, amíg ez nem több, mint békés véleménynyilvánítás.” Amit ez igazán jelent, az nem más, mint „ameddig erőtlenül hőzöngenek, nem számít”. Valóban. Akkor számít az ellenállás, ha útjukat is állja. Karlik persze lekezelően félrebeszél, hiszen ha a „békés véleménynyilvánítás” szerinte rendben lenne, nem panaszkodna például a focidrukkerek „homofób skandálása” kapcsán – ami ugye „békés”, mert erőszakkal nem társul, bár aktivisták már a kellemetlen véleménynyilvánítást is erőszaknak szeretnék minősíteni, és bizony a szájzár-törvények keretében sok ilyen akár büntethető is már Nyugat-szerte.

Az említett „Pride” rendezvény idén is megrendezésre kerül tehát Budapesten, egy egész hónapos rendezvénysorozat részeként. A vegzált (kritizált) és kirekesztett ferde hajlamúaknak „megértést” és „empátiát” követelők remélhetőleg megemlékeznek majd (az empátia nevében) az LMBT áldozatairól is: például arról a kilencéves fiúról, akit Brazíliában gyilkolt meg két leszbikus, mert az nem akart lányként élni. A „pár” először megpróbálta házilag átoperálni a szerencsétlen fiút hónapokkal korábban, levágva nemi szervét és egy bemetszéssel vaginát próbálván kialakítani, majd idén májusban álmában leszúrták a gyereket, testét feldarabolták és a csatornába dobták.



Az áldozat, Rhuan Maycon és „progresszív szülei”: Rosana da Silva Candido és Kacyla Damasceno Pessoa


Egy másik esetben, Mexikóban egy hétéves kisfiút ölt meg az „anyja” leszbikus társának segítségével. (Egyes hírek szerint azért, mert az nem volt hajlandó lányként öltözni, de ez nincs megerősítve.) Amerikában egy szintén leszbikus „pár” irtotta ki egész „családját”: a két leszbikus hat örökbefogadott gyerekkel hajtott le egy szikláról autójával, miután öngyilkossággal kapcsolatos dolgokra kerestek rá a világhálón, illetve egyéb jelek is megerősítik, hogy nem baleset történt. A „pár”, Jennifer és Sarah Hart már korábban is a nyilván homofób szomszédaik figyelmébe került, mert a gyerekeket többször gyötörték, éheztették és bántalmazták, többször is jelentve lettek a hatóságoknak. Talán a homofób diszkrimináció miatt, de egyik esetben se kerültek elvételre a gyerekek, így végül saját magukkal is végezve rántották azokat is a halálba.



A gyerekeket bántalmazó és gyötrő, majd megölő „Hart pár” szerint a szeretet mindig gyönyörű


Tendenciák számokban

A transzszexuálisok körében magas (kb. 41%) öngyilkossági kísérlet arányának általános magyarázata, hogy mindaz azért van, mert a „fóbiások” kirekesztik őket, így ők hajlamosabbak a depresszióra. Ezt az érvet szajkózta a Monentum-féle kerekasztal-beszélgetés keretében a DK-s primitív zsidó, Arató Gergely (miután elmondása szerint a deviánsokra nézve kellemetlen tanulmányok és felmérések „nem léteznek”, ennek ellenére a jelenlegi és régebbi írásaimban felvonultatott több tucatnyi ilyet ismét ajánlom olvasgatásra).

Valójában, egy eleve mentálisan instabil rétegről lévén szó, az öngyilkossági kísérletek magas aránya logikusan várható. De az érv sántít már csak azért is, mert ugyanezt az elfajzottságot és fogyatékosságot más területeken is megfigyelhetjük (ami megint csak logikailag várható egy ilyen rétegtől). Például a gyilkos leszbikusoknál tartva, pár vonatkozó felmérés adatai a Missouri Egyetemről:

• A leszbikusok 17-45 százaléka jelenti, hogy legalább egy fizikai erőszak áldozata volt már egy leszbikus társ által. (Forrás)

• Az amerikai Igazságügyi Minisztérium hivatalos adatai szerint a leszbikusok 39 százaléka számolt be párkapcsolaton belüli erőszakról, ami a heteroszexuális nőkhöz képest kétszer magasabb arány. (Forrás)

• A leszbikusok két és félszer hajlamosabbak az elhízásra, mint a heteroszexuális nők, kétszer hajlamosabbak az evészavarokra, és kétszer valószínűbb köreikben, hogy egy társuk követi/zaklatja és bántalmazza őket. A házas leszbikusok pedig a heteroszexuálisokhoz képest kétszer-háromszor valószínűbben válnak el. (Forrás)

 

Az LMBT támogatása ennek a támogatása, ők az „L”.

 

A fentebb már említett „transzgyerekes” anyák kapcsán is vannak nem túl meglepő adatok:

• Két kutató nemi identitászavaros fiúk anyáit vizsgálta és arra jutott, hogy azok „gyakrabban rendelkeztek a depresszió tüneteivel és gyakrabban érték el a borderline személyiségzavar kritériumát, mint a kontrollcsoport. A kontrollcsoport 6 százalékához képest a nemi identitászavaros fiúk anyáinak 53 százaléka érté el a borderline személyiségzavar diagnózisát a borderlinehoz szükséges diagnosztikus interjún, vagy rendelkeztek a depresszió tüneteivel”. (Forrás)

A „transzgyerekek” kapcsán pár adat:

• Azon gyerekek, akik nemi diszfóriával rendelkeznek, 88 százalékban idővel kinövik azt a kanadai Függőségi és Mentálhigiénés Központ nemi identitás specialistája szerint. (Forrás itt, az ezt bemutató kutatás itt.)

• Hasonló számot hozott egy másik felmérés is, miszerint: „Amikor azok a gyerekek, akik transznemű érzéseket jelentettek, és nem kaptak orvosi vagy műtéti ellátást, a Vanderbilt Egyetem és a londoni Portman Klinika megfigyelése alapján 70-80 százalékban spontán elhagyták ezeket az érzéseket.” (Forrás)

• Egy másik kutatás 2014-ből szintén hasonló adatokat produkál: „A genderklinikákon kezelt fiúknak csak 6-23 százalékánál, míg a lányoknak 12-27 százalékánál maradt meg a nemi diszfória felnőttkorukra. Továbbá, a legtöbb fiú nemi diszfóriája alábbhagyott és felnőttként inkább homoszexuálisként, semmint transzneműként határozták meg magukat.” (Forrás)

• Amerika legnagyobb ilyen intézménye, a Betegségellenőrzés és Megelőzés Központjai, bár pontos számokat nem adnak, szerintük „a többségi társadalomhoz képest a homoszexuális és biszexuális férfiak, leszbikusok és transznemű személyek hajlamosabbak az alkoholizálásra, a kábítószer-fogyasztásra, kevésbé szoknak le azokról, valószínűbben folytatják az ivást vagy kábítószer-használatot később is, és nagyobb arányban élnek vissza szerekkel”. (Forrás)

• Ugyanazon szervek szerint „A szexuális úton terjedő betegségek (STD-k) száma növekedett a homoszexuális és biszexuális férfiak körében, a szifilisz esetében országszerte megfigyelhető növekedéssel. 2014-ben a homoszexuális és biszexuális férfiak és más férfiak, akik férfiakkal közösülnek az elsődleges és másodlagos szifilisz áldozatainak 83 százalékát tették ki, ahol a partner neme ismert volt az Egyesült Államokban. [Ők] gyakran szereznek STD-ket, beleértve a chlamydia és tripper fertőzéseket. (...) [Ők] tizenhétszer valószínűbben kapnak anális rákot a heteroszexuális férfiakhoz képest. (Forrás)

 

„Ők is csak szeretni akarnak”

Az LMBTQI+ támogatása ennek a támogatása (a fenti képen éppen a „Q”-k, „queer”-ek vannak).

 

Pár további adat:

• A homoszexuális férfiak hatszor valószínűbben követnek el öngyilkosságot, tizenkétszer valószínűbben használnak amfetamint, és tízszer valószínűbben használnak heroint a heteroszexuálisokhoz képest. (Forrás)

 

• Homoszexuális férfiak teszik ki a sorozatgyilkosok 40-60 százalékát (meghatározástól függően), ami a társadalmon belüli kb. 3 százalékukhoz képest sokszoros felülreprezentáltság. (Forrás)

Házasságok kapcsán is vannak adatok:

 

• Norvégiában és Svédországban egy kutatás szerint: „Ha a kapcsolatfelbontások szintjeit hasonlítjuk össze, a válás kockázatai jelentősen magasabbak az azonos neműek között az ellenkező neműekhez képest. A válás kockázatai a női kapcsolatokban gyakorlatilag kétszerese a férfiak kapcsolataihoz képest.” (Forrás)

• A The New York Times is magasabb homoszexuális válási arányokról számol be egy vermonti kutatás eredményire hivatkozva. (Forrás)

Ha házasság, akkor gyerekek, ha pedig gyerekek, van pár adat gyerekmolesztálásokkal kapcsolatban is. Mint ismeretes lehet, a homoszexualitás kialakulásának egyik jelentős oka a gyerekkori szexuális bántalmazás, ezt igazolja egy 942 személlyel végzett kutatás is:

• „Homoszexuális férfiak és leszbikus nők jelentősen magasabb gyerekkori molesztálási arányokat jelentettek a heteroszexuális férfiakhoz és nőkhöz képest. A férfi homoszexuálisok 46 százaléka jelzett homoszexuális molesztálást a heteroszexuálisok 7 százalékához képest. A leszbikus nők 23 százaléka jelentett homoszexuális molesztálást a heteroszexuális nők 1 százalékához képest.” (Forrás)

• Az amerikai John Jay Kriminalisztikai Kollégium készített nagyszabású kutatást 2004-ben a katolikus papok körében létező gyerekmolesztálásokat vizsgálva az 1950-től 2002-ig terjedő időszakon belülről, és arra jutottak, hogy az áldozatok 80 százaléka fiú volt, ráadásul nagy részük serdülő vagy tinédzser – ez azért is fontos, mert a magyarázkodás szerint, itt nem beszélhetünk homoszexualitásról, mert egy pedofil gyerekeket céloz, és nem a homoszexualitás volt a motiváció, hanem egyszerűen az elkövetőknek sokkal inkább volt hozzáférésük fiúkhoz. (Ezzel érvelnek a homoszexuálisok védelmében a kutatást végzők maguk is.) Természetesen aki fiúkat molesztál, az homoszexuális (vagy „biszexuális”, de úgy is „LMBT”), semmilyen logikai csavar ezt nem cáfolja meg. A társadalmon belüli kb. 3-4 százalékukhoz lépest pedig a 80 százalékos áldozati szám súlyos felülreprezentáltság. A kutatáshoz készült egy kiegészítés 2011-ben is, az 1950-2010 közötti időszakról, ami a fiú áldozatok számát 81 százalékra tette, akik itt is többnyire serdülőkorúak. (Források: 2004; 2011)

Ennek fényében nem meglepő, hogy a svédországi homoszexuális aktivizmus egyik jelentős alakja pár hete bukott le, amikor újságírók 14 éves fiúnak tettették magukat egy homokos okostelefonos alkalmazáson, ahol több mint száz deviáns vette fel velük a kapcsolatot szex reményében, annak ellenére, hogy a nem létező fiú kora fel volt tüntetve. Köztük volt az aktivista is. Pár éve szintén Svédországban bukott le az ottani „Pride” egyik feje, amikor megerőszakolt egy 13 éves fiút.

 

Az LMBT támogatása ennek a támogatása, ők az „M”.

 

„Őt is anya szülte”

 

Pár további adat:

• A transzvesztita férfiak sokszor valószínűbben rendelkeznek HIV-fertőzéssel a heteroszexuálisokhoz képest: több felmérés szerint kb. egynegyedük (főleg a négerek). Sokan közülük nem tudnak saját fertőzésükről. (Forrás)

A „transzneműség” kapcsán érv, hogy a „nemátalakító műtétek” és szociális elfogadásuk jelenti a megoldást, ezek nélkül „depressziósabbak” és azért hajlamosak ilyen magas arányban megkísérelni öngyilkosságot. Ennek ellentmond egy svédországi kutatás is:

 

• A Svéd Orvosi Kutatási Tanács, a Stockholm Megyei Tanács és a tekintélyes Karolinska Intézet által támogatott kutatás, ami az 1973 és 2003 közötti időszakból 324 „nemátalakító műtéten” átesett „transzneműt” vizsgált, arra jutott, hogy: „A nemátalakító műtéten átesett személyek között megnövekedett az öngyilkossági kísérletek és a befekvős pszichiátriai kezelések kockázatának aránya. A nőből-férfi, de nem a férfiból-nő személyek bűncselekmények miatti elítéléseinek arányai növekedtek a természetes női kontrollcsoportéhoz képest. (...) Transzszexualitással rendelkező személyek a nemátalakító műtétek után jelentősen nagyobb kockázattal rendelkeztek a halálozások, öngyilkos viselkedések és pszichiátriai rendellenességek területén a többségi társadalomhoz viszonyítva. Adataink azt sugallják, hogy a nemátalakító műtétek, bár enyhítik a nemi diszfóriát, talán nem megfelelő kezelések a transzszexualitás kapcsán, és fejlettebb pszichiátriai és testi gondozást kell szorgalmazzanak a nemátalakító műtéteket követően ezen csoport számára.” (Forrás)

 

Hasonlóan az amerikai John Hopkins Egyetem pszichiátria részlegének két szakembere egy nagyszabású, 143 oldalas tanulmányban vonta le többek között azt a következtetést, hogy:

• „A többségi társadalomhoz képest azon felnőttek, akik átestek nemátalakító műtéten, továbbra is a gyatra mentális egészség kockázatával rendelkeznek. (...) A kontrollcsoportokhoz képest a nemátalakító műtéteken átesett személyek kb. ötször valószínűbben kíséreltek meg öngyilkosságot és kb. tizenkilencszer valószínűbben haltak meg öngyilkosságtól.” (Forrás)

 

A hanyatlás nem progresszió, annak tolerálása nem érdem

 

Természetesen vannak civilizált homoszexuálisok is, de mint csoport, amint láthatjuk, az „LMBT közösséget” rengeteg aberráció és nyavalya jellemzi, betegségek, szenvedélyek, függőségek, perverziók, erőszakosság, instabilitás stb. Ezeket pedig a „társadalom kirekesztésével” nem lehet magyarázni eleve, mert ha a „kirekesztés” mindenféle ön- és közveszélyes borzalmakhoz vezeti őket, talán nem túl stabil emberekről beszélünk – pont olyanokról, akiktől logikusan várható, hogy például nőknek képzelik magukat.

Amikor támogatjuk az „LMBT-t”, egy rendkívül nyomorult és meglehetősen veszélyes közösséget támogatunk. A legrosszabb, amit tehet egy társadalom, hogy a szabadosságot támogatja egy amúgy is instabil csoport kapcsán, és hogy a normalizálásukat célozza az egészséges társadalom körében. Elfogadás helyett inkább vizsgálatokra és felügyeletre, rendszabályozásra és szigorú keretekre szorulnak, ahogy a többségi társadalomnak is ez érdeke. Ez nem egyszerűen egy gusztustalanság elleni harc: nem érzelem- és impulzusalapú a deviáns felforgatás elleni küzdelem. Ez a harc a normalitás, az egészségesség, a természet, a rend, az élet védelmére irányul. Az LMBT-ideológia legkisebb baja az, hogy undorító és aberrált: a főbb baj, hogy szociálisan, szellemileg és demográfiailag is korrozív.

Mivel a homoszexuálisokra és transzvesztitákra jellemző nárcisszizmus és neuroticizmus hajtja őket, maguktól soha nem fognak leállni, mondván „most már elég, hagyjuk a hagyományos társadalmat békén”, már csak azért sem, mert a hagyományos társadalomra mindig gyűlölettel és félelemmel fognak tekinteni – hasonlóan a zsidókhoz, akik szintén így látják a hagyományos fehér társadalmakat, és részben ezért is tesznek meg mindent annak felhígítására, szürke masszává gyúrásáért (lásd itt). Például figyeljük meg a transzvesztita aktivistákat segítő zsidó szervezeteket, vagy a médiában és egyéb területeken történő szexuális devianciákat normalizáló zsidó úttörést, de akár visszamehetünk a kezdetekig, Magnus Hirschfeldig is.

Az LMBT ideológiája képviseli jelenleg az élvhajhászatot, a szélsőséges individualizmust. Annak lenni, aminek „érezzük magunkat”, nem annak, amivé válunk fejlődés és erőbefektetés útján – a felszínes érzés és benyomás, semmint a kiharcolt megértés. A multicégeknek a gyökértelen és narcisztikus homoszexuális embertípus ideális. Nyilván a céljuk mindennek a normalizálásával nem az, hogy mindenkit homoszexuálissá tegyenek, mert az nem lehetséges, nem is kívánatos még részükről sem, de az atomizálódás, az egyénközpontúság és hagyománytalanság az, amit a szexuális devianciák normálissá tétele elér: amikor a heteroszexuális ember számára is mindegy, hogy „fiú-e vagy lány” valaki, és hajlamos behódolni mindez előtt, szellemileg a heteroszexuális ember is „homoszexuálissá” válik, felad egy fontos alapot, amire az értékközpontú és hagyománykövető társadalom eredendően épül. Nem véletlen, hogy akik behódolnak az LMBT ideológiája előtt (leegyszerűsítve: liberálisok), az a közeg, amelyik a leginkább gyökértelen és kozmopolita. Akiket ez a folyton befolyásolható érzés vezérel és nem egy kiharcolt bölcselet követése. A multicégek és alapvetően a globalisták, zsidók, mindazok, akik egy kevert és fogyasztói társadalmat részesítenek előnyben, akik az öntudatában erős és egységes nemzetállamok világát szeretnék szétzúzni, a homoszexualitással egyfajta faltörő kosként bánnak. Ha egy társadalom feladja az ellenállást és leteszi a fegyvert a legelképesztőbb és betegesebb devianciák és zavarodott, téveszmés öncsonkítók előtt, akkor az a „kos” már annak a társadalomnak betörte a kapuját. Szabad a terep. Ha a gyerekeket hagyjuk hormonblokkolókkal tömni, kasztrálni és átműteni valami förmedvénnyé, ha a házasság és a család oda alacsonyodik, ahol két azonos nemű is egyenértékű a nemzetteremtő anya és apa párosával, akkor már nem is nemzet vagyunk, csak egy rakás ember egy helyen. Ahol az abnormális egyenlővé válik a normálissal, ott már a társadalom maga se normális. Ennek a folyamatnak a sakktábláján a jellemzően arrogáns, tiszteletlen és öntelt deviánsok eleve jó „gyalogosok” azok számára, akiknek ellensége az öntudatos nemzet és ideálja az élvhajhász „rakás ember egy helyen”. Lásd példának a szülők és gyerekek által körülvett és passzívan (talán tapsolva) nézett lánynak öltözött kisfiút, aki homoszexuális felnőtteknek táncol pénzért:
 

 

Az említett kerekasztal-beszélgetés tulajdonképpen jó látlelete volt a jelenlegi helyzetnek: egy pökhendi, üres szólamokat szajkózó, a valóságot letagadó, személyeskedő zsidó, és két ostoba nő, érzelemalapú „őket is anya szülte”, avagy „csak boldogok akarnak lenni” színvonalú, gyermeteg „érvekkel”, miközben az egyetlen személy, Novák Előd, aki adatokkal és információkkal érkezett lett megvádolva azzal (és rajta keresztül minden ellenkező), hogy „fél az ismeretlentől”. A homoszexuális propaganda jelentős sikereinek egyik kulcsa, hogy pont az ismereteket söpri szőnyeg alá, és inkább érzelemalapú aktivizmust folytat: egyfajta divatként, „aranyosnak”, „érdekesnek”, „izgalmasnak”, de ugyanakkor ártatlannak próbálva bemutatni az LMBT világát. Ez az egyre inkább infantilis nyugaton úgy tűnik, valamelyest működik is, rendkívüli sikereket érve el, főleg (nem meglepő módon) az erre eleve fogékony nők és tinilányok között. Az LMBT a média segítségével moralizálva lett, annak ellent mondani erkölcsileg deviáns („fóbiás”, „gyűlölködő”), a besimulás viszont érdem, akkor is, ha gyerekeket kasztrálunk, betegségeket, perverziókat, öncsonkítást, szociális és személyes kórokat támogatunk mindezzel. Ha a kulturális harc érzelmi síkra kerül, nehéz tények használatával győzelmet nyerni. Ezért is kell az erő nyelvén ellenállni mindennek: a hanyatlás toleranciája nem érdem.

 

Ha a valóság és normalitás oda jut, hogy a férfi nő, ha annak tartja magát, a lebontott falak mentén a néger is európai lesz, ha annak tartja magát – nincs magyar, nincs fehér ember, nincs férfi, nincs nő, nincs semmi, csak narcisztikus és torz képzetek alapján kiötlött folytonos relativizálás. (Jellemző, hogy az LMBT mára már LMBTQIA+, mert évente bukkan fel új „identitás” és „irányultság”: lételemük a folytonos dekonstrukció, a zsongás, és nem az időtálló érték.) Ha viszont minden relativizálható, ha minden képlékeny, akkor semmi se szent, semmi se védendő, mert úgyis átalakul, így semmi se érték, csak az adott pillanat érzése számít. Ennek értelmében a „progresszivitás” nem más, mint az időtálló érték elutasítása. A családé, a hazáé, a nemzeté, a rendé. A jövőé tulajdonképpen, mert ez logikusan káoszba és hanyatlásba vezet. A „liberalizmus” így pedig az időtálló érték megőrzését szolgáló rend alóli felszabadulás – alapvetően nihilista és hedonista. A steril homoszexualitás ünneplése így része annak a globalista darálógépnek, amely ennek a rendnek az ellensége.
 

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info