A közhely, miszerint a feministák kövér, ronda leszbikusok, távolról sem alaptalan (ezt alább látjuk majd), de aminek ennél is közismertebbé kell válnia, az a feminizmus zsidó jellege. Ennek megértése fontos, mert ez a civilizációnkat megmérgező ideológia és mozgalom a több ezer éves zsidó jellemvonásokat hordozza magán, s beleillik az európai szellemiség és kultúra ellen irányuló zsidó hadviselés fegyvertárába.
 

Nem elmélet ez, és nem is kiragadott példák félremagyarázása. A politikai korrektség láncaitól mentes kutató és érdeklődő számára nyilvánvaló. A Zsidó Nők Archívuma például nyíltan beismeri, hogy zsidók a kulcsszereplői ennek a felforgatásnak, 133 meghatározó és vezető feministáról szócikkeket is közöl. A Wikipédia is 114 zsidó feministát gyűjtött össze, a lista beismerten nem teljes. Már a számokból látható a zsidó túlsúly, de, ami a legfontosabb, hogy a legfőbb ideológusok és vezetők között is a zsidók messze a domináns csoport.
 
A feminizmus első hulláma még nem feminizmusnak volt nevezve, s bár a francia forradalommal párosítható, a hagyományos rendet támadó mozgolódás volt, a későbbiekhez képest valamivel józanabbul indult, zsidó túlsúly nélkül. Nem tartott sokáig azonban, hogy marxisták (Alexandra Kollontai) vagy marxista, anarchista zsidók (Emma Goldman, Rosa Luxemburg) rátelepedjenek a múlt század első évtizedeiben. Magyarországon szintén egy zsidó, Bédy-Schwimmer Rózsa volt a feminizmus sokatmondó arca. A francia Simone de Beauvoir írónő, filozófus szintén az első hullám végének egy jelentős figurája, s A második nem című könyve már olyan kultúrmarxista elméleteket mutat be, mint hogy az ember neme mindössze egy "szociális kreálmány", hogy a nők az egész történelem folyamán el voltak nyomva, illetve hogy a hagyományos nő társadalmi szerepe, mint életadó és gondozó, egy "szaporodási szolgaság". Magyar nyelvű Wikipédia-oldala is hoz idézeteket nyers anyaság- és családellenességéből. Megemlítendő, és sokat elárul róla, illetve degenerált társaságáról, hogy ő és a marxista élvhajhász Jean-Paul Sartre sokáig "nyílt kapcsolatban" voltak egymással, mely idő alatt Sartre egy algériai zsidó lányt fogadott örökbe, akivel viszonya is volt egyben, miközben Beauvoir-nak a zsidó Nelson Algren íróval volt viszonya. (Beauvoir maga is szervezett be filozófia szakos lányokat, akikkel Sartre és ő csoportos orgiákat tartottak, az írónő Bianca Lamblinnal mindkettejüknek éveken át viszonya is volt.) Beauvoir maga nem volt zsidó, de a zsidó marxizmus (Karl Marx, Moses Hess) és más zsidók kultúrmarxista elméleteire alapozta könyvét (Freud pszichoanalitikus mozgalma, a frankfurti iskola kritikai elmélete), melyet a zsidó Nelson Algren hatása, támogatása segített elkészülni. A nagy hatású könyvnek ezen algreni hatását egyes zsidók is elismerik, mint teszi azt a Margot Lurie, a zsidó Jewish Ideas Daily lap társszerkesztője.

A zsidó ideológiai tőgyeken nevelődött Beauvoir bizonyos (későbbi) feminista kritikusai ellenére jelentős hatással volt a mozgalomra, és megágyazott a második hullám hasonlóan családellenes, a nőiességet ostorozó, patologizáló jellegének. Irónikus, hogy a nőiességtől undorodó perverz némbert a "humanista" feminizmus egyik vezető alakjaként tartják számon, olyan kijelentései ellenére, mint a következők:

Egyetlen nőt sem szabad felhatalmazni arra, hogy otthon maradjon gyermeket nevelni... Azért nem szabad ilyen választás elé állítani a nőket, mert ha van ilyen alternatíva, túl sok nő fogja választani.

Míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad.

Ilyen zsidók, marxisták és szexuálisan aberráltak formálták át az első hullámot a másodikká, melyben a zsidó dominancia már gyakorlatilag teljes mértékű volt. Betty Friedan (Bettye Naomi Goldstein) a The Feminine Mytique című 1963-as könyve a feminizmus egyik alapműve. Ebben - ahogy az zsidó értelmiségiekre és mozgalmárokra jellemző - a tipikus degenerált zsidó lelkületet vetíti ki Friedan a fehér nőkre, s amellett érvel, hogy gyakorlatilag minden nő boldogtalan a hagyományos női szerepben mint anya és feleség, illetve hogy tulajdonképpen minden nő szexuálisan perverz. Ennek sugallását olyan magazinok is folytatták Friedan hatására, mint a Ms. magazin, azt a képzetet teremtve meg a tisztességes, de befolyásolható nőkben, hogy megcsalni a férjüket, viszonyokat folytatni gyakori dolog, mindenki ezt csinálja, az anyaság és monogámia amúgy sem kielégítő. Friedan könyvére és elméleteire alapozva további zsidó felforgatók is a hagyományos családmodell patologizálását folytatták, ahogy a Friedanra is meghatározóan ható Sigmund Freud és a frankfurti iskola zsidói is már korábban ezt tették. Jellemző, hogy Friedan a Nemzeti Abortuszjogok Liga (NARAL) szervezet alapítójaként a magzatgyilkosság legalizálásáért harcolt, beleértve a fiatalkorúak szülői beleegyezés nélküli abortuszhoz való jogát, illetve harcolt az abortusznak az ún. "részleges szülés" fajtájáért is, amely folyamán az "orvos" egy eszközzel megfordítja az anyaméhben lévő (akár sok hónapos) babát, a lábánál fogva kihúzza azt, majd mielőtt a fej is kiérne, egy ollószerű eszközt szúr a tarkón keresztül a baba koponyájába, ekkor az ollót kinyitva az szétroncsolja az agyat, így a baba meghal. Ezután eltávolítják a holttestet. (A szervezet jelenlegi elnöke, Ilyse Hogue is zsidó.)
 



"Abortuszom volt" - hirdeti büszkén a degenerált zsidó, feminista ikon, Gloria Steinem

 
A családellenesség, gyermektelenség és a hagyományos nőiesség megvetése visszatérő eleme a feminizmusnak. Ez figyelhető meg a második hullám, és az egész feminista történelem egyik legnépszerűbb és legjelentősebb figurájánál, Gloria Steinemnél is. 2010-es Életem az úton (My Life on the Road) című könyvét a beteglelkű nyomorult például azon "orvos" emlékének ajánlotta, aki még 1957-ben illegálisan meggyilkolta magzatát. Elmondása szerint el akarta vetetni a gyermeket, mert "nem akarta olyan férfihoz kötni magát, aki nem illett hozzá." Ez persze nem akadályozta meg a ringyót, hogy összefeküdjön ezzel a "hozzá nem illő" férfival, ráadásul védekezés nélkül. Az önmegtartóztatás, felelősségteli viselkedés nem feminista értékek. A könnyűvérűség, a hedonizmus fontosabb, majd ha megfogan egy élet, el kell azt vetetni, ha máshoz van kedvünk az életben. Logikus. Steinem munkásságában visszatér mindez, a szexuális felelőtlenség, könnyűvérűség, a házasság elkerülése vagy a válás mint pozitív, "felszabadító" és nőket "erősítő" dolog jelennek meg. A magzatgyilkosságról így vélekedik:

Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy szeressék és akarják. Ha egy nő úgy érzi, hogy most éppen ezt nem tudja megadni a gyermeknek, az szerintem egy mélységesen erkölcsös döntés.

A gyermek érdeke tehát, hogy meghaljon, mert az "anyjának" most éppen nincs kedve hozzá. Hogy ebben az esetben talán nem kéne "hozzá nem illő" férfiakkal ágyba menni, mely így egy megfogant élet elpusztításához vezet, meg sem fordul a zsidó fejében. (Azóta se született gyermeke.) Valamiért tehát nem a felelősségteljes viselkedést, az önmegtartóztatást hirdeti híveinek (akik sokszor fiatal lányok), hanem a magzatgyilkosságot, felelőtlen szexualitást. Nem meglepő ez; a "csinálj amit akarsz, aztán pusztítsd el a kellemetlen magzatot!" valóban jobban illik a degenerált, beteg zsidó lelkületbe. Ennyire felelős gondolkodó a feminizmus talán legnagyobb ikonja. Steinem, mint tipikus feminista, a nők nőiességét és a férfiak férfiasságát is támadta, mondván, hogy lányokat lányként, fiúkat fiúként nevelni "szexista" dolog:

Elkezdtük lányainkat fiainkként nevelni, de keveseknek van bátorsága fiaikat lányaikként nevelni.
 
Sőt, Steinem szerint az, hogy létezik olyan, mint "férfias" és "nőies" egy nagy "baromság", amely a patriarchális hatalom találmánya, hogy azzal szabályozza a szaporodást.
 


Andrea Dworkin: "Életemben nincs nemi közösülés. Ez az én választásom"
 
Az egy ideig prostituáltként aktív Andrea Dworkin élő karikatúrája volt a kövér, férfigyűlölő, leszbikus zsidó feministának. Számos könyv szerzője, munkássága a mai napig hatással van a mozgalomra. A sok hasonló idézetből álljon itt pár, melyek kellőképp bemutatják Dworkin karakterét.

A nők elnyomásának természete egyedi: a nő nőként van elnyomva, függetlenül a származásától vagy a társadalmi rétegtől, ahova tartozik; bizonyos nők rendelkeznek jelentős vagyonnal, de az a vagyon nem jár hatalommal; nőket találhatunk bárhol, de ők nem birtokolnak, vagy irányítanak semmilyen területet; a nők azokkal élnek akik elnyomják őket, velük esznek, gyermekeiket szülik - össze vagyunk kuszálódva, látszólag reménytelenül, annak a gépezetnek és életvitelnek a gyomrában, mely pusztító számunkra. (Woman Hating, 1974)

A romantikus szerelem, mint a pornográfiában, úgy a való életben is, a nő megtagadásának egy mitikus ünneplése. Egy nő számára a szerelem abban merül ki, hogy hajlandó alárendelni magát a saját elpusztításának... A szerelem bizonyítéka az, hogy hajlandó elpusztulni az által akit szeret, az ő kedvéért. A nő számára a szerelem mindig önfeláldozás, az identitás, akarat, testi önrendelkezés feláldozása, hogy kielégítse a szerelmének férfiasságát. (Our Blood, 1976)

A patriarchális hatalom alatt minden nő áldozat, a múltban, jelenben és a jövőben. A patriarchális hatalom alatt minden nő lánya áldozat, a múltban, jelenben és a jövőben. A patriarchális hatalom alatt minden nő fia a saját potenciális elárulója, és elkerülhetetlenül egy másik nő megerőszakolója, kizsákmányolója. (Our Blood, 1976)

A nemi aktus a tiszta, steril, formális kifejezése a férfi nő iránti megvetésének. (Intercourse, 1987)

Akárcsak a prostitúció, a házasság is egy szélsőségesen elnyomó intézmény, ami veszélyes a nőkre. (Letters From a War Zone, 1993)

Véleményem szerint forradalmi feladatunk elpusztítani a férfiakban lévő fallikus identitást és a mazochista identitástalanságot a nőkben - ez azt jelenti, hogy el kell pusztítani a férfi és a nő ellentétes valóságát, ahogy azt ma felismerjük, az emberi hús e két fajtájának külön táborokba kerülése - egy felfegyverzett táborba és egy koncentrációs táborba - már nem lehetséges. A fallikus identitás valós, és azt el kell pusztítani. A női mazochizmus valós, és azt el kell pusztítani. (Our Blood, 1976)

A házasság, mint intézmény, a nemi erőszak gyakorlatából fejlődött ki. Az eredetileg elrablás útján történő nemi erőszak, fogvatartás általi házassággá alakult. A házasság azt jelentette, hogy a fogvatartás meghosszabbodik, nem csak használat, de tulajdonlás is. (Letters From a War Zone, 1993)
 
Dworkin zsidósága megnyilvánul nem csak beteges felforgatási vágyában, de a 2000-es Bűnbak: A zsidók, Izrael és a nők felszabadítása című könyvében is, amelyben a zsidó identitásról ír, s a - természetesen ártatlanul - mindig üldözött, örök áldozat zsidók és Izrael mintájára egy csak nőknek járó országot vizionál.

Robin Morgan a '60-as évek végén feminista aktivistaként, majd a '70-es évektől kezdve évtizedekig a feminista Ms. magazin szerkesztőjeként dolgozott, továbbá egy alap létrehozásával felforgató mozgalmak finanszírozását segítette a '70-es, '80-as években. Jellemzó mód több "nőjogi" kitüntetést kapott már, munkásságának hatása jelentős. Nem meglepő módon ő is beleillik a gyűlöletes, hagyományos nőt, férfit és családot megvető zsidó feministák sorába, nem kifelejtve a felsorolásból fehérellenességét:

A fehér bőröm undorral tölt el. Az útlevelem undorral tölt el. Ezek jelei egy kibírhatatlan kiváltságosságnak, mely mások nyomorúságán lett véve. Ha ki tudnám hámozni magam ebből, örülnék. Ha részévé válhatnék az elnyomottaknak, szabad lennék. (The Demon Lover: The Roots of Terrorism, 2001)

Nem pusztíthatjuk el a férfi és nő közötti egyenlőtlenséget, amíg el nem pusztítjuk a házasságot. (Sisterhood Is Powerful, 1970)

Úgy érzem, hogy a 'férfigyűlölet' egy tiszteletreméltó és szalonképes politikai cselekedet, mert az elnyomottnak joga van annak a rétegnek a gyűlöletére, amely enyomja őt. ("Lesbianism and Feminism: Synonyms or Contradictions?", egy leszbikus feminista konferencián elmondott beszéd, 1973)

A fehér férfiak a legfőbb felelősei az emberi élet és környezet pusztításának napjainkban. Ennek ellenére kik irányítják az állítólagos forradalmat, mely ezt hivatott megváltoztatni? Fehér férfiak. Ettől egy kissé kellemetlenül érezheti magát az ember. ("Goodbye to All That", 1970)



Robin Morgan, Linda Gordon és Shulamith Firestone


Lengyelországi és oroszországi zsidó szülők lányaként jött a világra Linda Gordon, a feminizmus egy másik jelentős ideológusa, számos könyv szerzője, történész. Szerinte:

A családot el kell pusztítani, és az embereknek kell az együttélésre egy jobb módot találni. Bármi is legyen az alapvető jelentése annak, a család felbomlasztása most egy határozottan forradalmi folyamat. A család intézménye támogatta az elnyomást azáltal, hogy az apró, elkülönült csoportokra bontotta az embereket, melyek képtelenek voltak összejönni, hogy egy közös ügyért küzdjenek. (Function of the Family, Women: A Journal of Liberation, 1969)
 
A házasság eltörlésének fontossága visszatérő érvük a feminista ideológusoknak, Sheila Cronan, az A Feministák mozgalom oszlopos tagja is így vélekedik:

Mivel a házasság a nő rabszolgaságát jelenti, világos, hogy a nők mozgalmának koncentrálnia kell most ezen intézmény támadására. A nők szabadsága nem érhető el a házasság eltörlése nélkül. [...] Egyre világosabbá vált, hogy a házasság annyira 'védi' a nőt, mint a rabszolgaság a feketéket - ahol az, hogy 'védelem' csupán az 'elnyomás' más szóval. (Radical Feminism - “Marriage", 1970)
 
Számos hasonló idézetet lehet találni meghatározó személyektől. Alább az 1971-es Feminista Kinyilatkoztatás részlete:

A házasság intézménye azért létezett, hogy a férfinak kedvezzen; és mindig is a nő feletti uralom egy legalizált formája volt... Azon kell dolgoznunk, hogy ezt elpusztítsuk. A házasság intézményének a vége egy elengedhetetlen feltétele a nők felszabadításának. Emiatt fontos, hogy arra bíztassuk a nőket, hogy hagyják el férjeiket, és hogy ne éljenek együtt férfiakkal... Az egész történelmet újra kell írni a női elnyomás szemüvegén keresztül.

Ezzel a családellenességgel találkozott az angol Erin Pizzey családgondozó aktivista és író, az első bántalmazott nők menedékhelyének (Haven House) megalapítója. Így ír tapasztalatairól A család tervezett elpusztítása című írásában:

1971-ben, női újságírók és más médiamanipulátorok ígéretei hatására eldöntöttem, hogy csatlakozom az újonnan alapított Nők Mozgalmához. 'A nővérek hatalmasak!' - skandálták. 'Nővérek, egyesüljetek, nincs több versengés, a nő a nőt segíti!' Mindez túl jól hangzott ahhoz, hogy igaz legyen. Az első találkozás kételyekkel töltött el. Egy nagyon középosztálybeli otthonban volt tartva Chiswickben, Mao-posztereket láttam a falon. Mikor a vendéglátó megkérdezte, miért vagyok ott, azt feleltem, hogy a férjem televíziós riporter volt és ritkán tartózkodott otthon, én pedig magányosnak ás elszigeteltnek éreztem magam a két gyermekemmel. 'A te bajod nem az elszigeteltség, hanem a férjed. Elnyom téged és egy kapitalista.' Rámutattam, hogy neki is jelzáloghitele van, így akkor ő is kapitalista, és hogy távolról sem nyom el engem, most is otthon van, két gyermekünkre vigyáz, hogy én itt lehessek. Kaptam egyet Mao Kis vörös könyvéből és egy Shrew magazint. Hazavittem és elborzadtam azon, hogy mennyi férfigyűlölettel volt tele.

A korai gyűléseken és konferenciákon több száz nő vett részt, többnyire középosztálybeli nők, akik unták életüket, és borzalmasak voltak. Bárki, aki lányiskolában nőtt fel, mint én is, tudhatja, mennyire erőszakosak és manipulatívak tudnak lenni a nők. A zaklatás megszokott volt. Nem lehet rúzs, nem lehet magassarkú, nem lehet dezodor. Minden szabályt megszegtem. 'Miért viseltek férfi ruhát és nyakkendőt, ha így utáljátok a férfiakat?", kérdeztem. Buta kérdés volt, talán. 'Elnyomásunk jelképét hordjuk', jött a humortalan válasz.

Felszólaltam a radikális feministák konferenciáján, és megkérdeztem, hogy ha én tiszteletben tartom az ők jogát a politikai véleményük gyakorlására és szexualitásuk meghatározására, ők miért tiltják meg nekem a saját heteroszexualitásom, a jogom, hogy aszerint éljek és azon dolgozzak, hogy megőrizzem családom, és hogy szeressek otthon lenni családommal. Hogy szerintem anyának és nagyszülőnek lenni több örömet adott nekem, mint bármi más, amit elértem. Lehurrogtak és teljes ellenségességgel szembesültem.

A skizofrén zsidó író Shulamith Firestone, későbbi feministák által ünnepelt 1970-es könyvében a már jól ismert álláspontot képviseli:

A család közvetlenül összefügg a társadalom bajaival, konkrétan okozója annak. (The Dialectic of Sex: The Case for Feminist Revolution, 1970)

Vivian Gornick zsidó újságíró, kritikus, a Village Voice egykori riportere, számos feminista könyv szerzője és egyetemi tanár meglepő mód szintén így vélekedik:

Háziasszonynak lenni illegitim foglalkozás. Annak a választása, hogy szolgáljunk, hogy védelmezve legyünk, és hogy családalapítást tervezzünk egy olyan dolog, aminek nem kéne léteznie. A radikális feminizmus lényege az, hogy ezen változtassunk. (The Daily Illini (Urbana), 1981)

A zsidó és leszbikus Adrienne Rich feminista költő és író, 1980-as Hazugságokról, titkokról, csendről című könyvében már nem is a házasság intézményét, de magát a heteroszexualitást démonizálja, s azt tartja a rasszizmus és szexizmus összekötőjének.

A feminista zsidó jelenlét a filmművészetben is a rájuk jellemző képet festi. Chantal Akerman belgiumi leszbikus zsidó filmrendező legjelentősebb, Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. című 1975-ös filmje a feminista filmművészet egyik legnagyobb klasszikusának számít. Akerman beismerése szerint a zsidó családokra jellemző, hogy minden ritualizálásra kerül, s a film főszereplőjének karaktere saját édesanyján alapul. Ebben egy egyedülálló anya pár napját követjük figyelemmel, amint az a mindennapi feladatait látja el, krumplit pucol, ételt készít, takarít, illetve prostituáltként kuncsaftokat fogad. Mindezt szándékosan csigalassúságban bemutatva, három és fél órán keresztül figyelhetjük meg. A nőiség, anyaság ünneplése, szépségének bemutatása helyett e feminista leszbika inkább a női létet a nyomorúsággal azonosítja. Az anya, a háziasszony kerül itt démonizálásra, mint a mindennapok elviselhetetlen ürességének, unalmasságának és fájdalmának elszenvedője, aki egy mesterséges női szerepbe kényszerül, mint anya. Majd amikor egyik kuncsaftja orgazmust okoz neki életében először, megöli a férfit. Vége. (Akerman pár hónapja, 2015 októberében öngyilkos lett.)

A feminizmus (akárcsak a többi zsidó felforgató elmélet és mozgalom) sikere nem annak zsenialitásában keresendő, noha a zsidók közismerten rendkívül intelligensek, főleg a verbális intelligenciájuk magas (mely a manipulálás, félremagyarázás, csűrés-csavarás és hazudozás terén nagy segítségükre van). A siker a fajtestvérek médiabeli, akadémiai és politikai elit pozíciója. Ott dől el ugyanis, hogy mi lesz tematizálva, mi lesz fontosnak, forradalminak, pozitívnak vagy negatívnak bemutatva. Szociális kondicionálás: amit a tömegek egyre többet és egyre jobb színben látnak, hallanak felülről (elit forrásokból, mint média, akadémia), annál hajlamosabbak elfogadni annak alapvetéseit. Egy egészséges európai civilizációban könnyen félre lehetett volna söpörni hisztérikus zsidó hárpiák áltudományos, manipulatív, marxista irományait, de addigra a nyugati világ már az azt megelőző évtizedek zsidó aknamunkájának hatására beteg volt, és így az táptalajt adott a zsidó méregnek, melyet zsidó irányítás, de legalábbis jelentős befolyás alatt álló elit források megállás nélkül adagoltak.
 
Jó példa erre az ún. anyák mozgalma, mely főleg a második világháborút megelőző időszakban volt aktív és meglehetősen népszerű, több milliós tagsággal rendelkeztek. A mozgalom főbb vezetőinek nevei feledésbe merültek, arcukat nem ismeri már fel senki, elveik, kiállásuk ugyanis nincs felmagasztalva az elzsidósodott média, sajtó és akadémia részéről. Helyettük marxista zsidók és szexuálisan aberráltak kerültek mindig a reflektorfénybe. Az anyák mozgalma több azonos alapokra helyezkedett női mozgalom volt, céljaikat anyaságukon keresztül fogalmazták meg; ellenezték fiaik Európába vitelét, hogy ott németek ellen testvérharcban öljenek vagy haljanak meg. Ezek az anyák nem a férfiakkal szemben határozták meg magukat, pártolták a házasság intézményét, a gyermekvállalást, a házasság előtti szexuális önmegtartóztatást. Jellemzően antikommunista, erősen nacionalista mozgalmak voltak, kemény és egyenes hangon megnevezve a zsidókat mint a kommunizmus és egyéb felforgató mozgalmak, irányelvek mögötti csoportot.
 


Elizabeth Dilling
Az első ilyen mozgalom az 1939-es alapítású Amerikai Anyák Nemzeti Ligája, ebben feketéknek engedélyezett volt a tagság, de elkülönült csoportokba kellett tömörülniük. A tagság a tízmilliót is elérte. Fő céljuk a háborúba lépés megakadályozása volt. A legmeghatározóbb személye e mozgalmaknak Elizabeth Dilling volt, keresztény anya, aki gyakran hangoztatta, hogy Amerika igazi ellensége a kommunizmus, nem a fasizmus, és hogy a zsidó baloldal szándékosan propagálja a fajkeveredést, hogy ezzel egy szürke, kevert népséget alkosson. Szerinte "egy nyitott szemmel járó se nézhet egy vörös felvonulásra, kommunista, szocialista, anarchista, vagy szélsőbalos gyűlésre a világon anélkül, hogy a zsidóság túlsúlyát ne látná ott." Erősen ellenezte a felbukkanó feminista mozgolódást, mondván, ők "megpróbálják a nőket inkább a betonozásra rávenni, ahelyett hogy azok női céljaikat valósítanák meg." Dilling több könyvet is írt kommunista felforgatókról és a zsidókérdésről, többezres tüntetéseket és tiltakozásokat szervezett. Catherine Curtis hasonlóan vélekedett a zsidókérdésről, ő is a mozgalom egyik jelentős személye volt, tiltakozó akciókat szervezett a kommunistákkal szövetkező Britannia, Franciaország és Kína számára 1941 és 1945 között nyújtott 50 milliárd dollárnyi segítségnyújtás megakadályozására. Laura Ingalls, Agnes Waters, Lyrl Clark Van Hyning szintén fontos nevei a háborúellenes amerikai hazafias anyák mozgalmának, mely igyekezett elkerülni amerikai férfiak, fiaik, férjeik halálba küldését, családjaik tönkretételét, a kommunisták győzelmének segítését és amerikai befolyásuk erősödését. Tisztességes, hazafias asszonyok voltak, nem zsidók, nem leszbikusok, nem marxisták - így neveikre ma már nem igazán emlékszik senki sem. A zsidó feministák is csak rosszat mondtak róluk; a leszbikus prosti zsidó Andrea Dworkin szerint "megvetendőek", Hester Eisenstein szerint "agymosottak, akik abban hisznek, hogy a férfiak védelmére van szükségük", Gerda Lerner szerint pedig ezek a nők "magukévá tették saját alsóbbrendűségük gondolatát, és ezért saját alárendeltségükhöz járulnak hozzá." Értsd: ha kiállsz férjeid, fiaid, a hagyományos családmodell fontossága mellett és ellenzed a kommunizmust, az megvetendő. Sokat elárul ez a feminista reakció, mely tulajdonképpen azt mondja, hogy ha a hagyományos nőiességét akarja megőrizni a nő mint feleség, mint anya, azzal ő saját "alsóbbrendűségét" erősíti, mert a feministák szerint a nő csak akkor erős, ha férfivá válik, a nőiesség maga pedig megvetendő és alsóbbrendű.
 


Jelentős feminista ideológusok és aktivisták
 
A feminizmus zsidó jellege minden objektív kutató számára egyértelmű. A politikai korrektség láncaiban szenvedők ennek hallatán vagy a kínos csendet, vagy a kimagyarázást választják, mondván, a vezető feministák és ideológusok (illetve a feminizmus alapjait alkotó marxizmus, pszichonalízis és kritika elmélet) zsidósága csak "véletlen" és semmi köze sincs ahhoz, hogy az emberiség történelmében mindig a felforgatást, csoportok egymásnak uszítását, kizsákmányolását folytató zsidók most is, ezekkel az ideológiákkal is ugyanezt teszik. Pedig a feminizmus és hasonló mozgalmak megértéséhez elengedhetetlen a fentebb vázolt zsidó jellem megértése. Értik ezt maguk a zsidó feministák is, akik nem rejtik véka alá, hogy zsidó identitásuk és élettapasztalatuk fontos eleme feminizmusuknak. Dr. Judith Rosenbaum, a My Jewish Learning zsidó lap szerzője és a Zsidó Nők Archívuma ügyvezető igazgatója Zsidó feminista vezetők című írásában arra próbál magyarázatot találni, hogy miért ennyire zsidó a feminizmus. Szerinte ennek két fő oka van. Az egyik, hogy a zsidókra jellemző a "társadalmi igazságosság" iránti érzékenység. Értsd: a gazdanépet és annak kultúráját zsidó érdekek szerint formálni, mert például a palesztinok társadalmi vagy emberi jogai cseppet sem számítanak ugyanezen zsidóknak, ahogy a gazdanép folyamatos rágalmazása, cenzúrázása, felforgatása is belefér az "igazságosság" iránti zsidó érzékenységbe, ha az zsidó érdeket szolgál. A másik okról így ír:

De Pogrebin feminizmusa egy negatív zsidó élményből is ered, abból, hogy ki volt rekesztve a minyanból (tíz férfiból álló tanács) az édesanyjának halálakor. Nincs ezzel egyedül. A zsidó gyakorlatból, vagy közösségből való nemi alapú kirekesztés korai élményei miatt - a kaddish gyászima elmondása egy szülő számára, vagy zsidó oktatásban való részvétel megtiltása csak kettő ezekből - sok zsidó nő azonosult a feminizmussal, mint egy reakcióként a patriarchális zsidó értékek ellen, egy alternatív társadalmi modellként a hagyományos nemi szerepek ellen.

Rosenbaum idéz egy feminista vezetőt, aki szintén nem rejtegeti zsidóságának feminizmusában játszott szerepét.

Susan Brownmiller, bár egy korai szexista tapasztalat miatt elfordult a judaizmustól, beismeri, hogy 'Sosem hangsúlyoztam zsidóságomat írásaimban. Ettől függetlenül ez a hagyaték bennem van, és állíthatom, hogy választott utam - a fizikai erőszak, főleg a nőket érő erőszak elleni harc - abban gyökerezik, amit a Héber Iskolában tanultam a pogromokról és a holokausztról.'

Világos, hogy az örökös kívülállóság, zsidó egyediség érzése, a folytonos veszély és üldöztetés veszélyének érzete hatott aktivizmusára. Jellemző volt ez rájuk eleve; Rosenbaum hozzáteszi:

A zsidó nők nem csak negatívan élték meg a másságukat. Az etnikai büszkeség felbukkanása a Fekete Büszkeség mozgalom kezdetén sokaknak egyfajta kielégültséget nyújtott saját zsidó sajátosságuk kapcsán. Az etnikai büszkeség kapcsolódhat ahhoz, illetve erősítheti a feminista büszkeséget. Mikor a zsidó nők elvetették a háború utáni szépségideált és a nőiség értelmezését, melyek a nem zsidó külsőre voltak szabva, ezzel például mind az etnikai és nemi normákat támadták, melyek összeolvasztották a zsidó és feminista tudatukat.
 
Egy másik feminista író, Anne Roiphe hat évtized aktivizmusa kapcsán hasonlóan írja le tapasztalatait, rámutatva, hogy a feminizmus egy teljesen zsidó élmény volt, mely a zsidó családból és frusztráltságból eredt:

A legtöbb feminista, akit ismertem, zsidó volt, de nem vallásos. Ücsörögtünk városszerte, és szomorú történeteket meséltünk vaskalapos ortodox apákról és üres, depressziós, külvárosi zsidó anyákról.

A frusztrált, a fehér normákhoz fel nem érő, kisebbségi komplexusban de felsőbbrendűségi gőgben forrongó hárpiák (akik ugyanakkor büszke etnocentrikus zsidók voltak) lázították és hiszterizálták a fehér nőket férjeik, házasságuk, saját nőiességük, s ezzel civilizációjuk alappillérei ellen. A gazdanép degenerálása, megalázása, felforgatása saját érdekeik mentén egy visszatérő tulajdonsága a zsidóságnak, ami miatt a dokumentált emberi történelemben szinte mindig és mindenhol kivívta a gazdanépek haragját.

Írásom első részének végére érve az olvasóban kirajzolódhat egy kép ezen nőszemélyek kapcsán. Mondani sem kell: ez a lelkület nem a fehér európai emberé. Nem az európai nő eredendő jellemvonása ez a keserű, hisztérikus, gyűlöletes tiszteletlenség, ez a férfit és a családot, a saját kultúráját és eredeti nőiességét megvető hozzáállás. Ez egy tőlünk idegen népség lelkülete, melynek befolyása a nyugati világban (főleg a második világháború után) rendkívüli méreteket öltött, és az általuk kikevert méreg már sok évtizede súlyosan mérgezi az európai civilizáció népeit.
 
A folytatásban napjaink feminizmusának zsidó jellegét, meghatározó figuráit, a Femen, a Pussy Riot mögötti zsidókat mutatom majd be, illetve azt, hogy miként árulják el feministák Európa lányait, támogatva életterünk sötét megszállását.

Csonthegyi Szilárd - Kuruc.info