Mindannyian estünk már át fájdalmasabb időszakon életünk folyamán, és szinte mindenki vett már be fájdalomcsillapítót is. Ebben az egyszerű képletben látott kizsákmányolnivalót az amerikai zsidó Sackler család is, minden idők egyik legpusztítóbb gyógyszerfüggőségi krízisét teremtve meg ezzel multimilliárdossá válásuk közben, százezrek nyomorát és halálát okozva eddig. Az alábbiakban először megismerkedhetünk ezzel a ragadozó klánnal, és annak a történelemből ismerős jellemvonásaival, majd végül kiderül, mi köze is mindennek a Notre-Dame-hoz, és eleink bölcseleteihez.

A Sackler család

A Purdue Pharma gyógyszerészeti cég 1952-ben került felvásárlásra három fivér, Arthur, Raymond és Mortimer Sackler által, akiknek orvosi hátterük van, főleg a pszichiátriában, Arthur pedig a marketing világában is sikeres volt. A 20. század derekán még élt egyfajta etikai mérce, és a gyógyszergyártók tudták, hol a határ a gyógyszer és a marketing között, ezt viszont a Sacklerék sikeresen felborították, és idővel főleg a válium (diazepám) reklámozásával és terjesztésével (melyhez felhasználták kapcsolatrendszerüket és például az általuk kiadott, sikeres Medical Tribune orvosi folyóiratot) az lett az első százmilliós hasznot hozó gyógyszer az 1960-as évekre, mely később csak tovább hozta a hasznot milliárdos szinten is. Ezen zsidó példa hatására más cégek is arcátlanul, szinte ételként reklámozták a gyógyszereiket, a törvényi kereteket feszegetve sokszor. Az addig csak legutolsó lehetőségként használt fájdalomcsillapítók az „anya kis segítői” lettek az átlagos háztartásban. Ennek az egyik eleme volt, hogy azokban az évtizedekben meglehetősen sok eredményt ért el az orvostudomány, így az ezzel egyidőben reklámozott gyógyszerek az akkori légkörben a tömegek bizalmát élvezték. A néha a legalitás határain mozgó és pereket is eredményező marketing által az eleve tehetős Sacklerék tehát multimilliomossá (majd -milliárdossá) váltak, és egyben hozzájárultak a gyógyszerfogyasztás kommersz elterjedéséhez is. Ezzel egyidőben a gyógyszerfüggőség és gyógyszer-túladagolások fogalmai is beléptek a köztudatba, bár ez még csak egy baljós előszele volt annak a pusztításnak, amit pár évtizeddel később szabadított a főleg amerikaiakra a zsidó család.

Az 1990-es évekre a család cége elsősorban a fájdalomcsillapításra összpontosított az opiátok és opioidok területén. A félszintetikus oxikodont eredetileg a nagyon súlyos fájdalmak esetén használták, mint a rákkal való küzdelem, ezért a Purdue Pharma egy annál szélesebb „piacot” célzott meg, és a rendkívül erős és súlyosan függőséget okozó szert egy „újítással”, az állítólagos 12 órás lassított hatásidőszakkal OxyContin néven beterjesztették az Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalhoz (FDA) szabadalomra. Az FDA biztosa akkor a zsidó David A. Kessler volt, és egy nem zsidó férfi, Curtis Wright vezetésével egy orvoscsoport elfogadta a Sacklerék által benyújtott (mint később kiderült, és alább látni fogjuk, hazug és hamis) adatokat, és megadta a szabadalmat az OxyContinhoz. Mindezt követően dr. Wright távozott az FDA-tól és egy éven belül nem máshol, mint a Purdue Pharmánál kapott jelentős pozíciót.

 


Arthur, Mortimer és Raymond Sackler

1996-tól beindulhatott tehát a reklámhadjárat és a szer terjesztése. A cég agresszívan házaltatta ügynökeit, és elsősorban vidéki területeket céloztak meg. Az Appalache-hegység és egyéb falvak, kisvárosok voltak célba véve, ahol a többnyire fehér emberek kemény munkát végeztek: bányászat, mezőgazdaság, famunkák. Ez a célzatosság látható a Column Health egészségügyi lap egyik cikkében is:
 
Az elmúlt évtized alatt közel 21 millió vényre kapható fájdalomcsillapítót szállítottak egy apró településre Nyugat-Virginiában, mely államban több ember esett áldozatul az opioidok általi túladagolásnak, mint bármely más államban. Az Energia és Kereskedelmi Bizottság, mely az opioid-járványt vizsgálta, felfedte, hogy 20,8 millió hidrokodon és oxikodon tablettát szállítottak Williamsonba, mely egy közösségi főiskolával, egy vasútpályaudvarral – és kevesebb mint 3 200 lakossal rendelkezik, a legutóbbi népszámlálás szerint. Ez több mint 6 500 tabletta fejenként – bár nem minden fájdalomcsillapító maradt Williamsonban.

2016-ban több mint 42 ezer ember halt meg opioid-túladagolásban az Egyesült Államokban; ezen halálesetek 40 százalékát fájdalomcsillapítók okozták a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ adatai szerint. Nyugat-Virginia, mely a legmagasabb opioid-túladagolással rendelkezik az országban, 52 halált regisztrált 100 ezer főre abban az évben, az adatok szerint. A hidrokodon és az oxikodon félszintetikus opioidok, melyek a fájdalmat enyhítik. De a hidrokodon (gyakran olyan nevek által ismert, mint a Vicodin) és az oxikodon (OxyContin), súlyos függőséget okozhatnak.

Az amerikai Betegségellenőrzési Központ 2019 márciusi adataiból kiderül, hogy arányaiban messze a fehéreket érinti leginkább az opioidfüggés, mint a rendkívül kemény fentanil (ez az a méreg, amiből egy cigány pár akart egy hatalmas adagot behozni Magyarországra tavaly). 2011 és 2016 között Amerikában a fentanil-túladagolás általi halálok száma több mint ezer százalékkal nőtt. 2011-ben 1660 amerikai halt ebbe bele, 2016-ban már 18 335. A fehérek túladagolásból eredő halálozásának aránya közel 110 százalékkal nőtt 2013 és 2016 között (évről évre ez az arány kb. 110 százalékkal növekszik). Ez utóbbi évben 100 ezer fehérből kb. nyolc halt meg ebben, ami a latinók arányának (2,5) háromszorosa, a feketék a két csoport közé esnek 5,6 halottal a 100 ezerből. Az amerikaiak mára már nagyobb eséllyel halnak meg opioidok által, mint autóbalesetekben.

Az opiát- és opioidfüggés mára már hatalmas méretének lavináját tehát a Sackler család indította el, már a ’60-as években, de főleg a ’90-es évek közepétől, amikor is az új csodaszerként reklámozott tabletta könnyen népszerűvé vált először is az ízületi és egyéb fájdalmakkal gyakran küszködő munkások körében. Ha az orvos felírta, mi baj lehet belőle? Ma már tudjuk, hogy mi baj lehet belőle, ahogy azt is, hogy azok az orvosok miért írták fel pont ezt a tablettát előszeretettel.
 




Az Esquire hosszas írásában, mely megszólaltat egy egykori értékesítési képviselőt, így olvashatunk a szer terjesztésének módszereiről:

2001-re az OxyContin éves árusítása elérte az 1 milliárd dollárt. Az eladókat arra biztatták, hogy hallgassák el a függőséggel kapcsolatos veszélyt. „Arról szólt ez, hogy áruld, áruld, áruld!” – emlékezett vissza [Shelby] Sherman. „Hazudásra oktattak minket. Miért fogalmazzunk szépen? A kapzsiság gyökeret vert és felülírt mindent. Milliárdnyi dollár lehetőségét látták és azt akarták is.” [...] Gyógyszerészek visszatérítéseket kaptak, ha továbbra is rendeltek. A páciensek kuponokat kaptak harmincnapos kezdő adagokhoz. Akadémikusok juttatásokat kaptak. Orvosi folyóiratok milliós reklámpénzekben részesültek. Szenátorok és a kongresszus megfelelő pozíciókat betöltő tagjai támogatásokat kaptak a Purdue-től és a Sackler család tagjaitól. De az orvosokra hárult a legtöbb figyelem. „El szoktuk utaztatni az orvosokat ezekre a »szemináriumokra«” – mondta Sherman, melyek tulajdonképpen „csak golfozós utazások voltak a Pebble Beach-re. Korrupt dolog volt.” Bár ezt-azt juttatni orvosoknak nem igazán volt újdonság az iparon belül, az mégis példátlan volt, hogy egy ilyen kettes besorolású [visszaélésre súlyosan alkalmas] szer kapcsán történt mindez. Sok orvosnak nem voltak elegendőek a napfényes helyszínek és mulatozások ahhoz, hogy meggyőzzék őket a szer terjesztéséről. Hogy ezen makacsokat – a cég ezen csoportot „problémás doktoroknak” nevezte saját berkeken belül – az árusítók belógatták a Purdue jövedelmező beszédek irodájának csaliját, ahol előadhatják a kis tizenöt perces beszédeiket, és kapnak 500 dollárt.

1996 és 2001 között az OxyContin árusításának mértéke az Egyesült Államokban a háromszázezerről a hatmillióra rúgott, és a visszaélésekről szóló beszámolók is elkezdtek felbukkanni Nyugat-Virginia, Florida és Maine államokban. (Kutatások később azt mutatták, hogy a vényre felírt mennyiségek egyenesen összefüggenek az adott régióban előforduló visszaélésekkel és túladagolásokkal.) Több száz orvost tartóztattak le ilyesmi miatt. A Los Angeles Times egyik nyomozása alapján elmondható, hogy bár a Purdue rendelkezett egy listával az ilyen orvosokról, azokat nem adta át a bűnüldöző szerveknek évekkel későbbig.

Egy ilyen orvos volt például a zsidó Roger Kaplan is, aki rengeteg OxyContin tablettáról írt vényeket a pácienseinek, megalapozott ok nélkül. Egy 18 hónapos nyomozás eredményeként a hatóságok lefoglalták ingatlanjait, autóit, és eljárást indítottak ellene. A zsidó közel félmillió oxikodont írt fel egy 17 hónapos időszak alatt, és csupán egy nap alatt kb. 4 635 dózist 49 páciensre. A cikk felidéz egy esetet, amely jól bemutatja azt a pusztítást, amit ez a szer okozhat: „A vádak idején a hatóságok azzal a bűnözési hullámmal küzdenek, amelyet az egekig érő opioidfüggőség eredményez. Öt éve a fájdalomcsillapító-függő David Laffer Medfordból megkezdte a neki ítélt négy életfogytiglani börtönbüntetését egy 2011 júniusában a medfordi Haven Drugs patikában elkövetett négyes gyilkosságért. Laffer lelőtte a gyógyszerészt, a gyógyszertár alkalmazottját és két vásárlót, kirabolta azt, és 10 ezer oxikodon tablettát és egyéb szereket vitt el feleségének, Melinda Bray-nek.”
 


Roger Kaplan

Tavaly is láthattunk példát a gyógyszerekkel való zsidó üzérkedésre Európából, a Daily Mail cikkéből: „Négy férfi és egy nő jelent meg a bíróságon ma, akiket hamis és nem engedélyezett gyógyszerekkel kapcsolatos pénzmosással vádolnak, mely kapcsán 19 millió font vándorolt át a bankszámláikon. Az ügyészek szerint hamisított gyógyszereket vettek európai országokban, mint Németország, Ausztria és Franciaország, majd árusították azokat.”
 


A gyógyszerárusító zsidó banda

A The Clarion-Ledger napilap a Purdue egy korai promóciós videója kapcsán, melyben hét ember beszélt saját pozitív tapasztalatáról a szert illetően, így írt:

2012-ben a Milwaukee-Wisconsin-beli Journal-Sentinel felkutatta a hét személyt. Ketten még mindig függőségben szenvedtek halálukkor. A harmadik személy, aki függővé vált, elvesztette állását, házát és még többet is, mire sikerült lejönnie az OxyContinról. Hármójuk szerint a szer segítette őket, egy pedig nem válaszolt. A Purdue a reklámvideót 15 ezer orvosnak küldte el, akiknek azt állították, hogy az OxyContin „kevesebb mint 1 százaléknyira okoz függőséget” – mely szám később hamisnak bizonyult.

A Purdue Pharma ellen 2007-ben végre egy nagyszabású eljárás folyt, melynek keretében első alkalommal ismerték be a Purdue-től, hogy hazug módon reklámozták a heroinhoz hasonló szerüket, továbbá azt is, hogy egyéb trükkökkel élve teljesen félrevezető módon terjesztették az OxyContint, mind az orvosok, mind a fogyasztók körében. A per eredményeképpen viszont nem ítéltek se nyilvános kivégzést, se kényszermunkatábort nekik – csupán 635 millió dollár bírságot szabtak ki három felelősre, akik közül ráadásul egyik se volt Sackler. A magukat milliárdosra szívó piócák számára mindez persze zsebpénz, hiszen addigra már többszörös milliárdos üzlet lett a pusztító tabletta terjesztése.

Érdemes itt bemutatni, hogy 2016 szeptemberében Ohio állam egyik rendőrsége Facebook-oldalán tett közzé pár képet az opioidfüggés kapcsán, elrettentésként, amelyen két félholt szülő látható egy kisgyerekkel az autóban. Mindketten életben maradtak, eljárás indult ellenük.
 








Mivel a valós felelősök kivégzései elmaradtak, azóta a vényes opioidok általi pusztítás nagyobb méreteket öltött, de idővel a Sacklerék elleni perek is beindultak. Már 37 állam indított pert ellenük az elmúlt időszakban, a The Hill például az Oklahoma állam peréről így ír: „A Purdue Pharma és a család, mely birtokolja azt, megállapodott egy 270 milliós egyezségben Oklahoma állammal annak kapcsán, hogy a termékeik elősegítették az opioidkrízist, a The Wall Street Journal szerint. Az egyezség az első azon különböző államok, városok és megyék által indított 1600 per közül, amely a gyógyszerkészítő ellen indult az opioidos készítményeik kapcsán, köztük az OxyContinnal. A per a gyógyszerkészítőt és a Sackler családot azzal vádolja, hogy agresszíven nyomatta az opioid termékeit és szándékosan elfedte annak függőséget okozó természetét.”

Az elkövetkező években tehát sok más per is várható, de, mint a fentiből is látszik, még mindig ki tudják magukat vásárolni a bajból. Az egyik igazán fontos per ezek közül a Massachusetts államé, amelynek a periratait ez év januárjában tették elérhetővé, és ezekből egészen elképesztő, bár a Sackler-típus történelmét ismerőknek kevésbé meglepő dolgokat tudhatunk meg. A The Guardian cikkéből:

Massachusetts állama kedden pert indított a vényre kapható OxyContin fájdalomcsillapító készítője ellen, mely szer elindította Amerika opioidkrízisét, megnevezve a vezető beosztásban lévő multimilliárdos Sackler család tagjait, akik birtokolják a gyógyszerészeti céget.

A per azzal vádolja a Purdue Pharma vállalatot, hogy az „illegális félrevezetés hálóját” szőtte annak érdekében, hogy a halálos gyógyszerrel való visszaélések miatti krízist táplálja és azzal hasznot termeljen magának. A Purdue Pharma már védekezik más államok és helyi közigazgatások által indított hasonló perekkel szemben, de Massachusetts az első állam, amely azt a nem gyakori lépést tette, hogy megnevezte a vállalat felelőseit az irataiban, mondta Maura Healey államügyész. Megnevez 16 jelenlegi és egykori vezetőt és igazgatósági tagot, beleértve a vezérigazgatót, Craig Landaut és a Sackler család több generációjának nyolc tagját, akik teljesen birtokolják a Purdue-t.

A Landau jellemzően zsidó név, ahogy a Sackler család említett tagjai, beleértve feleségeket is, szintén mind zsidók. A lap még hozzáteszi: „A per azzal vádolja a Purdue-t, hogy az félrevezette a pácienseket és orvosokat az opioidok veszélyei kapcsán, ösztökélte a gyógyszert felírókat arra, hogy tovább tartsák rajta a pácienseiket a szeren és agresszíven célzott meg mindezzel sérülékenyebb rétegeket, mint időseket és veteránokat. »A stratégiájuk egyszerű volt: minél több szert adnak el, annál több pénzt csinálnak, és annál több ember hal meg« – mondta Healey kedden.”

A zsidók megnevezése nagyon jó lépés, ráadásul mivel a periratokat elérhetővé tették, érdemes ezekbe beletekinteni, hogy ne csak médiumok tolmácsolásában jussanak el hozzánk a fontosabb részek. A könyvméretű, több száz lábjegyzettel ellátott irat egészen nem sokkal a per megindításáig dokumentál elképesztő dolgokat. Az irat egyik pontjában azt olvashatjuk például, hogy az OxyContin megteremtője maga is figyelmeztetett a veszélyekre, de a pénzéhes ragadozók nem foglalkoztak vele:

174. A Purdue 1996-ban útnak indította az OxyContint. Ez lett minden idők leghalálosabb gyógyszere. Az FDA tudósa, aki megvizsgálta az OxyContint, eredeti elemzésében ezt írta: „Fontos lenne a versenypiaci reklámozást korlátozni.” Sacklerék nem értettek egyet. A kezdetektől fogva Sacklerék az opioidokra rótt korlátozásokat a haszonszerzés akadályának tekintették. Ahhoz, hogy még több pénzt termeljenek, Sacklerék azt vizsgálták, hogy ellenőrzés nélküli [vénymentes] gyógyszerként tudják-e árulni majd a terméküket más országokban. A személyzet arról számolt be Richard Sacklernek, hogy az OxyContin „nem narkotikum”-ként való árusítása, a függőséget okozó szerekre háruló, és a pácienseket védelmező szabályozások nélkül, „nagyban növelné a piaci szerepét” annak. Az OxyContin megalkotója, Robert Kaiko azt írta Richardnak, hogy ellenzi ezt a veszélyes ötletet. Kaiko úgy írt, hogy „nagyon aggódik”, az OxyContin esetleges szingorú korlátozások nélküli árusítása miatt. Kaiko figyelmeztetett: „Szerintem nincs kielégítően erős alapja annak, hogy az OxyContin minimális, vagy semmiféle visszaélési veszéllyel nem jár.” Ellenkezőleg, Kaiko szerint az „oxikodont tartalmazó termékekkel élnek még mindig vissza a leginkább az USA-ban.” Kaiko megjósolta: „Ha az OxyContin nem lesz szabályozva [...] nagyon valószínű, hogy idővel visszaélnek majd vele.” Richard így válaszolt: „Mennyire növelné mindez az eladási arányokat?”

Az azt követő pont egy szintén nagyon érdekes dolgot leplez le:

175. Az OxyContint útraindító rendezvényen Richard Sackler az eladásokért felelős vezető alelnökként szólalt fel. Megkérte a jelenlévőket, hogy képzeljenek el egy sor természeti katasztrófát: egy földrengést, egy vulkánkitörést, egy hurrikánt és egy hóvihart. „Az OxyContin tabletták piacra dobását a vények hóvihara fogja követni, amely eltemeti majd a konkurenciát. A vények hóvihara mély lesz, sűrű és fehér...” Az elkövetkező húsz év alatt a Sacklerék valóra váltották Richard dicsekvését. Egy ember által teremtett katasztrófát okoztak. A veszélyes vényeiknek a hóviharjai eltemettek gyerekeket, szülőket, nagyszülőket Massachusetts-szerte, és a temetések folytatódnak.

Mi pedig hozzátehetjük a fenti adatok ismeretében, miszerint arányaiban leginkább a fehéreket érinti mindez, hogy valóban „fehér” volt ez az előidézett „hóvihar”... Az alábbi pontokban pedig betekintést kaphatunk a Sacklerék elővigyázatosságába:

228. 2008-ra a Purdue az OxyContin egy porrá zúzhatatlan verzióján dolgozott, hogy meg tudja hosszabbítani a Purdue szabadalmi monopóliumát. Sacklerék megtudták, hogy egy másik cég klinikai vizsgálatot tervez arra vonatkozóan, hogy a porrá zúzhatatlan opioidok biztonságosabbak-e a páciensek számára. Mortimer Sackler azt javasolta, hogy végezzen a Purdue is hasonló tanulmányokat, hogy az új OxyContin valóban biztonságosabb lenne-e mielőtt milliónyi pácienshez jut. Ezt írta Richard Sacklernek: „A Purdue kellene hogy vezesse ezt a fajta vizsgálatot, és a kiszerelésünket kellene hogy támogassa az eredmény. Miért játszunk felzárkózósdit...? Miért nincsenek ilyen felméréseink...?” Sacklerék úgy döntöttek, hogy nem végzik el a vizsgálatot, mert attól függetlenül akarták a hasznot az új terméktől, hogy az továbbra is halálokhoz vezet-e majd. Richard nem akart papíron bizonyítékokat hátrahagyni, így arra kérte Mortimert, hogy hívja fel, és a vezérigazgató John Stewart találkozott a stábbal, hogy eltervezzék, miként szövegezzenek meg óvatosan egy választ. Később abban a hónapban Steweart azt írta Richardnak, hogy az OxyContin átalakítása „nem fogja megállítani a pácienseket abban, hogy túl sok tablettát vegyenek be.”

229. Mindezalatt a stáb előrejelzéseket adott Jonathan, Kathe, Mortimer és Richard Sacklernek, azt sugallva, hogy az OxyContin árusítása visszaeshet. Mortimer válaszokat követelt egy sor kérdésre annak kapcsán, hogy miért nem növekednének az eladások. Richard közbeszólt este 8:30-kor, hogy a stábot arra ösztökélje, találjanak válaszokat „még holnap előtt”. A stáb drótpostán egymás között arról írt, hogy Sacklerék követelése nem reális és káros, majd úgy döntöttek, hogy biztonságosabb mindezt telefonon keresztül megbeszélni.

Nem csak az esetlegesen terhelő adatok, de a mérgező termékeikkel kapcsolatos figyelem elkerülése eleve mindig jellemezte a Sackleréket:
 
180. 2000-ben Sackleréket figyelmeztették, hogy egy riporter „szaglászott az OxyContinnal való visszaélések történetével kapcsolatban”. A Sackler család az irányelveikre leselkedő veszélyt a következő értekezletükön beszélte meg, és elkezdték elfedni a hátrahagyott nyomaikat. Terveztek egy választ, ami „eltereli a figyelmet a cég tulajdonosairól”.
 


Jonathan és Richard Sackler

Az opioiddal kapcsolatos figyelem elkerülése ellenére a Sackler egy közismert név, mivel előszeretettel adományoznak nagy összegeket felsőoktatási vagy kulturális intézményeknek, a nevük megjelenítését kérve. Erről az Esquire így ír:

A Sacklerék filantrópiája eltér a polgári populistákétól, mint Andrew Carnegie, aki több száz könyvtárat építtetett kis településeken, vagy Bill Gates, akinek az alapítványa a globális tömegeket segíti. Ezek helyett a család adományozott vagyonából bizonyos márkaneveknek, mely így a család nevét beleszövi a világ legnevesebb és legjobban felszerelt intézményeinek védelmi rendszerébe. A Sackler név ott van mindenhol, automatikus tiszteletet váltva ki, de a Sacklerék maguk ugyanakkor ritkán mutatkoznak meg.

Visszatérve a periratokhoz, az alábbi pont egy keserű, és jellemzően arcátlan csavart hoz a történetbe:

493. 2018 januárjában Richard Sackler megkapta a szabadalmat egy új gyógyszerre, amely az opioidfüggőséget kezeli – saját Project Tango változatára. Richard a szabadalomért 2007-ben folyamodott. A Purdue helyett egy másik céghez kötötte azt, amit szintén a Sackler család irányít. Richard szabadalmi beadványa úgy fogalmaz, hogy az opioidok függőséget okoznak. A beadvány az opioidokra rászokottakat „drogosoknak” nevezi és monopóliumot kérelmez a függőség kezelésére.

Az az ősi arcátlanság, ami a tömeges nyomort és halát eredményezte, persze természetes módon ilyen arcátlan húzásokhoz vezet. Mert a munkatáborra ítélés, ugyebár, elmaradt. Fontos ugyanis, hogy az opioidfüggők nem egyszerű élvhajhász „drogosok”, mert, bár olyanok is megtalálták maguknak a szert sok esetben, nagyon sok más esetben viszont a szer találta meg a későbbi függőket: a félrevezetett beteg, vagy valamilyen fájdalomtól szenvedő páciens, csak fájdalomcsillapítót akart, nem kívánt se elkábulni, se semmire se rászokni. Sőt, olyan szinten függőséget okoz a szer, hogy az országban évente kb. 30 ezer csecsemő születik függőségi tünetekkel az anya gyógyszerhasználata miatt, és ez a szám 15 év alatt négyszeresére nőtt. Az orvos felírta nekik, ők pedig beveszik, megbízva abban, aki ehhez ért. De mivel a Sacklerék direkt erre játszottak (és a zsidó banda igazi aljassága valójában pont ez), az egyszerű fájdalmakkal küszködő, akár teljesen jóravaló és semmilyen visszaélési szándékkal nem rendelkező ember is könnyen függővé vált. Amikor már függő az illető, a legtöbbeknek nagyon nehéz lejönni a szerről, onnan pedig egyenes az út lejjebb: még több szer, még több fajta szer, az azt anyagilag lehetővé tévő bűnözés, széteső családok, halál. Ezt illusztrálandó, alább egy ilyen eset a sok százezerből.

A Kansas City Star egy tavalyi cikkében egy anya szólal meg, aki a lányát vesztette el:

Samantha Huntley 20 éves volt, amikor túladagolta magát. Anyja azt mondta, egy autóbaleset, amiben az akkor 16 éves lánya háta megsérült, és az arra felírt fájdalomcsillapító az, ami minden bizonnyal a függőséget okozta. [...] Pár év múlva meghalt. Az anyja talált rá leesve az ágyáról. Egy tű volt az ölében. A lánya akkor 20 éves volt. Huntley egy kb. egy hónapos kezelést kapott hetekkel túladagolása előtt, de az nem volt elegendő idő [az anya] szerint.


Az anya és elvesztett lánya

Sacklerék terméke a heroinhoz hasonlítható, mind a függőségi, mind az elvonási tüneteiben, és mindezt legálisan terjeszthették, átveréssel, hazugsággal, de ellenben a szokásos kábítószer-terjesztőkkel, a Sacklerék első számú célcsoportja nem a kábítószer-használók voltak, hanem átlagos munkás, idős, vagy beteg emberek, akiket aljas módon szoktattak rá a szerre, és akik emiatt sokszor valóban drogosokká váltak és továbbléptek például a heroin felé, mint a fenti lány is. Felmérések szerint: „1999-től 2017-ig 218 ezer ember halt meg vényre kapható opioidok túladagolásával összefüggésben. A vényre kapható opioidok általi túladagolásos halálok száma 2017-ben ötször annyi volt, mint 1999-ben.” Egy másik felmérés szerint viszont az 1999-2015 közötti időszakban 300 ezer ember halt meg „OxyContin és más opioidok által”. A pusztítás mindenképpen hatalmas.

Mindezt a lelketlen zsidó család – mint fentebb is láthattuk – előre tudhatta, és amikor világos volt, hogy milyen pusztítást okoz a termékük, akkor se tettek ellene semmi jelentőset. A Kentucky állam általi perben is kerültek napvilágra érdekességek ezzel kapcsolatban. A ProPublica cikke felidézi a cég egykori zsidó alelnökét:

Michael Friedman azt mondta Sacklernek, hogy nem akarja helyreigazítani az orvosok körében elterjedt OxyContinnal kapcsolatos hamis látszatot, miszerint az gyengébb a morfinnál, mert a mítosz segíti a vények felírását – és az eladásokat. „Rendkívül veszélyes lenne a termék ezen korai stádiumában” – írta Friedman Sacklernek, „hogy az orvosok felismerjék, a gyógyszer erősebb, vagy azonos mértékű a morfinnal.... Nagyon jól tudjuk, hogy sok orvos szerint az oxikodon [az OxyContin hatóanyaga] gyengébb a morfinnál. Nem tervezem, hogy ezen változtassak.”

„Egyetértek veled” – válaszolta Sackler. „Van ezzel kapcsolatban egy alapvető egyetértés, vagy vannak ellenkezők?” Tíz évvel később a Purdue beismerte a szövetségi bíróságon, hogy ismerte az OxyContin függőséggel kapcsolatos kockázatait, beleértve azt, hogy nem tájékoztatták az orvosokat arról, hogy a fájdalomcsillapító erősebb a morfinnál, és elfogadták, hogy 600 milliót fizetnek büntetésül. De az OxyContin erősségének az orvosoktól való eltitkolásának Sackler általi támogatását [a 2007-es per idején] nem tették nyilvánossá.

De nem csak elhallgatták, hogy a termékük kb. 50 százalékkal erősebb, és nem „jelentősen gyengébb” a morfinnál, hanem szándékosan úgy is reklámozták azt. Az Esquire-cikkből: „Amint azt a cég később beismerte, félrevezetően reklámozta az OxyContint mint ami kevésbé okoz függőséget a piac korábbi opioidjaihoz képest.” Sőt, az aljasság netovábbját is olvashatjuk a periratokban:

606. A stáb azt mondta Stewartnak, hogy a Perdue 12 528 reklámanyagot küldött a vényeket felíróknak 2007 első felében. A leginkább terjesztett ezek közül a Purdue „Összpontosított és személyre szabott oktatási témaválasztás a fájdalom kezelésében” (FACETS) című reklámanyagának első kiadása, mely hamisan arra biztatta az orvosokat és pácienseket, hogy az opioidoktól való fizikai függés nem veszélyes és ehelyett az a páciensek „életminőségét” növeli. A FACETS azt is hamisan állította az orvosoknak, hogy a páciensek függési tünetei tulajdonképpen „álfüggőség”, és az orvosoknak erre azzal kell reagálniuk, hogy még több opioidot írjanak fel. A stáb azt mondta Stewartnak, hogy egy másik kiadvány, amit a leggyakrabban küldtek, az „A fájdalomban élő emberek gondozásának nehézségei” című volt. Ebben a Purdue megismételte a hamis állítást, miszerint a függőség tünetei „áltünetek” és több opioiddal kell kezelni azokat.

607. Stewart felügyelete alatt a Purdue mindkét félrevezető anyagot kiküldte a massachusettsi orvosoknak több száz alkalommal.

Nem elég, hogy normális embereket szoktattak rá a pusztító szerükre, de még a tünetek jelentkezésekor is a segítségnyújtás helyett inkább jobban beletaszították őket a függésbe (és sok esetben, miután azok gyakran a házukat is eladták a függésük anyagi terhei miatt, a halálba) – ami logikus, ha megértjük, hogy itt nem egyszerű hibák sorozatáról, hanem egy kegyetlen és kitervelt stratégiáról van szó. Erre szolgált az is, hogy a Purdue ügynökei személyesen látogatták meg az orvosokat, hogy ne hagyjanak hátra kényes papírokat. Ez a személyes házalás, mely pénzzel és egyéb ajándékokkal járt, sikeresen meggyőzött sok orvost arról, hogy a Purdue termékeit írják fel, így a házalás költségei sokszorosan megtérültek a cégnek (lásd pl. a 32-37. pontokban). Ezt mutatja be Walter Jacobs orvos esete is, akit a Purdue ügynökei több mint százszor meglátogattak, és aki öt év alatt több mint 347 ezer tablettát írt fel. Az iratok szerint a Purdue arra ösztökélte az orvost, hogy megtakarítási kártyákat terjesszen, hogy azzal is tovább tartsa rajta a pácienseket a gyógyszereken. A Purdue fizetett az orvosnak azért, hogy még többeket és még hosszabb időre rászoktasson a tablettára. Mire Jacobs elvesztette a praktizálási engedélyét, már annyi opioidot felírt, hogy azzal megkeresett a Purdue-nek 3 millió dollárt (lásd: 117-112. pontok).
 




Végül az Esquire-cikk még valami fontosra rámutat, ami hozzánk is közelebb esik:

Májusban egy tucatnyi kongresszusi törvényhozó a Los Angeles Times nyomozása alapján egy pártállástól független levelet küldött az Egészségügyi Világszervezetnek, arra figyelmeztetve, hogy a Sacklerék által tulajdonolt vállalatok megkísérelnek elárasztani más országokat a legális narkotikumaikkal. „A Purdue indította el az opioidkrízist, amely tönkretett amerikai közösségeket” – áll a levélben. „Ma a Mundipharma használ sok hasonlóan félrevezető és vakmerő gyakorlatot az OxyContin külfölldi árusítására.” Megemlítendő, hogy a levél megnevesíti a Sackler családot, nem hagyva kétséget afelől, hogy milyen emberek állnak a Mundipharma mögött.

A nemzetközi Mundipharma német nyelvű Wikipédia-szócikke szerint azt a Purdue Pharma leányvállalataként szintén a Sacklerék alapították. A cég Magyarországon is rendelkezik székhellyel, és az Európai Gyógyszerügynökség oldala szerint az oxikodon magyarországi forgalmazója.

A Sackler család persze nem az egyetlen zsidó család, amely tömegek kizsigerelésén, kábításán, mérgezésén és nyomorba döntésén gazdagodott meg.

A Sassoon család

A gazdag családba született David Sassoon (1792-1864) egy iraki zsidó volt, Bagdad kincstárnoka, majd később az Indiába vándorolt bagdadi zsidók vezetője is. Idővel a brit textilipari cégek és a Perzsa-öböl kereskedői közti összekötőként érvényesült. Nem csak India, de Kína is célpontja volt ezen bagdadi zsidóknak,  és emiatt az indiai történelemre összpontosító Gateway House szerint az 1830-as évekre a kínai Sanghaj jelentősen ezen zsidók dominanciája alatt volt.
 


A Sassoon család

Tao-kuang császár 1839-ben betiltotta az ópiumkereskedést, elkobozva többek között Sassoonék rengeteg ópiumát is, majd ez a császári ellenállási kísérlet robbantotta ki az első ópiumháborút (1839-1842). Amikor pedig az ezt lezáró nankingi szerződés (1842) eredményeképpen Kína jobban megnyílt a britek előtt, Sassoon még inkább megvetette lábát ás tovább árulta az ópiumot a kínaiaknak, majd az azoktól szerzett termékeket pedig a briteknek adta el. Tíz éven belül a kínaiak jelentős része rászokott az ópiumra, mert ugyan korábban is volt ebből az országban, viszonylagos ritkasága miatt nem alakult ki túl nagy számú függőség. Pár évtizeddel későbbre, a század végére már annyira elterjedt, hogy a világ számára az ópium szinte a kínai kultúra részévé vált. Eddigre már a „Kelet Rothschildjai”-ként is nevezett Sassoon család jelentősen uralta a kínai ópium- és olajkereskedelmet. Természetesen mindebből a britek is kivették a részüket (például a saját hadsereggel rendelkező Brit Kelet-indiai Társaságon keresztül, aminek egyik főbb tulajdonosa a Rothschild család volt, amint azt láthatjuk a Rothschild Archívumban), de látható a jelentős zsidó szerep, főleg hogy nem csak a Sassoon család volt aktív mindebben: mellettük más zsidók is a kínai ópiumterjesztés meggazdagodott szereplői voltak, mint Emanuel Belilios, vagy a Kadoorie család. Ezt az időszakot a kínaiak a „Megaláztatás évszázada”-ként (1839-1939) tartják számon.

Szerencsejáték

Az anyagi kizsigerelés és nyomorba döntés kapcsán Korábbi pár írásomban is megjelent már például a korokat átívelő zsidó uzsorázás, mely nagyon sokszor kivívta a különböző népek haragját, és uralkodók ellenintézkedéseit, lásd Szolzsenyicin oroszországi elemzésének bemutatásában, vagy egy zsidó film elemzésében, a papiruszok korától a világhálós kamatos kölcsönökig.

Pár hete ezt olvashattuk Magyarországról: „A 2018-as szerencsejáték-függőségi térkép alapján három év alatt többszörösére nőtt a szenvedélybetegnek tekinthető játékosok száma.”

A szerencsejáték is egy ingoványos terep, ahol sok erre hajlamos ember akár egész addigi életét, vagy családját is képes elveszíteni, miközben egyesek zsebe folyamatosan duzzad. Az izraeli Háárec a szerencsejáték-ipar kapcsán rámutat, hogy Izrael az egyik nagy bázisa annak a világon – bár nem izraeliek számára, hanem a világ népeinek: „A szerencsejáték-ipar az izraeli csúcstechnológia hatalmas növekedésének az egyik hajtóereje, több tucat vállalattal, amelyek a külföldieket arra biztatják, hogy a világhálón váljanak meg pénzüktől.” – írják. Továbbá:

Az izraeli William Hill működésének kb. fele marketing – igen, más országokban. „A reklámstratégia Britanniában van, ahol az egyezségeket aláírják, de a művelet maga Izraelben található” – magyarázza Mor. A növekedés több mint egymillió új felhasználó évente. „Az izraeliek kreativitásában és adottságaiban gyökeredzik mindez, akik új piactereket találnak. Izrael továbbá nagyon erős a terjesztés és a marketing terén is. Lásd meg a lehetőséget, fald fel a lehetőséget: Izrael számos világhálós szerencsejátékos céggel rendelkezik, beleértve a hatalmasokat, mint 888 és Playtech, és több tucat hasonlót. A helyi világhálós szerencsejátékos cégeknek három alapvető fajtája van: kaszinók, mint a 888 és William Hill; technológiai cégek és leányvállalatok – cégek, melyek játékosokat vonzanak a szerencsejáték-oldalakra mindenféle eszközökkel, nem csupán technológiaiakkal. Ezt néha otthonról dolgozó emberek végzik, de ezek komoly cégek több száz alkalmazottal.

Mindeközben az izraeli zsidók számára tiltva van az ilyen pénznyelő és függőséget is okozható „játék”. Az izraeli informatikai portál, a CTech így számolt be erről 2018 végén:

Mialatt Izrael számos világhálós szerencsejátéknak ad otthont, a törvényhozás megtiltja mindezt a helyieknek. Hétfőn Tel-Aviv kerületi bírósága az izraeli államügyészi hivatal kiberosztagának támogatásáról döntött, és elrendelte, hogy helyileg tiltsák le a három izraeliek számára üzemelő szerencsejátékos oldalhoz való hozzáférést. [...] A szerencsejáték Izraelben erősen szabályozott és többnyire illegális. Egyedül a sportfogadások és a lottó engedélyezett, és az Izrael-bázisú cégeknek nem engedélyezett [itt] a működése.

A piramisjátékok terén is megfigyelhető a domináns zsidó jelenlét, amint arról pár éve a Times of Israel is írt Tel Aviv farkasai: Izrael hatalmas, erkölcstelen piramisjáték-átverésének leleplezése című cikkében.

A cím eleve az A Wall Street farkasa címre utal, ahol a szintén zsidó Jordan Belfort bűnöző tőzsdecápáról készült filmre utal (amelyben azonban a jellemzően fehér Leonardo DiCaprio játszotta az egyébként erős zsidó öntudattal rendelkező gazdasági piócát). A cikk alcíme árulkodó, és rámutat, hogy a lapot is a zsidókra eső rossz fény aggasztja leginkább: „Egy több százmilliót megforgató, és több ezernyi embert foglalkoztató ipar cinikusan veri át a befektetni szándékozókat világszerte, korrupt gyakorlatok széles választékával. Óriási kárt okoz áldozatainak, és azzal fenyeget, hogy Izrael megítélésével is ezt teszi.”

A cikket követte egy másik is Piramisjátékok: Egy izraeli átverés, amit meg kell állítani címmel, amely szintén nyíltan beszél az izraeli csalásokról: „A piramisjáték csalása boldogtalanul mutat rá az izraeli kezdő vállalkozások sötét oldalára. Ahelyett, hogy egy jóra fordított erő lenne ez, az izraeli motivációt tolvajlásra ösztökéli.”

Természetesen ezekben az üzérkedésekben mindenféle származásúak jelen vannak világszerte, de a zsidó dominancia jellemzően megmutatkozik, mindenféle korban, mindenféle kultúrában, újra és újra felbukkan. (Talán nem túl meglepő, hogy hazánkban is egy zsidó, Andrew Vajna neve vált a kaszinó és szerencsejáték egyik szinonimájává.) Történelmi adatok és ismeret alapján megállapítható, hogy a zsidó jelenlét szinte elkerülhetetlenül kizsigerelésben, felforgatásban, züllesztésben és korrupcióban fog előbb-utóbb megnyilvánulni. Ennek a vidéki, jobb sorsra érdemes parasztok megnyomorításának tünete még a kisebb formája, a rengeteg milliónyi embert elpusztító és eltipró politikai és kulturális terror pedig a másik véglet – lásd a bolsevik kori Oroszország és fél Európa esetét, de ha már Kínát említettük az ópium kapcsán: ott is zsidó közvetítéssel és lökettel lendült be a kommunizmus (lásd itt).

Egy a Stanford Egyetem által kiadott könyvben például azt olvashatjuk, hogy 1941 Franciaországának egyik térségében zsidók tették ki a feketepiac kereskedőinek 90 százalékát (Michael A. Marrus, Vichy France and the Jews, 1981, 183. o.), egy Oxford Egyetem által kiadott könyvben pedig azt, hogy a zsidók súlyosan felülreprezentáltak voltak az 1940-es évek Londonának feketepiacában (Mark Roodhouse, Black Market Britain, 1939-1955, 2013, 159. o.), és hogy az illegális élelmiszer-kereskedés legnagyobb haszonélvezője a háborús időszak Britanniájában a zsidó Sidney (Skylinsky) Seymour volt, aki egyben a legsúlyosabb büntetést is kapta feketepiaci kereskedése miatt (i.m., 234. o.)

Legyen az pornográfia, fajkeveredés, homoszexualitás, transzszexualitás, feminizmus, művészeti elkorcsosulás, politikai befolyásolás stb., a zsidó népesség egy gazdanépen belül időről-időre kiszámítható módon, és rendkívül károsan nyilvánul meg.

Bölcselet a múltból

A zsidóság ezen adottságait és hajlamait minden korban ismerték mindenhol, ahol ez a nép megfordult, és nagypéntek kapcsán pont időszerű felidézni egy érdekes angol gazda, röpiratos, újságíró, William Cobbett (1763-1835) Nagypéntek, avagy Jézus Krisztus zsidók általi meggyilkolása című 1830-as könyvecskéjét (itt található angolul), amiben a fentiekben felvázolt nép kapcsán így ír: „[A zsidó] úgy tűnik nem rendelkezett szenvedéllyel, csak ami a pénzszerzést illette; egy szenvedély, mely rászállt, sértetlenül, a leszármazottaikra, akik, bár »minden ország megcsúfolásai«, ugyanakkor korbácsai voltak minden olyan országnak, amely volt olyan gyenge és elvetemült, hogy bármiféle közösséghez foghatót akarjon ezzel a szétszórt, vándorló és kapzsi fajtával.” (i.m., 5.o.) Továbbá:

Egy nemzet időbeli jóléte kapcsán mi is lehetne károsabb, mint bátorítást és támogatást nyújtani egy olyan fajtának, melynek istene a haszon; mely pénzváltásból él; mely sosem tevékenykedik alkotásban, vagy járul hozzá az ember számára bármi hasznoshoz; mely hivatása szerint uzsorás, szokása és szinte ösztöne szerint zsaroló; mely, hogy a próféta szavait használjuk, gyakorolja az „uzsorát és hasznot húz, és mohón gyarapodik meg a szomszédai zsarolásán”? Ez a hajlam, amelyet úgy tűnik, a természetükben birtokolnak: úgy tűnik velük született, hogy minden körülöttük lévőnek a vagyonát magukévá tegyék folyamatosan. Minden államban, ahol őket biztatták, először ahhoz asszisztáltak, hogy kirabolják és leigázzák az embereket, és, a végén, hogy elpusztítsák a kormányzást. Egy szomszédos nemzetben, mely, végül, az anarchia rémeibe lett beledöngölve, ők voltak azon nyomor eljövetelének az ügynökei, mely aztán előidézte a siralmas katasztrófát. Mindenhol az elnyomás oldalán állnak, a zsarnoksághoz asszisztálva annak anyagi kikényszerítésében [...] az adósság és nyomorúság tömegei között gyarapodnak, mint ahogy a ragadozó vadak és madarak híznak pestis idején. I. Gergely pápa az uzsorát „bűnnek és apagyilkosságnak” nevezte; mi lehet az, hát, ha az kiterjeszti halálos szárnyait egy egész nemzet tulajdona felett!

Ez a fajta úgy tűnik, hogy mindig a zsarnokok kezében volt eszköz, azok áldozatainak fosztogatásához. [...] Egy nagy történész megjegyezte, hogy ez a fajta mindig fontossá válik egy országban, hogy mindig számossá és gyarapodóvá válik, azzal egy vonalban, ahogy az ország a hanyatlás és vészhelyzet felé halad, mint ahogy a férgek száma növekedik és gyarapodik egy elpusztult állat testén [...]” (i.m., 16-18. o.)
 


William Cobbett


A közelmúltban leégett a Notre-Dame teteje, melynek kapcsán ezen népség pár képviselője a fentiek mentén vélekedett: Ej Dickson (aki zsidó) a zsidó (Jann Wenner) kiadásban lévő Rolling Stone-ban arról vélekedik, hogy az „idealizált keresztény európai Franciaország” szerinte „vitathatóan nem is létezett soha”, továbbá: „Bármiféle újjáépítésnek nem a régi Franciaországot kellene tükröznie, vagy egy Franciaországot, amely sosem létezett – egy nem-szekuláris, fehér európai Franciaország –, hanem a mai Franciaország tükröződésének kellene lennie, egy olyan Franciaországé, amely jelenleg alakul.” A másik zsidó tulajdonú orgánumban, a Daily Beastben (Noah Shachtman, Barry Diller, Joey Levin) pedig egy másik zsidó, éppen egy történész, Erika Harlitz-Kern vélekedett úgy, hogy az újraépítésnek a „napjainkat, és nem a múltat” kellene képviselnie. Szerinte amit európai kultúrának tartunk, mind a múltat és jelent tekintve, az „a világ minden részéről származó behatások keveredése”. A Vice pedig „párizsi fiatalokat” (négereket, nem fehéreket stb.) megkérdező cikkében egy 21 éves izraeli homokos „művész” zsidó, Jonathan vélekedik úgy, hogy szerinte „szomorú, de gyönyörű volt” a székesegyház részleges leégése. „Fontos lecke volt: semmi se tart örökké – minden véget ér. Egy új modernitás kezdetét láthatjuk; a vallás és az Egyház már nem rendelkezik azzal a befolyással, mint egykor, és mindig jó dolog, amikor a fehér ember veszít hatalmából.”

A fentiekben bemutatottakhoz, a Sassoonéktól a Sackleréken át, a homokos izraeli ficsúrokig, és eleve a Notre-Dame-hoz viszont mégis egy pár évvel ezelőtti Times of Israel-cikk illik a legjobban: „Európa antiszemitizmusa szó szerint kőbe van vésve. A Notre-Dame-tól Prágáig, a zsidógyűlölet művészete közszemlére van téve a kontinens sok gyakran látogatott pontján.”

És valóban. Eleink fontosnak vélték, hogy kőbe véssék, továbbadják a figyelmeztetést. Ha megszívleltük volna szavaikat korábban, sok bajtól és hanyatlástól megkíméltük volna magunkat és leszármazottainkat. De talán még nem késő figyelni rájuk, és megérteni azt, amit nekünk papírra írtak, kőbe véstek.

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info