A történelemhamisítókat pedig le kell leplezni!

Az emberek döntő többsége által várt és remélt rendszerváltás elszabotálásának első és meghatározó, az embereket félrevezető lépése volt a TIB által mártírnak, hősnek és forradalmárnak kozmetikázott öt kommunista újratemetése.

Az írás első része: Szalay Róbert: Az elszabotált rendszerváltás - I. rész - Monor, Lakitelek

A világraszóló temetés

Ez a sunyi kommunista manipuláció megérdemli, hogy részletekbe menően rámutassunk arra, hogy a jóindulatú és hiszékeny emberek százezreit, sőt millióit, a rádió, a TV, az újságok segítségével milyen könnyű félrevezetni, a hazugságot igazságnak bemutatni, bűnösökből hősöket faragni, hősöket pedig elhallgatni.

Ennek lehettünk szemtanúi és szenvedő alanyai a remélt rendszerváltás euforikus hónapjaiban, éveiben és még napjainkban is. A felelősség ezért elsősorban a média azon vezetőit terheli, akik a Kádár-rendszer évtizedeiben ezeknek a tömegtájékoztatási szervezeteknek a vezetőiként szolgalelkűen és kritikátlanul kiszolgálták a rendszert és féltek, hogy egy igazi rendszerváltás esetén elveszítik jól jövedelmező és befolyással bíró állásaikat. Ezért foggal és körömmel tiltakoztak minden alapvető változás ellen.

A TIB „reformkommunista” tagjai, élükön Vásárhelyi Miklóssal, a Nagy Imre-per életben maradt tagjával, elszántan követelték, hogy engedélyezzék öt kommunista társuk családi temetését.

A „hatalomban lévő kommunisták” érezték, hogy engedniük kell, és tárgyalásokba kezdtek az 56-os „reformerekkel”. Rövidesen kiderült, hogy csak akkor van esélyük meglovagolni a kibontakozó változásokat, ha összefognak. Ezt követően a kormány, a TIB minden kívánságát teljesítette. Így lett a családi temetésből egy világméretű porhintés, hogy felejtsük el az 1956-ot követő megtorlásokat, hiszen ezzel a temetéssel rehabilitálják a forradalom hőseit, mártírjait.

A kormány most már nemcsak engedélyezte, hanem sok tízmillió forinttal és hivatalos, hatósági emberekkel támogatta a temetés előkészületeit.

Meg kell jegyezni, hogy ekkor már a TIB és az SZDSZ szorosan együttműködött. A két szervezet meghatározó hangadói ugyanazok az emberek voltak.

A kormány pedig hallgatólagosan, a médiumok pedig egymást túlharsogva hirdették a „békés átmenet” szükségességét. Ezalatt természetesen a kommunista nomenklatúra békés átmentését értették, a TIB és az SZDSZ vezetőinek bevonásával.

És most nézzük meg, hogy kiket temettek újra, mint az 1956-os kommunista és szovjetellenes forradalom és hőseit /?/.

/Elöljáróban megjegyzem, hogy az életrajzoknak csak azokat az elemeit emelem ki, amit a „hivatalos” életrajzok elhallgattak, vagy elferdítettek./

Nagy Imre: Az I. Világháborúban orosz fogságba esik. 1918-ban belép a Vörös Gárdába. Nemzetközileg elismert történészek kutatásai alapján, tagja volt annak a bolsevik különítménynek, amelyik bestiális módon legyilkolta a cári családot. Emigrációban élt a Szovjetunióban, amikor likvidálták Kun Bélát és társait. Nagy Imre megúszta! 1945-ben tért vissza. Példamutató kollaboráns lett. Belügyminiszter, földművelésügyi miniszter, majd 1953-ban Berija javaslatára miniszterelnök. 1956-ban október 23 és 27 között, az ÁVH-val és a szovjet csapatokkal löveti az „ellenforradalmi banditákat”, 28-án szovjet engedéllyel „elismeri a forradalmat”, de mindent elkövet a forradalom nagyobb kibontakozásának megakadályozására. 1958-ban a kommunisták hagyományos egymás közötti marakodása nyomán kivégzik. Nem kér kegyelmet, mert jól ismeri a bolsevik módszereket, de az utolsó szó jogán is kommunistának vallja magát.

Maléter Pál: A II. világháborúban mint katonatiszt szovjet fogságba esik. /Vagy átáll./ Itt jelentkezik partizánnak, és be is vetik volt bajtársai ellen. Szerencsére eredménytelenül. 1945 után, ezekből a partizánokból lettek a legmegbízhatóbb kollaboránsok. 1956-ban ezredes, és csak a felkelőket lőtte és lövette. Reformkommunista manipuláció során nevezték ki honvédelmi miniszternek, de mint olyan, elárulta a forradalmat és saját miniszterelnökét is. /Mint kommunista, dicséretet érdemelt volna Kádáréktól, de kellett bűnbak a Nagy Imre elleni koncepciós perhez, és ennek kapcsán őt is kivégezték./
Pongrátz Gergely szerint, „ha győzött volna a forradalom, Malétert az elsők között ítélik el azért, amit a forradalom ellen vétett”.

Szilágyi József: 1938- tól tagja a Magyar Kommunista Pártnak. 1940 és 1944 között, kommunista szervezkedés miatt kisebb megszakításokkal börtönben van. 1944. novemberében kinevezik Debrecen rendőrkapitányának. 1947-ben már országos rendőrfőkapitány, majd a pártközpont adminisztrációs osztályának vezetője és tagja a párt Központi Ellenőrző Bizottságának. A Rak-per idején kizárják a pártból. Sértődöttségből később csatlakozik a pártból ugyancsak kizárt Nagy Imre csoportjához. 1956. október 28-tól a miniszterelnöki titkárság vezetője. Kutatásaim során a forradalom szempontjából egyetlen pozitív intézkedésével nem találkoztam.

Gimes Miklós: 1942-ben kerül kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. 1944-ben megszökik a munkaszolgálatból, átszökik Jugoszláviába és beáll partizánnak. 1945 januárjában Pestre jön és a „Szabad Nép” vezető munkatársa, és Révai József titkára volt. 1955-ben kizárják a pártból. Ekkor csatlakozik Nagy Imre csoportjához. 1956 október 23. és november 4. között, egyetlen forradalmi cselekedetéről, kommunista vagy szovjetellenes kijelentésével sem találkoztam kutatásaim során.

Losonczy Géza: 1939-ben belép a Kommunista Pártba és ott folytat illegális tevékenységet. 1941-ben rövid időre letartóztatják. 1945-ben a párt központi lapjának a Szabad Népnek vezető munkatársa. A Rákosi korszak legsötétebb éveiben, a Népművelési Minisztérium államtitkára. Révai József helyettese. A Rajk-per kapcsán bezárják. 1953-ban, Nagy Imre Miniszterelnöksége idején szabadul. 1956-ban a Petőfi Kör egyik szervezője. Október 30-án államminiszter. November 4-én a Jugoszláv követségre menekül. Letartóztatják, Romániából hazahozzák és a börtönben, gyanús körülmények között meghalt.

Tehát láthatjuk, hogy mind az öt "forradalmár" valójában hithű kommunista volt, de a média akkor erről hallgatott.

A Politikai Foglyok Országos Szövetsége (Pofosz) akkori vezetőinek és az MDF 56-os tagjainak határozott és elszánt követelése kellett ahhoz, hogy a TIB hozzájáruljon ahhoz, hogy az öt kommunista mellett egy 6. üres koporsó jelképezze a 400 kivégzett és 3.000 hősi halált halt forradalmárt.

A temetőt is manipulálták, ugyanis a megtorlások alatt a temető legeldugottabb sarkában, a 301-es parcellában ásták el jeltelen gödrökbe a kivégzetteket.

Amikor 1989-ben megkezdték a halottak felkutatását, és megtalálták az öt kommunista földi maradványait, elhatározták, hogy azokat nem temetik vissza az ellenforradalmárok közé, hanem kialakították a 300-as parcellát, hogy ide temessék az öt kommunistát. Később ide építtették fel a ma is álló emlékművet.

A Pofosz vezetői kemény vitában győzték meg Nagy Imre lányát, hogy édesapját oda temessék vissza, ahol eredetileg el volt temetve.

Azóta is minden év október 23-án a 300-as parcellában van a nagy állami megemlékezés és koszorúzás, ide csődítik a diplomáciai testület tagjait, a pártok vezetőit, közismert politikusokat, közéleti embereket, katonai díszegységet. Innen közvetít a rádió, a TV, erről írnak a lapok tudósításokat.

Közben a 3.000 hősi halott forradalmár sírját, a 25 év „porladási idő” után felszámolták, és az egyetlen megmentett helyen, a Kerepesi temető 21-es parcellájában nyugvó közel 300 hősről, csak a még élő hozzátartozók és az 56-os Antibolsevista Szövetség tagjai emlékeznek meg.

Most egy olyan jellemző, de meghatározó epizódot kell ismertetnem, ami alapvetően mutatja meg, hogy melyik szervezetek voltak azok, melyek már a „rendszerváltás” előtt is arra törekedtek, hogy átmentsék a kommunista vezetőgárdát, és szembehelyezkedtek minden radikális, forradalmi követeléssel.

A temetésen minden párt szerette volna megmutatni magát, tudva, hogy a média, különösen a TV helyszíni közvetítésben számol be az eseményről és azt akarták, hogy ország-világ lássa, hogy kik a "békés átmenet" letéteményesei.

Az MSZMP Budapesti Pártbizottságának vezetői megbeszélésre hívták a jelentősebb ellenzéki szervezetek vezetőit, a pártfőiskola Villányi úti helyiségébe. Az MDF részéről Kéri Kálmán és Zimányi Tibor, az SZDSz és a TIB részéről Nagy Elek és Göncz Árpád, a Pofosz részéről Fónay Jenő és jómagam. A meghívó pártbizottság négy résztvevőjét nem ismertem.

A megbeszélés tárgya a június 16-i temetésen való részvétel volt.

A pártbizottság tagjai kijelentették, hogy a békés átmenet jegyében, az MSZMP is szeretne részt venni és koszorúzni a Hősök terén, bizonyítva, hogy a párt is változások mellett van.

Az MDF részéről, Kéri Kálmán és Zimányi Tibor kijelentették, hogy furcsának találják a kérést és nincs felhatalmazásuk, hogy ebben a kérésben döntsenek, és jelezték, hogy ezt még az MDF elnökségével meg kell beszélni.

A TIB és SZDSZ részéről Göncz Árpád kijelentette, hogy kívánatosnak és szükségesnek tartja az MSZMP részvételét a temetésen, hogy ne csak az ország, de főleg az 1 millió párttag is lássa, hogy a párt is támogatja a változásokat, ami nemcsak az öt mártír temetését, hanem 1956 elismerését is jelenti.

A Pofosz részéről előbb én kértem szót. Elmondtam, hogy mi elsősorban nem a temetés miatt jöttünk el, hanem azért, hogy a Budapesti Pártbizottság az egyik kerületi székházát ürítse ki és adja át a Pofosznak.

Ugyanis a fővárosban, az Országos Pártközpont, a Pest megyei PB. és a Budapesti PB. mellet mind a 22 kerületi pártbizottságnak volt reprezentatív székháza, és úgy gondoljuk, az akkor 10.000 főt meghaladó tagságunk megérdemli, hogy az egyik kerületi épületet a békés együttműködés jegyében átadják.

Fónay Jenő kijelentette, hogy képtelenségnek tartja a kérést, hogy azok vegyenek részt az ünnepélyes temetésen, akik kivégezték őket és semmi szín alatt nem ért egyet a kéréssel.

Ekkor Göncz Árpád - anélkül, hogy szót kért volna - felugrott és kivörösödött fejjel, mint egy pulyka kakas kiabálni kezdett, hogy ne bontsuk meg az egységet és ne szítsunk ellentéteket, mert így nem lehet békésen tárgyalni.

Fónay Jenő ekkor felállt, figyelmeztette Göncz Árpádot, hogy ne ugráljon fel, ne kiabáljon, üljön le, és kérjen szót, ha mondani akar valamit, de előbb hallgassuk meg, hogy mit mondanak a pártbizottság tagjai. De Göncz Árpád nem ült le, egyre jobban belelovalta magát a mondanivalójába, és végül azzal, hogy „veletek nem lehet tárgyalni” sértődötten kivonult a teremből. Zimányi Tibor és Nagy Elek az ajtónál utolérték és nem hagyták elmenni. Mi is békülékenyebb hangot ütöttünk meg, hogy Árpi bátyánk, ne kezdjünk most személyes vitát, és sikerült visszaültetni, de éreztem, hogy a tüske benne maradt.

A pártbizottság egyik tagja válaszolt, hogy helyiséget nem tudnak átadni, mert erre nekik sincs felhatalmazásuk, és a temetésen való részvétel megbeszélésére később még egyszer visszatérünk. Erre tudomásom szerint nem került sor.

Az azonban már akkor egyértelműen nyilvánvalóvá vált, hogy kik a radikális változások kerékkötői.

A temetés valóban világraszóló volt! Nemcsak a MTV közvetítette, de a világ szinte valamennyi jelentősebb TV-adója.

A nagy látványosság kulisszái mögött itt is megmutatkozott, hogy kik hajlandók együttműködni a kommunistákkal és kik akarnak radikális változásokat.

A Hősök terei eseményeket a TIB szervezte. A rend fenntartását /rendőrség nélkül/ és a koporsók melletti díszőrség megszervezését az MDF vállalta. A temetői szervezést az SZDSZ. A temetőbe való belépést a Fidesz biztosította. Csak azt engedték be, akinek a TIB által nyomtatott belépője volt.

Itt kell megjegyezni, hogy a Fidesz ekkor az SZDSZ hűséges segédcsapata volt. Úgy emlegette mindenki, mint ahogy az MSZMP-nek ifjúsági szervezete a KISZ, ugyanúgy az SZDSZ-nek ifjúsági szervezete a Fidesz.
Mint a díszőrség szervezője kerültem kapcsolatba a nemzeti emigráció három meghatározó személyével, és ennek kapcsán kerültem kapcsolatba a következő években, a világ nyugati államaiban évtizedek óta működő magyar kommunistaellenes szervezetekkel. /Ez egy következő írásom anyaga lesz, ami reményeim szerint szintén olvasható lesz a Kuruc.infón./

A három nyugati résztvevő:

Balogh János Münchenből, az Európai Szabadságharcos Szövetség dokumentátora. A fiát is hozta magával mint operatőrt.
Balogh Ernő, az Amerikai Magyar Szövetség elnökhelyettese New Yorkból.
Helm Árpád Clevelandból, a Hungária Szabadságharcos Mozgalom egyik vezetője, és lapjának, a Szittyakürtnek a tudósítója.

Velük álltam negyedikként őrséget a 6. koporsónál, mert kijelentették, hogy kommunisták mellé semmi szín alatt nem állnak.

Ehhez kapcsolódik, hogy időközben odajött hozzám Hegedűs B. András, aki a TIB részéről a temetés fő rendezője volt, és kezembe adott egy cédulát 8-10 névvel, hogy a következő váltásnál kiket osszak be a koporsók mellé. Nem akartam ott vitába szállni, hogy ez ellenkezik a Villányi úti megbeszéléssel, mert gondoltam, hogy ezek kommunisták, de hármat ismertem és ezek személyével egyetértettem.

Kommunisták tisztelegnek a kommunisták előtt

Pozsgay Imre, aki kijelentette hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Ez nyitotta fel a sorompót a nyíltan rendszerváltást követelők előtt, mert előtte mindenki lapított és hallgatott. Jellemző, hogy addig még a 17 éves, III. gimnazista fiam sem tudta, hogy én részt vettem a forradalomban.

Németh Miklós, a miniszterelnök, akinek a hozzájárulása nélkül biztosan nem kerülhetett volna sor az ellenzéki szervezetek szabad tevékenységére és főképen a temetés állami támogatására.

Gyenes Judit, Maléter volt özvegye, aki joggal akart részt venni volt férje temetésén.

A többi kommunistát nem ismertem, de aki akar, utánanézhet az akkori újságokban megjelent fotókon.

Tehát itt a temetésen is elvált a „szív” a májától.

A június 16-i temetés után a TIB jóformán beszüntette a tevékenységét. Részükről megtörtént a rendszerváltás. Most már az SZDSZ-szel együtt, a hatalomba való beilleszkedés előkészítése volt a legfőbb feladatuk.

Nem így a forradalmi szervezetek. A Pofosz vezetésével az angyalföldi munkásszálló harmadik emeletén megalakították, az „Október 23 Bizottságot”

Ez célul tűzte ki, hogy a forradalom évfordulóján méltóképpen, nagyszabású gyűlésekkel, felvonulásokkal a Parlament előtti nagygyűlésen emlékeznek meg.

A létrehozott bizottságba minden forradalmi párt 1-1 tagot delegált. Büszke vagyok, hogy a Pofosz engem jelölt tagnak.

A TIB, az SZDSZ és a Fidesz nem vett részt a bizottság munkájában, csak amikor szeptemberben és októberben érezhető volt, hogy jelentős tömegek sorakoznak fel az októberi évforduló megünneplésére - nem akartak kimaradni az ünneplésből - küldték el a bizottságba megbízottaikat.

Szalay Róbert
történelemtanár
CA – 00-12 sz. politikai elítélt