Lassan három hét telt azóta, hogy egy kicsiny, de annál harsányabb (többnyire zsidó fajvédőkből verbuválódott) társaság megakadályozta Donáth György szobrának felavatását annak a háznak a sarkán, ahol a mártír magyar politikus élt. A csürhe célt ért, hiszen a mellszobrot az illetékesek elvitték. A meghiúsult szoboravatás előtt és után többen megszólaltak Donáth-ügyben. Többek között Gellért Ádám „holokausztkutató” (így szokták cimkézni a holokausztos tévéműsorokban) és Ungváry Krisztián neves történész. Ez az írás egy sorozat első darabja, s elsősorban Gellért Ádám írásával foglalkozik.

2016. február 23-án, kedden (tehát a szoboravatás előtt egy nappal) a 444 hírportál is beszállt a Donáth György elleni gyűlöletkampányba. A „Zsidógyűlölő és svábfaló politikus előtt hajt fejet a Fidesz alelnöke” című, alagsori sötétségű írás szerzője (neve: Magyari Péter!) megkérdezte „a korszak kiváló kutatóját” Ungváry Krisztiánt, mi a véleménye a beharangozott szoboravatóról. Ungváry szavait korábban már idéztem, most nem citálom újra, csak a záró mondatát:

Ilyen embernek szobrot avatni közbotrány.

A 444 cikke, benne Ungváry zagyva szövege, jó muníciót adott a másnap garázdálkodó söpredéknek, mert ami február 24-én történt az Üllői út és Páva utca sarkán, nem pusztán kegyeletsértés, hanem közbotrány volt.

Ungváry nyilatkozata után három nappal (tehát február 26-án) jelent meg Gellért Ádám „holokausztkutató” írása a Napi történelmi forrás című internetes oldalon. Innen idézek egy rövid részletet:

/…/ Ahogy a korszak elismert kutatója Ungváry Krisztián fogalmazott szakértői oldalán: „Donáthról azt sem tudjuk, hogy eszik vagy isszák. Még én sem tudnám megmondani, hogy Donáth pontosan mit is csinált, mint budapesti pártelnök, milyen beszédeket mondott a parlamentben stb. Tehát az egész egy fekete lyuk.

Érdekes ellentmondás rejlik itt. A 444 hírportálnak nyilatkozó Ungváry elvetemült antiszemitaként, „antiszemita törvények egyik szorgalmazója”-ként festi le a koncepciós perben kivégzett Donáthot, akinek szobrot állítani „közbotrány”, ugyanakkor másutt bevallja, gőze sincs arról, mit is csinált a politikus, még a parlamenti beszédeit sem ismeri. Érti ezt valaki?

Ungváry Krisztián neves történész, sok kitűnő írását olvastam. Amikor azonban ideológiai-politikai területre téved, üres frázisokat puffogtat. Ungváry legújabb ámokfutását látva eszembe jutott Hóman Bálint egyik beszéde. És Szekfű Gyula nem sűrűn idézett írása.
Hóman Bálint egyik előadásában többek között az átpolitizált történetírás ellen lépett föl. Beszéde végén így fogalmazott:

Arra kérem ifjabb történetíró társaimat, szívleljék meg szavaimat, hagyjanak fel a meddő viaskodással és akármi a politikai meggyőződésük, óvakodjanak a történet szemléletébe napi politikai szempontokat vegyíteni. Műveljék tudományunkat akár szellemtörténeti, akár népiségtörténeti, akár más módszerrel, de mindenesetre tehetségükhöz és képességeikhez méltó tárgyilagossággal, a magyar történetírás múltjához illő tudományos szellemben.
(Századok, 1943. 4-6. szám, 152. o.)

A másik kitűnő történész, Szekfű Gyula szavait ugyancsak megfontolandónak tartom:

A korszerű ember kimond egy frázist és meg van elégedve, mert azt hiszi, ezzel már el is intézett valamit; ha pedig hatalom is van a kezében, akkor a frázist megvalósítja, s még jobban meg van elégedve, mert most már bizonyos, hogy valamit elrendezett. Csak utólag jön rá, hogy nem az életben rendezett, hanem az ő festett világában, melytől nem fog szabadulni, amíg a frázis valóságában él. /…./
A frázis használója, saját hangjától megittasulva, elhagyja a valóság talaját és olyan világban él, melyben a Ráció szabályai alig érvényesek többé. Aki a hordón áll, még ha akarná sem használhatná a logikát: neki éppen az a feladata, hogy hallgatóiban megelőzze, megölje a logikus ellenvetéseket.
(Szekfű Gyula: Realizmus? Magyar Nemzet 1940. november 24., 5. o.)

Bizony-bizony, aki hordón áll, nem ismeri a logikát. Aki egyik nap azt állítja, azt sem tudja, hogy Donáth Györgyöt „eszik vagy isszák”, az egy másik napon ne hergelje gyalázatra a csőcseléket messzekongó, üres frázissal: „Ilyen embernek szobrot avatni közbotrány.”

Ennyit egyelőre Ungváry Krisztiánról. A sorozat későbbi darabjában természetesen alapos fráziskutatást fogok végezni, mert érvelni csak tényekkel, bizonyítékokkal lehet és szabad.

Most pedig lássuk Gellért Ádám írását.

Gellért már dolgozata címében antiszemitának nevezi Donáthot, majd a felvezető szövegben hangsúlyozza, hogy épp a Páva utcai holokausztszentélytől száz méterre kerülne felállításra a szobor. Mi ebben a meglepő? Donáth abban a házban lakott, ahol a szobor helyett kapott volna. Nem tehet arról, hogy a Páva utcai szentély ma elsőbbséget élvez.

Gellért ezek után megállapítja, hogy „eddig egyetlen tanulmány sem dolgozta fel Donáth életét, munkásságát, 1945 előtti tetteiről csak rendkívül csekély információnk van”. (Tehát „fekete lyuk”, ahogy Ungváry fogalmazott, mielőtt felkapaszkodott a frázisos hordóra.)

Gellért röviden tájékoztatja olvasóit arról, milyen posztokat töltött be Donáth a háborús években:

1939-től a kormánypárt, a Magyar Élet Pártja országgyűlési képviselője, 1943-tól a párt országos alelnöke, valamint a szélsőjobboldali hangvételű Egyedül Vagyunk c. újság felelős szerkesztője.

Három apró megjegyzést fűzök az idézethez. A fiatal politikus már 1940. április 5-én tagja lett a pártvezetőségnek (lásd a MÉP pártértekezletéről beszámoló egyik korabeli cikket: Magyar Nemzet 1940. április 6. 1-2. o.), tehát néhány hónap alatt szép karriert futott be. Gellért elfelejti megemlíteni azt az apróságot, hogy Magyarország német megszállása után Donáth lemondott a MÉP alelnöki posztjáról (lásd Szekér Nóra: A Magyar Testvéri Közösség története. Hódmezővásárhely, 2010, 253. o.) A harmadik megjegyzésem nem kiegészítő, hanem tagadó jellegű. Donáth György soha nem volt az Egyedül Vagyunk című újság felelős szerkesztője. Gellért Ádám természetesen nem a kisujjából szopta a téves állítást. Gyurgyák János egyik könyvében, lábjegyzetben olvasható Donáth György rövid életrajza, ennek a műnek az interneten is elérhető első verziójából vette Gellért a téves információt (lásd: Gyurgyák: Magyar fajvédők. Bp., 2012, 222. o.).

Gyurgyák János kitűnő, adatokban gazdag könyvek szerzője, de néha ő is téved (ahogy szerénységem is, ahogy mindannyian). Nem tudom, Gyurgyák honnan merítette ezt a téves adatot, de most ez nem is lényeges. Azok közé a honpolgárok közé tartozom, akik végigolvasták az Egyedül Vagyunk évfolyamait (én a 2000-es évek elején, egyetemista koromban rengeteg időt töltöttem könyvtárban), tehát tudom, hogy Donáth György milyen szerepet játszott az Egyedül Vagyunk néhány éves történetében.

Az Egyedül Vagyunk első száma 1938 októberében jelent meg. A havonta megjelenő folyóirat főszerkesztője és felelős kiadója Oláh György volt. A lap szerkesztői Pongrácz Kálmán és vitéz Kárász József voltak (Pongrácz később kivált, ezt követően egészen az 1944-es megszűnésig az Oláh-Kárász páros fémjelezte az újságot).

Már az induló számban sok jeles szerző publikált, többek között gróf Dessewffy Gyula, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Makkai László, Sinka István, Szabó Lőrinc, Veres Péter. A későbbi számokban találkozunk többek között a rákosista miniszterré vedlett Darvas József, Illés Endre, Schütz Antal piarista tudós, Karácsony Sándor, a Rákosi-érában nagy karriert befutó Szabó Pál nevével. Ha már a Talpalatnyi föld szerzőjének nevét leírtam, hadd idézzek tőle három mondatot. Szabó Pál arról vallott 1939 őszén, hogy kik próbálták akadályozni írói fejlődésében:

Annyira önmagamban hordtam a magyarságot és az eljövendő időket, hogy az úgynevezett liberálisok azon nyomban kiábrándultak belőlem. Jó orruk volt. Megérezték az újszövetségi illatot.
(Egyedül Vagyunk 1939. november, 22. o.)

„Újszövetségi illat” – nagyon szép fogalmazás. Használatát melegen javaslom.

Donáth György összesen két írással szerepelt a lapban, mindkettőt a szerkesztőség felkérésére írta. Az első Donáth-írás a lap 1939. évi novemberi számában jelent meg (Donáth: Egészséges nemzet bölcs előrelátással készül fel minden megpróbáltatásra. Egyedül Vagyunk 1939. november, 1-3. oldal). A folyóirat a képviselőház három „fiatal, szókimondó tagját” kérdezte arról, mi a véleményük „a háborús szükségintézkedésekről, a gazdasági élet erősebb irányításáról, s főleg milyen hasznos rendszabályokat lehetne hozni ezekben a rendkívüli időkben az egész magyar közgazdasági és szellemi életbe”. Dr. Incze Antal és dr. Horváth Ferenc mellett Donáth is elmondta a véleményét. Mindhárman kormánypárti képviselők voltak (a kormányfői posztot ekkor a szélsőjobboldalinak nem nevezhető Teleki Pál töltötte be). Ebben a Donáth-írásban semmilyen „faji” kérdésről nincs szó, a „zsidó” bűvszóval sem találkozunk, vélhetően ezért sem idézik manapság. Két apró részlet Donáth szövegéből:

Magától értetődik és a szellemi, gazdasági és politikai élet minden vonatkozásában parancsoló követelmény, hogy rendkívüli időkben, amikor a legkisebb zavar végzetes következményekkel járhat, a nemzet életének még a kisebb őrhelyein is csak olyanok állhassanak, akiknek megbízhatóságához kétség nem férhet.

S a cikk vége:

Olcsó példa volna itt a viharos tengeren hánykódó hajóra hivatkozni. Egészséges nemzet nem csak végveszély esetén fogad el rendkívüli intézkedéseket, hanem bölcs előrelátással időben és fegyelmezetten készül fel minden megpróbáltatásra.

Donáth György második írása 1940 elején jelent meg az Egyedül Vagyunk-ban. A kormánypárti képviselő a lap hasábjain zajló, a tervezett önkormányzati reform kapcsán kibontakozott vitához szólt hozzá. Donáth a reform szükségességét hangsúlyozta (a zsidókról és más népcsoportokról most sem beszélt), s érdekes megállapítást is tett:

Abban többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy a diktatúra nem tartós életforma s legfeljebb átmeneti célszerűségek indokolhatják, ez esetben viszont csak a nemzet többségének beleegyezésével tartható fenn.
(Donáth: Hogyan kell szabályozni az önkormányzat jogkörét. Egyedül Vagyunk 1940. január, 18. o.)

1940 márciusában az Egyedül Vagyunk arról tájékoztatta olvasóit, hogy a következő számtól szerkesztőbizottság irányítja a lapot. Az áprilisi szám közölte is a bizottság névsorát: Imrédy Béla, Rátz Jenő, Jaross Andor, Milotay István, Gáspár János, Németh Andor, Donáth György, Oláh György. Többnyire olyan személyek szerepelnek a listán, akiket a mai történetírás szélsőjobboldalinak nevez. Tudjuk, szerkesztőbizottság nem szokott lapot szerkeszteni, ez inkább egyfajta tanácsadó testület. Hogy miféle munkát végzett itt Donáth, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy több írása nem jelent meg a lapban. Azt is tudom, hogy a lap főszerkesztője továbbra is Oláh György, szerkesztője pedig Kárász József volt. A Gellért Ádám emlegette „felelős szerkesztő” megjelölés ugyanis a lapban soha nem szerepelt.

Tudjuk, ebben az időben Imrédy Béla még a kormánypárt, tehát a Magyar Élet Pártja tagja volt. Ezt azért fontos leírni, mert az Egyedül Vagyunk köztudottan imrédysta lap volt. Donáth tehát olyan szerkesztőbizottságban szerepelt, amelyben kormánypárti képviselők is helyet foglaltak. Jaross Andor ráadásul a Teleki-kormány tárca nélküli minisztere volt.

1940. október elején Imrédy néhány társával (például Jaross Andorral) együtt kilépett a kormánypártból, s megalakította a Magyar Megújulás Pártját. Ezt a pártot a hivatalos történetírás szélsőjobboldalinak nevezi. Imrédy a kilépésig a kormánypárt vezetőségi tagja volt Donáthtal együtt. 1940 októbere után Imrédy külön útra tért, Donáth pedig nem követte. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni.

Mit csinált Donáth, amikor Imrédy és társai szembefordultak a kormánnyal? Fel kell ütni az Egyedül Vagyunk 1940. évi novemberi számát. A szerkesztőbizottságban már nem szerepel Donáth György és Gáspár János neve, helyükre Rajniss Ferenc és a korábban már említett Incze Antal került (Incze is otthagyta a kormánypártot, követette Imrédyt).

Gellért Ádám téves állítása azért is elgondolkodtató, mert „holokausztkutatónk” képzett, tájékozott ember. Ő is leírta, hogy Donáth 1943-tól a MÉP alelnöke volt. Elképzelhetőnek tartja Gellért, hogy a kormánypárt alelnöke, Kállay Miklós politikájának híve 1943-1944-ben az ellenzéki, szélsőjobboldali Imrédy-párt lapjának felelős szerkesztőjeként dolgozott? Hogy mai példával éljek: el tudja képzelni Gellért, hogy Rogán Antal a Népszava, vagy fordított esetben Vadai Ágnes a Magyar Hírlap szerkesztője?

Megjegyzendő, hogy az Egyedül Vagyunk is sajátos pályát futott be hét évfolyama alatt. A lap 1942 elejétől kéthetente jelent meg, formátumot váltott, s hangvétele egyre radikálisabb lett. Kik írtak ekkoriban a lapba?

1942-ben cikksorozattal jelentkezett a Szekfű Gyulával ellentétes iskolát képviselő, kiváló történész, Mályusz Elemér, akit a rendszerváltozás táján a Magyar Tudományos Akadémia rehabilitált. Mályusz később nyilatkozott is a szélsőjobboldali lapnak. Többek között elmondta, mennyire időszerű a bolsevik emigráció üzelmeivel foglalkozni:

Ma ugyanazok irányítják a lázítást a magyar nacionalizmus ellen, mint akkor: Lukács György Moszkvában, Jászi Oszkár az USÁ-ban. Igazán nem számít, hogy az egyik demokratikus kormányzatért lelkesedik, a másik tanácsköztársaságért. Ma ismét együtt vannak, a demokráciák szövetkeztek a bolsevizmussal s a közös cél ugyanaz lenne: a nacionalista Magyarország s Európa megsemmisítése. A balti államok példája elég világosan mutatja, hogy az orosz bolsevizmus húsz év alatt egyáltalán nem higgadt le. Ma is az ismert terror-módszert alkalmazná: kiirtaná a vezetőréteget, a középosztályt és mindazokat, akik a leszegényített s megfélemlített proletariátus értelmi színvonalára nem tudnak lesüllyedni. Itt aztán nincs kompromisszum. Mert amíg vannak meggyőződésüket megvalló emberek, s megvan a szabad kritikai vizsgálódás lehetősége, addig az ő uralmuk percig nem lehet biztos.
(Mályusz professzor a vörös emigrációt leleplező könyvéről. Egyedül Vagyunk 1943. március 12., 4. o.)

Mályusz láthatóan a tengelyhatalmakkal szimpatizált, a bolsevizmussal szövetséget kötő demokráciák győzelmében nagy veszélyt látott. Félelme megalapozott volt, őt igazolta az idő. A Moszkvából hazánkba küldött bolsevik csapat valóban kiirtotta a vezetőréteget. De nemcsak azt. Ahogy egy korabeli vicc mondta, a zsidótörvényeket kiterjesztették az egész társadalomra. (Zárójelben jegyzem meg: Mályusz Elemérnek emléktáblája van Makón, a városi bíróság épületének a falán. Tudtommal senki nem tiltakozott, amikor felavatták.)

Miért foglalkoztam ennyit az Egyedül Vagyunk című lappal? Azért, mert ezt az újságot a szélsőjobboldal egyik vezető fórumaként szokták emlegetni. Gellért cikkét az ugyancsak holokausztos történész, Kovács M. Mária megosztotta Facebook-oldalán, méghozzá ezzel a csatakiáltással: „Ha valakinek kétségei lettek volna.”

A történész hölgynek sem tűnt fel a hamis állítás, amiből arra következtetek, hogy Gellért Ádám mellett ő sem ismeri az Egyedül Vagyunk című lapot. Ez pedig elég kínos, hiszen ő is ezzel a korszakkal foglalkozik.
Gellért Ádám írását olvasva nekem bizony kétségeim támadtak. De erről majd a folytatásban.

Bistrán Demeter - Kuruc.info