A napokban – pontosan december 8-án – ünnepelték különböző helyeken Karády Katalin százkettedik születésnapját. Mindenki azt ünnepel, amit akar, elvégre demokrácia van. Szóra sem méltatnánk az egészet, ha csak a Népszava, a 168 Óra, a Népszabadság vagy az ATV jól ismert sajtóbohócai nosztalgiáztak volna, de ebből a nagy ünneplésből pl. két évvel ezelőtt – a századik születésnapon – a jelenlegi állítólagos nemzeti oldal egyik fő orgánuma, a Magyar Hírlap is jócskán kivette részét. 2010. december 8-i számában Pintér Zóra tollából az alábbi írással adózott a „nagy művésznő“ emlékének:
Ikon – Egyed Zoltán laptulajdonos fedezte fel a színház és a film számára
Karády Katalin születésnapjára
Karády Katalin a 20. század magyar nőikonja. Alighanem a legnagyobb, amit az is mutat, hogy sem a Kádár-kor nem tudta kiejtetni a köztudatból, hiába hallgatták agyon, sem a halála óta eltelt rendszerváltásnyi idő nem fogott rajta: a kétezres évek első évtizedében épphogy divatja lett, legutóbb mindenki kishúga, Szalóki Ági énekelt Karády-dalokat, sikerrel. Persze ahogy egy ikonhoz illik, a születési dátuma is rejtély: egyes források szerint ma száz éve, 1910. december 8-án, más források szerint december 10-én született - így tudta Szepes Mária, barátnője is -, a korabeli lexikonokban viszont 1912 szerepel születési dátumként. Kelecsényi László Karády Katalin című könyvében (Budapest, 1989) azonban közli az eredeti keresztlevél fakszimiléjét: eszerint a színésznő 1910. december 8-án jött világra Kőbányán egy proletárcsaládban, Kanczler Katalin néven. Ma azt mondanánk, nehéz gyerekkora volt, szerencséjére Hollandia és Svájc épp ekkor, az első világháború után indított nagyszabású segélyakciót: magyar gyerekek ezreinek tették lehetővé, hogy a nyomorból kiszabadulva, évekig a két jóléti államban tanulhassanak. Kanczler Katalin is köztük volt: öt évig nevelkedett külföldön. Hazatérve beiratkozott ugyan egy kereskedelmi iskolába, de 1931-ben, 21 évesen, hirtelen férjhez ment egy apja korabeli vámtiszthez. Pár hónap múlva elváltak.
Csak ezután kezdett színészetet tanulni, felfedezője Egyed Zoltán laptulajdonos volt, ő találta ki számára a Karády nevet is. A harmincas években először színpadi színésznőként volt látható - egyébként a nagy filmek idején sem hagyta ott a színpadot -, de nem ért el átütő sikereket.
Az áttörést az 1939-es Halálos tavasz - amely Zilahy Lajos szintén nagy sikerű regénye alapján készült - hozta meg számára, és igazi műfaja a film lett. Karády Katalinnak „szerencséje" volt: a sikeres korabeli vígjátékokat a közelgő háború, az egyre komorodó európai légkör miatt ekkoriban váltotta fel a mai értelemben vett filmdráma a mozivásznon. Karádyhoz, aki ekkor már a (magyar) végzet asszonya, Marlene Dietrich-féle szexszimbólum, nagyon is illik ez a szerepkör: ő lesz a modern magyar nő mintaképe.
1943-ig több mint húsz filmet forgatott - köztük a Külvárosi őrszoba, Ópiumkeringő, Makrancos hölgy, Valamit visz a víz, Machita, de nem csak színésznőként, hanem a legnagyobb korabeli slágerek előadójaként is hamar sztárrá vált. ő diktálta Pesten a divatot, róla szóltak a hírek, egy ország találgatta, valóban leszbikus-e vagy inkább férfifaló - annyi tény, hogy Ujszászy István tábornok eljegyezte, és villát vásárolt neki.
Kétes viszonya a hatalommal a német bevonulás után válik egyértelművé: slágereit a nácik betiltják, Machita című filmjét leveszik a műsorról, 1944 tavaszán kémkedés vádjával letartóztatják és kegyetlenül megkínozzák. Három hónap után szabadul, majd hamarosan már zsidókat ment: ékszereit adja oda azoknak a nyilasoknak, akik a Duna-parton egy csoportnyi gyereket akarnak a Dunába lőni, majd miután így „megveszi“ az életüket, a lakására viszi őket. A Jad Vasem intézet a Világ Igaza kitüntetést adományozta Karády Katalinnak. Hogy miért tette, amit tett, arról így vall a művésznő: „Azzal a korszakkal pedig azért szálltam szembe, mert ki merem mondani, ilyen »giccsesen«: az én gyenge lelkületem nem bírta elviselni, hogy tízezrével viszik az embereket a vagonokba, a halálba. Ennek ellenére nem politizáltam akkor sem. Azóta is távol áll tőlem a politika. Segítettem, bújtattam, hiszen három lakásom volt akkoriban, s ha már elvittek valakit, utánamentem és kihoztam Kistarcsáról" - olvasható a www.szineszkonyvtar.hu-n.
A háború után először az operettszínház színésznője lett, egyre fogyott azonban körülötte a levegő, míg 1949-ben, immár egy más színű diktatúrában, másodszor is betiltották a Karády-filmeket.
1951-ben disszidált. Európai állomások után 1953-ban Brazíliába, Sao Paolóba ment, ahol butikot nyitott, majd 1968-ban New Yorkban telepedett le, s egy kalapszalont vezetett. 1990. február 8-án halt meg.
Pintér Zóra írásához – ami hangvételét tekintve nyugodtan megjelenhetett volna akár a Népszavában is – csak néhány rövid megjegyzést, illetve kiegészítést szeretnénk hozzáfűzni. A Kanczler-Karády Katalint „felfedező“ (természetesen liberális származású) Egyed Zoltán nem laptulajdonos volt, hanem egy minden hájjal megkent „hírlapíró“, a budapesti éjszakai élet ismert figurája, aki a Színházi Élet és hasonló lapok fő véleményformálójának is számított. Egyed afféle örök felfedező, aki ezúttal Katalin sorsát veszi kézbe. Ezt megelőzően – Klár Zoltánnal együtt – már a budapesti dzsungelben eltévedt, őstehetségnek számító népi költő, Sértő Kálmán sorsának irányítását is kezébe vette. Ahogy később a költő beszámolt róla, vitte a lokálokba, színházi öltözőkbe, bordélyházakba, de a kórház nemibeteg osztályára már nem kísérte el. Ennek is köszönhetően a végtelenségig naiv poéta hamarosan notórius alkoholista lett, és gyógyíthatatlan szifiliszt hordozott testében, s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy alig harmincévesen a Kerepesi-temető lakója legyen.
A Karády körül kialakított mítoszok, mesék és mendemondák világában nem könnyű eligazodni, de nem is lehetetlen, ha tudjuk, hogy ezek nagy részének egyetlen forrása a „művésznő“ önvallomásaiból lett merítve.
Ilyen szívszorongató történet az is, amikor Karády zsidókat ment: „ékszereit adja oda azoknak a nyilasoknak, akik a Duna-parton egy csoportnyi gyereket akarnak a Dunába lőni, majd miután így »megveszi« az életüket, a lakására viszi őket“. Na itt álljunk meg egy pillanatra. Ahogy mi a nyilasokat a „hitelesnek elfogadott“ könyvtárnyi dokumentumok, visszaemlékezések vagy tanúvallomások tükrében megismerhettük az elmúlt 65 évben, igencsak furcsának tűnik, hogy némi ékszerért futni hagyják kiszemelt áldozataikat. Nem az lett volna a logikusabb változat, hogy az ékszerek átvétele után a zsidó gyerekek mellett, az általuk különben is utált Karádyt is Dunába lövik s így – a nyilas logika szerint – a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad? Mert ha tényként elfogadjuk Karády meséjét, akkor akaratlanul is felmerül egy még veszélyesebb kérdés, amit csak nagyon halkan merünk feltenni: ezek szerint akkor a nyilasokat ilyen könnyen jobb belátásra lehetett bírni, és mégsem voltak olyan minden emberi érzésből kivetkőzött vadállatok, ahogy azt eddig gondoltuk?
Fiala Ferenc (Szálasi sajtófőnöke) visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy neki személyesen kellett „nyilas“ suhancok kezéből kimenteni Kosztolányi Dezső zsidó származású özvegyét és Ádám nevű fiát. Az akkori, „meglódult idők“ ismeretében elképzelhetetlennek tartjuk Karády zsidómentő történetét, még akkor is, ha ezért a Jád Vásem intézet a „Világ igaza“ kitüntetést adományozta neki. Különben pedig már nagyon ideje lenne végre objektíven feltárni, hogy kik voltak azok a „nyilasok“, akik „zsidók ezreit“ (ha nem „tízezreit“) Dunába lőtték, mivel eddig a témával foglalkozó történészek is csak hatvanvalahány személyt tudtak beazonosítani, akiknek emlékére az ismert, cipőkből álló szoborcsoportot felállították a Duna partján. Továbbá az is szerfölött érdekelne bennünket, hogy ezek a Dunába lövések, amelyeket állítólag főleg 1945 januárjában hajtottak végre, hogyan voltak lehetségesek, mert tudomásunk szerint az egyik legkeményebb tél köszöntött akkor a magyar fővárosra, mínusz 30 fokot mértek, és a Duna vize is teljesen befagyott.
A Duna 1945 januárjában
Hogy teljes legyen a kép, az alábbiakban közöljük, hogy miképpen fogadta a valóban antibolsevista nemzeti emigráció 1951-ben a Nyugatra szökött „művésznőt“. Ebből az írásból, ami a Hídverők c. emigrás lap 1951. 5-6. összevont számában látott napvilágot, olyan dolgokra is fény derül, ami valahogy kimaradt a Magyar Hírlap születésnapi émelygéséből, és talán egy árnyaltabb képet ad azok számára, akik Karády Katalint „a 20. század legnagyobb magyar nőikonjának“ szeretnék feltüntetni:
Alföldi Géza: Még csak ő hiányzott!
Még a meglepetésekhez szokott magyar emigráns is felkapta a fejét arra a hírre, hogy Karády Katalin, a bolsevizmus első számú hőse és kedvence, annyi és oly undorító erkölcsbotrány közismert hősnője megszökött álmai paradicsomából, a népi demokráciából s megérkezett Salzburgba. Megérkezett, de nem lapulva, hanem olyan propaganda és reklám közepette, mintha nem egy közönséges bűnöző és bolsevista propagandista, szovjet kém jelent volna meg Ausztriában, hanem a demokrácia legnagyobb hőse, az antibolsevista ellenállás egyik vezére. Mindszenty óta nem kapott egyetlen vasfüggöny mögötti szereplő olyan sajtót, mint Karády. Sőt amíg a nyomorult, rongyosan, éhezve menekülő bolsevistaellenes menekültnek heteket kell a strassi szalmaláger tetvei között eltöltenie, addig a nagy K. azonnal Salzburg legelőkelőbb hoteljében szállott meg s a Rot-Weis-Rot rádióállomás fejvesztve rohant, hogy szereplésre megnyerje. Korunk lealjasodásának legtökéletesebb jellemzője, az antibolsevizmus komolytalanságának legpregnánsabb fokmérője, hogy ez a „nő“ börtön helyett hotelban páváskodhat. Akkor, amikor Nyugat minden rábeszélőképességét felhasználja, hogy milliók jelentkezzenek a bolsevizmus elleni harcra, minden tisztességes antibolsevista s Koreában elpusztuló amerikai, általában önkéntes hősi halott meggyalázása, ahogy ezt a tipikus kommunista ügynököt Nyugati Hírnöktől végig az összes magyar nyelvű, állítólagos antibolsevista adásokig erkölcsiekben és lelkiekben vele egy nívón mozgó cimborái fogadták!
Tudja Nyugat azt – mert itteni és párizsi, BBC-s és Voice of America-s barátai mind tudják –, hogy kicsoda Karády? Tudja Nyugat azt, hogy Karádyt egyáltalán nem politikai bűnökért tartóztatták le a magyar hatóságok 1944-ben, hanem erkölcstelen életmódja és fiatal lányok megrontásának bűntette miatt kiadott elfogató parancs alapján hatolt be lakásába a rendőrség? S csak akkor derült ki, hogy ez az egy kis katona-csapszékből „művészi pályára“ lépett „búgó hangú erotikus hölgy“ többek között kémkedést folytat a szovjet részére és kémeket rejteget lakásán? Mártíromságából így egy szó sem igaz! Dehogy állt a nagy K. bárminek is ellent, nem is olyan természetű! Konjuktúrát csinált egy ország háborús züllöttségéből s az ő züllöttségéből pedig üzletet azok, akik a nagy tömegek számára izgató tömény erotikumot és kéjes vonaglást szállítottak jó pénzért engross!
Budapesten még mint a legyek hullanak a védők, százezrével becstelenítik meg a szovjet állatok a magyar lányokat és asszonyokat, amikor ez a nő részegen mulatozik a „felszabadító“ szovjet tisztekkel. Magyar vértől mocskos szovjet tisztek kezei szorongatják és tapogatják ezt a vásári portékát a „Vörös Újság“ éjszakai tivornyáin, amikor a légópincékben magyar asszonyok hasát vágják fel szovjet bestiák, 12 éves lányokat erőszakolnak meg tizenöt-húszan a tökrészeg orosz katonák közül. És Karády hangja búg fel a rádióban, a hangszórós kocsikon, a védők felé: hogy hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgyse tudsz!
A Nyugati Hírnök ájult imádattal mosogatja ezt az erkölcsi szerecsent, hogy „kényszerítették“ a bolsevisták kommunista propagandára! Karádyt éjszakai tivornyákra sohasem kellett kényszeríteni! S talán az operaházi szereplésekre is kényszerítették? Talán Vorosilov lakásának látogatására is kényszerítették? Hát ha igen, akkor Karády nagyon megváltozott! S vajon tudja-e az osztrák rádió vezetősége, hogy hány ezer német és osztrák katonát koncoltak fel az oroszok, akiknek akkor a németek tökéletes kiirtásáról ez a nő zöngött „búgó hangon erotikus“ dalokat?! Karády erkölcsi botrányai 1947-ben még a népi demokráciát is úgy felháborították, hogy hetekre tilos volt fellépnie! Nos, ez a csatornaszökevény érkezett ki Nyugatra! Magyar ember számára megengedhetetlen, hogy egy nő erkölcsi életéről a legkisebb rosszat mondja, de Karády nem nő, egyszerűen csak nőstény, de annak is a selejtjéből! Börtönbe ezzel a „grúz énekesnővel"! Karádyt nem illeti meg az asyl-jog! Örök szégyene marad a magyarságnak, ha ezt a nőt megtűri maga között! Vissza vele oda, ahonnan jött! Vissza a külvárosi csapszékek világába! Nincs elég szégyenfoltja Nyugaton a magyar emigrációnak? Még csak ő hiányzott!
A Stockholms Tidningen 1951. február 24-i száma fényképes rövid kis hírt közöl Karády Katalin „szökéséről“. A kép aláírása így hangzik: Kurády Katalin. Mi ez, sajtóhiba, vagy már itt is ismerik Karádyt? Hát kurán megismerték már a svédek is a magyar „Mata Hari“-t! Erről jut eszembe a Lúdas a Mátyás egy rajza. A német országúton lépked Katalin Lőw úrral, a partnerével és így szól hozzá: Ismernek itt engem? Lőw úr oldalt néz az országúton felállított útjelzőre, és így válaszol: Úgy látszik meglehetősen. A német útjelző tábla felirata: Achtung! Kurve! Ami magyarul annyit jelent: Vigyázat! Kanyar!“
És akkor arról még szó sem esett, hogy Karády Katalin a bolsevisták szajhájaként Zilahy Lajossal együtt alapító tagja lett a Magyar-Szovjet Művelődési Társaságnak, és lemezre vett több orosz témájú dalt. Ilyen volt a Katyusa, a Csendes az éj és a Gyévuska. Ez ám a művelődés a javából!
Karády Katalin: Katyusa:
Karády Katalin: Gyévuska
Végül egy égető kérdést azért megengednénk magunknak. Miért van az, hogy a Magyarországot 1945-ben leigázó szovjet hordákat (pardon: „Krisztus-arcú szovjet katonákat“) tárt karokkal váró, velük kollaboráló zilahylajosok, máraisándorok, karádykatalinok jelenleg nem csak a balliberális oldal kedvencei, hanem egyben a magát nemzetinek meghatározó oldal ikonjai is egy személyben?
Mondja meg már valaki, hogy mi ez: tudathasadás vagy csak egyszerűen elmezavar?
Dobszay Károly
(Kuruc.info)
A szerző korábbi írásaiból:
- Legyen világosság! Ki volt Sértő Kálmán? - I. és II. rész
- Nyilasfóbiások figyelmébe: Mi történt 1944. október 15-én?