Közeleg az őszirózsás forradalom néven emlegetett tragikus esemény századik évfordulója. Sokan és sokat írtak már 1918 őszének zavaros napjairól. Ma már Istennek hála közkézen forog Tormay Cécile naplóformában írt korrajza, amely talán a leghitelesebb beszámoló 1918-1919 kaotikus hónapjairól. Tormayt és a hozzá hasonló szemléletű írások szerzőit a zsidó apologéták ma is antiszemitának tartják, mert szerintük mindenki antiszemita, aki rámutat a zsidóság forradalmi szerepvállalására. Az elkövetkező hónapokban tükröt tartunk a mai zsidóság elé. Nyugodtan bele lehet nézni, szemita vagy antiszemita tükör ugyanis nem létezik.

A nagy orosz író, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin negyedszázaddal ezelőtt terjedelmes könyvet írt az oroszok és a zsidók kapcsolatáról. Ebben elmeséli, mekkora fölháborodást váltott ki amerikai zsidó körökben, amikor megírta, hogy az 1911 szeptemberében megölt Sztolipin orosz miniszterelnök gyilkosa zsidó volt:

Hetven évvel később az Egyesült Államok zsidó közössége számon kérte rajtam, miért nem titkoltam el, hogy Sztolipin gyilkosa zsidó volt. Nem számított, hogy a lehető legalaposabban igyekeztem leírni az eseményeket. Nem számított az sem, hogy Bogrov zsidósága milyen szerepet játszott tettének indokai között. A tény el nem titkolása antiszemitizmusomról árulkodott!
(Szolzsenyicin: Együtt. 1. kötet. Bp., 2004, 512. o.)

Az alábbi sorokban, és a sorozat elkövetkező részeiben mi sem fogjuk eltitkolni a forradalomban részt vett zsidók származását. Miért is tennénk? A zsidóság hivatalos lapjának száz évvel ezelőtti számaiból fogunk sűrűn idézni, márpedig zsidó lapból szemezgetni nem lehet antiszemitizmus. Tervezett sorozatunkban nemcsak zsidó forradalmárokról lesz szó. Idézni fogunk ma márt kevéssé ismert, meghökkentő zsidó állásfoglalást, híres rabbi nyilatkozatát, keresztények elleni pogromra buzdító írást és természetesen a zsidó forradalmi szellem meg-megújuló dicséretét. Nyitó írásunkban egy mára már méltán elfeledett zsidó író mellett egy zsidó tartalékos főhadnagyról mesélünk, aki szélhámosként is kivívta a zsidóság hivatalos lapjának elismerését, s a zsidó utókor számára a „hős” minősítést. Mert aki zsidó, az csak hős lehet. Aki ezt tagadja, antiszemita.

Néhány nappal Károlyi Mihály hatalomra kerülése után a magyarországi zsidóság politikai hetilapja hosszabb cikkben méltatta a zsidóság vezető szerepét az új „szabadságharcban” (Molnár Jenő: A forradalmi magyar zsidó. Egyenlőség 1918. november 9., 5-6. o.). A szerző szerint zsidó katonák voltak a „magvetők”, s a forradalomnak „a színmagyarság hivatott vezérei mellett zsidó szellem, zsidó vakmerőség, zsidó forradalmiság volt a kovásza”. A szerző három dicső zsidót is nevesít, mint az emberimádat bajnokait: Marx, Lassalle és Trockij alkotja a zsidó szentháromságot.

A forradalom győzelme után tehát éppen a zsidóság hetilapja büszkélkedik azzal a közkeletű ténnyel, hogy a zsidó szellem volt a fölfordulásban a kovász. Ennek jegyében külön rovat is indul a zsidó hetilapban ezzel a címmel: „A forradalom hősei”. Ebben a rovatban természetesen csak zsidó hősökről olvasunk – egyetlen magyar sem szerepel az arcképcsarnokban. De erről majd egy következő részben írunk.

Két héttel később az Egyenlőség címoldalán ezzel a címmel jelent meg vezércikk: „A forradalom és a zsidóság”. Cikksorozatunk címét a zsidó hetilapból kölcsönöztük, ezzel is elkerülve az antiszemitaság esetleges vádját. A cikk arról szól, mennyit szenvedett a zsidóság, de azt sem hallgatja el a szerző, dr. Ballagi Ernő, hogy nem szabad általánosítani, mert nem minden magyar gyűlölködő. Ráadásul sok zsidó került vezető pozícióba, írja Ballagi:

Csak a napokban emelt a kormány a külügyi államtitkár székébe egy világhírű zsidóhitű magyar írót, s nevezte ki a tengerésznemzetőrség parancsnokává a zsidóhitű Heltai Viktor századost.
(Dr. Ballagi Ernő: A forradalom és a zsidóság. Egyenlőség 1918. november 23., 1. o.)

Ki az a világhírű író, aki államtitkár lett? Bíró Lajos regény- és színműíró, publicista, aki természetesen az Egyenlőség említett „hős”-sorozatában (A forradalom hősei) is szerepel. Méghozzá éppen az idézett lapszámban, néhány oldallal később. Érdekes egyébként, hogy miközben az Egyenlőség címoldalán világhírű íróként szerepel a mára már teljesen elfeledett Bíró, addig ugyanezen lapszám 12. oldalán, a Hírek rovatban azt olvassuk, hogy „a minisztertanács Bíró Lajost, a kiváló hírlapírót és neves színműírót külügyi államtitkárrá nevezte ki”. Most akkor világhírű, vagy csak neves? Nem mindegy.

Bíró Lajos természetesen szerepel az 1929-ben kiadott, s máig alapműnek tekintett Zsidó Lexikonban. A Bíróval foglalkozó szócikkből megtudjuk, hogy 1918-ban külügyi államtitkárnak nevezték ki az írót, „erről az állásáról azonban csakhamar lemondott, és külföldre, előbb Bécsbe, majd Berlinbe, végül Amerikába ment, ahol merőben irodalmi és filmírói tevékenységet folytatott”. (Zsidó Lexikon. Bp., 1929, 126. o.)

A Zsidó Lexikon sajnos talmudista módon értelmezte az igazmondást. Igaz, hogy Bíró hamarosan lemondott államtitkári állásáról egészségi állapotára hivatkozva (spanyolnáthában megbetegedett), viszont nem rögtön hagyta el az országot. Kun-Kohn Béláék uralma idején az írói direktórium tagja, az írói szakszervezet elnöke volt, s mikor a fokhagymaillatú diktatúra megbukott, ő is elpárolgott. Hogy mekkorát hazudott Bíró 1919-es szerepének elhallgatásával a Zsidó Lexikon, arra bizonyíték többek között Bíró Lajosnak a bolsevik puccsot köszöntő, „Az új út” című vezércikke, amelyben az az óhaj is megfogalmazódott, bárcsak a hazai diktatúra nagy tanítómestere lenne Lenin. Az lett, tudjuk.

Rákattintva nagy méret nyílik pdf-ben!

Ennyit egyelőre Bíró Lajosról, mert ennek az írásnak nem ő a főszereplője, hanem az Egyenlőségben említett másik „zsidóhitű” nagyság, Heltai Viktor százados. Százados?

A korabeli lapok Heltait főhadnagyként említik. A Világ című radikális napilap 1918. november elején például beszámol egy szociáldemokrata nagygyűlésről, amelyen „zsidóhitű” nagyságunk is megjelent:

Alkalmi szónokok Petőfi forradalmi verseit szavalták, majd egy főhadnagy magasodott a tömeg fölé: Heltai Viktor, Budapest városparancsnoka.
- Mindannyiunk kívánsága - mondotta - hogy egy-két nap múlva ne legyen senki sem katona. A harctérről, a piszoktérről. a lövészárkok szennyéből hazatérő katonaságot várjuk meleg ruhával, étellel.
(A fővárosban szilárd a rend és a nyugalom. Világ, 1918. november 5., 6. o.)

A városparancsnoknak tehát az volt a programja, mint a hírhedt Linder Bélának. nem akart többé katonát látni, hadd pusztuljon Magyarország. Heltai Viktor nem sokáig maradt városparancsnok, ezt a Pesti Hírlap rövid híre is igazolja.

Pesti Hírlap 1918. november 7., 8. o.

A zsidóhitű legényről egyébként Tormay Cécile is megemlékezett a Bujdosó könyv elején, amikor egy frissen a falra csirizelt plakáton olvasta a nevét:

- Hát ez már megint kicsoda? – kérdezték egymástól az emberek.
- Városparancsnok?
- Ez a Heltai vajon a Hoffer Adolf fia?
- Az bizony - hallottam a hátam mögött.
A kócos görbelábúak nevettek maguk között:
- A Kéri Pál meg a Göndör írták a kinevezését a Nemzeti Tanácsban….
Kéri Pál, akit Krammernek hívtak és Göndör Ferenc, akinek Krausz Náthán az igazi neve, két radikális journalista, kinevezéseket ír. Heltai… a Hoffer Adolf fia pedig Magyarország fővárosának városparancsnoka.
(Tormay Cécile: Bujdosó könyv. I. Bp., 1939, 21. o.)

Amikor a csatorna árja a forradalom éjszakáján felszínre tört, a sok-sok kétes alak mellett előbukkant a szennyből Heltai Viktor főhadnagy is, akit az Egyenlőség című zsidólap rögvest századossá léptetett elő. Heltai Viktor megjelent Károlyiék főhadiszállásán, s másokkal együtt vállalkozott a térparancsnokság elfoglalására. Ennek sikere után kinevezték városparancsnoknak, azonban hamarosan leváltották, majd megbízást kapott tengerészkülönítmények szervezésére. Heltai aztán egy szép napon elindult Pozsonyba azzal a felkiáltással, hogy tengerészeivel visszaverik a betolakodott cseh csapatokat. Hamarosan kiderült, hogy Heltaiék Pozsonyban és környékén nem annyira a csehekkel bíbelődtek, inkább fosztogattak, raboltak. De ne fussunk előre.

Az Egyenlőség már idézett lapszáma a hírek között nemcsak Bíró Lajos államtitkári kinevezését, hanem Heltai Viktor „gyönyörű munkáját” is méltatta. A zsidó lap 1918 november végén ezt írta:

Egyenlőség 1918. november 23., 11-12. o.

Ismételjük meg még egyszer a zsidó lap méltatását: „Heltai Viktor ama hősök közé tartozik, akiknek neveit az ’Egyenlőség’ szükségesnek tartja feljegyezni az utókor számára.” Ezt kürtölte világgá az Egyenlőség 1918. november 23-án, szombaton megjelent számában. Lett is azután nagy pofára esés!

Amikor a zsidó lap az utcára került, már megindult a nyomozás Heltai Viktor zsidóhős ellen, csak erről a sajtó még nem tudott. 1918. november 26-án a Népszava 8. oldalán ez a rövid beszámoló jelent meg:

Ugyanezen a napon a Budapesti Hírlap egész oldalas anyagban foglalkozott az üggyel és Heltai Viktor forradalmi múltjával.

Rákattintva nagy méret nyílik pdf-ben!

Egyes lapok csak másnap, november 27-én számoltak be bő terjedelemben Heltai őrizetbe vételéről és a vádakról. Az Est című zsidó napilap cikkéből a fiatal zsidóhős szintén hősi előéletéről is megtudunk ezt-azt.

Rákattintva nagy méret nyílik pdf-ben!

Heltai Viktor hosszú hetekig börtönben csücsült, előzetes letartóztatásban. Aztán elérkezett a Tanácsköztársaság kikiáltásának diadalmas napja, s a fajtársak kiengedték a börtönből a zsidóhőst. Erről a Világ című napilap számolt be a kommunista puccs másnapján, 1919. március 22-én. S micsoda véletlen! A lap címoldalán a világhírű, avagy neves író, Bíró Lajos „Magyar tanácsköztársaság” című vezércikkét találjuk, a 7. oldalon pedig Heltai szabadulásának a hírét, amely alatt egy másik örömteli zsidó hír is olvasható.

Heltai Viktort Kun-Kohnék bukása után őrizetbe vették. Többek között azzal is vádolták, hogy köze volt gróf Tisza István meggyilkolásához. A zsidóhős azonban nem nyerte el méltó büntetését, mert a fogságból megszökött, s Bécsbe távozott. Évekkel később neve ismét felbukkant a hazai sajtóban.

1929 tavaszán több napilap is hírt adott róla, hogy az egykori budapesti városparancsnok (akkor már jugoszláv állampolgár) nyomtalanul eltűnt, miután elsikkasztott egy kis pénzt. A Magyarország című napilap cikkét idézzük:

Magyarország 1929. május 25., 14. o.

Itt véget is ér a történet. Hogy mi lett Heltai Viktor sorsa, nem tudjuk. Az említett Zsidó Lexikonban hiába keressük a nevét, pedig kivételesen egyetértünk az Egyenlőség című egykori zsidólap egykori szerkesztőjével abban, hogy Heltai Viktor ama zsidó „hősök” közé tartozott, akiknek neveit szükséges feljegyezni az utókor számára.

B. - Kuruc.info