Szent István tisztelete 1083-at követően túlment a vallásos megemlékezésen. Halála emléknapján, augusztus 15-én tartották királyaink Fehérvárott az évi törvénynapokat, s a templomi megemlékezés és a jogi aktus egybefonódása eredményezte, hogy István király törvényeit már 1083 előtt Leges beati Stephani, azaz „Boldog István törvényei” néven említik.
A szentté avatás sem annyira vallási, mint inkább politikai megfontolásokból fakadt, illetve a korban a kettő még szétválaszthatatlanul összefonódott egészen a reneszánsz és humanizmus koráig. Miként Györffy György megállapítja, Szent László (1077-1095) restitúciója, a Géza és István által elkezdett mű betetőzése maga is ideológiai támasztékot kívánt, így László a helyreállított és végérvényesen stabilizált Szent István-i rendet legalizálta a szentté avatással.
Szent László tanácsot tartott az országnagyokkal, és 1083. augusztus 15-ére Fehérvárra országos gyűlést hívott össze, meghirdetve, hogy gyógyulásban reménykedő nyomorultak is jelenjenek meg. A mondott év augusztus 19-ének esti vecsernyéjére megtelt a templom, s azon a király is megjelent. A nép egész éjjel a templomban virrasztott, és ujjongva észlelt gyógyulásokat, amelyeket a hit kiváltott. Másnap, augusztus 20-án Szent László a főemberek élén újra részt vett a misén, s ekkor kiemelték a kőpadlóból kiemelkedő kőlapot, s felbontották a sírt, amelyben a szent király földi maradványai nyugodtak.
A király hamvainak megtalálását két krónika is megörökíti. Az egyik, Hartvik győri püspök 1116-ban keletkezett és a középkorban Szent István király hivatalosnak tekintett legendája, amely a király életrajzírásában arról tudósít, hogy annak szentté avatásakor, 1083. augusztus 20-án felbontották a kősírt, amelyben az uralkodó földi maradványai „balzsamillatú” vízben úsztak. A magas talajvíz a kőlapokból álló koporsót félig elborította, s hiába merték ki, újból megtelt vízzel. István király szétesett hamvait tiszta gyolcsba szedték össze, és ezüstládában helyezték el, de nevezetes gyűrűjét, amellyel eltemették, hiába keresték a folyadékban. Hartvik azt is előadja, miszerint a sír felnyitásakor Szent László Merkurt kitiltotta a sír mellől, „nehogy a szent ereklyékből valamit elraboljon.” Mikor a sírt felnyitották, a csontok számbavételekor kiderült a hiány, kivált mivel köztudott volt, hogy Szent Istvánt nevezetes gyűrűjével együtt temették el. Amikor László király 1084. május 30-án – ez a nap a Szent Jobb megtalálásának emléknapja – a Berettyó menti egyházhoz látogatott, Merkur, hogy lelkén könnyítsen és az uralkodó jóindulatát is megnyerje, csodás történetbe ágyazva vallotta meg, hogyan került a Szent Jobb hozzá. E szerint, amikor Szent László kitiltotta őt a sír mellől, és ő emiatt a kórusban szomorkodott, egy fehér ruhába öltözött ifjú összecsavart szövetet adott át neki, s így szólt: „Rád bízom ezt megőrzésre, és ha eljön az idő, felfedésre!” A szent szolgálat végeztével Merkur az épület sarkában kibontotta a szövetet, és elsápadt, mikor „Isten emberének” a kezét meglátta, rajta a csodás művű gyűrűvel. Ezután egyedül őrizte a kincset egyházában, amíg elérkezett a kinyilatkoztatás ideje.
A másik elbeszélést az első magyar nyomtatású könyv, az 1473-ban megjelent Chronica Hungarorum jegyezte fel: „István király jobbját valaki még a tetem felemeltetése előtt eltulajdonította, magyarán ellopta, és bihari birtokán rejtegette.” Mindkét krónika további leírásai szerint a Szent Jobb a gyűrűvel már régebben – vélhetően 1061 táján –, az 1083. évi sírbontás mellől kitiltott kincstartó klerikus, Merkur bihari birtokára került, a Berettyó mellett álló családi monostorba. A korai, 11. századi urasági templomok még jórészt fából épültek, így Merkur (Mercurius) őrkanonok szentjobbi monostora is, de ezek egytől egyig elpusztultak a Szent István halálát követő trónharcok és pogánylázadások idején. Később már szilárd anyagból, többnyire kőből emeltek új kegyhelyeket. A csodákra váró közhangulaba jól illeszkedett Merkur vallomása. Szent László hitt neki, vagy legalábbis úgy tett, mintha hinne, s megbocsátott, sőt a fából épült monostor helyébe egy új, kőmonostor építésével bízta meg a később Könyves Kálmán által megvakíttatott Álmost, a bihari dukátus (hercegség, jelképe a kard) urát. Ez a Szent István király, illetve a Szent Jobb tiszteletére emelt monostor lett a nevezetes karereklye középkori őrzőhelye, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb.
A monostor középkori pecsétjein könyökben meghajlított kar látható esküt tevő kézzel, fölötte hol nyitott, hol zárt koronával, köriratában a Szent Jog névvel. A jobb és a jog szó akkoriban még a magyarban is egyet jelentett, akárcsak a mai napig számos más európai nyelvben. A bal pedig a kárhozattal, szerencsétlenséggel azonos jelentésű szóalak napjainkban is (baleset, balsors, balfácán, kétbalkezes, baloldal stb.). A pálosok kezére került szentjobbi monostor a 15. században hanyatlani kezdett, s ekkor a Szent Jobbot Fehérvárra vitték át, ottlétéről biztosan tudat Laskai Osvát.
A mohácsi vész után meglehetősen fordulatos korszak köszöntött a Szent István-ereklyére. Fehérvárt 1543-ban foglalták el a törökök, s biztosan tudható, hogy Szulejmán tolmácsa, a kereszténységről az iszlám vallásra áttért Mahmúd terdzsümán a város bazilikájából vitt el egy latinul írott magyar krónikát, amelyet aztán Tárihi Üngürüsz címen törökre fordított. Mahmúd, aki „Istefán királ” életéről több fejezetet írt, tisztában volt a Szent Jobb értékével, s akár ő maga, akár egy hozzá hasonló renegát magával vihette ereklyeként a Balkánra, és áruba bocsáthatta kereskedőknek. A Szent Jobb 1590-ben dokumentálhatóan Raguzában (Dubrovnik), a gyönyörűséges dalmáciai kikötővárosban tűnik fel, a dominikánusok kolostorában. A szerzetesek ezüst ereklyetartót készíttettek számára, majd 1618-ban leltárba vették. A 18. században a domonkosok vele együtt őriztek egy Szent István-koponyaereklyét is. Csaknem két évszázad elteltével, 1771-ben Mária Terézia visszaszerezte az ereklyét az adriai kereskedővárostól.
Hosszadalmas diplomáciai alkudozások után a raguzaiak kiadták a Szent Jobbot, így 1771. április 16-án már Bécsben csodálhatták meg a hívek, majd fényes külsőségek közepette Budára szállították át. Itt az Angolkisasszonyok rendjére bízta a királynő a Szent István-relikviát, s ezzel együtt elrendelte első szent királyunk napjának, augusztus 20-ának megünneplését is. A 19. század első felében a keresztesek férfirendje őrizte tovább, majd a rend megszűnése után 1865-től az esztergomi főegyházmegye kiváltsága és kötelessége volt a becses ereklye őrzése. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig volt kiállítva. 1937 októberében a Magyar Katolikus Püspöki Kar elfogadta a „kettős szent év” programját, amely a 34. Eucharisztikus Világkongresszus és a Szent István jubileumi év előkészítésének tervét tartalmazta.
Amikor meghirdették első apostoli királyunk halála 900. évfordulójának megünneplését, egyebek mellett azt is elhatározták, hogy ez alkalomból a Szent Jobbot végighordozzák az országban.
A második világháború végén a Szálasi–kormány más nemzeti ereklyénkkel együtt a Szent Jobbot is kimenekítette a vörös rém által elözönött országból, és őrzői egy Salzburg melletti barlang mélyén rejtették el. Itt találtak rá az Egyesült Államok hadseregének katonái, s egy amerikai katonai misszió hozta haza az 1945. augusztus 20-ai körmenetre. Ezt követően a Szent Jobbot ismét az Angolkisasszonyok zárdájában őrizték 1950-ig. A rend feloszlatása óta a pesti Szent István–bazilikában talált méltó helyre, 1987. augusztus 20-án Paskai László bíboros, esztergomi érsek fölszentelte a Szent Jobb-kápolnát, s azóta is itt őrzik Szent István karereklyéjét. 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulóján ismét sor került a Szent Jobb országjárására. Végül 2013-as Szent István–emlékév keretein belül a Szent Jobb Székesfehérvárra látogatott, ahol a püspöki palotától a székesegyházig tartó körmenet után Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök ünnepi szentmisét celebrált a templomban, ahol egész nap ezrek rótták le tiszteletüket az ereklye előtt. Majd több száz év után ismét az egykori királyi bazilika, vagyis a mai Romkert területén a Szent Jobbal és a fehérvári Szent István–hermával a középpontban, István sírja felett néhány méterrel szentmisét mutattak be.
Az István király előtti szentté avatások csupán egyházi kultuszt szolgáltak. István kanonizálása viszont végső célkitűzésében politikai lépés volt. Ugyanakkor a szentté avatás a király neve előtt egy olyan jelzőt is szentesített, amelyet az uralkodó államférfiúi tevékenységével az európai kultúrvilág és saját alattvalói szemében még életében kiérdemelt.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info