Az előző rész itt olvasható.

Az istenek alkonya

Szereplők:

Siegfried – ifjú hős
Brünnhilde – walkűr, Siegfried asszonya
Waltraute – walkűr, Brünnhilde húga
Gunter – gibichung király
Gutrune – Gunter húga
Hagen – Alberich fia, a gibichungok féltestvére
Alberich – törpekirály
Három rajnai sellő
Három norna, Erda földanya vak lányai

Előjáték

A három norna, Wotan és Erda lányai szövik a sors szálait, de még homályos a jövő képe. Végül kétségbeesve jajveszékelni kezdenek, mert a szálak hirtelen összekuszálódnak, és elszakadnak. (Wagner azért iktat be ilyen jeleneteket zenedrámáiba, hogy lehetőséget teremtsen az előzmények tömör újra mesélésére és felelevenítésére a hallgatóság számára.)

Siegfried boldog nász után búcsúzik élettársától, Brünnhildától. Szeretne világot látni, hiszen a helyszín, ahol eddig élt, igen kevés élettapasztalatot nyújthatott. A walkűrön, Mimén, Fafneren, Wotanon, és a madárkán kívül senkit és semmit sem ismer. Brünnhilde nem is tartóztatja, hadd gazdagodjék vándorútján tudásban, bölcsességben. Nem sejti még, milyen végzetes lesz mindkettőjük számára Siegfried utazása. Hűségük zálogául nászajándékot cserélnek: Siegfried Brünnhilde ujjára húzza a Fafnertől zsákmányolt niebelung gyűrűt, a walkűr pedig Siegfriednek ajándékozza harci paripáját, Granét. A tűzlángok pedig újra védelmezőn fonják körül a sziklát. Az ifjú hős tutajt készít magának, és lovával együtt erre szállva evez tova, felfelé a Rajnán. Brünnhilda nevetve, boldogan integet utánuk, míg el nem tűnnek a horizonton…

I. felvonás

A gibichungok csarnokában tanácskozik Gunter, Hagen és Gutrune. Hagen emlékezteti féltestvéreit aktuális gondjukra: a család hírneve és a dinasztia fennmaradása céljából mindkettőjüknek sürgősen meg kellene házasodnia, de nincsenek közelükben a célra alkalmas jelöltek. Persze nem is könnyű ily nemes fejedelmi sarjaknak méltó házastársat találni. Hagen mégis tudna ajánlani egy csodálatos, isteni szüzet a király számára. Brünnhildának hívják, aki egy tűzzel körülvett sziklán várja, hogy álmából felkeltse egy félelmet nem ismerő hős. Gunter vádlóan kéri számon Hagentől, hogy mért ébreszt benne hiú vágyakat, hiszen mindketten tudják, hogy a király alkalmatlan a feladatra. Azonban Hagen megemlíti a híres sárkányölő hőst, Siegfriedet, aki képes lenne Gunternek elhozni a walkűrt, ha cserébe megkapná Gutrune kezét! De Gutrunét is kételyek őrlik, miért épp őt kívánná meg egy ilyen híres hős, és nem nála szebb lányokat? Hagen azonban emlékezteti rá, hogy Gutrunénak már korábban kotyvasztott egy szerelmi bájitalt, s ennek segítségével elérhető, hogy ha Siegfrieddel megitatják, elfelejti a korábban megismert nőket, és az első nőbe, akit meglát, vagyis Gutrunéba végzetesen beleszeret majd. Tetszik a terv a gibichung testvérpárnak, és mintha csak sorsszerű véletlenről lenne szó, Hagen bejelenti, hogy Siegfried éppen váruk felé tart a Rajnán. Ki is siet az erkélyre, s a gibichung fészekbe invitálja az ifjú hőst. Kölcsönösen ismerik egymást hírből, s Gunter mindjárt barátságot ajánl a hősnek. Hagen pedig ravaszul puhatolózik: "Igaz-e, hogy egy sárkány legyőzésével a nieblungi kincsek birtokosává vált?" Siegfried nem gondolja, hogy bármi oka lenne a titkolózásra, elárulja, hogy itt van nála most is a ködsüveg, de nem tudja, mi haszna. Hagen, hogy Siegfied bizalmát megnyerje, felvilágosítja a sipka működéséről: ha felhúzza fejére, más alakot ölthet általa, vagy gyorsan másutt is teremhet segítségével. "De mást nem hozott-e még el a kincsekből?" – tudakolózik Hagen tettetett közönnyel. "Csak egy gyűrűt, de az nincs nálam, egy asszony jól megőrzi nekem" – hangzik a válasz. Hagen persze nagyon jól tudja, ki az a nő. Ekkor belép Gutrune, és egy ivókürtből vendéget köszöntő bájitalt kínál Siegfriednek. A hős szerelmespárja egészségére iszik, de azon nyomban el is felejti, hogy valaha is találkozott Brünnhildával, ezzel szemben mindjárt heves bókokkal kezd udvarolni Gutrunénak, aki zavartan kisiet. Ezután Siegfried Gunter felesége után érdeklődik, aki közli vele, hogy akibe szerelmes, azt képtelen meghódítani. Siegfried szerint akinek ő a barátja, annak minden lehetséges. Mikor Gunter a tűzzel körülvett Brünnhildáról beszél, Siegfried úgy hallgatja, mintha életében először hallana róla, hiszen a szerelmi bájital elfeledtette vele a walkűrrel kapcsolatos összes emlékét. Mindjárt felajánlja, hogy szívesen elhozza Gunternek Brünnhildát, ha cserébe elnyerheti Gutrune kezét. És hogy Brünnhilda ne vegye észre a csalást, a varázssapka segítségével majd felölti magára Gunter alakját! A terv mindnyájuknak tetszik, és vérszerződéses esküvel pecsételik meg testvéri szövetségüket. Hagen ivókürtjében bort hoz nekik, ebbe cseppentik vérüket, majd kiisszák. Eközben a kürtre esküsznek testvériséget, aki esküjét szegné, annak ontassék vére! Siegfried kérdésére, hogy Hagen mért nem vesz részt az aktusban, a sötét harcos így felel: "Megrontaná azt hideg és vad vérem, mert nem oly tiszta, mint a tiétek!.

Siegfried hát azon nyomban útnak is indul Gunterrel, hogy mielőbb beteljesítse ígértét, s övé lehessen Gutrune. Hagen egyedül marad a vár őrzésére, s így morog magában: "Bár gúnnyal lenéztek, akaratlanul is engem szolgáltok!"

Brünnhilde boldogan várja vissza Siegfriedet. Az ujján lévő gyűrűt nézi, s azt csókolgatja, hiszen az számára bűvös szerelmi ereklyévé vált. De Siegfried helyett először Waltraute, legkedvesebb húga érkezik, harci lovával a felhők közül. Villámok, s mennydörgés kísérik. Boldogan ölelik át egymást a nővérek. Brünnhilde csodálkozik, hiszen mikor Wotan megbüntette, megtiltotta, hogy a jövőben valaha is találkozhasson az égiekkel. Megbocsátott volna neki? Vagy a főisten akarata ellenére kereste fel húga, nem félve a büntetéstől? Waltraute kétségbe esve tér a lényegre: miután Wotan utolsó útjáról visszatért, szótlanná és komorrá vált: egy földi ember, egy istenektől független, szabad hős ugyanis kettévágta a világrend törvényeit biztosító dárdáját. Ezért nem küldte lányait harcba többé, de kivágatta az őskőrist, és máglyát rakatott belőle a Wallhalla falai köré. Azóta némán, zordan ül csak trónján, körötte riadt némasággal a többi istenek, lábainál tétlenül hevernek a walkűrök, s körülállják őket a mozdulatlan, halott hősök. Nem eszik Wotan azóta Freia almáiból se, ereje egyre fogy. Mikor legutóbb Waltraute sírva a nyakába borult, egy pillanatra mégis megcsillant a szeme, és Brünnhildára célozva csak ennyit suttogott: "Bárcsak hoznának hollóim egyszer megváltó hírt; ha a gyűrűt a sellőknek a Rajnába visszadobná, lenne még remény!"

Ezért jött hát Waltraute, s könyörögve kéri nénjét, hogy váljon meg az ujján levő gyűrűtől, s vesse azt a folyóba. Brünnhilda természetesen hallani sem akar erről. Aki nem volt még sohase szerelmes, honnét tudhatná, mit jelent a szerelmi zálog? A boldog fiatalasszony számára e gyűrű nem világhatalom, hanem sokkalta több annál: imádott férje mosolya, szeme csillogása! "Akkor mindennek vége, nincs többé remény, menthetetlen a világ!" – sikolt fel Waltraute, és újra elviharzik villámgyors paripáján.

Nem sokkal távozása után Brünnhilda Siegfried kürtjének hangját hallja a távolból. Az asszony vágyakozástól reszketve várja a párjával való újratalálkozást. Azonban a lángok közül idegen alak lép eléje, hiszen a ködsüveg segítségével Siegfried Gunter alakját öltötte magára. Brünnhilde szinte összerogy a félelemtől és zavarodottságtól, miközben Siegfried elváltoztatott hangon bejelenti, hogy ő Gunter, és azért jött, hogy feleségül vegye magának a walkűrt. Ha nem jön magától, viszi erőszakkal! Brünnhilde védekezően tartja maga elé a gyűrűt, melyet Siegfried először nem ismer fel. Azonban dulakodás közben letépi a nő ujjáról, és a magáéra húzza: ez legyen jelképe annak, hogy a férfi jogos tulajdona lett Brünnhilda.

"Velem kell hálnod ma" - utasítja az asszonyt és előreküldi a barlangba. De maga mégsem megy utána, hanem a bejárat elé fekszik, és magában kardjára esküszik meg, hogy Gunter mennyasszonyát nem érinti…

II. felvonás 

Hagen éjjeli őrséget áll a gibichungok várcsarnoka előtt. Apja, Alberich érkezik, és félig alvó fiához szól. Elmondja, hogy Wotantól már nincs félnivalójuk, dárdája kétfelé törése óta csak halni vágyik. De Siegfriedet valahogyan tőrbe kell ejteni ahhoz, hogy vissza tudják tőle szerezni a gyűrűt. Alberichnek már nincs hozzá ereje, ezért nemzette, s tanította harcos gyűlöletre fiát, hogy helyette végezzen Siegfrieddel. Győzelmük után azonban övék lesz a világhatalom, mindenki nekik fog szolgálni! Ám addig is nagyon kell ügyelniük arra, hogy a bölcs Brünnhilda nehogy visszaadja a kincset a sellőknek, akiktől a niebelung kezdetben lopta el az aranyat, mert azoktól többé már nem tudnák elvenni. Hagen megnyugtatja atyját, hogy minderre jó tervei vannak. De amikor Alberich arra kéri, esküdjön néki hűséget, ezt már megtagadja, mondván: Hagen csak magára esküszik!"

Megérkezik Siegfried a kalandból; a varázssapka segítségével gyorsabban, mint csónakjukon Brünnhilda és Gunter, aki közben Siegfrieddel észrevétlenül helyet cserélt. Hagen üdvözli a hőst, és előhívja Gutrunét is. Siegfried elmeséli az éjszaka történetét, és azt, hogy nem érintette Brünnhildét. Végül megérkeznek a csónak utasai is. Hagen parancsot ad, hogy a várnép gyűljön össze a kettős nász ünneplésére, és harci kürtjébe fújva fekete seregének is riadót fúj. Az innen-onnan megérkező harcosok ijedten kérdezik, hol az ellenség, s milyen csatára hívja őket. Hagen végül nagy kacagás közepette bejelenti, hogy csak a két párt kell köszönteni, és a nászi torhoz vadakat kell ejteniük az erdőn. Áldozni fognak az isteneknek: Wotan oltárán bika vére, Frickáén bárány, Frohén vaddisznóé, Donnerén kecskéé fog folyni. A várbeliek és a katonák éjjenezve fogadják a bevonuló párokat: Gunter király oldalán a lesütött szemű Brünnhildát és Siegfriedet Gutrunéval. Amikor Brünnhilda megpillantja Siegfriedet, csaknem elájul a döbbenettől és a fájdalomtól. Mindenki meglepődik magatartásán. Siegfried ártatlan csodálkozással kérdi, hogy mi lelte. De a walkűr felismeri a gyűrűt a hős ujján: "Csalás történt, hogy került Siegfriedhez ez a gyűrű?! Ha ujjamról Gunter tépte le, hogy került hozzád? Gunter ajándékozta volna neked?" – szegzi a kínzó kérdést Siegfriednek. Azután Gunterhez fordul: "Jegyesi zálogul vetted el tőlem, ha Siegfried ellopta tőled, vedd vissza azt!" Siegfried zavartan mondja – hiszen a sárkány-csatát nem felejtette el –, hogy nem nőtől, hanem sárkánytól nyerte el e gyűrűt. A nép vívódik, sustorog, nem tudja, kinek higgyen. Brünnhilda pedig egyre inkább elveszti türelmét: "Megraboltak, szégyenemért ki áll bosszút? A férjem nem Gunter, hanem Siegfried!" Siegfried pedig kardjára esküszik, hogy Gunterrel kötött vérszerződését nem szegte meg, viszont Brünnhilde is esküszik, hogy Siegfried a magáévá tette! (A teljes igazságot természetesen csak Hagen ismeri, hiszen az egészet Siegfried vesztére és a gyűrű megszerzésére maga agyalta ki.) Mindenki követeli Siegfriedtől, hogy egyértelműen tisztázza magát. Hagen a maga harcos dárdáját ajánlja, melynek hegyére meg is esküszik a hős, hogy Guntert nem csalta meg. Aki bizonyítja ennek ellenkezőjét, az akár le is döfheti e fegyverrel. Ekkor azonban Brünnhilda is Hagen fegyveréhez ugrik, és ünnepélyesen megesküszik rá, hogy igazat mond, és férje lett Siegfried! 

Álljon bosszút érte e fegyver, mert aljas hitszegés áldozatává lett! Siegfried igyekszik lecsillapítani a kedélyeket, Brünnhilda nyilván kissé megzavarodott az események hatására, de majd idővel megnyugszik. Gunternek pedig odasúgja, hogy talán nem tökéletesen működhetett a ködsüveg, s mivel a walkűr észrevehette a személycserét, így próbál most bosszút állni érte. Siegfried és Gutrune végül ünnepélyesen bevonulnak a várba, s a színen csak Brünnhilde, Gunter és Hagen marad. Alberich fia mindjárt felajánlja, hogy Brünnhilda szégyenéért, bosszúból, párbajban hajlandó leszámolni Siegfrieddel. Az asszony azonban csak legyint: az igazság itt nem számít, Siegfriedet isteni varázserő védi, legyőzhetetlen. (Az eredeti eposz szerint a sárkány legyőzése után megfürdött a szörny vérében, s ez páncélozta így meg bőrét. Azonban egy apró falevél közben a hátára szállt, s e kis helyen mégis sebezhető maradt. Lásd a görögöknél Akhillész sarkát!) Végül Brünnhilde – még át nem látva, hogy Siegfried is csak áldozata Hagen ármányának – elárulja a démoni alaknak Siegfried egyetlen sebezhetőségi pontjának titkát is. A féltékenység vakítja el ennyire a walkűrt, hogy nem gondol cselre: nyilván Gutrune szépsége csábította el férjét! Gunter kénytelen belátni a maga felelősségét, s arra kéri Hagent, hogy a család becsületéért őt döfje le, de Hagen szerint első feladat leszámolás Siegfrieddel. Míg a csaló, ki megszegte esküjét él, addig senkinek sem lehet nyugalma. Suttogva azzal nyugtatja-áltatja Guntert, hogy Brünnhilde helyett elégtétel lesz, ha a varázsgyűrűt ujjára húzhatja a király. A másnapi ünnepi vadászaton leszámolnak Siegfrieddel, de Gutrunének majd azt mondják vigasztalásul, hogy egy vadkan döfte le. Gunter és Brünnhilde végül Wotan segítő seregeit hívja a bosszúhoz. De Hagen közben magában atyjához fordul: Niebelung seregeket küldjön tervük beteljesüléséhez segítségül!

III. felvonás 

A másnapi vadászaton Siegfriednek nem kedvez a vadászszerencse, s az erdőben, a vadak üldözése közben elszakad a többiektől. A Rajna partjához érve észreveszi a három sellőt, akik vidáman fickándoznak a napfénytől csillogó vízben. A természet leányai továbbra is vágyakozva sóvárognak arra, hogy visszakaphassák a folyó díszét, az aranyat, és tudják, hogy a hős visszaadhatná nekik, hiszen felismerik az ujján. Először kérdik, mit keres errefelé, miért oly bánatos. Siegfriednek tetszenek a sellők, felvidulva kérdi tőlük, hogy az általa üldözött medvét nem csábították-e a víz alá. Szerzünk mi zsákmányt neked, csak add nekünk a gyűrűt, ami az ujjadon van! – felelik a sellők. "Sárkányt öltem érte, az többet ér egy mackónál! – évődik tovább velük az ifjú, – Meg tán a feleségem se örülne neki, ha eltékozolnám." "Csak nem vagy papucsférj?" – csúfolkodnak a lányok. Végül, hiúságának hízelegve, dicsérik férfiasságát, szépségét, erejét. Milyen kár, hogy irigy és kőszívű!

Siegfried megsajnálja őket, és már-már meggondolja a dolgot: "Jól, van, gyertek, odaadom nektek!" – mondja, de a sértődött sellők most a legrosszabb taktikát választják: azt hiszik, ha veszélyét felfedik, majd ő fogja kérni, hogy megszabadulhasson tőle.

"Őrizd csak jól, ha titkát megtudod, mily átkos kincsed van, sírva fogsz kérni minket, hogy végzetedtől váltsunk meg! Egykori tolvaj bitorlója balsorssal átkozta meg, mikor tőle is elvették. Ha megtartod, téged is elér eddigi birtokosainak sorsa, s még ma halál fia vagy!"

E szavak Siegfriedben csupán büszke dacot váltanak ki: "Fenyegetni merészeltek? Engem, aki félelmet nem ismerek, s aki mindenkor győztes vagyok? Így ne is reménykedjetek! Mit érdekel engem sors? Ha kell, életemet is eldobom magamtól, az sem érdekel!"

A sellők ezek után panaszosan sírva tűnnek el újra a Rajna mélyén. 

Hagen kürtszava hallik, Siegfried a maga kürtjelével felel, s így lassan ismét egymásra lel a vadászcsapat és a hős. Csodálkozva látják, hogy Siegfriednek nem sikerült zsákmányt szerezni, de hát, sebaj, ők ejtettek eleget. Vidáman heverednek le körben, borozgatni kezdenek, és Hagen arra kéri Siegfriedet, hogy újra meséljen kalandjaiból; például hogyan értette meg a madarak énekét. Siegfried örömmel kezd mesébe, azt reméli, hogy ezzel tán vigasztalni tudja a szomorú Guntert.

Az ifjú hát újra meséli élettörténetét. Mikor a történetben odáig ér, hogy a sárkányvért megízlelve és a madarak énekét megértve, hogyan értette meg Mime szándékait, és ölte meg az életére törő törpét; Hagen újra itallal kínálja meg a hőst, ezúttal emlékezethozó varázsszert keverve beléje. Siegfried hát folytatja: a madárka társat szerzett neki, mutatván az utat Brünnhilda tüzes sziklájához, melyre fel is hágott, felébresztette a szépséges walkűrt, és szerelemben egyesült vele.

Mit hallok? – kiált fel Gunter.

Hagen pedig fél felreppenő holló után mutat: "Vajon mit csattognak szárnyaik?" Mikor Siegfried utánuk fordul, Hagen hátba döfi lándzsájával, s felkiált: "Bosszút!" Siegfried megfordul, hogy pajzsával agyon sújtsa Hagent, de már nincs ereje ehhez, összerogy. Utolsó erejével Brünnhildát köszönti, akárcsak a walkűr köszöntötte egykor – Siegfried csókjára – újra ébredését. A sereg, Siegfried "lelepleződése" ellenére megdöbben Hagen tettén, azt aránytalan megtorlásnak látja, s vállukra véve, komoran viszik vissza a várba a halott hőst.

Gutrune nyugtalanul várja vissza Siegfriedet, rossz álmot látott, baljós előérzet gyötri. Hagen a gyászmenet élén jön, s nagy zsákmányról beszél. Közli Gutrunéval a hazugságot, hogy vadkan döfte le férjét. Gutrune azonban átlát a szitán és gyilkossággal vádolja fivéreit. Gunter Hagenre hárítja a felelősséget, Hagen viszont arra hivatkozik, hogy Gunterért tette, amit tett. Ám, mikor Gunter megátkozza, dacosan előrelép: "Igaz, én egyedül bosszultam meg Siegfried hűtlenségét, de éppen ezért engem illet a gyűrű is!" Mivel Gunter úgy gondolja, hogy Siegfried vérszerződéses testvéreként ő a gyűrű jogos örököse, párbajba kezdenek, melyben Hagen ledöfi Guntert is. Utána Siegfried felravatalozott holttestéhez siet, hogy lehúzza ujjáról a gyűrűt, de a halott keze fenyegetően felemelkedik! Hagen ijedten retten vissza.

Ekkor belép Brünnhilda, és bölcs szavakkal oktatja mindnyájukat: Gyászuk felesleges, mert méltatlanul aránytalan Siegfried nagyságával. Nyugalomra inti Gutrunét is, hiszen nem volt valódi társa Siegfriednek. Gutrune felismeri Hagen cselét, és megátkozza a bájital okozta tragédiáért. Brünnhilda elrendeli Siegfried máglyán hamvasztó temetését. (Védikus eredetű, kelták által megőrzött szokás.) Méltó asszonyaként vele hamvad, lovával az égő halotti máglyába ugrat. Bölcsen átlátja már Siegfried tisztaságát, és azt, hogy az átok mégis fogott rajta, így vált öntudatlanul árulóvá s esküszegővé. A walkűr gyászának fájdalmában lássák meg most az istenek önnön vétkeiket is: Wotant is vádolja Siegfried halála, ki öntudatlanul a főisten céljaiért hadakozott, ezért érte el az átok. Brünnhilda újra ujjára húzza a gyűrűt: tisztuljon meg a vértől, váltson meg az átoktól, mert halála után örökségként újra a természetre, Rajna leányaira hagyja!

Brünnhilde hisz benne, hogy nem a halálé a végső szó, s a tűz általi megsemmisülésben újra fog találkozni szerelmesével. Fáklyával meggyújtja hát a máglyát, s lovával maga is beleugrat. A tűz az alkonyattal lassan átterjed a Wallhallára is, és benne égnek az istenek. A Rajna kiönt medréből, és a máglya hamvaiból a sellők újra, győzedelmesen a folyóba viszik a gyűrűt. Hagen utánuk veti magát, de a sellők lehúzzák őt az örvénylő mélységbe. Az emberek megdöbbenve figyelik az eseményeket… 

(Folytatjuk)