A történelmi-politikai események értelmezésénél nagyon lényeges, hogy szem előtt tartsuk azt az aranyszabályt, hogy a politika mindig hatalomról, pénzről, anyagi vagy szellemi befolyásról szól. Bárki, aki mélyebben próbálja áttekinteni a világban zajló folyamatokat, az mindig ezeket keresse a történések mögött. Bármilyen érzelmi vagy humanitárius indoklás, esetleg ideológiai magyarázat csak a lényeg és az igazi szándékok álcázására szolgál. Aki elhiszi azt, hogy az amerikai polgárháború a rabszolgák felszabadításáról, vagy a napjainkban zajló migráció a migránsok megsegítéséről és a szolidaritásról szól, az egy menthetetlen utópista, és sürgősen menjen el naiv virágkertésznek vagy ábrándozó kutyakozmetikusnak, de semmiképpen se foglalkozzon politikával!

A mindentudás felkent balliberális üdvöskéi sajátos stratégiát alakítottak ki a világban zajló események értelmezéséhez. Minden történést a demokrácia és emberi jogok helyzetén, a piacgazdaság állapotán, valamint a tőke, munka és individuális szabadság szemüvegén keresztül mérlegelnek. Néha persze kicsikét félrenéznek, amikor olyan jóbarátaik kerülnek szóba, mint Szaúd-Arábia, ahol nagy ívben tesznek mindenféle jogokra, vagy Dél-Afrika, ahol nyíltan gyilkolják a fehéreket, de hát ne kukacoskodjunk annyit. Ide tartoznak még az olyan, mára már végtelenül unalmassá vált és dogmává merevedett, semmitmondó hülyeség-halmazok, mint a fékek és ellensúlyok rendszere, a vallási és gendersemlegesség, sajtószabadság, a tolerancia és kirekesztés álproblémái, és még hosszan folytathatnánk ezt a sort. Sajnos az ideológiai elbutulás és a mániákussá vált szorgalom kombinálódása igen termékennyé vált, és olyan degeneráció-spirál indult el, amit a józan ész időnként fel sem tud fogni.

A neoliberálisok ideológiai harcának egyik fő fegyvere az összeesküvés-elméletek állandó felemlegetése. Minden olyan jelenséget, ami nem fér bele az ő értelmezési tartományukba, netán a valóság ellentmondani merészel az ideológiájuknak (no-go zónák, a multikulti csődje, terrorizmus), vagy az ellenfeleik leplezik le a háttér-mesterkedéseiket, nos az ilyen dolgokat ők összeesküvés-elméleteknek szokták minősíteni. Ezzel a minősítéssel szokták megbélyegezni az ellenük irányuló és egyre terebélyesebbé váló társadalmi tiltakozást, ezzel próbálják hitelteleníteni a mostanra már széles folyammá növekedett illiberális érvrendszert.

Összeesküvés-elméletnek ugye az olyan, a valóságtól elrugaszkodott magyarázatot szoktuk nevezni, amely túlbonyolítva, belső logikájuktól eltérő módon, a háttérben meghúzódó személyek vagy csoportok titkos tevékenységével magyarázza a világ bizonyos eseményeit. Ennek az ún. konspiracionista látásmódnak az ellentéte a konvencionalista világszemlélet, mely mindenben elfogadja a dolgok, események leírásának hivatalosan prezentált változatát.

Igen ám, de a probléma ott van, hogy a történelmi események mögött valóban hús-vér emberek, érdekcsoportok sokszor bonyolult cselekvései, hosszabb távon ható szándékai érvényesülnek. A történések bekövetkeztét nem az ideológiák által gyártott fennkölt törvényszerűségek okozzák, hanem agyafúrt emberek és az ő ténykedéseik.

Franklin Delano Roosevelt kedvenc mondásai közé tartozott, miszerint a történelemben szinte semmi sem történik véletlenül, majd' minden esemény mögött nyílt vagy rejtett emberi cselekvés húzódik. És ebben igazat kell hogy adjunk az egykori Rosenfeld úrnak, mert ahogy az ő rejtett cselekvései belekényszerítették az Egyesült Államokat a második világháborúba, az egy mestermunka volt, és hogy ez kinek az érdekében történt, az már napjainkra elég világossá vált.

A történések tényleges okainak és következményeinek feltárásánál azonban mindig óvatosan és körültekintően kell eljárni. Ki kell tudni választani a valósan ható tényezőket és összefüggéseket, az események menetére valóban befolyással levő személyek körét. Az összeesküvés-elméletek közül a megfelelőt és igazat valóságnak hívjuk, míg mindegyik más verzió valóban csak egy sületlenség.

Ragadjunk ki egy-két konkrét példát a számtalan lehetőségből, és mérlegeljük a különböző verziók valóság-tartalmát!

A 2001. szeptember 11-i események:

Valóban egy afganisztáni barlangból irányított, félanalfabéta tagokból álló, primitíven szervezett csoport hajtotta volna végre a merényleteket? Akiknek a tagjai száz kilométerről is feltűnést keltenek, a kesztyűtartóban tárolják az útlevelüket, és a műszaki érzékük nem elég egy kenyérpirító bekapcsolásához?

Vagy talán inkább a CIA-Moszad színes, szélesvásznú produkciója volt ez, amely gyönyörűen beleilleszkedik az Egyesült Államok több mint száz éves atrocitáspolitikájának hosszú sorába, ahol az USA-t galád módon állítólag megtámadták nála sokkalta gyengébb ellenfelek?

(Az atrocitáspolitika ugye a USS Maine hadihajó 1898-as havannai felrobbantásával kezdődött, és a spanyol-amerikai háború ürügyéül szolgált, majd folytatódott a nevetségesen együgyű Lusitania és a Zimmerman távirat sztorival, ami az I. világháborúba történő belépés casus bellije volt. De színvonalában nem volt különb ennél Pearl Harbor, az Öböl-háborús gyermekinkubátor-hazugság vagy a vietnámi háborús Tonkini-öböl-incidens sem.)

A meggyilkolt amerikai elnökök esete (összesen 4 elnököt gyilkoltak meg 'magányos merénylők'):

Az Abraham Lincoln, William McKienley és John Fitzgerald Kennedy elleni merényletekben nem gyanús egy kicsit az a közös körülmény, hogy mindhárom elnök állami ellenőrzés alá akarta vonni az ország pénzrendszerét és bankjegy-kibocsátását? És ettől bizonyos bankárkörök egy kicsit morcosak lettek? (Nem mellesleg az őket követő elnökök első intézkedéseik között vonták vissza a bankjegy-rendeleteket).

A hivatalos álláspont minden esetben magányos, megszállott merénylőről szól. Ennek tarthatatlanságát sületlen, figyelemelterelő összeesküvés-elméletekkel próbálják feloldani. A leginkább magától értetődő változat azonban a hivatalos világsajtóban természetesen meg sem jelenhet.

A negyedik meggyilkolt elnök, James Garfield esetében nem látható ennyire tisztán a motiváció, de hogy őt sem a nagyböjti imarendje miatt küldték a másvilágra, arra mérget vehetünk.

Az összeesküvések ’befogadásával’ szembeni gyakori ellenérv, hogy azért nehezen hihetők, mert túl sok ember tud róluk, nehéz lenne őket állandóan koordinálni, nehéz lenne biztosítani a bevont emberek folyamatos titoktartását, lojalitását.

Az olasz, kínai, japán maffiák létezése nem valós tény? Pedig valószínűsíthetően rengeteg tagjuk van, az információ-kiszivárgás mégis minimális.

A Molotov-Ribbentrop paktumot és a katyni mészárlást is tagadták évtizedeken keresztül. Több száz, sőt több ezer ember tudhatott róluk. Amikor a jelcini érában néhány még életben levő elkezdett beszélni, hirtelen átszakadt a gát, és rengeteg információ jelent meg a témában. A félelem, az anyagi-pénzügyi függőség vagy az erős közös érdekek igenis képesek nagyobb létszámú embercsoportok tartós összetartására, a közös cselekvés kiváltására.

Igaz ez mai világunk uralkodó globalista bankárcsoportjaira is, akiket nem látunk, de tevékenységük mégis masszívan érzékelhető mindennapjainkban. Őket az erős közös érdek tartja egy kötelékben, ami nem más, mint a gazdagság és a világhatalom megtartása a nemzetközi politika folyamatos megvásárlása által. Ennek eszközeként és „melléktermékeként” jelennek meg a mindennapjainkban jól ismert jelenségek: migráció, genderizmus, vallásellenesség, erkölcsrombolás stb. Ezeket az ügyeket nyilván nem kocsmai megbeszélések során egyeztetik.

***

És ezen felvezetés után kanyarodjunk rá - vagy, ahogy Rákosi elvtárs mondaná, 'vegyünk irányt' - második témánkra, az ún. "román forradalom" eseményeire. Erről mostanában mind érdekesebb információk látnak napvilágot, és lássunk csodát, egyre inkább egy nagyszabású összeesküvés kontúrjai bontakoznak ki szemünk előtt.

Fotók: rarehistoricalphotos.com

Aki élt már és gondolkodott 1989-ben, az emlékezhet rá, hogy a Ceausescu-rendszer megdöntése hatalmas lelkesedést váltott ki egész Európában, de Magyarországon különösen. Gyűjtöttük és küldtük az adományokat a 'szabadságszerető' román népnek, és óriási elvárásokat fogalmaztunk meg a leendő szeretetteljes együttélés reményében. Hiszen győzött a demokrácia és az igazság, a zsarnokság és a gonoszság felett! Hiszen a román nép spontán szabadságvágya orkánként söpörte el a történelem sötét erőit! A lázadó gondolat egy indukciós pontból - Tőkés László gyülekezetéből - kiindulva lobbantotta magasra az ellenállás lángját.

Aztán ezek a kezdeti grandiózus érzelmek kezdtek mind laposabbá válni, az első hidegzuhany - a '90 tavaszi marosvásárhelyi események - után pedig erősen lehűltek, mára pedig szinte ugyanott tartunk, ahol a Ceausescu-érában, a ’falurombolás’ idején voltunk.
Az újonnan felbukkant információk fényében nézzük meg kicsit közelebbről, hogy mi is történhetett valójában a szomszédos országban, kik kerültek ott hatalomra, és milyenek a jelenlegi politikai erőviszonyok!

Mindenekelőtt nagyon gyorsan le kell számolnunk a román nép spontán szabadságvágyának mindent elsöprő mondájával. Az igaz, hogy a nép borzasztóan gyűlölte Ceausescut és rendszerét, támogatta elkergetését, de ezt teljesen megvezetve és vakon, sőt, nem túlzás azt állítani, hogy becsapottan cselekedte.

Nicolae Ceausescu elkövette azt a diktátorok számára végzetes hibát, hogy miután háttérbe szorította pártbeli ellenfeleit - Ion Iliescut és körét -, nem számolt le velük véglegesen. A börtönből vagy házi őrizetből kiszabadult párttársak nagyon aktívvá váltak, amikor a '80-as évek végén változások kezdődtek Kelet-Európában. A háttérbe szorított, második vonalbeli garnitúra meglátta a lehetőséget a többi szocialista országban történt átalakulásban. Úgy gondolták, hogy az ő vezetésükkel és hatékony külföldi segítséggel megdönthető a közben teljesen szétkorhadt rendszer. De kitől kérjenek segítséget, ha nem akarják, hogy a gyűlölt szomszédok - magyarok, bolgárok, jugoszlávok - befolyást szerezzenek az országban?

Némi hezitálás után az amerikai titkosszolgálathoz fordultak, mert úgy gondolták, hogy a CIA hosszabb távon nem képes tartós befolyást szerezni ilyen távolságban. Ebben viszont jócskán tévedtek. Az itt fészket rakott CIA-rezidentúrák azóta valóságos árnyékkormányként szigorúbb ellenőrzés alatt tartják a román belpolitikai életet, mint azt megelőzően a szovjetek tették. Természetesen a Szovjetunió orra előtt és a KGB jelenlétében egy ilyen művelet levezénylése előzetes egyeztetés nélkül lehetetlen lett volna. De ez nem volt probléma, mivel az akkorra már teljes önfeladásban levő gorbacsovi politika minden további nélkül megadta hozzájárulását a dologhoz. Az előkészületek - a CIA-hálózatok létrehozása - néhány hónap alatt végbement, és olyan jól sikerült, hogy az egekig magasztalt román titkosrendőrség, a Securitate ebből szinte semmit sem érzékelt. Aminek nem volt zsákmányszaga, az nem érdekelte őket különösebben.

A kitört felkelés 48 óra alatt elsöpörte a rendszert. A tartóoszlopok, a titkosrendőrség és a katonaság pillanatok alatt átálltak a felkelők oldalára, a hatalom a már jó előre megalakított vezérkar: Ion Iliescu, Petre Roman, Mircea Dinescu, Ion Caramitru és a többiek kezébe került. A nép azonban ezen a ponton nem volt tisztában azzal, hogy a rendszer már megdőlt. Ráadásul a Nemzeti Megmentés Tanácsa tele volt kétes előéletű kommunistákkal. Ha ezen a ponton leállnak, az a látszat adódott volna, hogy a hatalom egy puccs segítségével egyik kommunista garnitúra kezéből a másikba kerül. (ami mellesleg az igazság is volt).

Ez pedig nem nézett volna ki túl jól a nép előtt. És itt lépett be a képbe Iliescuék ötletessége, aminek eredményeként tartós hatalomhoz jutottak. Kiváló színészi játékkal és jól ütemezett döntésekkel - parancsokkal eljátszották a nép előtt a véres forradalom színjátékát. Igazi, országos méretű vérrel írt színjáték volt ez. Különböző helyeken és időpontokban egymás elleni tűzparancsot adtak ki a hadsereg és a Securitate egységeinek. Pedig mindkettő az ő oldalukon állt immár. Más helyeken nemes egyszerűséggel a nép közé lövettek. És miközben a saját céljaik érdekében irtották a népüket, olyan humanitárius jajveszékelést rendeztek a frissen elfoglalt televízió egyenes adásában, hogy Teréz anya elzokogta volna magát, ha ott van. Feszültséget keltettek, megnyugtattak, drámai küzdelemben megvédték a televízió épületét saját csapataiktól, akiknek azt megelőzően megparancsolták, hogy támadják meg őket. Olyan monumentális, véres átverés-projekt volt ez, amire nem is hiszem, hogy van igazi büntetőjogi tényállás.

Ugye milyen hihetetlenül hangzik, hogy ilyesmit meg lehet tenni? Egy ilyen nagy kiterjedésű, nagy bonyolultságú és mindent felülmúlóan cinikus és aljas összeesküvést le lehet vezényelni, és a világot az orránál fogva lehet vezetni több mint két évtizeden át!

A szemtanúk csak az események egy részére láttak rá, az írásbeli bizonyítékokat módszeresen megsemmisítették, az esetlegesen méltatlankodókat megfélemlítették. Ez a politikai garnitúra aztán 2004-ig maradt a hatalomban. Bukásuk után néhány évvel azonban viharfelhők kezdtek gyülekezni az összeesküvés addig ragyogóan tiszta egén. Az emberek pletykálkodni kezdtek. Összeillesztették ismereteiket az eseményekkel kapcsolatban, ami meglepő felismerésekhez vezetett. Iratok is előkerültek, amik alátámasztották a gyanút, és a román katonai ügyészség kiemelten foglalkozni kezdett az üggyel. Több évi nyomozás, rengeteg irat átvizsgálása és még több tanú meghallgatása után állt össze a kép, amiből az alábbi hihetetlen következtetések adódhattak.

Az ember szinte szédeleg, végiggondolva azt, hogy ha ez igaz, akkor az írott és íratlan történelem hány fejezetét hamisíthatták meg ilyen módon? Vajon hány bárgyú mese van forgalomban, amelyek hátterében hasonlóan csavaros és rafinált történések húzódnak meg?

Hányszor vezetnek minket az orrunknál fogva és használják ki nemes érzéseinket fondorlatos csalásokra?

Továbbgondolva a történetet, felvetődhet bennünk az a kérdés, hogy vajon miért most hozták nyilvánosságra ezt a sztorit. Ha az összefüggő történetről nem is, de bizonyos részletekről (például a CIA szerepéről) már a '90-es évek óta keringtek pletykák a közvéleményben. Miért csak az utóbbi években foglalkozott a független katonai ügyészség ezzel a szaftos kis történettel, ami nem mellesleg ezernél is több ember életébe került?

Apropó: ezek a 'független ügyészségek' eléggé gyanús képződmények. Azt természetesen senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy ügyészség a világnak ezen a táján független tudna maradni az állami vagy helyi hatalomtól mindenféle védelem nélkül. Márpedig ezek az ún. 'független ügyészségek' (amilyen a korrupciós ügyészség is) nagy karriert futottak be az utóbbi időben. Ki védi és futtatja ezeket? Hát természetesen az amerikaiak. Ezek is az eszközeik közé tartoznak, amivel keményen manipulálják a román belpolitikát. A korrupciós ügyészség az egyik legnagyobb hatalmú szervezet, amivel szinte azt iktatnak ki a közéletből, akit csak akarnak. Ez azért is lehet így, mivel a lopás a derék oláhoknál a legnagyobb nemzeti hagyományokkal rendelkező sportág, szinte mindenki űzi.

A függetlenségét még a szocializmus idején is oly féltékenyen őrző Románia pedig időközben egyre inkább belekeveredik az amerikaiak hálójába. Egyértelműen ők lettek a jenkik kelet-európai előretolt politikai és katonai bázisa, főleg innen szervezték az ukrajnai eseményeket, folyamatosan telepítik az Oroszország katonai bekerítéséhez szánt eszközöket. Legutóbb pedig, mikor a meggondolatlan törvényhozás elfogadott egy amerikai érdekeket sértő jogszabályt, egyszerűen elzavarták Sorin Grindeanu miniszterelnököt. (Hirtelen bizalmatlan lett hozzá az a parlament, amely előtte pedig nagyon szerette őt.)

Hát ennyibe került Romániának a Ceausescutól való megszabadulás, és gyanítható, hogy még egy darabig drága árat fognak érte fizetni.

Nagyjából addig, amíg a jenkik vissza nem kotródnak a saját kontinensükre. Ám akkor valószínűleg Oroszország haragja fog a fejükre zúdulni.

De hát ez már legyen az ő problémájuk.

Szende Péter

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Román ügyészség: egyértelmű az 1989-es katonai diverzió ténye