Miután Magyarországon 1922 kora nyarán megválasztották az új országgyűlés tagjait, a liberális-zsidó sajtó ismét tűz alá vette a „numerus clausus” néven emlegetett törvényt, s annak visszavonását követelte. A sajtóban egyre-másra szólaltak meg vezető közéleti emberek, a meghatározó többség azt az álláspontot képviselte, hogy a tudományegyetemekre továbbra is csak a népcsoport arányának megfelelő számú zsidó ifjút szabad felvenni. Ezzel a nemzetvédelmi intézkedéssel ugyanis a jogegyenlőség elve nem sérül. 1922 nyarán a Mult és Jövő című cionista hetilap felkereste egri magányában Gárdonyi Gézát. A nagy író nyilatkozott, de nem úgy, ahogy azt a másik oldalon várták. Siránkozott is a névtelen újságíró.

A Mult és Jövőben megjelent Gárdonyi-nyilatkozatot tudomásom szerint eddig senki nem közölte újra. Itt az idő pótolni a mulasztást. Ma oly sok embert bélyegeznek meg azért, mert a kommün utáni években fenntartás nélkül támogatta a numerus clausust (Tormay Cécile-t is többek között ezért találta méltatlannak egy tudós bizottság arra, hogy közterület viselje a nevét), miközben elhallgatják a közéletben szerepet nem vállaló íróink állásfoglalásait. Utóbbiak közé tartozik az egri remete is. Az alábbiakban rövid kommentár kíséretében, húzás nélkül közlöm a zsidó lapban megjelent szöveget.

Gárdonyi Géza is antiszemita?
Beszélgetés a „Láthatatlan ember” szerzőjével

Az egri hegyoldalban, elzárkózottan a világ hívságaitól, felülemelkedve a kicsinyes pártok torzsalkodásain és gyűlölködő politikáján, él a magyar regényirodalom egyik legnagyobb mai képviselője: Gárdonyi Géza, aki szinte úgy él a köztudatban maga is, mint „Láthatatlan ember”. Nem vesz részt közéleti tülekedésekben, és amikor Herczeg Ferenc is gáncsoló és gyűlölködő szavakat hallatott a zsidóság ellen, Gárdonyi Géza visszahúzódva a fórumtól, távol tartotta magát az antiszemita áradat iszapjától. Méltán hihettük tehát, hogy Gárdonyi Géza az elfogulatlanság tiszta magaslatairól nézi a kurzus antiszemita kinövéseit és a zsidóságnak ügyét igazságos objektivitással ítéli meg. Fájdalommal kell regisztrálnunk a tényt, hogy eme föltevésünkben csalódtunk és Gárdonyi Gézától is ugyanazokat a fajvédelmi szólamokat kellett hallanunk, amiket három év óta unos-untig kongatnak a fülünkbe, és amelyek elől az egri remete sem tudott elzárkózni.

De ha azok a nyilatkozatok, amelyeket Gárdonyi Géza a Mult és Jövő munkatársa előtt tett, lehangolóan hatnak is, mégis azt a tanulságot nyújtják, hogy a zsidóság kívülről még a legtehetségesebb elméktől sem várhatja a maga igazának elismerését és amint a múltban mindig, a XX. században is magára hagyatva a maga erejéből kell kiküzdenie a zsidó értékek és szellemi javak megbecsülését. Hiszen fájdalmas történeti igazság, hogy az antiszemitizmus a legvilágosabb koponyába is be tudott férkőzni és még a felvilágosodottság harcosai is a zsidókérdés tekintetében gyakran a legvigasztalanabb sötétségben jártak. Gárdonyi beismeri, hogy a zsidókérdést és irodalmát nem ismeri és messzire vezetne, ha most pontról-pontra meg akarnók cáfolni mindazt, amit Gárdonyi a zsidóságról mondott. Hiszen hétről-hétre eleven cáfolatát adja a Mult és Jövő az antiszemitizmus teóriáinak. Egyelőre csak közöljük munkatársunk közbevetett feleletei nélkül, csupán csak Gárdonyi Géza nyilatkozatait, amelyekre legközelebb visszatérünk.

Itt, a felvezető szöveg végén meg kell szakítanom a Mult és Jövő cikkének idézését. Mit is állít a lap? Egyrészt azt, hogy Gárdonyi Géza zsidóügyben korábban nem hallatta a hangját. Ez nem igaz. Idéztem már egy korábbi írásomban azokat a szavait, amelyek 1920 nyarán jelentek meg a Gondolat című hetilapban. Egy évvel később pedig az egyik keresztény (de a zsidók által természetesen antiszemitának nevezett) napilapban megjelent publicisztikája váltotta ki a neológ zsidóság hetilapjának, az Egyenlőségnek a haragját (ezt a Gárdonyi-írást és a zsidó visszhangot majd később teszem közzé). Másrészt azt is állítja a Mult és Jövő, hogy még a legvilágosabb nemzsidó koponyáktól sem várható „a zsidó értékek és szellemi javak” megbecsülése. Aki a folytatást, Gárdonyi nyilatkozatát figyelmesen elolvassa, tapasztalni fogja, hogy a kiváló író zsidó értékekről, szellemi javakról is beszél. Miközben a zsidó tradícióról, az egyéni tehetségről elismerően szól, a jelenbe fordulva természetesen keményen bírál is. A zsidó lap szerint azonban egy goj „az elfogulatlanság tiszta magaslatairól” csak a feltétlen elismerés és dicséret hangján szólhat, ha Ábrahám mai ivadékaira pillant. Aki a legcsekélyebb kritikával él, már „a legvigasztalanabb sötétségben” jár. Legalábbis szerintük.

S most következzék a cikk folytatása, Gárdonyi Géza nyilatkozata (a zárójeles kérdőjelek az eredeti közlésben is szerepelnek):

Távol a fővárosi élet forgatagától – mondotta Gárdonyi Géza – egri magányomban, hat hónapi betegség lázában, az újságokból értesülök az eseményekről. Munkámnak élek, a hétköznapi dolgokba nem avatkozom be. Őszintén szólva, a múló események nem izgatnak. Tisza István jóbarátom volt, s ha én a magyar politikába be akartam volna szólni, már a 90-es években felléphettem volna képviselőnek. Regényeim azonban teljesen lekötnek.

A numerus claususról az a véleményem, hogy az teljesen jogos (?). A zsidó ifjak mind nagyobb számban lepték el az egyetemeket. Ez a növekvő szám aggodalomba ejtette a magyarságot. A magyar beismeri erőtlenségét a zsidóval szemben. Valóban, nem olyan fürge, nem olyan mozgékony, mint a zsidó.

Beismerem azt, hogy a zsidó vallás alapja egész mai kultúránknak, a matematika kivételével, amit az araboknak köszönhetünk. De tagadom a zsidóság szellemi fölényét. A zsidóság egyetlenegy kimagasló egyéniséget sem adott, mind jeles középszerűek az ő reprezentánsai. Ahol a nemzetek lelke kicsúcsosodik, olyan egyéniséget nem adott a zsidóság.

Az antiszemitizmus a magyar faj önvédelmi harca a föléje növő idegen zsidófajjal szemben és nem individuálisan érzelmileg, hanem józan filozófiailag kell felfogni azt. Irodalmát nem tanulmányoztam, Delietzsch híres könyvét, amelyen ő 30 évig dolgozott, nem olvastam.

Ha Héjjas Iván hazafias felbuzdulásában kiadott parancsára zsidókat ölnek büntetlenül, az ennek a fajfenntartó ösztönnek a brutális megnyilvánulása. A vak népösztön nem várta be a diplomáciai tárgyalások lassú menetét…

Közel múlt okokra hivatkozva, kéznél fekvő a világháború fronti összeomlása, a forradalmi felfordulás, a kommün, a hadseregszállítások, amely bűnök javarészt a zsidóságot terhelik.

A zsidó talentum elismerésében szeretem a zsidót, mint embert és példákat tudnék felsorolni, az érvényesülni akaró zsidó néma türelmére.

A zsidóság életrevaló jogait nem tagadom. De a zsidóság visszaélt mindennel, így az egyenjogúsítás törvényével is. A magyarság temperamentumában, történelmi és szellemi jogában gyökeredzik az antiszemitizmus. Bevallom, nem vagyok híve az anarchiának és olyan nagy államférfit várok, mint maga Tisza István.

Igaz ugyan, hogy regényeimet a Pesti Hírlap és Singerék adják ki, de ezek nem zsidók (?), az ébredők meg igazán nem tehetik ezt, mert kulturvállalatuk megbukott. De a zsidók sem foglalkoznak velem. A „Világ” fennállása óta egyszer sem írt rólam. „A bor”-t sem értékelték kellőképpen s nagyon kis sikert ért el.

(Mult és Jövő 1922. július 28., 2 o.)

Részletekbe menően lehetne elemezni a fenti nyilatkozatot, egyik-másik megállapítása vitára, továbbgondolásra ösztökélheti a mai olvasót. Ez azonban nem tárgya ennek az írásnak. Csak arra az apróságra szeretnék rámutatni, hogy Gárdonyi Géza is idegen fajnak minősítette a zsidóságot, amelyet egyáltalán nem gyűlölt. Kortársaihoz hasonlóan Gárdonyi is úgy értelmezte az antiszemitizmust, mint a magyarság jogos önvédelmét egy hódító fajjal szemben. Ennek felismeréséhez pedig nem volt szüksége a zsidó irodalmat, történelmet bemutató könyvekre. Az író személyesen átélt tapasztalatai egy egész könyvtárral felértek.

Zsilinszky Endre lapja, a Szózat is felfigyelt a Gárdonyi-nyilatkozatra. A történeti hűség kedvéért le kell írnom, hogy a Szózat az író nyilatkozatának tömörített változatát adta közre, vagyis Gárdonyi „kemény” kijelentéseit idézte, kihagyta viszont azokat a mondatokat, amelyek elismerően szólnak a zsidóságról, vagy nem épp elismerően említik Héjjas Ivánt. A keresztény lap így összegezte véleményét az egri remete szavairól:

Nem szükséges kommentárokat fűznünk az élő legnagyobb magyar író nyilatkozatához, csak konstatáljuk, hogy Gárdonyi Géza a maga egri magányában is az maradt, aki volt évtizedeken keresztül: a magyar nemzet lelkének, gondolkodásmódjának minden téren leghivatottabb kifejezésre juttatója.
(Szózat 1922. július 30., 14. o.)

A Mult és Jövő cikkében azt olvastuk, hogy a lap „legközelebb” visszatér az író nyilatkozatára. Megnéztem a következő lapszámokat, nem foglalkoztak Gárdonyival, aki az idézett nyilatkozat után három hónappal, 1922. október 30-án elhunyt.

Amikor nemrég felmerült, hogy Tormay Cécile nevét viselné egy csöppnyi budai közterület, Budapest főpolgármestere a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kérte. A tudós testület úgy döntött, hogy a törvényi szabályozás értelmében nem lehet Tormayról közterületet elnevezni, mert „ideológusként és propagátorként szerepet játszott a későbbi önkényuralmi rendszer szellemi hátterének és társadalmi beágyazottságának kiépítésében”, például „büszkén vallotta magát antiszemitának”, s ezt „sohasem vonta vissza”. Gárdonyi szerint az antiszemitizmus nem egyéb, mint a magyarság (az egész magyarság!) önvédelmi harca a zsidó fajjal szemben. Azt is állította, hogy a magyarság „történelmi és szellemi jogában gyökeredzik az antiszemitizmus”. Ilyen világosan beszélt 1922 nyarán. Nézeteit sohasem vonta vissza. Nem volt miért.

Bistrán Demeter

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- Feldmájer Péter: "Izrael kihelyezett tagozata vagyok"

- Bajcsy-Zsilinszky Endre üzenete Ronald S. Laudernek

- Mindszenty József és a Komszomol - Egy keresztény értelmiségi arcképéhez

- Egy évfordulóra: bolsevizmus és zsidóság