Hetven éve történt. 1948. június 16-án a hazai országgyűlés baloldali többsége megszavazta az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel a törvénnyel nemcsak a vallásszabadság elvét rúgta föl a hatalom, hanem elrabolta az egyházak ingatlanait: iskoláit, konviktusait is. Két évvel később a szerzetesrendek fölszámolásakor az állam folytatta a rablást, további egyházi épületekre, kolostorokra, egyházi szociális intézményekre tette rá a kezét.

(kép: Fortepan)

Az egyházi iskolák államosítása előtti hetekben a törvényjavaslat ellen csak a katolikus egyház hadakozott. A protestáns felekezetek karakán vezetőit már korábban félreállították, helyüket kollaboránsok vették át, a zsidóság vezérképviselete (a Mazsihisz elődje) pedig kezdettől fogva a kommunista pártot szolgálta, szinte a párt egyik tagozataként működött.

A Mindszenty József vezette katolikus egyházat nem lehetett megtörni. Mindszenty beszédei és a katolikus püspöki kar nyilatkozatai világossá tették, hogy az egyház iskolaügyben nem hajlandó kompromisszumokra, hiszen az egyház tanítói jogát az állam nem korlátozhatja.

(kép: Fortepan)

Amikor az államosítás terve megjelent, a baloldali sajtó össztüzet zúdított a katolikus egyházra. A maradiság, a reakció vádja mindennapos volt a vörös csillagos szennysajtóban, az egyház ezért a rendelkezésére álló szűk keretek között (körlevelek, Új Ember című hetilap) ezekre a vádakra adott tényekre alapozott választ, amelynek vissza-visszatérő motívuma volt a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartása. Az 1948. május 11-én kibocsátott, Mindszenty által fogalmazott püspökkari körlevélben olvassuk:

Van-e szabadság ott, ahol a katolikusoknak nem lehetnek saját iskoláik? Ahol nem tűrnek mást, csak az állami iskolákat? Azt az állami iskolát, amelyen keresztül a mindenkor uralkodó, sokszor kisebbségi pártok akarják a többség gyermekeire rákényszeríteni a maguk világnézetét? Egyszer az egyik párt, máskor a másik, aszerint, hogy melyik kerül uralomra. És mindegyik az iskola révén akarja a maga uralmát állandósítani! /…/ Akik az Egyházat a reakció fészkének szeretik tekinteni, akiknek reakció minden, ami katolikus, ne benne keressék a reakciót, hanem az efféle szabadságellenes törekvésekben.

Az érvelés tökéletes, az utolsó mondat pedig éppen a Rákosi Mátyás vezette pártra utal, amikor megjelöli a demokrácia valódi ellenségeinek, a reakciónak a fészkét.

Az 1948. május 23-én kelt, ugyancsak Mindszenty fogalmazta körlevél még világosabban fejtette ki, miért demokráciaellenes az egyházi iskolák tervbe vett államosítása:

Az Egyház, amikor az iskoláit védi, az általános emberi jogokat, köztük a tanítási és tanulási, a lelkiismeret-szabadság jogait védi. A szülőknek elidegeníthetetlen joga van gyermekeik vallásos szellemben való neveléséhez. Eddig volt joga és lehetősége a szülőknek választani az iskolák közt. /…/ Nálunk még a legegyházgyűlölőbb hitleri erőszak sem vette el az Egyháztól az ő iskoláit és az iskolaállítási jogot.

Az utolsó mondat szintén nagy, manapság kellően nem hangsúlyozott igazságot fogalmazott meg. Hitlerék nem nyúltak a katolikus iskolákhoz, a bolsevikok viszont igen. A bolsevizmus egyedi és páratlan volta ezen e területen is szembeszökő.

A hatalom csalfa módon tárgyalásra invitálta az egyházat, miközben az iskolákkal kapcsolatos törvényjavaslat már a T. Ház asztalán feküdt. Az egyházi vezetés a tárgyalás előfeltételeként természetesen azt kérte, vegyék le a napirendről az egyházi iskolák ügyét, a hatalom azonban erre nem volt hajlandó. Erre utalva írta ekkoriban Mindszenty József: „Békét fenyegetéssel kötni nem lehet, csak békés eszközökkel.”

A Szent Margit Gimnázium egyik osztályterme 1935-ből (kép: Fortepan)

Május 29-án újabb püspökkari körlevél született, ezt is Mindszenty szövegezte. Ennek a szövegnek a hangvétele még keményebb:

Az iskolamonopóliumot akarják ránk kényszeríteni, ez az igazság. Minden erőnket megfeszítjük gyermekeink halhatatlan lelke ellen kinyúló erőszak ellen. Újból küldjük figyelmeztetésünket: ne nyúljanak a szülők emberi szabadságjogához, vallásszabadságunkhoz, ne vegyék el ősi, megbízhatóan nevelő iskoláinkat, ne tévedjenek a totális rendszerek útjára. A hazugság, megtévesztés, erőszak – országunk nem kis szégyenére – a történelem folyamán soha ilyen hullámokat nem vert. Mi az igazságot, annak védelmét nem hirdethetjük, ennek szükséges eszközei számunkra hiányoznak. Azokat a hírközlő eszközöket, amelyek a mi hitünkkel, elveinkkel, neveltetésünkkel ellenkező fogásokkal nem átallanak dolgozni, a családi szentélybe be ne engedjétek, mert annak tisztes levegőjét megfertőzik és megmérgezik.

Az utolsó mondat a legkeményebb. Mindszenty azt kéri a hívektől, a rákosista és társutas lapokat ne vásárolják és ne olvassák, mert ezek megfertőzik az otthon „tisztes levegőjét”. Igaza volt. Például a Szabad Népben, a párt országos napilapjában, olyan züllött alakok művelték a fertőzést, mint Vásárhelyi Miklós és többnyire ugyanabból a fajból származó társai.

Hiába a magyar katolikusok országos tiltakozása, a rengeteg petíció, a hatalom nem hátrált, keresztülverte az országgyűlésen az iskolák államosítását, az állami rablást. Az Országgyűlés akkori elnöke Nagy Imre volt. A törvényjavaslat vitájának elején és végén ő elnökölt. Ő volt az, aki a mentelmi bizottság elé utaltatta Schlachta Margitot, a Keresztény Női Tábor országgyűlési képviselőjét, aki a szavazás utáni, kommunisták által kezdeményezett Himnusz-énekléskor tiltakozásképpen ülve maradt. Volt rá oka. A Himnusz meggyalázása, ha kommunista söpredék veszi a szájára.

Schlachta Margit szerzetesnő, az első női országgyűlési képviselő - persze ő még nem kvóta alapján került be

Aki az ülés jegyzőkönyvét elolvassa, ma is megdöbben a kommunista képviselők viselkedésén. Schlachta Margitba valósággal belefojtották a szót. Érdemes elolvasni az országgyűlési naplóban Schlachta felszólalásának a végét. A katolikus képviselő alig tud szóhoz jutni, folyamatosan kiabálnak a kommunisták, akiket (d)-vel jelöl a jegyzőkönyv. És az ülést levezető elnök mindezt eltűrte.

Két héttel később, 1948. június 29-én, az Országgyűlés elnöke Somogy megyébe látogatott. Nagy Imre kaposvári beszédéről még aznap beszámolt az MTI. A tudósítás szerint Nagy Imre támadta az egyházi „reakciót”, s személyesen a magyar katolikus egyház fejét is, aki „származása miatt is idegenül és ellenségesen áll nemzeti törekvéseinkkel és legszentebb nemzeti hagyományainkkal szemben”.

Érdekes, Nagy Imrének nem volt baja mások származásával. Csak az eredetileg Pehm József nevet viselő Mindszenty származása zavarta, holott a prímás ősei évszázadok óta éltek magyar földön, s német családi nevük (Pehm) ellenére magyarok voltak. Nagy Imrét zavarta Mindszenty származása, Rákosi-Rosenfeld, Gerő-Singer és a többi zsidóbandita elvtárs vérvonala azonban nem csípte a szemét.

Az MTI tudósítása nem közli szó szerint Nagy Imre kaposvári szónoklatát, a néhai politikus igencsak kozmetikázott beszédgyűjteményében azonban meglelhető a teljes szöveg, amelyben az alábbi bolsevik rágalomáradat olvasható Mindszentyről és a katolikus egyházról:

Mindszenty, azelőtt Péhm (sic!) József, idegenül, sőt ellenségesen áll szemben nemzeti törekvéseinkkel, érzéseinkkel és nemzeti hagyományainkkal. Ez vitte arra, hogy meggyalázza 1848-as szabadságharcunk emlékét. Ideje, hogy magyar főpap kerüljön végre a magyar katolikus egyház élére.
Az iskolák államosítása most már törvény, ezzel kivettük a reakció kezéből azt a fegyvert, amellyel népünket sötétségben és tudatlanságban tudta tartani. Megszüntettük a régi uralkodó osztályoknak a tudományok terén még megmaradt monopóliumát, és a tudományokat a magyar nép közkincsévé tettük.
Mindez azonban csak fél eredmény lenne akkor, ha nem mennénk tovább ezen az úton. Mi nem érhetjük be az eddigi eredményekkel. Meg kell teremtenünk mindenáron a lelkek nyugalmát, amelyet Mindszenty mérhetetlen gyűlöletében felkavart.
A küzdelem után, amely most az iskolák államosításával lezárult, újból felajánljuk békejobbunkat az egyháznak. Felajánljuk, hogy együtt, közös erővel munkálkodjunk egy szebb és boldogabb magyar jövendőért. Reméljük, hogy a katolikus egyházban is felülkerekedik a jobb belátás, amint azt már a protestáns egyházaknál tapasztaltuk, és együtt mehetünk előre a magyar jövendő útján.
(Nagy Imre: Egy évtized. Válogatott beszédek és írások. II. kötet. Bp., 1954, 70. o.)

Padláslesöprő Nagy Imre beszédet mond az Országgyűlésben Rákosi elvtárs mellett

Micsoda cinizmus! Azon az ember már fenn sem akad, hogy a szovjet szuronyok árnyékában berendezkedő rezsim egyik vezéralakja azt a Mindszentyt vádolja gyűlölködéssel, aki éppen a kommunista oldalról áradó gyűlölethullám ellen emelte fel újra s újra a szavát. Az igazi cinizmus nem ez, hanem a folytatás. Miután erőszakkal megfosztották az egyházat iskoláitól, miután minden mocskot ráöntött a kommunista sajtó a katolikus egyházra és Mindszentyre, a hazaárulókból verbuválódott párt nevében Nagy Imre békejobbot ajánl fel a megalázott félnek, hogy együtt munkálkodjanak a szép, új világ felépítésében. Ez a börtönőr ajánlata a rabnak. A tettesé az áldozatnak. A szónokkal ellentétben Mindszenty József nem volt cinikus. A szónokkal ellentétben Mindszenty tudta, hogy nemcsak erőszak van, hanem létezik erkölcs. Ezért üzente meg már korábban (idéztem néhány bekezdéssel előbb): „Békét fenyegetéssel kötni nem lehet, csak békés eszközökkel.”

Amikor kaposvári beszédében Nagy Imre cinikus módon békejobbról beszélt, már sok-sok katolikus pap és hívő ült börtönben, internálótáborban. Amikor a kaposvári beszéd elhangzott, a kommunista bűnözők már javában dolgoztak a totális diktatúra kiépítésén. Amikor a kaposvári beszéd elhangzott, már szorgosan készültek a legfőbb akadály, Mindszenty József eltávolítására.

Mindszenty bíboros és az ÁVH békejobbja

A kaposvári beszéd után fél évvel Mindszenty bíboros a békejobbjáról híres ÁVH foglya volt.

B. - Kuruc.info