A Bokros-csomag mítosza és a valóság címmel jelent meg Gazdag László kötete, amelyben a közgazdász egzakt módon cáfolja a szocialista egykori pénzügyminiszter intézkedéseinek pozitív hozadékáról költött legendákat. A pécsi kandidátus-docens őszinte, hatalmi szándékokat feltáró könyve tényszerûen mutatja ki: a hirhedt csomag nem stabilizáló, hanem Magyarország fejlődését megakasztó hatású volt. Csakúgy, mint a jelenleg reformnak álcázott megszorítások. Az is világossá válik, hogy a restrikció még sehol a világon nem vezetett eredményre.

Ha évtizedek múlva valaki közös jellemzőket keres majd a Kádár-rendszer és a mai álbaloldali nómenklatúra-féldiktatúra közt, bizonnyal a kontraszelekció lesz az egyik kulcsszó. A közgazdász-társadalom a legveszélyeztetettebb, hisz aki nem hajlandó az uralkodó áramlatot szajkózni, mint evidenciát, az sok babérra nem számíthat. Kötete kvalitásainak köszönhetően Gazdag László nem fog sok kárt tenni a balliberális stúdiók ülő alkalmatosságaiban. Az a maffiaszerû omerta, amely a Kádár-rezsimével analóg izlésmonopóliumon alapszik, nem tûri az ellenvéleményt. A neoliberális felfogásnak semmi nem állhat az útjába. Úgy gondolják, tetszés szerinti mennyiségû és brutalitású Bokros-csomagot le lehet nyomni a társadalom torkán, ha diszkvalifikálják a józan hangú bírálatokat, alternatívákat. De nagy zavarban lennének az erőszakos kormányzati véleménykufárok, ha szót kérne a túlvilágról a nemrég elhunyt Milton Friedman, a gazdasági neoliberalizmus legnagyobb tekintélye. Kivágnák-e a következő gondolatot: "Különös figyelemmel tanulmányozom a különböző fiskális-restrikciós egyensúlyteremtő elméleteket és politikát. Igaz, sehol sem vezettek még eredményre." Gazdag László mottójául választotta az idézetet. Így vele együtt mi is kíváncsiak lehetünk arra: vajon sikerül-e az a páratlan, soha nem látott bûvészmutatvány, amivel a még hivatalban lévő MSZP - SZDSZ-kabinet próbálkozik kitartóan, ám egyre gyatrább eredménnyel. A lakosság kontójára és bőrére ügyetlenkedő Gyurcsány-kormány ugyanis olyan fába vágta a fejszéjét, amelybe eddig mindenkinek beletört a bicskája: pusztán megszorításokkal, a gazdaság és a lakosság víz alá nyomásával még senkinek sem sikerülhetett kilábalni a válságból. Éppúgy, ahogyan evidencia: egy versenyló attól még nem nyer derbit, mert csontkollekcióvá koplaltatták. Ugyanígy a Gyurcsány-Kóka-Veres -triád is kudarcra van ítélve a Bokros-csomag káros hatásait túlszárnyalni akaró furcsa, rémlátomásos gazdasági téveszméikkel. Gazdag László munkája hozzásegít, hogy magasfokú közgazdasági képzettség nélkül is átlássunk a szitán: mit miért nem szabad úgy tenni egy politikusnak, ahogyan a mai dilettáns vezetés csinálja. A megszorítást, előkelőbb nevén restrikciót olyan gyógymódnak tekintik a pszeudobaloldalon, amely univerzálisan alkalmazható minden gondra-bajra. Akár a sarlatán orvos Fellini Casanovájában, aki egy pillantást vetve a vészesen vérszegény betegre, csak azt rikácsolja "Érvágás!"

A pécsi tudományegyetem docense olyan igazságokra irányítja rá a figyelmet, amelyek józan paraszti ésszel mindenki számára beláthatók. A kandidátus sokunk legpesszimistább sejtését fogalmazza meg: a Bokros-csomag nem következménye, hanem kiváltó oka lett a magyar gazdaság leromlásának, hosszú ideig tartó pangásának. Ugyanígy bátor álláspontot képvisel a közgazdász, amikor nem kertel: a privatizáció abban a formában, ahogy történt, intézményesített szabad lopásként is aposztrofálható. Hogy miért történt mégis úgy, ahogyan, hisz minden mégsem írható a mindenkori kormányzati bénázás rovására? Tetten érhető az egyéni érdekeltség: az elhibázott gazdaságpolitikai intézkedések közepette mindig volt egy olyan réteg, amely haszonélvezője lehetett a rossz lépéseknek. A kellemetlenül gyanús mégis az, hogy ez a garnitúra többnyire egy és ugyanazon körből került ki, függetlenül az éppen kormányon lévők pártszínezetétől. Ez a kör profitált a hetvenes-nyolcvanas évek neoprimitív gazdaságirányításából, majd ugyanez a társaság  vált megint csak kedvezményezetté a rendszerváltozást kísérő privatizációs folyamatokban. Gazdag László egyetért azzal a véleménnyel, amely szerint a honi privatizáció nem gazdaságpolitikai, hanem bûntetőjogi kategória. A közgazdász ezt a gyakorlatot a "kaparj kurta, neked is jut" továbbfejlesztett szólással írja le, amivel szemlélteti: csak a maffiokráciához dörgölőzők, ügyleteik felett szemet hunyók részesülhettek a nagy umbulda áldásaiban. S hogy miként vannak ezek a korábbi bûnök kapcsolatban a mai elfuserált, korrupt országirányítással? A válasz: miért kellett volna változtatni a metóduson, ha nem járt súlyos jogi szankciókkal, és soha nem szenvedett vereséget az a demokráciatagadó szisztéma, amely a társadalmat önkényesen, kirekesztő módon két részre szakítja - a behódolókra és a felszámolandó, megbízhatatlan, konkurens elemekre. Ha egy üzlet nemcsak beindul, hanem átalakítás alatt zavartalanul üzemelhet, miért kellene olyan idejétmúlt, macerás dolgokkal bíbelődni, mint erkölcs, társadalmi igazságosság, közjó vagy életszínvonal? Ebből a megvilágításból nézve rögtön van valami perverz logika Bokros Lajos akkori pénzügyminiszter 1995-ös intézkedéspakkjában.A mesterségesen, sokkszerûen felpörgetett infláció egy spekulánsi körnek igen jól jött, holott az a tíz százalékpont, amivel felturbózta a pénzromlást, már a hiperinfláció közelébe taszította a nemzeti valutát. Egy év alatt horribilis mértékben rontotta az államháztartás helyzetét is - minden utólagos MSZP - SZDSZ-es mítoszteremtéssel szemben. A Bokros-csomag azt a természetes regenerációs, helyreállítási folyamatot szakította meg, amely Jánossy Ferenc közgazdászprofesszor bizonyított elmélete szerint minden súlyos krízis, válság után beköszönt, mivel a társadalom és a gazdaság újból fölépíti, dinamizálja a termelőkapacitásait. Gazdag László gazdaságtörténeti példák sorával illusztrálja: fiskális restrikcióból még sosem született más, mint további lemaradás, aztán újabb megszorítás. Amikor az ország emberfeletti erővel már éppen kilábalna a kátyúból, valakik, mintha újra visszataszítanák. André Kostolany a magyar származású tőzsdeguru leszögezte: spórolásból még senki nem gazdagodott meg. John Maynard Keynes, a világgazdasági válságból való kiút egyik szellemi atyja az 1932-es restrikciós, nadrágszíj-összehúzó brit intézkedésekről: a legostobább dokumentum, amit valaha is balszerencsém volt olvasni. Az angliai Bokros-csomagot igazságtalannak és gyengeelméjûnek mondta, mivel az drasztikusan lecsökkentette a tanárok, rendőrök, katonák fizetését és újabb csődhullámot generált. Gazdag László megjegyzi: a Bokros- és a Gyurcsány-csomag ugyanezt a negatív minősítést érdemli ki.

Létezik, hogy a XXI. század elején egy magát modernnek beállító kabinet olyan gazdaságirányítási módszereket istenít, amelyek már több évtizede csúfos kudarcba fulladtak? A jelek szerint igen. És ez a fetisizálás legalább akkora hazugság, mint Gyurcsány Ferenc penetráns, a hazugságokat beismerő őszödi beszéde. Ki akarják építeni a kollektív lelkiismeret-furdalást, amiért az emberek úgymond túlfogyasztottak volna, s a bérkiáramlás meghaladta volna a teljesítményüket és az ország lehetőségeit. Holott éppen az ellenkezője igaz - és ehhez a tisztánlátáshoz segít hozzá Gazdag László vitakötete. A munkaerő nálunk krónikusan alulfizetett, mint ahogy a humán tőkét, a tudást is betegesen negligálja a regnáló kurzus. A nyugati példák azt bizonyítják, hogy a kitörés egyetlen útja a humán tényezők nagyobb megbecsülése, ami az egyetlen alapja lehet a valódi reformoknak, a versenyképesség visszaszerzésének. A kötet egyik fejezetének vendégszerzője Csath Magdolna közgazdász leírja, miért nehéz a mostani kormánynak áldozatot kérnie az emberektől. A lakosságon azt hajtják be, amit a hatalom elköltött és el akar költeni. Ezért szûnt meg a közbizalom a kabinet iránt, amely becsapja a társadalmat.

(Magyar Nemzet - Megyeri Dávid)