A hazugság patkója
A közpénzeken létrehozott és fenntartott nemzeti vagyon - színházak, sportintézmények, iskolák, egészségügyi intézmények, földterületek, utak és vasutak - biztosítja, hogy a polgárok anyagi helyzetüktől függetlenül részesedhessenek a nemzeti kultúrából és szolgáltatásokból. Ez a vagyon biztosítja a nemzet és a közösség fejlődését, megújulását, túlélését. Ez a vagyon, szétmarcangolt országunk és népünk még megmaradt, verejtékkel megteremtett nemzeti kincse. Ezt a vagyont nincs joga idegenek kezére juttatnia senkinek, még akkor sem, ha ez valós életszínvonal emelkedéssel is járna, hiszen mindenki előtt világosnak kell lennie, hogy ez az állapot csak ideig-óráig tartható fenn.
1990-ben egymást lökdösve a parlament padsoraiba özönlő, hazaárulóknak és megbízóinak erre a vagyonra és az eladásából származó haszonra fájt a foguk. Persze most sokan mondhatják, hogy túl kemény egységesen hazaárulónak nevezni a komplett parlamenti garnitúrát. Némelyek úgy gondolják, hogy az MSZP volt a legkártékonyabb, mások szerint a FIDESZ, és megint mások szerint az SZDSZ vagy az MDF volt az ország romlásának okozója.
Csak azt nem vagyunk hajlandóak észrevenni az általuk gerjesztett vad elvakultságunkban, hogy egyetlen nagy erő hozta létre az összes, látszatra egymással küzdő politikai pártot, és azért van belőlük ennyi, hogy minden polgár úgy érezze, szabadon választhat és tartozhat egy maga által kiválasztott nyájhoz. Úgy érezze, hogy a fenenagy szabadságban fürdőzve végre maga döntheti el, kiknek hisz, kikre szavaz, kik mellé áll. Ezeknek a pártoknak az a feladatuk, hogy egymást minél hangosabban, egyre gusztustalanabbul bírálva és vádolva folyamatosan megosszák a társadalmat, és eltereljék a figyelmet a valóságos és visszafordíthatatlan bűnükről, az ország kifosztásáról és elidegenítéséről. Ebből az aljasságból, ha különböző mértékben is, de kivette a részét mindegyik gyomorforgató, egygyökerű egyesület, miközben hangosan egymásnak tettek érte szemrehányást.
Gondoljuk csak el, hogy az 1990 óta a minden figyelmünket lekötő mutatványosok hová juttattak minket, miközben tervük szerint mi is összefogásra képtelen, egymásra acsarkodó farkasokká váltunk. Minden energiájukat folyamatosan arra fordítják, hogy a nemzetükért felelősséget érzők arcára fasiszta, antiszemita, rasszista álarcot húzzanak, és a cionista média segítségével ezzel kürtöljék tele a megzavarodott, kilúgozott agyú „békés többséget”.
A parlamentet 17 éve megszállva tartó nemzetpusztító, egymás padsoraiba átüldögélő képviselők közös erővel juttatták ide összezsugorodott hazánkat. Ezek az emberek adták és adják el iskoláinkat, kórházainkat, zárják be sportlétesítményeinket, számolják fel vasútvonalainkat, szüntetik meg munkahelyeinket, teszik tönkre kereskedőinket és pusztítják az egyre jobban elnéptelenedő vidéket. Ők azok, akik belökdöstek minket az UNIO-ba úgy, hogy még könnyebb legyen hazánkat kifosztani, nyomorúságossá tették életünket politikai hovatartozástól függetlenül, miközben mi egymás utálatával és ellenségképével voltunk és vagyunk elfoglalva.
Nem lenne szabad hagynunk, hogy tovább vezessenek minket az orrunknál fogva. Ez az ordas eszme csak akkor életképes, ha ellenségképet tud felmutatni, mégpedig most egymásnak minket. Csak akkor működhet zökkenőmentesen ez a gyilkos hálózat, ha nem sikerül leplezniük élősdi vérszívó életmódjukat, és nem tudunk változtatni az eddigi általuk meghatározott gondolkodásmódunkon. A legveszedelmesebb számukra, ha nem tudják fenntartani megosztó, az egységet folyamatosan felmorzsoló mesterkedéseiket.
Sokan azt hitték, hogy törvényesen, az alkotmány által biztosított jogokkal élve, eredményesen fel lehet hívni a hatalom figyelmét az általuk meghozott, nemzetnyúzó rendelkezések visszavonására. Sajnos ezek a próbálkozások egytől egyig megalázóan eredménytelenek voltak.
Nézzük csak, hogyan próbáltak fellépni azok a honfitársaink a törvénytelen, aljas és cinikus arroganciával szemben:
- Többször szétvert engedélyezett tüntetések.
- Engedélyhez kötött félpályás útlezárások, járdára kényszerített, nevetségessé tett vonulások.
- Kossuth téri békés-morális, bohózattá alacsonyított tüntetések.
És hogyan reagáltak erre azok, akiknek a feladata a nép érdekeinek szolgálata lett volna?
A cionkommunistáktól már megszokott módon ígéreteikre fittyet hányva elkergették a Kossuth téri tüntetőket, szétverték az 1956-os forradalom 50. évfordulójára összegyűlt ünneplő tömeget, miközben a diktatúra, és a fejünk felett köröző külföldi keselyűk vezérei helyettünk „emlékeztek”.
Vajon kik dúcolhatták alá ennyire az önbizalmukat azoknak a rendőri és állami vezetőknek, akik törvénytelen módon, azonosíthatatlan, idegen vérengző állatokat uszítottak a magyar emberek ellen? Vajon miért nem tartottak attól, hogy a külföld is tudomást szerez a példátlan embertelenségről?
Ezt a sok bűnt a világ szeme láttára csak úgy követhették el a hatalombitorlók, ha a válluk fölött hátranézve megpillanthatták az oszlásnak indult UNIO ocsmány bólintását.
Nincs már túl sok időnk!
A törvénytelen hatalommal szemben a törvényes, engedélyre váró nemtetszés-nyilvánítás annyit ér, mint a pokolban megkonduló harangszó. A félpályás útzárak csak és kizárólag működő demokráciákban hozhatnak eredményt, itt nevetségesek ezek a próbálkozások.
Nem fáraszthatjuk tovább egymást és magunkat kudarcra ítélt stratégiákkal.
Tudomásul kell vennünk, hogy egymás torkának harapdálása kizárólag megnyomorítóinkat erősíti, így bármennyire is elcsépeltnek hangzik, csak az összefogás és a lelkiismeretünk viharos ébredése az, ami segíthet rajtunk.
Csak egy jövőjével nem törődő, eszét vesztett birkanyáj borsónyi agyvelejét köthetik le egymás ellenséges bálványainak rugdalása, miközben a vezéreknek tetsző lények idegen megbízóikkal végleg felzabáltatják az egész legelőt.
(B. L. - Lelkiismeret'88)