A réges-régi sumir városok pusztulását megörökítő siratóénekből² mélységes szomorúság, fájdalom és kétségbeesés árad. A vers írója szemére hányja az isteneknek, Enlilnek, Enkinek, hogy védelem nélkül hagyták kedves földjüket, sorsukra hagyták a városaikat: A haza idegen, szemita kézre került, eladdig virágzó földje elpusztult. A földdel lett egyenlővé SIR.BUR.LA.KI, Gudea városa, Uruk, Gilgames fallal kerített erőd-városa, Eridu, az egyetlen kőből épült város.

Várostrom. Nyilasok és a várat úszva megközelítő ostromlók (dombormű, Nimrud, nyugati palota, British Museum) (1)

Ibbi-szin kötelességtudó uralkodóként hiába áldozott buzgón az isteneknek, hiába próbált megfelelni a nippuri vallási központ elvárásainak, mindhiába. A főpap átengedte az É.KUR-at, EN.LIL isten ékes-fényes „hegy-templomát”, zikkuratját az új főistennek, An-nak, azaz Anu-nak. A szemita-amorita hódítók, hogy a lefokozott, második helyre szorult EN.LIL, a korábbi főisten túlságosan meg ne bántódjék (mert sohasem lehet tudni..!), a tiszteleti helyeit meghagyták, az ünnepeit némi ideológiai körítéssel megtartatták.³

Úgy tűnik, e gyakorlat évezredekig megmaradt, mert a kereszténység térhódításakor az új vallás ünnepei szinte kivétel nélkül a régi, ún. pogány ünnepnapok helyére kerültek.⁴

Az elamiták kettős játékot játszottak. Elfogadták Ibbi-szin szövetségét, de közben összeszűrték a levet szemita-amorita betolakodókkal, hogy együttesen akadályozzák az ország gabonaellátását. A helyzetet súlyosbította némely tartományúr, az iszini Isbierra és a Simaski tartomány⁵ Kindattu nevű főnökének önállósodási törekvése.

„A Mariból származó szemita Isbierra, Iszin városállam kormányzója hatalmi vágyától indíttatva kihasználta, hogy a megrendült tekintélyű Ibbi-szin aligha birkózik meg a mesterségesen gerjesztett gazdasági és katonai nehézségekkel. Tudta, isteni jóváhagyás nélkül veszett ügye van, ezért kierőszakolta a nippuri papságtól, hogy Enlil főisten jóslatban ígérje neki Sumer királyságát.⁶ Nippur főpapja egy korábbi, KI.EN.GI pusztulását előrevetítő, mintegy ezeréves jóslatból kifolyólag az istenek rendelésének tartotta a birodalom bukását, és behódolt. Így Isbierra isteni jóváhagyással a birodalom nyugati része (későbbi Közép-Babilon) uralkodója lett.”⁷ (A papság ilyetén árulása a magyar történelemben is számtalanszor megtörtént.)

Miközben Isbierra nyugaton építgette birodalmát, keleten, ÚR-t, a mintegy ötven évig virágzó fővárost bevették az elamita csapatok. „Az ostromlók vezére az Elamban katonai puccsal hatalomra jutott szemita Kindattu király volt. Ibbi-szin sem a hatalomátvételt, sem fővárosa elestét nem tudta megakadályozni.”⁸

Menekültek otthonukból az emberek,
Ellenséges országokba űzettek.
A napnyugati Subartu gúnyolta őket.
A napkeleti Elam gyalázta őket.

Az ún. befogadó országok a menekülőket nem nézték jó szemmel. Minden bizonnyal érthetetlennek találták, hogy a III. ÚR-i dinasztia virágzó, erős, szilárdnak hitt birodalma miként tudott összeomlani. S nem a szemita csalárdságra, Ibbi-szin kijátszására gyanakodtak, hanem a menekülők hősiességét vonták kétségbe.

Fájdalom, KI.EN.GI királyura,
Búcsút vett a palotájától,
Az elamiták országába ment Ibbi-szin,
A távoli határba, Ansan határába.

ÚR városának bevétele után az életben hagyott Ibbi-szin király a város védistene, Nannar holdisten szobrával együtt Elamba hurcoltatott. Tökéletes volt a bukás: Ha a hódítók az uralkodóval együtt valamely város védistenét is száműzik, akkor nincs visszatérés, nincs újrakezdés. 

Nannar, a Holdisten (pecséthenger-nyomat)

Hasonlatos lőn azon madárhoz,
kit saját fészke(alja) zavart idegenbe,
s hazáját viszont sose látta…

E három sorból kitűnik, hogy Ibbi-szin király közvetlen környezete szövetkezett a hódítókkal. A „saját fészekalja” követte el az árulást, s adta idegen kézre az uralkodót, s szabadította a városra a nomád elamitákat. Úgy tűnik, az uralkodó teljes mértékben megbízhatott a környezetében, s nem számolt a belső árulással.

A Tigris és az Eufrátesz kietlen partján
Éleslevelű káka és sás nődögél,
Élő lélek nem merészkedik az útra,
Félőn gunnyaszt a romos városban.

„Az elamiták, a későbbi perzsák erőtől duzzadó hegyi lakói végigdúlták a Folyamközt. Dolguk végeztével, vagyis ÚR, a főváros bevétele után visszatértek a hegyeik közé. Elpusztított országot, romba dőlt városokat, feldúlt templomokat hagytak maguk mögött.”⁹ A gyors elvonulás arra enged következtetni, hogy az elamitáknak főleg a fővárossal és Ibbi-szinnel lehetett leszámolni valójuk.

Harci szekér (10) és faltörő kos (11)

A pásztorkodó amoriták, a vad nyugat-szemita törzsek támadását az irigység vezérelte. Századok óta munkásokként, szegődött katonákként, nélkülözhetetlen hivatalnokokként alaposan kiismerték a barátságos és könnyen hívő sumirokat, s egyre inkább érlelődött bennük a könnyebb élet utáni vágy. Jó szemita szokás szerint „bevárták, míg az elamita csapatok a főváros feldúlásával és a király száműzetésével, meggyengítették Sumer véderejét; majd átszáguldottak az Ibbi-szin által ellenük építtetett nyugati véderővonalon, és sorra vették be a megmaradt városokat, helyőrségeket.”¹² Természetes ösztönüket követve kedvüket lelték az öldöklésben, a pusztításban. A városok romjai közt a megmaradt, az el nem menekült emberek, gyermekek, asszonyok, rettegve bújtak meg előlük.

Otthonra lelt a szükség és a halál.
A puszta föld felett pihennek a kapák,
A legelőre a nyájat nem terelik pásztorok.
Üresek az ökröket fogadó szárnyékok.
Tej sem, vaj sem hordatik onnan,
Elfeledvén az ellést, nem fiadzik az anyajuh.
Döglődik a sztyeppén ugrándozó vad.
Az állatok immár nem lelnek nyugalmat.
Nád övezi a kirabolt halastavat,
Körötte az ápolt ágyások összetiporva,
Fonnyadtak már a gyümölcsfák, az ékes kertek. 

E verssorok arra engednek következtetni, hogy az eladdig virágzó, gazdag országban mindenki tette a dolgát: élt, dolgozott, gyarapodott. A földet parasztok művelték, szántottak, vetettek, a nyájakat a pásztorok terelgették. A karámban fejték a teheneket, a birkákat, feldolgozták a tejet, a vajat köpültek, túrót készítettek, s vitték a városokba.. Úgy tűnik, még a háziállatok szaporodását is ügyelték, segítették az ellésüket.

Aztán mindez abbamaradt. Megszakadt az élet Sumerban.

A megszállók kegyetlen népirtást végeztek: A lakosság elmenekült, meghalt vagy a saját hazájában bujdokolt. Nem volt, ki ellássa az állatokat, ápolja a kerteket, tisztítsa a halastavakat. 

Így határozta meg AN és ENLIL a sorsot.
Ez AN szava. Ki merészelné jóra fordítani?
Ki merné ENLIL akaratát megváltoztatni?
Óh! KI.EN.GI, félelem földje, csüggeteg népe!
Elment a király, jajveszékelnek gyermekei. 

Bizonyára a Nippur-i főpapság jóslata, miszerint Ibbi-szin alkalmatlan az uralkodásra, és új királyra, hatalomváltásra van szükség, hamar elterjedt. Ennek ismeretében egyetlen ember nem akadt, aki ellenszegült volna, aki kétségbe merte volna vonni Enlil isten akaratát. A szemita Isbierra gondoskodott arról, hogy isteni rendeléssel tegye szalonképessé az uralmát, még azon az áron is, hogy gőgös hatalomvágya miatt darabokra szakadt, és kietlen pusztasággá változott az ország, a népe pedig földönfutó lett. Mire a sumirok újra felemelték a fejüket más város, más nép vette át a vezető szerepet. Iszin és Larsza szemita királyai lettek KI.EN.GI és KI.URI, azaz Sumer és Akkád új urai; de ők sem örökké… Felváltották őket a babiloni, és a kegyetlenségben mindeniket felülmúló asszír dinasztiák.

Sumir királylista a vízözön előtti királyoktól Kr. e. 1827-ig (20 cm, agyag, Ashmolean Museum, Oxford)
Mintha hazánk bú-bajáról szólna e vers. Az országhódító megszállóknak csak a nevük változott; lett belőlük török, osztrák, román, rác, tót, orosz, és mögöttük a nagy árnyék, a világhódító zsidó pénzhatalom.

Péter királytól kezdve gr. Károlyi Mihályig sokszor megtörtént, hogy idegenek kezére került Magyarország. 1918-ban Károlyinak, a hírhedt őszirózsás forradalom még hírhedtebb miniszterelnökének mindent elsöprő fékezhetetlen hatalomvágya szabadította rá a magyarságra a kommunista-zsidó csőcseléket, s taszította az országot a trianoni területrablás útvesztőjébe. Napjainkban pedig Gyurcsány és a társai raboltatják el azt, ami megmaradt.

Időről időre úgy tűnik, a magyar haza elvész, idegen kézre jut, ám a föld népe a helyén marad, s határtalan erővel újraéled, miként az ékiratos királylista utolsó sorai mondják: „Királyság átvétele nem jelent örökkévaló uralmat.”¹³

Megjegyzés: A teljes képanyag a martonveronika.freeblog.hu oldalon található

Lábjegyzetek

1 Hrouda, Bartel: Der Alte Orient, Bertelsmann Verlag, München, 1991. 345. p. (A kép egy évezreddel későbbi asszír várostromot jelenít meg, de akár így is történhetett. MV)

2 Falkenstein: Die Ibbisin-Klage, Welt des Orients, 1950. 377. p.

3 Schmökel, Hartmut: Úr, Assur Babylon, Europäischer Buchklub, Stuttgart, 60. p.

4 Gyula pápa (337-352) rendelete értelmében a keresztény egyház december 25-én ünnepli Jézus Krisztus születésnapját (holott január 6-án volt). A karácsony egybeesik a turáni népek téli napforduló ünnepeivel. A régi magyarok is december 21-én ünnepelték a „sol invictus dei”, a legyőzhetetlen Nap megújulását, újjászületését, a sötétség fénnyé való változását. Gyula pápa tisztában volt azzal, hogy az új keresztény ünnepeket a nép nem tartaná meg, ezért a régi, un. pogány ünnepeket keresztény tartalommal töltötte meg. (MV)

5 Simaski Elammal határos tartomány (MV)

6 Erről Isbierra Mari levéltárában talált levelezése tudósít. (MV)

7 Veenhof, Klaas R.: Geschichte des Alten Orients bis zur Zeit Alexanders des Gro3en, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2001., 77. p.

8 Veenhof i.m. 77. p.

9 Woolley, sir Leonard: Ur und die Sintflut, Brockhaus, Leipzig, 1930., 136-137. pp.

10 Hrouda i. m. 344. p. (Lehetne akár faltörő kos is, de a legújabb kutatások szerint valamiféle ostrom-„gépezet” ti. a faltörő kos rúdja inkább vízszintes. MV.)

11 waysofdarkness.proboards.com

12 Kramer, Samuel Noah: Mezopotamien, Rowohlt, Hamburg, 1976., 54. p.

13 Jacobsen, Thorkild: The Sumerian King List, University of Chicago Press, Chicago, 1939.