Néhány alapvető kérdés
Mielőtt belevágnánk a címben szereplő művelet részleteibe, van néhány alapvető kérdés, melyeket végig kell gondolni.
Az első kérdés az, hogy mi is az a hamis zászló alatti művelet.
A hamis zászló alatti művelet (false-flag operation) azt jelenti, hogy valaki úgy hajt végre valamit, hogy közben bizonyítékokat gyárt és terít azért, hogy a felelősséget másra kenje.
Ilyen műveletet végrehajthatnak belföldi céllal azért, hogy a megrémített nép a kormányzathoz fusson védelemért, és gondolkodás nélkül elfogadja a kormányzat hazug érvelését, hogy a biztonság csak akkor teremthető meg, ha a nép beleegyezik a szabadságjogok megkurtításába.
Ilyen műveletet végrehajthatnak külföldi céllal azért, hogy a kormányzat egy külső – akár kitalált vagy felnagyított – ellenség ellen felbőszítse a népet, és a nép követelje az „agresszor” elleni válaszcsapást, annak megbüntetését. Ennek egy válfaja az, amikor egy harmadik játékos ugraszt össze két felet, majd a háttérből figyel, és elégedetten dörzsöli a tenyerét.
A második kérdés az, hogy mindig két oldal van-e, ahol az egyik a jó, a másik a rossz.
Nem. Aki nem tud kilépni az ellentétpárokból való gondolkodásból, például azt mondja, hogy „Izrael rossz, ergo a Muszlim Testvériség jó”, vagy a másik oldalról nézve azt mondja, hogy „A Muszlim Testvériség rossz, ergo Izrael jó”, azt előbb-utóbb valamelyik játékos csőbe fogja húzni.
Az 1948-as háborúban mind a Muszlim Testvériség tagjai, mind az egyiptomi hadsereg katonái – köztük egy Gamal Nasszer nevű tiszt is - Izrael ellen harcoltak. 1952-ben a Szabad Tisztek Mozgalma megdöntötte az egyiptomi király hatalmát, majd kikiáltották a köztársaságot, és Nasszer lett Egyiptom miniszterelnöke, később elnöke. Azonban csak azért, mert 1948-ban együtt harcoltak az izraeliek ellen, még nem lettek barátok, ugyanis az iszlám törvény, a saría bevezetésén dolgozó Muszlim Testvériség szemben állt a világias és szocialista elemeket ötvöző Nasszer-kormánnyal.
A harmadik kérdés az, hogy minden művelet hamis zászló alatti művelet-e.
Nem. Előfordul, hogy a műveletet tényleg az hajtotta végre, aki végrehajtotta. Az is előfordul, hogy a műveletet tényleg az hajtotta végre, aki végrehajtotta, majd azt kezdi terjeszteni, hogy csak úgy tűnik, hogy ő hajtotta végre, mert valójában az ellensége által végrehajtott, hamis zászló alatti műveletről van szó azért, hogy őt lejárassák.
Mivel létezik szimpla, meg csavart, meg duplán csavart művelet is, ezért óvakodjunk attól, hogy első felindultságunkban, információhiányos állapotban akár „X”, akár „Y”, akár „Z” oldalára álljunk. Ellenben ha bizonyos idő elteltével, tárgyi bizonyítékok, vallomások és visszaemlékezések alapos vizsgálata során bebizonyosodott, hogy ki a felelős, akkor nyugodtan nevén nevezhetjük az elkövetőt.
Az izraeli Operation Susannah esetében ez utóbbiról van szó.
Rövid bemutatás
Az Operation Susannah egy kudarcba fulladt izraeli hamis zászló alatti művelet volt, melyet 1954 nyarán, Egyiptomban hajtottak végre. Egyik alternatív elnevezése Lavon-ügy (Lavon Affair), mert abban az időben Pinhasz Lavon volt Izrael védelmi minisztere, bár a műveletért nem őt terheli a felelősség. Másik alternatív elnevezése „szerencsétlen ügylet” (angolul: unfortunate business; héberül: עסק הביש, Esek HaBish), mert az izraeli cenzúra miatt az izraeli közvéleményben és sajtóban a dolgot nem lehetett nevén nevezni.
Pinhasz Lavon (balról), a háttérben Simon Peresz. A kép 1954-ben készült
Ezen hamis zászló alatti művelet részeként az izraeli katonai hírszerzés emberei, valamint általuk toborzott, egyiptomi állampolgárságú zsidók bombákat helyeztek el egyiptomi, amerikai és brit tulajdonú civil célpontokban. A támadássorozattal kapcsolatos felelősséget a Muszlim Testvériségre, az egyiptomi kommunistákra, „meg nem nevezett gonosztevőkre”, vagy „helyi nacionalistákra” akarták kenni azzal a céllal, hogy az erőszak és instabilitás légkörét alakítsák ki, ami arra ösztönözné a brit kormányzatot, hogy csapatait továbbra is a Szuezi-csatorna egyiptomi zónájában állomásoztassa.
Miután Izrael ötvenegy évig tagadta, hogy köze lenne hozzá, 2005-ben megtörtént a hivatalos elismerés, amikor Mose Kacav izraeli elnök kitüntette a még életben lévő résztvevőket.
Részletes leírás
Egyiptomi változás - izraeli aggodalom
1952-ben Egyiptomban a Szabad Tisztek Mozgalma megbuktatta Faruk királyt, majd kikiáltották a köztársaságot. A miniszterelnök, később az elnök egy Gamal Nasszer nevű katonatiszt lett, aki világi, részben szocialista, részben pánarab politikát folytatott, és bírta az egyiptomi nép bizalmát. Az USA kormányzata a Nasszer-kormányt pártolta, és segélyeket folyósított neki.
Gamal Nasszer
Az USA fellépése szemben állt mind Nagy-Britannia, mind Izrael érdekeivel. Izrael attól tartott, hogy az USA politikája – mely magába foglalta Nagy-Britannia ösztönzését, hogy vonja ki haderejét a Szuezi-csatorna térségéből – arra bátoríthatja Nasszert, hogy Izraellel szemben katonai ambíciókat fogalmazzon és valósítson meg, hiszen Nasszer egyike volt azoknak az egyiptomi katonáknak, akik 1948-ban Izrael ellen harcoltak. Izrael először diplomáciai úton próbált az USA-ra nyomást gyakorolni, de nem járt sikerrel.
A kitűzött izraeli cél
1954 nyarán Benjamin Dzsibli ezredes, az izraeli katonai hírszerzés, az Aman főnöke javaslatot tett egy hamis zászló alatti művelet végrehajtására, mely a Sosona (angolul: Susannah; magyarul: Zsuzsanna) fedőnevet kapta. A művelet célja az volt, hogy Egyiptom területén végrehajtott bombamerényletekkel és más terrorista cselekményekkel olyan légkört teremtsenek, mely elősegítené, hogy Nagy-Britanniában és az USA-ban azok a politikai tényezők kerüljenek fölénybe, akik ellenzik a brit kivonulást Egyiptomból.
A művelet célkitűzéseit tartalmazó, titkos sürgöny szerint:
„EGY: azonnali akció az angol-egyiptomi megegyezés megakadályozására vagy késleltetésére. A célpontok: először, kulturális és tájékoztatási központok; másodszor, gazdasági intézmények; harmadszor, brit tisztségviselők és más brit személyek járművei; negyedszer, bármely célpont, mely elleni szabotázs a [Nyugat és Egyiptom közötti] diplomáciai kapcsolatok megromlásához vezethet.
KETTŐ: Tájékoztatás nekünk [Izraelnek] a [szuezi] csatornazónában végrehajtandó akciók esélyeiről.
HÁROM: [A résztvevők] Hallgassák minden nap 7 órakor a G-részleg [az izraeli vezérkar hadműveleti részlege] hullámhosszát.”
A titkos sürgöny mellett Dzsibli szóbeli utasítást adott annak a tisztnek, aki Kairóba utazott, hogy csatlakozzon a szabotőrök csoportjához. Ez a következőket tartalmazta:
„Célunk [Izrael célja], hogy leromboljuk a Nyugatnak a jelenlegi [egyiptomi] rezsimbe vetett bizalmát… A cselekményeknek letartóztatásokhoz, tüntetésekhez, és bosszúálláshoz kell vezetniük. Az izraeli eredetet teljes mértékben fedésben kell tartani, miközben a figyelmet egyéb lehetséges tényezők felé kell irányítani. A cél a Nyugatról Egyiptomba érkező gazdasági és katonai segély megakadályozása. A konkrét, szabotázsra kiválasztott célpontokról a terepen dolgozók fognak dönteni, akiknek az egyes akciók lehetséges következményeit értékelniük kell… felfordulás és közbizonytalanság előidézése szempontjából.”
Az egyéb lehetséges tényezők alatt, akikre a művelet sikere esetén a gyanú árnyékának vetülnie kellett volna, a Nasszer-kormánnyal szembenálló Muszlim Testvériség, a kommunisták, „meg nem nevezett gonosztevők”, vagy „helyi nacionalisták” értendők.
A titkos sejt
A műveletet végrehatására kijelölt szigorúan titkos sejt, a 131-es egység már 1948 óta létezett, és 1950 óta az Aman irányítása alatt állt. Az Operation Susannah idején a 131-es egység heves vita tárgyát képezte, mert mind az Aman [izraeli katonai hírszerzés], mind a Moszad [izraeli civil hírszerzés] magának követelte az irányítást.
Már évekkel korábban Avram Dar, az izraeli hírszerzés tisztje, John Darling álnéven, magát gibraltári brit állampolgárnak kiadva Kairóba utazott, és egyiptomi állampolgárságú zsidókat szervezett be. Ők ugyan Egyiptomban éltek, egyiptomi állampolgárok voltak, de a szívük és a hűségük az anyaországhoz, Izraelhez húzta őket. (Mint ahogyan a Regátból, illetve Koszovóból az évszázadok során Erdélybe, illetve a Délvidékre bevándorolt oláhok, illetve rácok több nemzedéke élt a Magyar Királyságban, azonban a szívük és hűségük továbbra is az anyaországhoz, Oláhországhoz, illetve Rácországhoz húzta őket.)
A korábban beszervezett egyiptomi állampolgárságú zsidókat Izraelbe vitték, kiképezték, majd visszaküldték Egyiptomba azzal a céllal, hogy egy leendő háború során az egyiptomi hátországban szabotőrként tevékenykedjenek. Az Operation Susannah kidolgozása után ezek az alvó ügynökök új megbízást kaptak.
Végrehajtás, árulás, elfogás
1954 tavaszán az Aman aktiválta a hálózatot. Amikor az izraeli rádió az “Oh! Susanna!” című ismert amerikai népdalt kezdte játszani, a művelet végrehajtási fázisba került.
Július 2-án az izraeli ügynökök gyújtóbombát robbantottak egy Alexandriában lévő postahivatalban.
Július 14-én bombát robbantottak az amerikai kormányzat érdekeltségébe tartozó U.S. Information Agency alexandriai és kairói könyvtárában.
A házi készítésű bombákban savat tartalmazó zacskó volt, melyet nitroglicerin mellé helyeztek, és általában könyvekben rejtettek el. Záróra közeledtével a könyveket feltették egy polcra, majd távoztak. Órákkal később a sav átmarta a zacskó falát, és felrobbantotta a bombát.
Mielőtt a csoport akcióba lépett volna, egy izraeli ügynököt, Avri Eladot küldték oda, hogy felügyelje a műveletet. Háttértörténetként Elad egy földalatti nemzetiszocialista kapcsolatokkal rendelkező korábbi SS-tiszt, Paul Frank személyazonosságát öltötte magára. Amit azonban az izraeli hírszerzés nem tudott, az az volt, hogy Elad informálta az egyiptomiakat a műveletről.
Az egyiptomi hatóságok így nyomon tudták követni azt a gyanúsítottat, aki a brit tulajdonban lévő, „Rio Theater” nevű moziban akart bombát elhelyezni. A gyanúsított, Philip Natanson bombája túl korán, még a zsebében működésbe lépett. Lebukása után az egyiptomi hatóságok azonnal letartóztatták, és miután átkutatták a lakását, bűncselekményre utaló bizonyítékokat találtak, valamint rábukkantak a műveletben résztvevő tettestársak névsorára.
Július 23-án a még szabadon lévő izraeli ügynökök két kairói moziban, Kairó központi postahivatalában, valamint központi pályaudvarán gyújtóbombákat robbantottak.
Július 27-ére az összes ügynököt elfogták.
Letagadás, vádaskodás, hamisítás
1954. október 5-én Kairóban hivatalosan bejelentették, hogy nemsokára elkezdődik a letartóztatott szabotőrök pere. Eközben Izrael kampányt indított, mondván, hogy az egész dolog nem más, mint az egyiptomi kormányzat által kitalált zsidóellenes koncepciós per és uszítás. A tárgyalás megkezdése után Sarett izraeli miniszterelnök a kneszetben [izraeli parlament] az ügyet „a zsidók egy csoportja elleni összeesküvésnek és koncepciós pernek” nevezte, akik „hamis vádaskodás áldozatai”. Politikai pártjának lapja azt írta, hogy az egyiptomi kormányzat „náci irányultságú politikát” folytat. Az izraeli és a nemzetközi sajtóban borzalmas kínvallatások történetei kezdtek keringeni.
Sarett kifejtette, hogy „Izrael kormánya határozottan tiltakozik ez ellen a gyakorlat ellen, ami a Közel-Keleten a középkorban, az inkvizíció által alkalmazott módszereket eleveníti fel. Izrael kormánya határozottan visszautasítja az egyiptomi ügyészség hamis vádaskodását, ami az izraeli hatóságok nyakába borzalmas tetteket és ördögi összeesküvést varr, mely Egyiptom biztonsága és nemzetközi kapcsolatai ellen irányul. Ezen álláspontunk alapján, sokszor és számos országban tiltakoztunk a zsidók múltbeli üldöztetése és hamis megvádolása miatt. Úgy látjuk, hogy az egyiptomi hatóságok által ilyen súlyos bűncselekményekkel megvádolt zsidók nem mások, mint az Izrael Állam és a zsidó nép elleni féktelen ellenségeskedés áldozatai.”
A világközvélemény előtt az izraeli kormány tagadta, hogy benne lett volna az akcióban, azt állítva, hogy Izrael ilyet nem tesz, és hogy Izrael üldöztetésnek van kitéve. Miután a kairói tárgyalás során a szabotőrök izraeli kiképzése napvilágra került, az izraeli kormányzat annyit változtatott mondanivalóján, hogy egy renegát műveletről (rogue operation) van szó, amit az izraeli kormány nem hagyott jóvá.
Sarett azonban tudta, hogy amit mond, az hazugság. Például naplójának 1955. január 2-i bejegyzésében a következőket írta: „A letartóztatás első két napját követően, amikor tényleg volt némi verés, embereinkkel teljes mértékben méltósággal és emberséggel bántak.”
Meir Max Bineth
Az 1955. január 27-ig tartott bírósági eljárás során, a nyilvánvaló bizonyítékok alapján, Smuel Azart és Mose Marzukot kötél általi halálra ítélték és kivégezték. Ugyancsak halálbüntetést kaptak izraeli tartóik, Avram Dar („John Darling”) és Avri Elad („Paul Frank”), azonban őket távollétükben ítélték el, mert sikerült elkerülniük az elfogást, és kicsúsztak az egyiptomi hatóságok kezei közül. Meir Mejuhasz és Meir Zafran hét év, Victor Levy és Philip Natanson tizenöt év, Marcelle Ninio és Robert Dassza életfogytiglani börtönt kapott. Joszef Karmon, valamint a Magyarországról Németországba, majd Palesztinába kivándorolt, magát német üzletembernek kiadó izraeli hírszerző, Meir Max Bineth a börtönben öngyilkosságot követett el. Caesar Cohent és Eli Naimot felmentették a vádak alól.
Izraeli cenzúra, izraeli virágnyelv
Az izraeli kormányzat, valamint az izraeli katonai cenzúra sötétben tartotta az izraeli közvéleményt, ami ahhoz a közvélekedéshez vezetett, hogy a gyanúsítottak ártatlanok, egy zsidóellenes koncepciós per áldozatai, akikből kínzással csikartak ki hamis vallomást.
Azután, hogy a tények kezdtek napvilágra kerülni, az izraeli katonai cenzúra megakadályozta, hogy nevén nevezzék a dolgokat, így a közbeszédben és a sajtóban virágnyelvet kellett használni: Operation Susannah helyett „szerencsétlen ügylet”; Dzsibli helyett „Főtiszt”; Elad helyett „harmadik ember”, illetve „X”.
Kivizsgálás, leleplezés, politikai következmény
Nem sokkal az Operation Susannah után Iszer Harel, a Moszad főnöke kifejezte gyanúját az Amannak Avri Elad megbízhatóságával kapcsolatban. Ennek ellenére az Aman egészen 1956-ig alkalmazta Eladot hírszerzési műveletekre.
Mose Sarett izraeli miniszterelnökkel való találkozóján Pinhasz Lavon védelmi miniszter tagadta, hogy bármit is tudott a műveletről. Amikor Dzsibli ellentmondott Lavonnak, Sarett vizsgálóbizottságot hívott össze, melynek vezetésével az izraeli Legfelső Bíróság bíróját, Iszák Olsant, valamint az izraeli haderő korábbi vezérkari főnökét, Jakov Dorit bízta meg. A bizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy Lavon adott volna felhatalmazást a műveletre. Lavon Simon Pereszt okolta, aki akkoriban a védelmi minisztérium főigazgatója volt, valamint Dzsiblivel szemben olyan vádakat fogalmazott meg, mint elöljáró iránti engedetlenség és bűnös hanyagság.
Sarett a dilemmában Peresz, valamint a szintén Lavon ellen tanúskodó Mose Dajan vezérkari főnök oldalára állt, melynek következtében Lavon védelmi miniszter 1955. februárjában lemondásra kényszerült. A korábbi miniszterelnök, David Ben-Gurion követte Lavont a védelmi miniszteri székben. 1955 novemberében Sarett miniszterelnök is kénytelen volt lemondani, és a helyét Ben-Gurion vette át.
1960 áprilisában felülvizsgálták a jegyzőkönyveket, és ellentmondásokra, valamint lehetséges hamis dokumentumokra bukkantak Dzsibli eredeti tanúvallomásában - úgy tűnt, hogy mégis Lavon mondott igazat. Közben az is napvilágra került, hogy Elad – az az izraeli ügynök, aki Egyiptomban az Operation Susannah-t vitte – hamis tanúvallomást tett az eredeti vizsgálat során. Azt is sejtették, hogy Elad árulta el a csoportot az egyiptomi hatóságoknak, habár a gyanút sohasem tudták bizonyítani. Eladot végül egy ide nem kapcsolódó ügy miatt elfogták, majd tíz évre ítélték, mert dokumentumokat akart átadni az egyiptomiaknak.
A felmerült ellentmondások okán Ben-Gurion miniszterelnök egy új vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, melyben Hajm Kohn, az izraeli Legfelső Bíróság bírója elnökölt.
Ez a vizsgálat feltárta, hogy hamis vallomást tettek, és hogy Lavon nem adott felhatalmazást a műveletre. Sarett és Levi Eskol [izraeli politikus, később Izrael miniszterelnöke] egy olyan nyilatkozatot próbált kibocsátani, ami mind Lavont, mind azokat, akik szembenálltak vele, kibékítette volna, azonban Ben-Gurion elutasította a kompromisszumot, mert abban csupán politikai játszmát látott. Amikor egy másik vizsgálóbizottság is megerősítette a Kohn-jelentés eredményét, annak politikai következményei lettek, és időközi választást kellett kiírni.
Utójáték
Az Operation Susannah miatt Izrael jelentősen veszített tekintélyéből és szavahihetőségéből. Kapcsolata megromlott Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, amit a zsidó lobbi csak megkettőzött munkával tudott megfordítani. Ezen kívül Izraelben jelentős politikai felfordulást és kormányzati átrendeződést is okozott.
1962-ben két műveleti személyt, Meir Mejuhaszt és Meir Zafrant az egyiptomiak szabadon engedtek, a többieket pedig az 1967-es háború utáni fogolycsere keretében, titkos megegyezés alapján, 1968 februárjában adták át Izraelnek.
Avri Elad az 50-es években
1976-ban lakóhelyén, Los Angelesben (!) Elad nyilvánosan elismerte, hogy ő az Operation Susannah „harmadik embere”. 1980-ban Harel a nyilvánosság elé tárta a bizonyítékokat, hogy Eladot az egyiptomiak már korábban a maguk oldalára állították.
Végezetül 2005-ben Izrael végett vetett a több évtizednyi tagadásnak azzal, hogy Mose Kacav izraeli elnök a még élő ügynököket és szabotőröket kitüntetésben részesítette, amiért Izrael érdekében cselekedtek.
Az Ön teendője az Operation Susannah-val kapcsolatban
Az Ön egyik teendője az, hogy megjegyzi az abban alkalmazott eljárási mintát, mert azt mind a mai napig alkalmazzák:
1. Izrael érdekei érvényesítésére hamis zászló alatti műveleteket hajt végre.
2. Az évszázadok során az ilyen vagy olyan országba bevándorolt, ilyen vagy olyan állampolgárságot szerzett zsidókat a szívük és hűségük nem a befogadó országhoz, hanem az anyaországhoz, Izraelhez húzza. (Hasonló dolog történt egy amerikai állampolgárságú zsidó, Johnathan Pollard esetében, akit 1987-ben az USA-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek Izrael javára folytatott kémkedésért, bár Izrael 1998-ig tagadta, hogy Pollard nekik dolgozott.)
3. Kedvelik a médiafölényt és a cenzúrát, mert ha csak az ő álláspontjuk kerül be a köztudatba, akkor könnyen tudják az embereket manipulálni.
4. Lebukás esetén az „Antiszemitizmus! Koncepciós eljárás! Holokauszt!” szabványszöveg skandálásába kezdenek, hogy eltereljék a figyelmet, és megússzák a felelősségre vonást.
Az Ön másik teendője az, hogy családtagjait - különösen gyermekeit -, azután barátait, azután ismerőseit tájékoztatja. Ez lehetőleg rövid, élőszavas összefoglaló formájában történjen, mert amit a zsidó háttérhatalom nem tud megakadályozni, az a szájról szájra terjesztés. Ezt kiegészítheti azzal, hogy erre az írásra rámutat.
Emellett figyelmet kell fordítani az amerikai rokonokra és ismerősökre, természetesen angol nyelvű forrás segítségével, hogy megismerjék az Operation Susannah lényegét és részleteit. Vajon hány amerikai örülne annak, ha tudná, hogy adójából évente 3-5 milliárd dollár vándorol át egy olyan országba, ami amerikai és egyéb tulajdonú érdekeltségek ellen, más nyakába varrt bombamerényleteket szervezett meg és hajtott végre, és azután az elkövetőket még ki is tüntette?
„Több legyet foghatsz mézzel, mint ecettel” (You can catch more flies with honey than with vinegar), mondja az angolszász. „Dobszóval nem lehet madarat fogni”, mondja a magyar. Ezért kérem, hogy szokjunk le arról, hogy egy fórumon újra és újra leírjuk azt, hogy „ébredj fel, birka nép!!!!!”, vagy azt, hogy „degenerált hamburgerzabáló jenkik!!!!!”. Fordítsunk kevesebb időt és erőfeszítést arra, hogy dühtől vöröslő arccal, felkiáltójel-erdővel díszített kommentárokat írjunk, ellenben cselekedjünk úgy, hogy érdemi eredményt tudjunk felmutatni.
Már szinte hallom a kifogást, hogy az embereket úgysem lehet megváltoztatni. Sem azt nem ígértem, hogy könnyű lesz, sem azt nem mondtam, hogy az égvilágon mindenkit meg kell győzni. Kevéssé ismert, de voltak olyan Gulág-foglyok, akik Sztálin halálakor bánatukban sírtak - igen, jól olvasták, egyes foglyok bánatukban sírtak. Ha valaki annyira elvakult, ha valaki annyira Stockholm-szindrómában szenved, hogy képtelen a felismerésre és a tanulásra, nem kell ezen dühöngeni, hanem egyszerűen tovább kell lépni, ott kell hagyni, mert egy elveszett elmére nem szabad energiát fecsérelni. „Odavezethetsz egy lovat a vízhez, de arra nem kényszerítheted, hogy igyon” (You can lead a horse to water, but you can't make it drink), mondja az angolszász. „Nem erőszak a disznótor”, mondja a magyar.
A feladat az, hogy Amerikát és Magyarországot lassú, de kitartó erőfeszítéssel lecsatoljuk a zsidó mátrixról. A feladat az, hogy tengeren innen és túl megtaláljuk azokat a tájékozatlan, de alapvetően jó szándékú és tanulásra képes embereket, akiket érdemes felvilágosítani. Minél több magyar és amerikai embert, különösen fiatal fiút és lányt ébresztünk rá a valóságra, annál nehezebb lesz az AIPAC-nek meg a Tett és Védelemnek fenntartania azt a propagandát, hogy „a zsidókat mindig igaztalanul bántják”, vagy hogy „Izrael az USA szövetségese és barátja”.
A ráébresztést azonban lekezelő, kioktató stílussal nem lehet elérni.
Hidra
(Kuruc.info)
Angol nyelvű források:
- The Lavon Affair - Wikipedia
- The Lavon Affair - is history repeating itself?
- Israel Honors Jewish Terrorists Who Attacked US
- Egyptian jewish identities, communitarianisms, nationalisms, nostalgias
- MI figures out what went wrong in Lavon affair
- Israel honors 9 Egyptian spies
Kapcsolódó: 1962, Operation Northwoods - egy lefújt amerikai önmerénylet-sorozat terve