Írásom első részében Gellért Ádám „holokausztkutatónak” azzal a dolgozatával foglalkoztam, amelyben az „antiszemita” Donáth György portréját igyekezett megrajzolni. Gellért egyik életrajzi adatát cáfoltam, s vázlatosan bemutattam az Egyedül Vagyunk című lapot. Gellért írásának nagyobbik részét Donáth-idézetek foglalják el, érdemes ezekről is beszélni.

Gellért Ádám írását olvasva kétségeim támadtak. A „holokausztkutató” ugyanis az interneten is elérhető képviselőházi naplók alapján szemelvényeket közöl Donáth György képviselőházi felszólalásaiból. Én is ismerem Donáth beszédeit, ezért tudom, hogy Gellért a manapság sajnos nagyon elterjedt módszert alkalmazta. Kivágott innen-onnan kisebb szövegdarabokat, s ezekkel akarta illusztrálni a politikus úgymond szélsőséges, antiszemita nézeteit. Ez a módszer elfogadhatatlan. Egyrészt az önkényes szövegcsonkítás néhol egészen értelemzavaró, másrészt Gellért csak azzal foglalkozik, ami az „antiszemita” vád szempontjából fontos lehet. Tárgyilagos képet így nem lehet kialakítani egy politikusi pályafutásról.

Nézzük a „holokausztkutató” első Donáth-idézetét. 1939 novemberében Donáth többek között arról beszélt a képviselőházban, hogy „három gondolat van, amelynek jegyében a magyar államvezetésnek a jövőben is haladnia kell”. Ezek közül az első a birodalmi gondolat, vagyis az az elv, hogy a magyar élettér nem a csonka ország, hanem „az osztatlan haza, az osztatlan Kárpát-medence, egyszóval az ezeresztendős magyar birodalom”. Ezeket a szavakat idézi Gellért Ádám, a tájékozott olvasó pedig tudja, hogy akkoriban ez vezető gondolat volt a magyar politikai életben. A harmadik alapelv, a szociális elv taglalását is idézi Gellért (nem tudom, mi baja van azzal a gondolattal, hogy „a testvériségnek valóban minden konzekvenciáját is le kell vonnunk”), viszont a Donáth által említett második alapelv kifejtését kivágja a szövegből. Idézem Donáth beszédéből azt, amit Gellért elhallgatott:

A másik alapelv az erkölcsi elv, amely az én fogalmazásomban azt jelenti, ahogyan ezt ma egy sokkal hivatottabb és illusztrisabb interpretátortól hallottuk, hogy az államvezetés nem merülhet ki kizárólag a materiális problémák szervezésében és irányításában. (Úgy van! A baloldalon.), hanem az államvezetésnek is minden mozzanatát át kell hassa az erkölcsi princípium. (Úgy van! jobbfelől.) Ez az erkölcsi princípium pedig számunkra magától értetődően csak a keresztény erkölcs lehet. (vitéz Zerinváry Szilárd: Kizárólag!) Annál is inkább magától értetődő ez, mert hiszen a magyarság és a kereszténység ezer esztendő óta elválaszthatatlanul összeforrt egymással, másrészt azért, mert – szabad talán ezt is így állítanom – a kereszténység tanítása lényegében nem volt ellentétes azokkal az ősi magyar erényekkel, amelyeket az őshazából hoztunk magunkkal. Méltóztassanak azonban megengedni, hogy ezzel kapcsolatban annak ellenére, hogy ezen az elvi állásponton állok, megjegyezhessem, mint új ember talán kissé szerénytelen kritika formájában a régi időkkel szemben, hogy a magam részéről, amikor a keresztény erkölcsöt hangsúlyozottan az egész politika és államvezetés egyik alapprincípiumává teszem, mégsem tartom okvetlenül szükségesnek a kereszténységet, mint politikai jelszót, állandóan hangoztatni. (Helyeslés jobbfelől.)
(Képviselőházi napló 1939. III. kötet, 553. o.)

Miért hagyta ki Gellért a fenti szövegrészt? Talán a „keresztény erkölcs” kifejezéstől fél? Pedig fontos részletet idéztem. Donáth éppen a múltbéli tapasztalatok alapján vallja, hogy nem politikai jelszóként kell hangoztatni a kereszténységet (lásd: keresztény kurzus), hanem az egész politikát, államvezetést kell a keresztény erkölcsre építeni. Donáth keresztény politikájának tehát semmi köze sem a múltbeli jelszavas keresztény politikához, sem annak mai, Semjén-féle kiadásához.

Donáth ebben a beszédében sok témát érintett a külpolitikától a mezőgazdaságon át az oktatásügyig, most csak egy másik, ma is érvényes gondolatát idézem:

A legtöbb ember, akitől Magyarországon megkérdezzük, hogy mi az a nemzeti öntudat, nem tud erre felelni, nemhogy azt tudná megmondani, hogy ennek az öntudatnak mik az elemei. Vagy amikor arról van szó, hogy mi a magyar hivatástudat – hogyan lehet várni egy nemzettől például heroikus cselekedetet, amikor nem tudja, miféle hivatás szolgálatában várják tőle ezt a heroizmust?
(I.m. 557. o.)

Gellért Ádám számára ez a fölvetés sem fontos, ezt sem idézi. Érteni vélem, mi az oka ennek a specifikus szelekciónak.

Gellért Ádám ebből a hosszú beszédből természetesen idézi a zsidókérdésre vonatkozó rövid részletet, ugyancsak megcsonkítva. Hogy a gellérti eljárást jól megértsük, idézem Donáth beszédéből a teljes bekezdést, benne vastag szedéssel azt a részt, amelyet Gellért a gondolatmenetből kivágott:

Vagy itt van például a zsidókérdés rendezése. Hiszen maga a miniszterelnök úr is kijelentette a képviselőházban tartott bemutatkozó beszédében, hogy ő hajlandó lett volna esetleg, ha tisztán rajta múlott volna, a zsidókérdésben még erőteljesebb intézkedéseket is megtenni. Akkor nyugodtan megállapíthatjuk, hogy mi a magunk részéről, ha akkor itt ültünk volna a képviselőházban, többé-kevésbé szintén hajlandók lettünk volna radikálisabb törvényhozási rendelkezést is magunkévá tenni ezen a téren. Amikor azonban egyfelől megállapítom azt, hogy igen sokan vannak, akiknek mondjuk vannak kívánságaik még ezen a téren, amelyek nem mentek teljesedésbe, akkor másfelől meg kell állapítanom azt is – és ez szól erről a helyről az egész magyar társadalomnak -, hogy véleményem szerint azt hiszem, nagyon sokan egyetértenek velem abban, hogy ezt a kérdést nem lehet kizárólag a hatalomra bízni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezt a kérdést elsősorban egy öntudatos és helyesen szervezett társadalomra kell bízni. (Helyeslés jobbfelől.) Sőt állítom azt is, hogy ha ez a magyar társadalom nemcsak ebben a kérdésben, hanem más kérdésekben is öntudatosabb és szervezettebb volna, akkor még erre a rosszindulatúak által csupán mankónak minősített törvényre sem lett volna szüksége a magyar társadalomnak. De tanulja meg a magyar társadalom, hogy ha csak mankót kapott is a hóna alá, nincs joga egyszerre pompás automobilokat követelni e téren a maga számára. Küzdelem nélkül nincs erkölcsi jogosultsága senkinek ahhoz, hogy eredményeket követeljen a maga számára, tehát igenis, ezekkel a támasztékokkal a hóna alatt, amelyeket a magyar kormányzattól kapott, még akkor is, ha többet követelt volna, induljon el a társadalmi szervezés munkájában és a hiányt, amelyet sokan harmadik törvénnyel szeretnének pótolni, próbálja meg elsősorban a saját tevékenységével kiegészíteni. (Helyeslés.)
(I.m. 554. o.)

Mint már említettem, a vastagon szedett részt a „holokausztkutató” nem idézi. Vajon miért? Azért, mert Donáth szavaiból világosan kiderül, hogy a zsidótörvényt ő nem faji, hanem szociális törvényként értelmezte, amelynek célja a zsidó túlsúly visszaszorítása és a magyar társadalom helyzetbe hozása. Donáth elmarasztalta a magyar társadalmat, mert nem volt elég öntudatos és szervezett (ahogy ma sem az!), ezért kellett a zsidótörvény „mankója”. A szónok nem maszatol, elítéli azokat a magyarokat, akik munka, küzdelem nélkül akarnak beülni a készbe, a zsidóktól elvett pozíciókba. A korabeli ellenzéki sajtó bizony sokat foglalkozott ezzel a jelenséggel.

Egyetlen példán igyekezetem illusztrálni Gellért Ádám „holokausztkutató” módszerét. Donáth György terjedelmes beszédében néhány sort szentelt a zsidókérdésnek, azt is a magyar társadalomnak címzett korholással szőtte egybe, miközben messze fontosabb problémának tartotta például a nemzetiségi kérdés tisztázását. A gellérti módszer alapelve a szövegcsonkításos hamisítás, a torzítás, ez az eljárás pedig nem egyeztethető össze sem a keresztény erkölccsel, sem a történészi tisztességgel.

Az is elgondolkodtató, hogy miközben Gellért hivatkozik Gyurgyák János „Magyar fajvédők” című munkájára, elkerüli a figyelmét az az apróság, hogy Gyurgyák soha nem említi elmarasztalóan Donáth György nevét. Gyurgyák könyvében összesen hét helyen fordul elő a mártír politikus neve, mindenféle megbélyegzés, negatív minősítés nélkül. Gyurgyák arra is rámutat, hogy Bajcsy-Zsilinszky, Szabó Dezső, Donáth György és mások „a faj, a nemzet és a nép fogalmakat leggyakrabban felváltva használták”, tehát nem a biológiai fajfogalmat vették át, a nácik által is képviselt faji ideológiától elhatárolták magukat. Az sem tűnt fel Gellértnek, hogy Gyurgyák éppen egy szép, a mának is üzenő Donáth-idézettel zárta a fajvédőkről szóló könyvét. Most én is idézem (csak kissé bővebben), mit mondott 1947-es perében Donáth György az utolsó szó jogán:

Azt mondja Kodály, hogy akik nem értik meg Bartók melódiáit, azok azért nem értik meg, mert elfelejtették zenei anyanyelvünket. Aki bennünket nem ért meg, az a magyarság lelkét nem érti meg, ügyész úr!
(Donáth György utolsó szó jogán mondott beszéde. Budapest, 1998, 103. o.)

Gellért arra sem figyelt fel, hogy Gyurgyák számára bizony érték „Donáth György tiszteletet parancsoló erkölcsi tisztasága, barátait menteni igyekvő hősiessége és bátorsága”. Milyen bátor tett volt Donáthtól, amikor bírái előtt állva egy képzeletbeli arcképcsarnokban Veres Péter mellé helyezte Rákosi Mátyást, s alaposabb vizsgálódásra kérte fel a bíróságot:

Láttuk az elmúlt politikai életben – hogy csak ilyeneket hozzak fel – egymás mellett állni Imrédy Bélát és Kállay Miklóst. Méltóztassék eldönteni, hogy van-e különbség fajtában e kettő között. Vagy a maiak közül Veres Pétert és azután tagadni, hogy van magyar faj. És méltóztassék mellé tenni – bocsánat, nem személyeskedés céljából mondom – Rákosi Mátyást és megnézni, hogy van-e differencia a kettő között.”
(I.m. 20. o.)

Donáth György nem állt faji alapon. Biológiai értelemben vett fajvédelemről soha nem beszélt. Az ő fajvédelme (bár ezt a szót nem használta) más volt:

Eltértünk a magyarságunktól. Istenítettünk mindent, ami idegen volt és éppen ezért gyakorlati és erkölcsi kátyúba kerültünk. S ha ebből ki akarunk menekülni, akkor az emberiség számára egyetlen, univerzális út van: az észtől vissza Istenhez. A magyarnak pedig: az idegentől vissza a magyarsághoz.
(I.m. 107. o.)

Az 1947-es perben Donáth elmondta, hogy a zsidótörvényeket nem szavazta meg. Az első két zsidótörvény idején nem volt képviselő, hogy a harmadik zsidótörvényt megszavazta-e, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy például az első zsidótörvényt megszavazta egy olyan politikus, aki Donáth elítélésekor a legmagasabb közjogi méltóság székében ült. Idézem ismét Donáthot:

Csak mellékesen jegyzem meg, de ha az igen tisztelt Népbíróság netán konzekvenciákat akarna az én személyemre levonni, tisztelettel kérem, méltóztassék vizsgálat tárgyává tenni, hogyha valaki a múltban megszavazta a zsidótörvényt, mint ahogy én nem szavaztam meg, s ez mégis alkalmassá teszi az illetőt arra, hogy a mai magyar közéletben fontos közjogi pozíciót töltsön be, mert alkalmassá teszi, akkor én rám még kevésbé vonható le konzekvencia.
(I.m. 91. o.)

Tudjuk, kiről beszélt Donáth. A köztársasági elnökről, Tildy Zoltánról. Aki emléktáblát kapott Balassagyarmaton, Tahitótfaluban, Budapesten (itt kettőt is), akiről utcát neveztek el Szeghalmon (hosszú évekig szolgált itt református lelkészként), és szobrot is kapott ugyanitt. Ráadásul még Tildy-híd is van az országban, Tahitótfalu két részét köti össze. A kommunistákat kiszolgáló, a halálra ítéltek kegyelmi kérvényeit sorban elutasító Tildyvel a hangadó kisebbségnek nincs baja, az „erkölcsi tisztaságot” képviselő Donáthtal viszont igen.

Gellért Ádám kizárólag Donáth országgyűlési beszédeiből idézett összeollózott mondatokat, kimetszett szövegdarabokat, én pedig az 1947-es beszéd néhány részletét tettem mellé. Most menjünk vissza az időben, nézzük, miről írt képviselősége előtt Donáth György.
1935-ben jelent meg Donáth kis brosúrája „A mi világnézetünk” címmel (Gyurgyák János tévesen 1938-ra datálja a megjelenést). A füzet kiadója az Országos Kuruc Egyesület sajtóosztálya volt, tehát igazi kurucos írást fogok röviden ismertetni.

Donáth az átalakulóban lévő világban kereste a magyarság teendőit. Ekkor már több mint egy évtizede Mussolini irányította Olaszországot, Németországban pedig Hitler diktálta a tempót. A szerző először a letűnt eszmékkel (a liberalizmussal és a marxizmussal) foglalkozik. A liberalizmus elfajulását többek között a sajtó működésén mutatja be. A sajtó mögött jelentős idegen tőke állt, ez szabta meg a sajtó irányát, ezért a sajtó „idegen érdekeket szolgálva fajtánktól idegen gondolatokat terjesztett, ellenségeinket dicsőítette, a magyar értékeket elhallgatta, mindenben csak az üzletet látta.” (Donáth: A mi világnézetünk. Budapest, 1935, 11. o.)

A szerző elismerően szól a fasizmusról, mert szakított a liberalizmussal:

Ez a berendezkedés az, amely elsőnek bizonyította be, hogy a nemzeti eszméhez való ragaszkodás mellett is programba lehet venni a szociális igazságtevést.
(i.m. 14. o.)

Donáth a nemzetiszocializmusról távolságtartóbban ír, s bár a hitleri hatalom egyházakkal kapcsolatos álláspontját „kényes”-nek nevezi, nem habozik kijelenteni, hogy „tartalmilag, különösen erős erkölcsi megalapozottságuknál fogva a nemzeti szocialista tanok nem állnak messze a pozitív kereszténységtől”. (I.m. 17. o.) Donáth nem a gyakorlatról, hanem a nemzetiszocialista elméletről beszél, amint ezt a fasizmus esetében is tette.

Donáth György ezután fölteszi a kérdést, milyen legyen a magyar világnézet? Szerinte a marxizmus, liberalizmus halott, ezek nem szolgálhatnak a magyar világnézet alapjául. A fasizmust és a nemzetiszocializmust sem másolhatjuk, az alapgondolatukat azonban átvehetjük:

Vegyük át tőlük elsősorban azt az alapgondolatot, hogy eszméiket saját talajukból és hagyományaikból fakasztják, nem pedig idegenből importálják.
(I.m. 19. o.)

Ezt a módszert kell követnie a magyarságnak is, írja Donáth. Nem szabad idegen mintákat követni, saját hagyományainkból kell meríteni:

A jövőben tehát a magyar államvezetésnek a magyar föld és a magyar nép minden történelmi, gazdasági, kulturális és népi értékét csak elsőrangúan magyar célok érdekébe szabad állítania és a magyar politika örök időkre szóló jelszava a nemzet egészséges önzése kell, hogy legyen!
(I.m. 21. o.)

Az 1939-ben hivatalba lépő Teleki-kormány és utódai is ezt az álláspontot képviselték, nem véletlenül lett a kormánypárt képviselője, később alelnöke Donáth György.

A fenti gondolatok után nagyon fontos dolgokról ír a szerző. Elöljáróban megjegyzi, hogy a magyar nemzet egységes, nem lehet az osztálykülönbségeket hangsúlyozni:

A mi szemléletünkben ma már nincsenek történelmi osztályok, csak történelmi nemzet van, amelynek tagja minden magyar, aki erre érdemetlenné nem vált.
(I.m. 22. o.)

Donáth hangsúlyozza, hogy meg kell szüntetni a nagy szociális különbségeket, s érzésem szerint ezek a gondolatok rajzolják meg legjobban Donáth politikusi arcélét:

Meg kell adni és meg lehet adni mindenkinek legalább azt a minimumot, amelyet az emberi méltóság megkövetel, hogy az Isten képmására teremtett ember, aki nemcsak embertársunk, hanem magyar testvérünk is, ne legyen megcsúfolója a legelemibb szociális igazságoknak, és hogy munkájáért mindenki méltó bért kaphasson.
(I.m. 24. o.)

Donáth szerint „meg kell szüntetni a földbirtokmegoszlásban mutatkozó anakronisztikus aránytalanságokat” (tehát földreformot sürget), olyan szociálpolitikát kell folytatni, amely az egész nép érdekeit szolgálja (i.m. 26. o.).

A szerző végezetül összefoglalja a legfontosabb teendőket. Melyek ezek? A törvényhozás legyen „a nemzeti közvélemény hű tükre” (u.o.).

Meg kell újítani a közigazgatást, hogy „ne öncélú hatalom, hanem tényleg a köz szolgálata legyen” (i.m. 27. o.). Át kell alakítani a közoktatást, meg kell újítani a magyar nevelést. Donáth 12 pontban foglalta össze a teendőket. Zárásul idézem, hogy szerinte mit kívánt akkor, a harmincas évek derekán a magyar nemzet:

1./ Erős, nemzeti, haladó államvezetést;
2./ a becsületes nemzeti erők összefogását;
3./ szakszerű és független országgyűlést;
4./ a közigazgatás átszervezését;
5./ a magyar faji értékek védelmét;
6./ a nemzetiségekkel becsületes megegyezést;
7./ az éhezőknek emberi megélhetést;
8./ egységes munkatörvényt, a dolgozók érdekképviseletét;
9./ a magyar parasztságnak földet;
10./ a nagytőke és a bankok állami ellenőrzését;
11./ csak a magyar öncélúságot szolgáló külpolitikát;
12./ a nemzeti újjáépítésben jogos részt az ifjúságnak!
(I.m. 32. o.)

Gellért Ádám idézett dolgozatában szinte kivétel nélkül olyan szövegeket idézett Donáth Györgytől, amelyek a zsidóságot, a zsidókérdést így vagy úgy érintik. Ez azonban súlyos aránytévesztés. Donáth számára a zsidókérdés nem volt centrális probléma, beszédeiben, írásaiban egészen más kérdésekkel foglalkozott. Kétségtelen, Donáth György az ország élén magyar vezetőket akart látni, a magyar hagyományoktól, tradícióktól idegen elemeket távol akarta tartani a vezető posztoktól. Talán már idéztem egy régebbi írásomban a Romániába deportált Nagy Imre miniszterelnök szavait, de nem árt az ismétlés:

A szomszédos baráti országokkal való gazdasági és politikai kapcsolatok megromlásában és a velük szemben folytatott káros tevékenységben döntő szerepe volt annak a párt- és állami vezetésnek, amelynek az élén egy olyan klikk állott, amelynek tagjai kivétel nélkül mind zsidók voltak (Rákosi, Gerő, Révai, Farkas, Kovács, Vas, Nógrádi, Berei stb.) Ez a káros, sőt ellenséges politika nemcsak Jugoszláviával szemben nyilvánult meg, bár elsősorban és főként kétségtelenül Jugoszlávia ellen irányult, hanem Csehszlovákia és Románia ellen is. Mi volt a Rákosi-klikk magatartásának az oka? Ebben kétségtelenül döntő szerepet az játszott, hogy zsidók, méghozzá Moszkvából jött zsidók lévén túlnyomó többségükben, a magyar nép széles tömegei gyűlölettel viseltettek irántuk, szembefordultak velük, s nem voltak hajlandók elfogadni őket a magyar nemzeti érdekek képviselőinek, még kevésbé vezéreiknek. Ezt valamennyien hazatérésük előtt jól tudták, s később még inkább érezték.
(Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. Bp., 2006, 93. o.)

Donáth György (és sok-sok sorstársa) jól érzékelte a veszélyt. Éppen attól akarta megóvni a magyarságot, ami aztán Rákosi Mátyás vezérletével a magyarságra zúdult. Mondhatnám úgy is, Donáth Györgyöt igazolta az idő. A hívő keresztény, magyar Donáth Györgyöt idegen érdeket szolgáló, személyi összetételében is idegen csapat ítélte halálra.

Gellért Ádám „holokausztkutatóval” az a problémám, hogy kizárólag zsidó szemszögből nézi a magyar történelmet, s történelmünk kiemelkedő alakjait. Nem tagadom, ennek a szemléletnek is lehet bizonyos jogosultsága, de ez nem magyar történetírás. Egy politikus pályafutását egészében kell megítélni, nem lehet csupán egyetlen részletét vizsgálni. Az pedig végképp elfogadhatatlan, ha valaki faji alapon ítélkezik erről vagy arról a történelmi személyiségről. Gellért Ádám faji alapon ítélkezik.

Ha már Donáth Györgynek sem lehet szobrot állítani e honban, akkor nagy baj van. Értsék meg végre a zsidó hőbörgők (nem a tisztességes zsidókról beszélek), hogy ha fajvédelmi akcióikkal tovább provokálják a magyarságot, abból előbb-utóbb nagy baj lesz. Nem az a probléma, ha Gellért Ádám vagy valamelyik holokausztos hitsorsosa nem kedveli Donáth Györgyöt. Az a baj, ha rá akarják kényszeríteni a többségi magyarságra a saját világlátásukat. Világlátást írtam, mert erről van itt szó. Amit Gellért Ádám, Kovács M. Mária, Karsai László s a hozzájuk csapódó néhány goj művel, igazi fajvédelem. Zsidó fajvédelem. Ez a csapat kizárólag zsidó szempontból ítél meg mindenkit, igyekszik melegen tartani a holokausztos lábost, bűntudatot akar gerjeszteni a magyarságban. Illyés Gyula írta 1935-ben:

A zsidóság akkor sem lassítja azt az érvényesülési sebességet, melybe a századok hajtották, amikor az egyenlőség napja felvirrad. A fajok egyenjogosultságában képtelen meghozni az áldozatot, hogy faji különállásáról lemondjon. A német, a szláv vagy görögkeleti s evangélikus idomul az új egységhez, a zsidóság nem oldódik. Ennek is megvan az oka. Valamennyi faj közül ő visel legkirívóbb jegyeket. Zsidó származású barátom tüzesen kel ki a fajvédelem ellen, amit helyeslek is, mert én is csak embervédelmet ismerek; megsértődik, amikor leakasztom, és elébe tartom a tükröt. Van faj, melyet jobban védtek, mint a tied? A fajvédelmi jelszavaktól hangos országban egyetlen fajt lehet öt lépésről megismerni, az a zsidóság. A magyarok csak hírből tudják, hogy magyarok.
(Nyugat 1935. július, 39. o.)

Gellért Ádámtól és a többi fajvédőtől kérdezem Illyés kissé átigazított szavaival: „Van faj, melyet ma jobban védenek, mint a tied?” Ma egy törpe, öt lépésről felismerhető kisebbség dönti el, kire lehet emlékezni, kinek lehet szobra, kit kell kitiltani a nemzet emlékezetéből. Ennek kell véget venni. Könyörtelenül.

Bistrán Demeter - Kuruc.info