Károlyiék országpusztításának egyenes ági következménye lett az első bolsevik horrordiktatúra vörös rémuralma és Trianon tragédiája, amely hazánk ellenségei kezére juttatta államterületünk csaknem háromnegyed részét.
Felvidék részleges visszacsatolása
E vészkorszak leginkább lényegre törő jellemzését adja Palatinus József A szabadkőművesség bűnei című 1937-ben megjelent korszakalkotó művében a következőképpen:
„Alig 17 éve múlt annak, hogy a budapesti gyűjtőfogházból kiszabadult szovjet csőcselék a szabadkőműves-radikális zsidóság vak eszközéül feltolt szerencsétlen gróf Károlyi Mihály és internacionalista desperádói által tervszerűen és céltudatosan előkészített őszirózsás forradalma talajából fakadt posványon kifeszítették a vörös téboly kalózhajóinak vitorláit, és 133 napon át Lombroso legtipikusabb gonosztevőit csimborasszói magasságban felülmúló bestialitással rabolva, gyilkolva, az osztálydespotizmusnak olyan hallatlan és gyalázatos terroruralmát oktrojálták szerencsétlen hazánkra, mely örök szégyenfoltja marad a magyar históriának.”
Néhány lappal ez után a vakoló testvéreket kiválóan ismerő, jeles szerző így folytatja:
„133 napig tobzódott ebben a szerencsétlenül meggyötört országban a vörös téboly, amely mérhetetlen vér- és vagyonáldozatot követelt. A legkétesebb existenciák, írógépjavító vigécek, tyúkprókátorok, álhírlapírók, soha tengert nem látott tengerészek, bőrkabátos és állig felfegyverzett, kézigránátokkal teletűzdelt bócherzsidók, a legkétesebb exisztenciákból máról holnapra Napóleonná avanzsált hadvezérek, véres kezű terrorcsapatok tartották megszállva az országot, vérfagyasztó rémületet keltve mindenütt, ahol megjelentek. Az egyiptomi sáskajárás nem tarolta le annak idején annyira a Nílus-medencét, mint az ötcsillagos szovjet-banda siserehada, amelynek végcélja volt Magyarországon lerakni az új Júdea államának fundamentumát”.
Az őszirózsás-kommunista patkánylázadás korának logikus nemzetpolitikai következménye lett Trianon.
1920. június 4-ét követően a magyar külpolitika első számú krédójává a revízió lett. Az ország feldarabolása, kivéreztetése és lefegyverzése után persze erre reális esély csaknem egy évtizedig nem mutatkozott. A teljes külpolitikai elszigeteltségből való kitörés első jelentős lépésének a fasiszta Olaszországgal kötött szövetségi és barátsági szerződés tekinthető, amelyet 1927. április 5-én írtak alá Rómában. Az olasz-magyar szerződés aláírását követően a magyar diplomácia kísérletet tett a német-magyar kapcsolatok szorosabbra fűzésére és revizionista politikai tartalommal való megtöltésére, hiszen Berlinnek is voltak jócskán visszakövetelhető területei. Végső célként egy német-magyar-olasz revizionista blokk létrehozására törekedett. Erre azonban csak 1933-ban, Hitler hatalomra kerülését követően nyílt lehetőség, ugyanis a konformista liberális degenerációt megtestesítő weimari köztársaság politikai vezetése semmiféle hajlandóságot nem mutatott ezt illetően. A Führer azonban kancellári kinevezését követően szinte azonnal bejelentette: a versailles-i rendszer totális revíziójára törekszik. Az 1934-38 között elért német külpolitikai sikerek után reális lehetőség mutatkozott a magyar revíziós törekvések valóra váltására is. Hitler ugyanis elhatározta a Csehszlovákiához tartozó, 3 milliós német lakossággal rendelkező Szudéta-vidék Reichhez csatolását. Ezt az 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Olaszország által aláírt müncheni négyhatalmi egyezmény tette lehetővé. A paktum záradéka kimondta, miszerint a magyar és csehszlovák kormánynak meg kell egyeznie a magyar kisebbség sorsával kapcsolatos vitás kérdésekben is.
Az első bécsi döntés résztvevői
A magyar-tót tárgyalások 1938. október 9-én kezdődtek Komáromban, és négy nap elteltével tökéletes kudarccal végződtek. A magyar külügyminiszter, Kánya Kálmán először az egész magyarlakta határmenti sáv átadását követelte, valamint azt, hogy a „szlovákok” és rutének lakta vidékek hovatartozásáról rendezzenek népszavazást. A tót diplomácia azonban legfeljebb a Csallóköz visszaadásába volt hajlandó beleegyezni. Végül is a tárgyalások azon buktak meg, hogy a felek nem jutottak dűlőre abban a kérdésben, miszerint Pozsony, Nyitra, Kassa, Ungvár és Munkács, illetve ezen városok közvetlen vonzáskörzete melyik országhoz tartozzon. A müncheni megállapodás értelmében ezek után négyhatalmi konferenciának kellett volna döntenie, ám Anglia és Franciaország érdektelenséget nyilvánított az ügyben – noha az egész bonyodalmat ők idézték elő Trianonban 18 évvel korábban –, így német-olasz döntőbíráskodásra került sor. 1938. november 2-án a bécsi Belvedere-palotában a Ciano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter által aláírt első bécsi döntés rendelkezése értelmében 11 927 négyzetkilométernyi terület, a Csallóköz és a Felvidék déli szegélye, Dunaszerdahely, Komárom, Érsekújvár, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Krasznahorka, Kassa, Ungvár, Munkács és Beregszász városaival visszatért Magyarországhoz. Viszont Csehszlovákiánál maradt Pozsony és Nyitra. A hazatért területen 1 millió 60 ezer lakos élt, melynek csaknem 90 %-a magyar volt. A Felvidék déli szegélyének hazatérését a korabeli magyar közvélemény egyöntetű, kitörő lelkesedéssel fogadta. Kormánypárt és ellenzék egyaránt. Koszorús költőnk, Babits Mihály ódát szentelt az eseménynek. Sajnálatos és egyben jellemző, hogy a birtokomban lévő „Babits-összes”-ből ezt a verset kicenzúrázták.
A magyar csapatok bevonulása Losoncra – 1938. november 10.
(A döntéshez egyébként kapcsolódik egy politikailag nem korrekt, de nagyon is aktuális kérdés: miért kell ma is, az Európai Unióban magyar emberek százezreinek közvetlenül a határ mentén egy ellenséges állam joghatósága alá tartoznia, mely nyilvánvalóan ellenséges, hátrányosan diszkrimináló politikát folytat a magyarsággal szemben és nyíltan asszimilálásukra törekszik?)
Fülek vissza, mindent vissza!
Ezek után a Magyar Királyi Honvédség Horthy fővezérrel az élen, ünnepélyes keretek között és hatalmas ovációtól kísérve bevonult Kassára, ahol a kormányzó beszédet mondott. (A beszéd 1938. november 11-én hangzott el.) A diadalmámorban úszó sajtótól rögvest meg is kapta az „országgyarapító” melléknevet. Országszerte hónapok után egymást érték a diákok tüntetései, fáklyásmenetei mindenfelé az országban, zúgtak az utcák a tömegek hangjától: „Pozsonyt vissza! Kassát vissza! Mindent vissza!” Az akkori nemzedékek őszintén hittek abban, hogy Horthy kormányzó, a legfőbb hadúr rövidesen kiadja a hadparancsot: „Előre az ezeréves határokig!” Sajnálatos módon az első bécsi döntés hatályát veszítette azáltal, hogy a tengelyhatalmak vereséget szenvedtek a nagy európai polgárháború 1939 és 1945 között folyó második szakaszában. Sőt, a világháborúban győztes, háborús bűntettek tucatjait elkövető Szovjetuniónak, Nagy-Britanniának és az Egyesült Államoknak köszönhetően hazánk területe az 1947. évi második párizsi béke értelmében még tovább zsugorodott az ún. pozsonyi hídfő, 43 négyzetkilométernyi terület, Dunacsún, Horvátjárfalu és Oroszvár települések elcsatolásával, melyek a történelmileg második alkalommal, mesterségesen újragalvanizált cseh-tót államalakulathoz kerültek, ezáltal tovább csonkítva a maradék trianoni Magyarország földjét. Egyetlen ma élő magyar ember sem nyugodhat bele abba, hogy a jelenlegi államhatárok tartósan megmaradjanak, és Magyarország a revízióról örök időkre lemondjon. Ehhez azonban felelős nemzeti kormány szükségeltetik!
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Frissítés: A Felvidék felszabadulása
További lélekemelő videók:
Ipolyság és Sátoraljaújhely-gyártelep felszabadulása
(Olvasónk gyűjtése)
Kapcsolódó: A hazaárulás és a hazaszeretet kettős évfordulóján (III. rész)