2010-ben kapcsolatba lépett velem az Orosz Tudományos Akadémia égisze alatt megjelent „Kazárok: mítosz és történelem” című kötet főszerkesztője. Aki ismerte az én askenázi nevekről írott könyvemet, valamint tudott az én folyamatban lévő kutatásaimról a jiddis nyelvvel kapcsolatban, melynek eredményeképpen az Oxford University Press kiadásában 2015-ben napvilágot látott „A jiddis nyelvjárások eredete” című könyvem is. Az említett főszerkesztő arra kért, hogy írjak egy tanulmányt a zsidók középkori kazár eredetének nyomairól, mely kérdésről azt gondolta, hogy én foglalkoztam vele.
Megpróbáltam udvariasan visszautasítani az ajánlatát. Megmondtam neki, hogy az én tanulmányom ebben a tárgykörben túlságosan is rövid, mindössze egy mondat lenne, éspedig a következő: „Az elmúlt hat évszázadban Kelet-Európában született zsidók személy- és családneveinek alakjai, valamint a jiddis nyelv egészében, semmiféle kapcsolatot nem mutat Kazária irányába.”
A főszerkesztő ragaszkodott ahhoz, hogy amennyiben én meg vagyok győződve erről, írásban kellene lefektetnem álláspontomat, amely érdekelné mind a szakértőket, mind az egyszerű olvasókat. Végül is beadtam a derekam, és megírtam a tanulmányt.
A dolgozat lehetőséget biztosított nekem arra, hogy leszögezzek néhány módszertani alapelvet arról a munkáról, amit esetenként „soft tudománynak” is neveznek. A történettudomány és a nyelvészet nem olyan szabályszerű tudomány, mint a matematika vagy a logika; az előbbi két tudományágban semmi sem bizonyítható véglegesen. Ami lehetőséget biztosít számunkra arra, hogy bevezessük az „ócska tudomány” fogalmát – a kazár elmélet pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik.
Ugyanakkor az elméletre vonatkozó bármiféle alapvető bizonyíték hiánya nem szab gátat genetikusok, nyelvészek és amatőrök sokasága fantáziájának.
A 19. század vége óta az úgynevezett kazár elmélet nyomán kezdték hangoztatni azt a nézetet, hogy a Kelet-Európában élő askenázi zsidók egy jelentős része a középkori kazároktól, egy félnomád török népcsoporttól származik, amely egy erős, soknemzetiségű államot hozott létre a Kaukázusban, illetve a Kaszpi-, az Azovi- és a Fekete-tengertől északra eső területeken. Az elmélet jelentősen megerősödött Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs című, 1976-ban napvilágot látott könyve nyomán. Az utóbbi időben a kazár elméletet olyan szerzők népszerűsítik, mint Shlomo Sand, a Tel Aviv Egyetem történelem professzora, vagy éppen Paul Wexler, ugyanennek az egyetemnek a nyelvész professzora, valamint Eran Elhaik genetikus.
Ezen intézményi támogatás ellenére, az elmélet semmiféle bizonyítékra nem támaszkodik. Amint azt bármely történész el fogja mondani, a zsidók egymást követő generációi, miként más népek nemzedékei, történelmi nyomokat hagynak maguk után. Ezek a nyomok különféle formákban jelennek meg. A kezdőknek: az emberi tevékenységek nyomán történelmi dokumentumok és régészeti leletek keletkeznek. A zsidók jelentős kazáriai jelenlétét kimutató régészeti bizonyítékok lényegében nem léteznek. Ugyanakkor független források sora tanúskodik arról, hogy a 10. században éltek zsidók Kazáriában, és egyes források arra is utalnak, hogy Kazária uralkodó elitje felvette a judaizmust. A kazár államot azonban a 960-as években az oroszok elpusztították. Más szóval bizonyosak lehetünk abban, hogy a judaizmus nem volt különösképpen elterjedt ebben az államban.
A következő történelmi feljegyzés a zsidókról – abban a néhány városban, amelyek ma Nyugat-Ukrajnához és Nyugat-Belorussziához tartoznak – a 14. századból származik, amikor is a zsidókra már rendszeresen, számos dokumentum utal.
Mind a mai napig nincs közvetlen történelmi bizonyíték, amely a 14. században Kelet-Európában élt zsidókat a 10. századi kazáriai hittestvéreikhez kapcsolná.
Van egy Volodimir-Volinszkíj nevű város Ukrajna északnyugati részén, ahol a 12. századtól kezdődően folyamatosan kimutatható a zsidó jelenlét. Példának okáért, 1171-ben egy ebből a városból származó Benjamin nevű zsidó kereskedő élt Kölnben, továbbá egy 1288-ból származó orosz dokumentum utal a helyi (Volodimir-Volinszkíjban megtelepedett) zsidókra. Egy másik zsidó forrás egy körülmetélési szertartásról számol be a 14. század végéről. Azonban csak a 16. század folyamán tűnnek föl utalások a zsidókra Ukrajna, Belorusszia és Litvánia hatalmas területein, és még a 16. század közepén sem voltak népesek ezek a helyi (zsidó) közösségek. A történelmi dokumentumok arra is rávilágítanak, hogy a legkorábbi ismert zsidó közösség Lengyelországban annak legnyugatibb részén volt található.
Azonban a történelem nem az egyetlen tudományág, amely megcáfolja a kazár elméletet. A nyelvészet a másik; és a jiddis nyelv alapos tanulmányozása révén kizárhatjuk a mai zsidók kazár eredetének teóriáját. A 17. század óta a jiddis volt az összes kelet-európai zsidó nemzeti nyelve. Ennek a nyelvnek a főbb strukturális elemei német jellegűek, noha az elmúlt évszázadokban a szláv nyelvek is befolyást gyakoroltak rá.
Ezt a nézetet az összes komolyabb jiddis nyelvész osztja – kivéve Paul Wexlert. Wexler úgy véli, bizonyos török és iráni elemek is vannak „elrejtve” a jiddis nyelvben.
Az ő módszerei is jelentős mértékben véletlen egyezésekre támaszkodnak. Amennyiben ezeket a véletlen egyezéseket széleskörűen alkalmazzuk, akkor a jiddis a világ bármely nyelvéhez köthető lenne.
A "magyar származású" Arthur Koestler szobra Budapesten - a kazár sztori egyik úttörőjeként azzal érvelt, hogyha meggyőzheti az embereket, miszerint egy nem zsidó "kazár" örökség képezte a mai zsidó alapját, akkor ez fegyver lenne az európai, faji alapú antiszemitizmus ellen
Minden (tévedés) egyszerűen a rossz nyelvészetből fakad. A jiddisben megtalálható összes török eredetű szó a keleti szláv nyelvek közvetítésével került oda. A héber és arámi szavak mellett, a jiddisben kis számban előfordulnak olyan szavak, melyek a régi francia, a régi cseh illetve a görög nyelvből eredeztethetők.
A kazár elmélet néhány hirdetője elismeri a jiddis nyelv germán alapjait, azonban ezt úgy állítják be, hogy a kelet-európai „bennszülött” zsidó tömegek azoktól a rabbiktól tanultak, akik Nyugatról érkeztek, és a jiddist mint „presztízs nyelvet” terjesztették el.
Azonban ez az elképzelés aligha fogadható el. Csakis kultúrnyelvek, mint a héber és az arámi rendelkeztek „presztízzsel”. A 16. és a 17. század folyamán a Közép-Európából átvett jiddis vált a Kelet-Európából származó zsidók első, amolyan nemzeti nyelvévé, de a „presztízs” itt már kisebb szerepet játszott. A szláv kifejezéseket ezen a területen mind a keresztény többség, mind pedig (a korábbi időszakban is) a különböző eredetű helyi zsidó közösség is használta. Távol mindenféle „presztízstől” vagy „tekintélytől”, a gyerekek számára is érthető jiddist használták a valóban „tekintéllyel” rendelkező héber nyelv oktatására is. Tudjuk, hogy a jiddis nem volt afféle „presztízs nyelv”, mert a lányok, akiket nem tanítottak nyelvekre az iskolákban, is azt beszélték. Az anyák szerepe a mindennapi nyelv átadásában messze fontosabb, mint az apáké.
A történelem és a nyelvészet mellett a harmadik tudományág, amely segítséget nyújt a kazár elmélet kérdésében, nem más, mint az úgynevezett névtan. Ha a neveket, úgy a vezeték-, mint a keresztneveket, alaposabban megvizsgáljuk, fogalmat kaphatunk arról, hogy egy közösség miképpen látja saját magát, nyelvét és eredetét. A kelet-európai zsidó közösségekben az elmúlt hat évszázadban egyetlen török név sem lelhető fel a dokumentumokban. Még azokban a 15- 16. századi dokumentumokban, amelyek a mai Ukrajna és Belorusszia területén élő zsidókkal foglalkoznak, sincsenek ilyesfajta (török) nevek.
Az elmúlt évszázadokban Kelet-Európában használt zsidó nevek alakjaiban ugyanazt a nyelvi réteget találjuk meg, mint a jiddis nyelvben általában. Van számos német és héber eredetű név, és néhány arámiból származó név. Vannak a jiddisben görög nevek (Todres a Theodorosból, Kalmen a Kalonymosból ered), régi francia nevek (Beyle, Bunem, Yentl), régi cseh nevek (Khlavne, Slave, Zlate), és lengyel nevek (Basye, Tsile), és nagyon kevés keleti szláv név (Badane, Vikhne). Török nevek azonban nincsenek.
Végezetül pedig térjünk rá a genetikára. Nem kell professzionális genetikusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük Eran Elhaiknak, a kazár elmélet egyik vezető képviselőjének a módszertani hiányosságait. Egy 2013-as tanulmányában amellett érvel, hogy a modern askenázi zsidók genetikailag közelebb állnak a kazárokhoz, mint a bibliai héberekhez. A kazárok utolsó említése majdnem ezer évvel ezelőtti, míg a bibliai idők szintén nagyon mesze vannak tőlünk. Ezért aztán Elhaiknak szüksége van valamilyen helyettesítőre, így felcserélte az örményeket és grúzokat a kazárokra (mivel mindegyikük valamiképpen kapcsolatban áll a Kaukázussal); és behelyettesítette az izraeli palesztinokat a bibliai héberekre. Egy 2016-os tanulmányában a különböző népcsoportok közötti kapcsolatok kutatása során egy újabb „merész” elképzeléssel állt elő: nevezetesen azzal, hogy az úgynevezett „földrajzi közép” különböző genetikai jellemzők kialakulásához vezet. Ily módon az askenázi zsidók életterét a Fekete-tenger déli partjára helyezi, nem messze a török határoktól, olyan területekre is, melyeken legfeljebb halak élnek.
Összességében az ő (Eran Elhaik) módszere alkalmazható az olyan családok esetében, amelyek évszázadokon keresztül megmaradtak ugyanazon a helyen (például Szardíniában), azonban bizonyosan nem használható a földrajzi mozgékonysággal rendelkező, vándorló népcsoportokra vonatkoztatva. Mint arra egyik barátom rámutatott, amennyiben ezt az elképzelést mondjuk Barack Obamára alkalmazzuk, az USA egykori elnöke „líbiai” lesz, mivel Líbia a Kenyát és az USA-t összekötő útvonal középpontjában fekszik.
Általánosságban kijelenthetjük, hogy az összes érv, amellyel az úgynevezett kazár elméletet alá kívánják támasztani, vagy erőteljesen spekulatív, vagy egyszerűen csak téves. Ezek az érvek nem vehetők komolyan.
Mindez azonban nem akadálya annak, hogy az elmélet népszerű legyen. A háttérben meghúzódó ideológiai okok vizsgálata egy másik cikk témája lehetne.
Alexander Beider nyelvész, számos, a zsidó nevekről és a jiddis nyelv történetéről szóló könyv szerzője. Párizsban él.
(Fordította: P. O.)
Forrás: Ashkenazi Jews Are Not Khazars. Here’s The Proof - by Alexander Beider - Forward
Kapcsolódó:
- A zsidó-kazár elmélet szerint még Árpád is zsidó volt
- A zsidók kazár származása: a félhülyék nyugtatószere
- Amerikai genetikus: A zsidóság igenis faj!
- A magyar Jud Süss: Kazárföldön - Bartha Miklós szociográfiája az új honfoglalókról
