IV. Hazánk jövője: kötelességérzet és cselekvőakarat. 

87. Belenyugodhatunk-e hazánk csonkaságába? 

Multunk dicsősége, jelenünk gyásza egyaránt tiltakozik a belenyugvásnak még futó gondolata ellen is! Becsületes magyar ember hazánk csonkaságába soha, soha bele nem nyugodhatik. 

88. Honnan, vagy kitől várhatjuk hazánk mai siralmas sorsának jobbrafordulását? 

Nem a szörnyű helyzetünkkel való megbékéléstől, mert ez egy volna a halál gondolatában való megnyugvással; nem a nagyhatalmak támogatásától és pártfogásától, nem a bennünket körülgyűrűző utódállamok szétbomlásától, - hanem egyesegyedül mimagunktól, a magunk erejétől; attól a rendíthetetlen meggyőződéstől, hogy az életének megmentésére, tehát a legszentebb célra tömörült és eggyé lett magyarság, az egységes magyar nemzet, a saját két karja erejével is meg tudja fordítani a sorsnak ránknézve végzetes irányba lendült kerekét.

89. Hogyan kell megszereznünk s biztosítanunk a hazánk felszabadítására szükséges nemzeti erőt? 

Erkölcsi megújhodással, egész nemzeti erkölcsünknek gyökeres megújhodásával: a munkás hazaszeretet, komoly kötelességérzet, a magyar nemzeti öntudat s általában: a magyar élniakarás teljes kifejlesztésével. Nemzeti erőnknek kifelé irányuló kifejtése azonban csakis belső viszonyainknak szilárdságán és biztonságán alapulhat. 

90. Mi szükséges az erkölcsi megujhodás megteremtéséhez? 

Belső rend és fegyelem: tehát a kormányzat részéről a megélhetés lehető megkönnyítése, a nemzetet szegényítő bankok s az idegenlelkű sajtó becsületre tanítása; minden polgár részéről: önzetlenség, lemondás, szigorú takarékosság és tűrni tudás; mindkét részről pedig a hazaszeretetnélkülieknek, a nemzet alattomos és megátalkodott ellenségeinek bármily áron való eltávolítása a magyar akarat útjából. 

91. Összefüggésben van-e országunk megcsonkítása az általános erkölcsi süllyedéssel? 

Ne feledjük, hogy nem elég csak emlegetni az erkölcsöt s nem elég csak szavalni a hazáról; ne feledjük másrészt azt sem, hogy napjaink tengernyi erkölcstelensége: egyfelől a szegénységből és nyomorúságból fakadó, másfelől a tobzódó milliós vagyonok körül fölburjánzó, ezerváltozatú és nagymohóságú erkölcstelenség jórészt meg sem szüntethető területi épségünk visszaszerzése nélkül; nem az efféle erkölcstelenség miatt csonkultunk meg, hanem megfordítva: azért oly nagyfokú az effajta erkölcstelenség, mert koldusszegény csonkaország vagyunk. Való: az erkölcstelenség megrontja az intézményeket is, de viszont a rossz intézmények is romboló visszahatással vannak az erkölcsökre. Nem elég tehát azt mondani: legyünk jobbakká s majd visszaszerezzük, amit elvesztettünk; ez az okoskodás meg nem állíthat minket a lejtőn; inkább azt kell mondanunk: szerezzük vissza, amit elvesztettünk s nyomban jobbakká is leszünk. 

92. Szükséges-e nemzeti öntudatra kelteni a közömbösnek látszó magyar népet, a falu magyarságát? 

Mai rettenetes csonkaságunk csakis a nemzet őserejének, a magyar nép hazaszeretetének és akaratának föllobogó erejével gyógyítható meg. A falu komoly és becsületes lelkű népe – történelmi multunk átfogóbb ismeretének hiányában – a nemzet egyetemes érdekeivel kevésbé törődve éli a maga dolgos és nagy nemzeti értékű életét. Az öntudat nevelése tehát igenis szükséges.

93. Milyen eszközökkel lehetséges ez? 

Meg kell s meg is lehet értetni a jó magyar paraszttal, hogy hazánk területi épsége neki sem lehet közömbös; meg kell s meg is lehet értetni a földkerekség e leggyönyörűbb s legértékesebb fajtájával, hogy mai jómódja csak időleges, mert a viszonyok hamarosan megváltoznak; mihelyt pl. a rendes földmívelés Oroszország területein újra megindul, a magyar búza nyomban elértéktelenedik a akkor – a magyar ipar életéhez szükséges területek visszaszerzése nélkül – belefúlhatunk a saját zsírunkba. Meg kell tehát s meg is lehet értetni a jó magyar paraszttal, hogy neki is szüksége van Erdélyre, a Felvidékre s hogy a magyar nemzet további életéhez – tehát az ő életéhez is – elengedhetetlenül szükséges az ezeréves Magyarország egész területe és lakossága. Hazánk elrablott területein a magyar nép milliói gyötrődnek és szenvednek: - a faji együttérzés, a közös mult dicsősége és szenvedése s a jövő mai reménytelensége kell, hogy akaratra bírják népünk becsületes lelkét.³⁷

94. Fontos-e tehát a népművelés területi épségünk szempontjából is? 

A népművelés, a népléleknek nemzeti öntudatra keltése területi épségünk érdekében is egyik legfontosabb állami feladat. Tanítani, nevelni kell népünket, mennél több iskolában, nemcsak a falvakban, hanem a tanyákon is, a népművelésre s a falusi tanyai életre különös hivatottságot érző, jól megválogatott s mindenek fölött jól fizetett tanítókkal. A magyar nép örömest tanul s hálás is tanítói iránt, csak éreznie és tudnia kell, hogy jóra és igazra tanítják; márpedig magyar ember számára manapság nincs jobb és igazabb dolog, mint hazánk területi épsége!³⁸

95. Mily lélekkel kell tekintenünk az elcsatolt területeken szenvedő testvéreinkre? 

Együttérző magyar lélekkel, bíztató tekintettel s azzal a szebb bizakodással, hogy nemzetünknek az évszázados elnyomások közepette megedződött ellenálló ereje, faji kiválósága s a mulhatatlanul szükséges erős összetartás meg fogja óvni véreinket a széthullástól. Magunkra nézve szomorúan fogjuk érezni, máris érezzük, hogy három és fél millió magyarnak a nemzet testéből való kiszakítása mily nagy veszteséget jelent kulturális szempontból is. 

96. Mi a kötelességünk elcsatolt területen élő testvéreinkkel szemben?

„Hűséget a hűségért!” – ezt üzente a megpróbáltatásban is nagy német nemzet a békeszerződés által elszakított gyermekeinek. Ez legyen a mi jelszavunk is! Nekünk, e csonka országban bár nehéz viszonyok között, de mégis szabadon élő magyarságnak, minden áldozatra készen kell lennünk, hogy elszakított testvéreinket magyarságunkban megtartsuk s hogy ők szüntelenül érezzék nemzetünk szivének feléjük és értük való dobogását. A körülményektől függ, mit, mikor és hogyan lehet és kell tennünk érettük; egy azonban bizonyos: tennünk kell értük tekintet nélkül az áldozatokra, meg kell őket őriznünk magyarságukban mindenáron, mert – ez a magyar jövő!

97. Sokáig halasztható-e elrabolt területeink visszaszerzése? 

A magyar élet sem itt, e csonka hazában, sem a tőlünk elrabolt területeken nem bírhatja sokáig a mai nyomorúságot és szenvedést. Elcsatolt területeinknek rövid időn belül s mindenáron való visszaszerzése tehát élethalálkérdés ránknézve. Ellenségeink minden módon irtják-ölik elszakított testvéreink testét-lelkét, anyagi és szellemi életét egyaránt! Mi magunk hirdetjük, érezzük, tudjuk: így nem élhetünk! Az életösztön parancsa, a hazaszeretet lángoló érzése serkentsen tehát tettre bennünket, - míg nem késő! Sursum corda! 

98. Mit jelent magyarul a latin kifejezés: Sursum corda? 

Azt jelenti: „Föl a szívvel!” – a mi számunkra azt jelenti: Legyünk magyarok! Történelmünk megtanít rá, hogy nemzetünk, ezredéves létének annyira változatos eseményei folyamán, nagy volt a jólét és hatalom magas fokán, de legnagyobb mindig az elhagyatottság és a rémes bukásokat követő inség és megpróbáltatás kegyetlen óráiban! Megtanít rá, hogy nemzetünk lelkében nagyszerű képességek szunnyadnak s hogy ezek időnként páratlan erőkifejtésre képesítik. ellenségeinket a vak sors szeszélye és ami végzetes bűnünk szédületesen magasra emelte országunk romjain: ők most kaján kárörömmel hirdetik, hogy nemzetünk keresztrefeszítésével, sírbafektetésével és a szent magyar föld szétdarabolásával véglegesen megoldották a „Res Hungaricát”, a magyar ügyet. Nekik legyen-e igazuk, vagy pedig nekünk?

(Szerk. megj.: A "Sursum Corda!" a római katolikus szentmiseliturgia része, a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) utáni liturgiában úgy hangzik a miséző pap ajkáról, hogy "Emeljük föl szívünket!" - Amire a megfelelő válasz a hívek ajkáról: "Fölemeltük az Úrhoz!" A káté írásának idejében, amikor latin nyelvű misézés volt érvényben (1928), magától értetődő volt, hogy a szerző a jeligével mire utal.)

99. Mit kell hirdetnünk történelmünk nagy tanuságai alapján? 

Mi azt tanítjuk, hogy századok folyamán gyakran zúdultak reánk nagy katasztrófák, sokszor megásták már nemzetünk sírját s máskor is darabokra szakadt már a magyar föld, de életben maradtunk; mert ha nemzetünk vétkezett, volt ereje vezekelni, ha végzetes mulasztások bűne terhelte, volt ereje azt jóvátenni, ha elbizakodottsága döntötte bajba, volt ereje Isten előtt megalázkodni! Mi azt tanítjuk, hogy ennek a nemzetnek volt ereje és bátorsága szembenézni olyan viharokkal, amelyek előtt félve hátráltak meg a nálunk sokkal erősebbek és hatalmasabbak s remegve adták fel a reménytelennek látszó küzdelmet! Mi azt hirdetjük, hogy ez a nemzet csalódhatott mindenkiben és mindenben, de sohasem csalódott akkor, amikor bajaiban önmagától várta és remélte a szabadulást! 

100. Szent kötelességünk-e hazánk területi épségének sürgős helyreállítása? 

Legszentebb kötelességünk! Magunkbaszálló, vezeklő lélekkel kell e kötelességre gondolnunk s bűneinktől megtisztult szárnyaló lélekkel, nagy és szent akarattal kell visszaszereznünk elvesztett hazánkat; visszaszereznünk minmagunkért, meghalt és születendő magyar véreinkért, - a százezrekért, kik a világháború viharában elpusztultak értünk s a milliókért, kik a jövőben élni akarnak általunk! 

101. Bűnösek vagyunk mi is Magyarország feldarabolásában? 

Bűnösek vagyunk, - vezekeljünk! Valljuk meg, hogy bukásunkat nagyrészt mi magunk okoztuk. Bár nagyon sok mentség szól mellettünk, ezek nem változtatnak azon a tényen, hogy a világ legkiválóbb katonanemzete, a világháborúban kifejtett példátlan teljesítőképessége után, kardcsapás nélkül engedte át hazája kétharmadrészét, a földkerekség legszebb, leggazdagabb területét, zsákmányra-éhes szomszédainak, olyanoknak, akik nyílt csatában sohasem tudták volna tőle elragadni, de most a nekik juttatott magyar területeket kérkedve nevezik országuk drágakövének, legértékesebb kincsének; hátuk mögött világ legerősebb államszövetségével lenézik s megvetik a legyöngült, magára hagyott, árva magyart.

Történelmünk megtanít bennünket, hogy minden bűnünkért kegyetlenül kellett vezekelnünk és sohasem a sors kegye, hanem a magyar kar ereje szerezte vissza magyar vér árán, ami elveszett. 

102. Meg fogja találni nemzetünk a szabadulás útját? 

Nehéz küzdelmek és nagy megpróbáltatások árján hányódik nemzetünk hajója a lét és nemlét örvényei között, de meg fogja találni a szabadulás útját. Ha tengernyi szenvedéssel és gyermekeink hulló vérével is, de vissza fogjuk szerezni a gyönyörű Erdélyt, - hiszen csatamezői, romjai, sírhalmai, magyar falvai és városai mindörökre hívnak vissza bennünket; vissza a Dunát: Buda-, Mohács és Nándornál elfolyó e könnypatakját a magyar nemzetnek; vissza a magyarság szent vizét: a Tiszát, a szőke Szamos, a Kraszna és a Bodrog vidékét, ahol honfoglaláskori ősmagyarság állt őrt évszázadokon át; a magyar Csallóközzel együtt Pozsonyt, ahol őseink századokon át omló könnyekkel, de a haza felszabadításába vetett törhetetlen hittel koronázták a Habsburg-királyokat; Kassát, a magyar szabadságharcok szentelt városát; az ungi hegyeket, a beregi dombokat, amelyek látták Rákóczi zászlait alászállani; a gyönyörű délvidéket, ahol Hunyadi, Losonczy és Zrínyi árnyai pihenést nemtalálva bolyonganak s keresik a hazát, amelyért küzdöttek, véreztek s meghaltak – a amely elveszett; vissza fogjuk szerezni a a magyar szent korona drága gyöngyét, Fiumét és a magyar haza annyi szent helyét és magyar vérrel áztatott rögét…. Óh hiszen veszteségeinket mind felsorolni lehetetlen! 

103. Mily érzéssel szálljon magába minden magyar ember?

„Magyar vitézek földbetemetett csontjai és lengő árnyai nem engednek engem aludni”, - mondja a legnagyobb magyar katonák egyike Zrinyi Miklós gróf. Lehet-e pihenésre, lehet-e zavartalan nyugvásra gondolnia magyar férfinak, ma mikor úgyszólván mindenünk elveszett és nemzetünk a sír szélén áll? Hiszen szinte teljesen ránk illenek azok a megdöbbentő, komor szavak, amelyeket Kemény Zsigmond ad Werbőczy István ajkára az 1541-iki országtanácsi ülésen: „Oly hangulatban vagyunk, mintha Szent István összeroskadt trónjának deszkadarabjaiból kellene koporsót készítenük egy kis gyermek, az utolsó nemzeti király számára s mintha a s szeretett, de elvesztett haza földjéből az ellenség csak annyit akarna nekünk visszaajándékozni, amennyibe magunkat eltemethessük.”…

104. Mi az elengedhetetlen kötelessége minden magyar embernek? 

Az elveszett haza visszaszerzésének és az ezért minden áldozatra kész honfiúi elszántságnak katonája, papja s ha kell, vértanúja legyen minden magyar! Istennel a királyért és a hazáért! A magyar történelemnek ez a vezérgondolata fűzzön széttéphetetlen szent testvéri szövetségbe minden magyar férfit és nőt, akik bízni tudnak és remélni mernek elveszett drága örökségünknek. ezer esztendő minden küzdelme és szenvedése imádott tárgyának, drága hazánknak feltámadásában, Amen! 

Lábjegyzetek

37 A falusi gazda egyébiránt már ma is közvetlen közelből tapasztalhatja a mai magyar élet egészségtelenségét: a falusi „szegénység” közt mindjobban terjed az ellenségesen is szított agrárszocializmus.

38 Éppen csak megemlítjük e helyen, hogy a népművelés tényezői között mennyire fontos a hatóságok tiszteletre kötelező, de gőg nélküli pontos működése, a gyors törvénykezés, jó és olcsó közigazgatás. 

Források: 

Balogh Pál: A népfajok Magyarországon.

Dr. Buday László: A megcsonkított Magyarország.

Magyarország küzdelmes évei.

Gálócsy Árpád: A történemi jog eredete Erdélyben és Oláhországban.

Dr. Gerevich Zoltán: A magyar béke.

Hegedűs Lóránt: Magyarország megcsonkítása – Európa veszedelme.

Kornis Gyula: Az elszakított magyarság közoktatásügye

Kovács Alajos: Magyarország népességének fejlődése a török uralom megszűnte óta.

A magyar békeszerződés és a becikkelyező törvény szövege és magyarázata.

A teljes káté letölthető egyben (PDF kiterjesztésben) ide kattintva, így könnyebb lementeni, kinyomtatni, félretenni későbbi elolvasásra, terjeszteni stb. Még egyszer köszönjük olvasónk áldozatos munkáját, amivel közkinccsé tette a családi örökségében talált kátét!

(Kuruc.info)