A Mazsihisz az „Adj gázt!” címen meghirdetett motoros felvonulást elítélő nyilatkozatában az alábbiakat olvassuk: „Rendezvényüknek az „Adj Gázt!” címet adták, amely félreérthetetlenül utal az Auschwitzban mérges gázzal meggyilkolt több mint négyszázezer honfitársunk kínhalálára, s egyben felhívást jelent a rémtettek megismétlésére.” A hivatalos álláspont szerint tehát „több mint 400 ezer” az Auschwitzban „meggyilkolt”, Magyarországról származó zsidók száma.

Egyértelmű írásos dokumentumok alapján vitathatatlan tény: 1944. május 15. és július 9. között 437.402 zsidót deportáltak az akkori Magyarország területéről. (Források itt és itt.)  A Wikipédia állítása szerint 10-15 ezer fő kivételével mindegyiküket Auschwitz-Birkenauba szállították. Más zsidó internetes forrás viszont úgy tudja, hogy az „április vége és július vége között deportált 445 ezer magyar zsidó közül 15 ezren az ausztriai Strasshofba kerültek, a többieket mind Auschwitz-Birkenauba küldték.” „Rajtuk kívül kisebb magyar csoportok még egészen októberig érkeztek, így az Auschwitz-komplexumba összesen mintegy 430 ezer magyar zsidót deportáltak.”

Arra vonatkozóan azonban nincsenek írásos bizonyítékok, hogy pontosan hány magyarországi zsidók öltek meg a németek az állítólagos gázkamrákban. Georges Wellers zsidó származású francia történész szerint az 1944 májusa és júliusa között elgázosított magyar zsidók száma 409.640. (Georges Wellers, „Essai de détermination du nombre des juifs morts au camp d’Auschwitz“, in: Le Monde Juif, Octobre-Décembre 1983.) Ezzel szemben Raul Hilberg, a talán legtekintélyesebbnek tartott holokauszt-történész úgy vélte, „több mint 180.000” magyarországi zsidót végeztek ki az auschwitzi gázkamrákban. (Raul Hilberg, Die Vernichtung der europäischen Juden, Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt am Main 1997, p. 1000 (Volume 3). „Jean-Claude Pressac, a legbecsületesebb (és ebből fakadóan élete vége felé a revizionistákhoz közeledő) hivatalos történész pedig – belátva a szűk két hónap alatt történt feltételezett 400 ezer hamvasztás technikai képtelenségét – úgy számolt, hogy a hozzávetőlegesen 438 ezer Auschwitz-Birkenauba deportált magyarországi zsidó közül 146 ezer volt munkaképes, 292 ezer fő pedig el lett gázosítva.

Meglepően nagy a különbség a fenti adatok között. A holokauszt-vallás dogmatikájába természetesen a legmagasabb áldozati számot iktatták be. A „400 ezernél valamivel több elgázosítottra” pedig az lenne a „bizonyíték”, hogy hivatalosan csak 28 ezer magyarországi zsidót regisztráltak Auschwitz-Birkenauban. Márpedig a hivatalos holodogmatika alaptétele értelmében, ha valakit regisztráltak egy haláltáborban, azt dolgozni küldték, és nem végezték ki. Akiket viszont nem regisztráltak, azokat azonnal „küldték a gázkamrába”. Kissé meglepő ugyan a munkára alkalmasnak ítélt magyarországi zsidók roppant alacsony száma. (Kiváltképpen annak fényében meglepő, hogy a németek 1944 áprilisában jelezték a magyar vezetés számára, hogy 100 ezer munkásra lenne szükségük a német hadiiparban. Májusban pedig Himmler már 200 ezer fős munkaerő-szükségletről tett említést.) Azonban a nem regisztrált magyarországi zsidók elgázosítására nézve csak „szemtanúk” kétséges hitelességű, sok-sok ellentmondást tartalmazó beszámolói állnak rendelkezésünkre. Vannak ugyanakkor olyan adatok, melyek arra utalnak, hogy az „elgázosított” zsidókat valójában továbbszállították más németországi munkatáborokba, és ez az oka annak, hogy nem regisztrálták őket Auschwitzban.

A nagy kérdés mármost a következő: vajon lehetséges volt-e elhamvasztani „több mint 400 ezer ember” holttestét 1944. május 15. és július 9. között? 1944 tavaszán-nyarán négy krematórium működött Auschwitz-Birkenauban. (Mégpedig a Krema II, III, IV, V, a fő táborban található I-es krematórium 1943 júliusa óta ugyanis nem működött.) A II-es és a III-as krematóriumoknak 15-15, a IV-es és V-ös krematóriumoknak 8-8 égetőkemencéjük volt. Vagyis a négy üzemben lévő krematórium összesen 46 égetőkemencéjében lehetett halottakat elhamvasztani 1944-ben Auschwitz-Birkenauban.

Egy halott elhamvasztásához átlagban 60 perc szükséges, egy égetőkemence egy nap pedig legfeljebb 20 órán keresztül működik. (A kemencéket hagyni kell kihűlni, mivel folyamatos működtetés esetén hamar tönkremennek.) Tekintsünk most el attól a ténytől, hogy az égetőkemencék időnként elromlottak. (Ami dokumentumokkal igazolható). Ily módon kiszámolható, hogy a 46 égetőkemencében naponta 920 holttestet lehetett elhamvasztani. Az egyszerűség kedvéért (és hogy ne vádolhassanak részrehajlással) kerekítsük fel ezt a számot 1000-re. Ebben az esetben tehát május 15. (ekkor kezdődött a magyar zsidók tömeges deportálása Auschwitzba) és július 9. között (ekkor fejeződtek be a deportálások Magyarországról), tehát 55 nap alatt a négy krematórium 46 égetőkemencéjében elméletileg összesen 55.000 ezer holttestet tudtak elégetni. Ha elfogadjuk a ma hivatalosnak tekinthető adatot a 409 000 elgázosított magyar zsidóról, akkor a következő megdöbbentő eredményre jutunk: július 9-e után (409.000 – 55.000 =) 354.000 el nem hamvasztott holttestnek kellett lennie Birkenauban. De még ha Raul Hilberg szerényebb számait vesszük alapul, akkor is (180.000 – 55.000 =) 125.000 még el nem hamvasztott holttest feküdt valahol Birkenauban 1944. július 9-ét követően. Mivel azonban a hivatalos holokauszt-történészek álláspontja szerint 1944. július 9. után is zajlottak elgázosítások (egészen októberig vagy novemberig), ezért a szabad ég alatt fekvő 354 ezer (vagy 125 ezer) holttest elhamvasztása nem mehetett olyan gyorsan, hiszen az újabb elgázosítások áldozatait, valamint a természetes okokból, illetve betegségek következtében elhunyt foglyok tetemeit is el kellett égetni. Vajon hogyan birkóztak meg a németek ezzel a heroikus feladattal? És vajon hol tárolták a több százezer elhunyt, de még el nem hamvasztott fogoly földi maradványait hosszú hónapokon keresztül?

Egyes állítólagos „szemtanúk” (elsősorban Filip Müller és Szlama Dragon) beszámolói alapján a hivatalos holokauszt-történészek azt állítják, hogy az elgázosított magyarországi zsidók holttesteit hatalmas árkokban égették el a krematóriumok közelében. Igen ám, csakhogy magában az auschwitz-birkenaui lágerben és annak környékén a magas vízszint miatt roppant nehézségekbe ütközött a nyílt színi halottégetés. Továbbá éppen akkor, amikor a több százezer holttest feltételezett elhamvasztása zajlott az „égető gödrökben”, az auschwitz-birkenaui tábort lefényképezték a levegőből a szövetségesek felderítő gépei. Az 1944. május 31-én készített felvételen sem látszik a legcsekélyebb nyoma sem az óriási halottégető gödröknek, füstnek, lángoknak, a vermekből kiásott irdatlan mennyiségű földnek, a halomban álló tűzifáknak, és nincs jele járművek mozgásának, vagy bármiféle más tevékenységnek a krematóriumok környékén. Holott ezen a napon nem kevesebb, mint 15 000 deportált érkezett Birkenauba. Ráadásul ekkor már Magyarországról két hét óta szakadatlanul özönlöttek a zsidókat szállító vonatok, zajlottak az állítólagos tömeges elgázosítások és hamvasztások.

További súlyos gond a feltételezett hamvasztásokhoz szükséges koksz és fa, illetve a folyamat során keletkezett hamu mennyiségével kapcsolatos. Amennyiben tényleg 400 ezer magyarországi zsidót végeztek ki két hónap alatt, akkor – mivel egy holttest elégetése során kb. 2 kg hamu keletkezik – összességében 800 tonna emberi maradvány eltüntetéséről kellett gondoskodniuk a „náciknak”. Hová tüntették el ezt az irdatlan mennyiségű hamut? Ráadásul ez még csak nem is a végső mennyiség, mivel a krematóriumokban történt hamvasztáshoz kokszot, a feltételezett halottégetésekhez pedig fát használtak. Tegyük fel, hogy 200 ezer elgázosított foglyot az égetőkemencékben, 200 ezret pedig a „nyílt színi gödrökben” égettek el. Egy ember elhamvasztásához 23 kg koksz, illetve 200 kg fa szükséges, és az égetés során a koksz 9%-a, a fának pedig 1,5%-a válik hamuvá. A legszerényebb számítás szerint is a kokszból így 400 tonna hamu, a fából pedig 600 tonna hamu lesz. Vagyis a németeknek összesen 1800 tonna hamu (a 800 tonna emberi hamun kívül még 1000 tonna kokszból és fából keletkezett hamu) eltüntetéséről kellett gondoskodniuk. Amennyiben úgy számolunk, hogy 60 napon keresztül zajlott a magyarországi zsidóság megsemmisítése, akkor (1800:60=) napi 30 tonna emberi maradványt és hamut kellett elszállítaniuk a lágerben tevékenykedő németeknek. Akik akkoriban Opel és Ford teherautókat használtak, amelyek rakterülete 3,5 tonna volt. Vagyis minden egyes nap legalább 8 teherautó szállította két hónapon át a 400 ezer Magyarországról deportált zsidó elhamvasztása nyomán keletkezett maradványokat – a hivatalos holotörténészek állítása szerint a környező földekre, trágyázás céljából. De ennél jóval több teherautónak kellett megfordulnia a lágerben, tekintve, hogy a tetemek elégetéséhez szükséges kokszot és a fát is a helyszínre kellett szállítani. Mivel, mint fentebb említettem, egy ember elhamvasztásához átlagosan 23 kg koksz és 200 kg fa szükséges, ezért 4600 tonna koksz (ha 200 ezer égetőkemencében elhamvasztott fogollyal számolunk), és 40 ezer tonna fa (ha 200 ezer embert égettek el a „nyílt színi gödrökben”) kellett a 400 ezer Auschwitz-Birkenauba deportált magyarországi zsidó elégetéséhez. 60 nap alatt napi átlagban tehát 743 tonna fát és kokszot kellett a lágerbe szállítani, ami az Opel és Ford teherautókkal csak úgy volt lehetséges, ha naponta 212 tüzelőanyaggal megrakott teherautó érkezett Auschwitz-Birkenauba. (Lehetséges természetesen az is, hogy ezt az irdatlan mennyiségű tüzelőanyagot vasúton szállították a lágerbe, erre vonatkozóan azonban sem a szemtanúk, sem pedig a fennmaradt dokumentumok nem szolgáltatnak információkat.)

Ha a hivatalos holokauszt-történet igaz lenne, akkor tehát naponta 8 teherautó szállította az emberi maradványokat a környező földekre, és napi 212 teherautó érkezett koksszal és fával megrakodva a lágerbe. Micsoda gigantikus (és persze barbár és értelmetlen) munka, melyről egyetlen egy úgynevezett „túlélő” vagy „szemtanú” sem számolt be! Vajon mennyi üzemanyagot, szállítókapacitást és munkaerőt használtak fel a nácik ennek a borzalmas munkának az elvégzéséhez a pusztító háború közepette? Nem tudták volna a németek értelmesebb célok szolgálatába állítani a teherautókat, a sofőröket, az üzemanyagot és a munkaerőt?

A hivatalos holokauszt-dogmatika egyik immár jogszabállyal is körülbástyázott alaptétele, hogy az „őrült” és „fanatikus” németek azért deportálták a zsidókat a munkatáborokba, mert meg akarták semmisíteni az uralmuk alatt álló összes zsidót. A rendelkezésre álló dokumentumokból, újságcikkekből, politikusok nyilatkozataiból azonban teljesen egyértelműen kiderül, hogy a zsidók egy részét (korántsem az összeset) úgy Magyarországról, mint más német megszállás alá került államokban az alábbi okok miatt zárták gettókba, illetve deportálták a munkatáborokba:

1. Mivel a zsidókat a németek és szövetségeseik ellenséges népnek tartották, ezért - részben az első világháborús rossz tapasztalatok hatására - gettókba és táborokba gyűjtötték össze őket. Attól tartottak ugyanis, hogy a zsidók - szabotázsakciókat végrehajtva, csatlakozva a partizánmozgalomhoz, vagy egyszerűen csak a “defetizmus” szellemét terjesztve - akadályozzák a háborús erőfeszítéseket. Ami konkrétan Magyarországot illeti, 1944-ben már várható volt, hogy az ország rövidesen hadszíntérré válik, ahol egy több százezer fős ellenséges népcsoport jelenléte megnehezítette volna a német és magyar hadsereg katonai akcióit. A polgári lakosság bevonása a modern kor háborúiba kétségkívül tragikus jelenség, melynek nemcsak a zsidók, de a tömeges terrorbombázásnak kitett népek (főként a németek) is megfizették az árát.

2. Mivel szinte minden épkézláb német férfi a fronton harcolt, a német hadiiparnak égetően szüksége volt munkaerőre. A németek 1944 áprilisában jelezték is a magyar vezetés számára, hogy 100 ezer munkásra lenne szükségük a német hadiiparban. Májusban pedig már 200 ezer fős munkaerő szükségletről tesznek említést. Ez a 200 ezer fő a magyarországi zsidóság soraiból került ki.

3. A német nemzetiszocialisták valóban tervezték a zsidókérdés „végleges megoldását”. A német dokumentumokból az derül ki, hogy a győzelem esetén az összes zsidót kitelepítik Európából. Elsősorban Lengyelországban, illetve az Ukrajnában és Oroszországban szándékoztak a zsidókat hatalmas gettókban és táborokban összegyűjteni.

Hogy a deportálások során, illetve a munkatáborokban – elsősorban a pusztító járványok, háborús cselekmények, illetve főleg a háború végén fellépő élelmiszerhiány miatt – sokan életüket vesztették, ahhoz nem fér kétség.

Perge Ottó - Kuruc.info