Tavaly nyáron jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában Berzeviczy Albert 1914 és 1920 között vezetett naplója. A könyv címe: „Búcsú a Monarchiától”. Előbb a kiadó honlapján elolvastam a könyvismertetőt, utána pedig magát a kötetet. Meglepődve tapasztaltam, hogy az 1919-es kommün idején írt naplójegyzeteket a szerkesztő kihagyta. Ez a könyv kortünet. Azt példázza, hogyan zárjunk el bizonyos ismereteket az olvasó elől.

Berzeviczy Albert
A Helikon Kiadó honlapján annak idején elolvastam a könyv ismertetőjét, de a leírásban nem szerepelt, hogy kommün idején írt naplórészeket kihagyták a kötetből. Igaz, az alábbi talányos megfogalmazás felkelthette volna a gyanúmat:

Mivel az írást a világháború befejeztével sem hagyta abba, ezért képet kaphatunk arról, hogy miként élte meg a polgári demokratikus forradalom, majd az 1919 augusztusa és novembere között hatalmon lévő Friedrich-kormány időszakát, 1920 tavaszán pedig Horthy kormányzóvá választását.

Az újabb kori magyar történelmet nem ismerő olvasónak fel sem tűnik, hogy Kun Béla és társai uralma kimaradt a felsorolásból. A dicstelen 133 nap tehát vagy nem létezett, vagy ha igen, akkor Berzeviczy nem élte át. Mondjuk átaludta.

A könyv terjedelmes előszavát nem olvastam el, rögtön elmerültem a naplóban. Amint eljutottam a 240. oldalig, a szöveg megszakadt, két csillag között kurzívval szedett 16 sor tájékoztatott arról, mit tartalmaznak a kommün alatt született feljegyzések.
Megdöbbentem.
A könyv elejére lapoztam, elolvastam a számomra ismeretlen Gali Máté (a sajtó alá rendező és a jegyzetek szerzője) előszavát. Ebből a szövegből tudtam meg, miért hagyták ki az engem leginkább érdeklő részeket a kötetből:

Berzeviczynek a Tanácsköztársaság alatt vezetett naplója 1921-ben már megjelent a Gratz Gusztáv (1875-1946) által szerkesztett, A bolsevizmus Magyarországon című kötetben, valamint annak 2003-as reprint kiadásában is, ezért azt a részt nem közöljük, hanem csak röviden ismertetjük a tartalmát.
(Búcsú a monarchiától. Berzeviczy Albert naplója (1914-1920). Bp., Helikon, 2015, 33-34. o.)

Elképesztő magyarázat. A Gratz-kötet könyvritkaság, 1945 után tiltott gyümölcs volt, manapság különböző aukciókon lehet vele találkozni. Nem igaz, hogy ez a kötet 2003-ban reprint kiadásban megjelent. A Kupa László által gondozott 2003-as kiadás nem teljes, csupán válogatás. Az 1921-es kötet közel 900 oldalával szemben a 2003-as kötet közel 300 oldalra rúg (ebből 50 oldal Kupa utószava). Az igazi gond, hogy a Kupa-féle válogatás is könyvritkaság, az érdeklődő olvasó tehát nehezen fér hozzá Berzeviczy kihagyott naplójegyzeteihez.

Meg kell jegyeznem, hogy Gali Máté indoklása nagyon sántít. Itt van például az ugyancsak a Helikon gondozásában megjelenő teljes Márai-napló. A naplókötetek tartalmazzák a korábban már a Helikon által is kiadott naplójegyzeteket, valamint azokat a szövegeket, amelyeket annak idején Márai maga hagyott ki a válogatásokból. Ha Márai esetében az újraközlés lehetséges, akkor Berzeviczyvel miért tesz kivételt a kiadó? Miért csonkították meg hamis indokkal Berzeviczy naplóját?

A válasz egyszerű. Berzeviczy Albert (1853-1936), a neves politikus, történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia hosszú ideig regnáló elnöke élete végéig megmaradt liberális hitűnek. Gali Máté ki is emeli ezt a könyv előszavában:

A dualizmus korának liberális-konzervatív eszmeiségéhez élete végéig hű maradt, ennek szelemében bírálta, amikor a jogegyenlőség elvén csorba esett. A kezdetektől fogva ellenezte az egyetemi felvételi rendszert szabályozó ’numerus clausus’ megalkotását és törvénybe iktatását.
(I.m. 28. o.)

Az olvasónak éppen ezért lehet érdekes, miként vélekedett a jeles liberális politikus a zsidóság 1919-es szerepéről. A Helikon-kötetből azonban ezt nem tudja meg.

Hogy Berzeviczy bizonyos zsidók szerepét illetően nem volt vak, azt a könyv két apró részlete is igazolja. 1915. március 26-án például ezeket a szavakat vetette papírra:

Az igazságügy-miniszter ma sok részletet is közölt velem a hadsereg számára való szállítások körül beférkőzött súlyos és számos visszaélésről. Fájdalom, több magas állású katonai személy is erősen kompromittálva van, de a tulajdonképpeni értelmi szerzők és csábítók majdnem kivétel nélkül zsidók, kik között nagy számmal szerepelnek az itt vendégjogon szereplő galíciai menekültek! Az igazságügy-miniszter attól tart, hogy ha ezek a dolgok – a háború megszűntével – mind nyilvánosságra jutnak, egy új, igen heves antiszemita mozgalomra lehetünk felkészülve.
(I.m. 95.o.)

A hadseregszállítások körüli anomáliákról, zsidók érintettségéről akkoriban a magyar sajtó is cikkezett. A liberális Berzeviczy pedig megrémült, hogy mi lesz, ha a teljes igazság napvilágra kerül.

Károlyi Mihály uralma idején is felfigyelt valami érdekesre Berzeviczy. 1919. február 6-án azt jegyzi fel, hogy a kormányzat „a törvényhatóságoknak most már kivétel nélkül szocialista vagy radikális – legtöbb esetben zsidó – kormánybiztost küld a nyakára”. (I.m. 238. o.)

Amint említettem, a kommün alatt írt naplójegyzetek tartalmáról néhány soros összefoglalót ad a szerkesztő, majd 1919 szeptemberével folytatódik a Helikon által kiadott csonka napló.

"Semmi keresztény és magyar jelleg ne maradjon rajta" - ez volt a kommün igazi arca

Nézzük meg, milyen jegyzetek maradtak ki a Helikon Kiadó kötetéből. Mi mindenről írt a Tanácsköztársaság idején a liberális Berzeviczy, akihez az antiszemitizmus gyanúja sem fér? Néhány példa.

1919. április 4-én például ezt vetette papírra:

Egész sorát az érdemes, régi egyetemi tanároknak elmozdították, egyelőre anélkül, hogy a fizetésüket beszüntették volna; egy-kettőt a megnyilatkozott közkívánatra való tekintettel hamar visszahelyeztek. A legtöbbek helyére azonban újakat neveztek ki, majdnem kivétel nélkül zsidókat és majdnem kivétel nélkül ismeretlen embereket, kiknek egyetlen érdemük, hogy radikálisak vagy szocialisták, s irodalmi működésük kizárólag zsurnalisztikai volt.
(A bolsevizmus Magyarországon. Bp., 2003, 208. o.)

Tehát a legtöbb újdonsült egyetemi tanár közös ismérve, hogy tudományos szempontból ismeretlen, zsidó és szélsőbaloldali.

Április 6-án arról írt Berzeviczy, hogy a Hősök terén lévő „millenáris emlék” szétszedése megkezdődött, a Habsburg királyok szobrait már el is vitték:

Nem a magyar nemzet cselekedte ezt; akik ezt tették, azok lehetnek az Internacionálé tagjai, de hogy magyaroknak tekintessenek, arra igényt nem tarthatnak, sőt nem is akarnak tartani.
(I.m. 209. o.)

A nem magyarok egyike volt Lukács György, akiért tegnap könnyeket ontott a Népszabadság, mert állítólag meg akarják szüntetni a Lukács Archívumot, miközben (olvastam elhűlve) világszerte reneszánszát éli Lukács György (állítólag Brazíliában is). Itthon a kutya sem olvassa már Lukács műveit, lassan a Lukács-iskola és –óvoda még velünk élő tagjai is elköltöznek a pokolba. A bolsevik Lukács (Berzeviczy szerint „telivér ’burzsoá’ fia”) 1919. április 11-én jelen volt báró Eötvös Lóránd temetésén:

A kormányt egyébként a gyászszertartáson csak Lukács György képviselte, aki szürke esőköpenyben lépett a szónoki emelvényre, és a bolsevizmus legelcsépeltebb szólamaiból összetákolt, zagyva politikai beszédet tartott a nagy halott fölött, méltó megbotránkozást keltve a tudományos világ nagy számmal megjelent képviselői körében.
(U.o.)

Az állítólag reneszánszát élő zsidó filozófus tehát ritka nagy bunkó volt, hisz Eötvös báró temetésén bolsevik propagandabeszédet mondott.

1919. május elsejére Kun Béláék nagy meglepetéssel készültek. Ez volt az a nap, amikor vörösben úszott Budapest:

Már hetek óta folytak az előkészületek, hogy Budapest ma vörös díszt öltsön; megszámlálatlan milliókat költöttek e célra, sőt állítólag Bécsbe vágómarhát is szállítottak, hogy érte cserébe anilyn-festéket kapjanak. Óriási faállványok éktelenkednek a főtereken, melyeket piros szövettel vontak be, vagy pirosra festettek s melyeket Marx, Engels, Lenin és a többi kommunista apostol kolosszusszerű szobraival díszítenek. Azt mondják, hogy a klinikákon nem tudnak már tagtöréseket gyógyítani, mert minden gipszet ezekre az utcai szobrokra használtak föl. Az ízléstelenség valóságos orgiákat ül ma Budapest utcáin; eddig csak grafikai téren tombolt a vörös uralom naponta változó lármás falragaszai alakjában, most már a plasztikára is rávetette magát. A millenáris emléket valósággal begubózták, hogy semmi keresztény és magyar jelleg ne maradjon rajta. A villamos vasút kocsijainak egy részét egészen vörösre mázolták; bennünket, kik a körúton lakunk, köteleztek, hogy ablakainkat legalább piros papírdísszel övezzük.
(I.m. 214. o.)

Az idézett szövegben ez a lényegi megállapítás: „semmi keresztény és magyar jelleg ne maradjon rajta”. Ez volt a kommün igazi arca; egyszerre keresztény- és magyarellenes.

1919. június 9-én írta Berzeviczy:

Úgy látszik, a szovjetkormány a kereszténység nagy ünnepnapjait tömeges elfogatásokkal szereti megülni. Húsvétkor történt a legszámosabb bebörtönzés, most, pünkösdkor ismét egy csomó túszt tettek hűvösre.
(I.m. 218. o.)

Ez a két mondat jól látleletet ad a bolsevista vezérkar lelkületéről. Egyébként a kommün idején Berzeviczyt is őrizetbe vették egy időre, de Kunfi Zsigmond közbenjárására hamarosan szabadon engedték.

A Hősök tere 1919. május elsején

Berzeviczy ír a kommün idején bevezetett iskolai nemi felvilágosításról is, amelyet azután Pogány népbiztos szüntetett meg:

És ez csak egy láncszem a bolsevizmus pusztító iskolai és közművelődési rendszerében, mely odairányul, hogy vallást, erkölcsöt, családi és nemzeti érzést, hazafiságot, szóval mindent, ami eddig a lelkeket fölemelni s a társadalmat és államot összetartani tudta, kiirtson a fiatalság kebeléből. Ehhez hozzátartozik a Himnusz kitiltása az iskolából s az „Internacionálé” mocskosan gyűlölködő verseivel való helyettesítése, az eddigi tankönyvek kivonása a használatból s olyanokkal helyettesítése, amelyek különösen a történetet a minden nemzeti ideált megtagadott történelmi materializmus alapjára fektetik.
(I.m. 223. o.)

A kommün bukása után, 1919. augusztus másodikán Berzeviczy összehasonlítja a magyarországi és az orosz bolsevizmust:

A magyar bolsevisták politikájuknak nemzetellenességében a nemzeti érzés teljes megtagadásában messze túlmentek orosz mintaképeiken. Az orosz bolsevizmus sohasem tagadta meg orosz jellegét; sőt Csicserin külügyi népbiztos egy szikratáviratában lángszavakkal szólalt föl a német népre rákényszerített békeszerződés ellen, mert az „kétségtelenül német lakosságú területeket elszakít Németországtól”. Ellenben a mi bolsevistáink, akik elsősorban internacionálisoknak vallották magukat s csak másodsorban – helyesebben semmiképpen sem – magyaroknak, kijelentették, hogy nekik a területi integritáshoz semmi közük, maguk segítettek a magyar Kassán tót autonómiát szervezni, nem azért igyekeztek magyarlakta vidékeket visszaszerezni, mert azok magyarok, hanem csak azért, mert azokra az itteni proletáriátus megélhetése szempontjából szükség van, és teli torokkal hirdették, hogy ők nem a hazánkba beözönlött cseh, román, szerb proletárok ellen küzdenek, hanem csak a magyar és minden fajta burzsoák és kapitalisták ellen.
(I.m. 226. o.)

Berzeviczy végül levonja a következtetést, mi is volt ezeknek a magyarországi, de nem magyar bolsevikieknek a legnagyobb bűne:

Szerencsétlen hazánk az elmúlt háborúban mindenét elvesztette, csak becsületét nem. A bolsevisták gyalázatos garázdálkodása még ettől az utolsó kincsétől is megfosztani igyekezett nemzetünket.
(I.m. 227. o.)

Csupán néhány idézettel illusztráltam, mi minden maradt ki a Helikon Kiadó cenzúrázott Berzeviczy-kötetéből. A jelenség azért elszomorító, mert miközben a Libri Kiadói Csoport (amelynek a Gárdos Péter holoponyváját kiadó Librin kívül tagja többek között a Helikon is) szinte ontja a holokausztos szagú könyveket (a szintén ehhez a csoporthoz tartozó Jelenkor Kiadó például most indított útjára egy több részes saulfiai sorozatot; ez nem vicc!), ugyanakkor az ún. „holokauszt kultúráján” kívül eső fontos művek vagy nem kapnak nyomdafestéket, vagy megcsonkítva kerülnek a boltokba. Minden jel arra mutat, hogy a hazai könyvkiadást uraló egyes csoportok az agyunkat akarják gyarmatosítani.

Még egy rövid megjegyzés a Helikon Kiadóról. Évekkel ezelőtt ez a nagy múltú kiadó indította útjára a „Sütő András összes művei” sorozatot. Két kötet megjelent, azóta nagy a csönd. A kiadó honlapján már nem szerepel a szerzők között Sütő neve. Mi történt? Csuda dolgok történnek a „holokauszt kultúrájában”.

Bistrán Demeter - Kuruc.info