Az egyes oldalak fő érveinek és bizonyítékainak összehasonlítása korunk hosszú távon legsúlyosabb morális és gazdasági kérdésében

A média, a politika és a környezetvédelem által egyik leginkább középpontba helyezett morális, tudományos és gazdasági kérdés a klímaváltozás eredete, illetve, hogy szükséges-e ellene cselekedni, lehet-e ellene cselekedni. Ehhez leginkább a két oldal tudományos érveinek ütköztetésén keresztül juthatunk el, amelyhez a mostanában a klímatudomány terén érdeklődő emberek között leginkább népszerű filmeket használnám fel, ugyanis ezek a filmek a legvirulensebbek és egyben felvonultatják a két oldal fő érveit az emberiség sorsát meghatározni képes kérdésekben.

Ehhez először bemutatnám a probléma fizikai alapjait, majd a felmerülő kérdések tisztázásához bemutatnám a két fél érveinek tárházát és az objektivitásukat.

Az emberi eredetű klímaváltozási elmélet alapja: az üvegházhatás

A klímaváltozás emberi eredetét elsősorban az üvegházhatás elméletre alapozzák, amely szerint a bolygót az üvegház gázok melegítik, illetve más gázok képesek akár hűteni is fizikai tulajdonságaik alapján.
Ez az elmélet alapjaiban igaz, mivel a fizikai törvényekből nagyon egyszerűen származtatható. Az üvegház gázok ugyanis olyan gázok, amelyek a beeső fénysugárzás frekvenciáján nem nyelik el a sugárzást, és így akadálytalanul áthalad rajtuk a nap fénye. A kimenő sugárzás egyes frekvenciái az üvegházhatású gázok elnyelési frekvenciái, így a Föld által sugárzott infravörös sugárzás egy részét elnyelik és visszasugározzák a földfelszín felé.

1. kép: A fenti kép az üvegházhatású gázok elnyelési frekvenciáit mutatja a Nap beeső és a Föld kimenő sugárzásával összehasonlítva. A képen balról jobbra növekszik a sugárzás hullámhossza az ultraibolyából az infravörös tartományba

Az üvegház elmélet alkalmazása más égitestekre

Ha viszont más égitestekre is alkalmazni akarjuk az üvegház elméletet akkor több érdekes tényre is ráakadunk, ami megkérdőjelezi az elmélet mindenhatóságát, erre a Föld és a Vénusz melletti 2 másik légkörrel rendelkező égitest a legjobb példa: ezek a Mars bolygó és a Szaturnusz Titán nevű holdja.

2. kép: Az üvegházhatás képességeire tipikusan a Vénusz bolygót hozzák fel, amelynek átlaghőmérsékletének a Naptól kapott sugárzás mennyisége alapján 100 Celsius fok alatt kellene lennie. Ehhez képest a Vénusz átlaghőmérséklete 400 Celsius fok fölött van. Ezt legfőképp a légkör magas sűrűségének és magas, 96,5%-os szén-dioxid tartalmának tulajdonítják, ami több száz fokkal megemeli a légkör átlaghőmérsékletét. Az üvegházhatás nélkül a Föld átlaghőmérséklete is 0 fok alatt lenne, így a bolygó nagy része fagyott állapotban lenne.

3. kép: A Mars légköre 95,32%-ban CO2-ből áll, a bolygó mégis egy fagyos pusztaság. A Mars légkörében az egységnyi térfogatra jutó CO2 mennyisége több mint 20-szor magasabb mint a Földön, amihez képest a bolygó átlaghőmérséklete -63 fok. A Mars sarkain a jégsapkák a tél folyamán -140 fok közelében lezuhanó hőmérséklet mellett megfagyó széndioxidból (szárazjégből) állnak.

4. kép: A Szaturnusz Titán holdjának a légköre 1,5%-ban metánból áll, ami a szén-dioxid mellett az antropogén (emberi eredetű) üvegház gáz kibocsátás másik fő formája. A Titán légkörében a metán koncentrációja a Föld légkörében mért több mint 2000-szerese, ennek ellenére az átlaghőmérséklet -180 fok alatt van.

Az üvegházhatás a Vénuszra és a Földre erősen ráillő sémája így az egyéb égitesteken látszólag elbukik, bár az így kialakuló képet korrigálni kell néhány ténnyel. A Mars hidegségét jelentős mértékben a vékony légkör okozza, míg a Titán alacsony hőmérsékletében a Naptól való nagy távolság játszik szerepet. Ezzel párhuzamosan viszont egy nagyon vastag légkör önmagában hővisszatartó hatású és így se a Mars, se a Vénusz, sem egyéb bolygók üvegházhatása nem magyarázható csupán a légkör összetételével. Viszont a kérdés továbbra is felmerül, hogy az üvegház gázok miért nem melegítik sokkal jobban a Marsot és a Titánt, amikor koncentrációjuk nagyságrendekkel nagyobb mint a Földön.

A válasz ugyanabból következik, mint amiből az egész üvegház elmélet ered: az üvegházhatású gázok bizonyos frekvenciákon elnyelnek. De csak adott frekvenciákon! Ez azt is jelenti, hogyha koncentrációjuk elér egy bizonyos határértéket, akkor már nem tudnak több hőt elnyelni, mivel az általuk elnyelhető sugárzási frekvenciákat már elnyelik.

Így az üvegház gázok hatása és koncentrációja leginkább logaritmikus függvénnyel közelíthető: a további mennyiségek hozzáadásával egyre kisebb az elért hőmérséklet-növekedés, mivel egyre jobban megközelítjük a határértéket. Így ha elég magas a koncentrációjuk, minden egyes duplázódással már csak feleakkora mértékben növeljük a hőmérsékletet, mint a korábbi duplázódással. Ez lényegében azt jelenti, hogy egy adott anyag üvegházhatása sokkal inkább a jelenlétéhez köthető elég magas koncentráció esetén, hatásuk nem egyenesen arányos a koncentrációval.

Ezzel a klímaváltozást kutató nemzetközi szervezet, az IPCC is tisztában van, így a klímakutatók is ismerik az alábbi ábrát:

5. kép: A CO2-koncentráció növekedése és az okozott hőmérséklet növekedés közötti összefüggés: minél magasabb a szén-dioxid koncentráció szintje, annál kisebb a koncentráció emelésével okozott további hőmérséklet emelkedés.

6. kép: Így a CO2-koncentráció és a hőmérséklet között az alábbi összefüggés áll fent: minél magasabb a CO2-koncentráció, annál kisebb mértékben növekszik a hőmérséklet a CO2-koncentrációval. Így azt az IPCC is elismeri, hogyha csak tisztán a CO2 hatását figyeljük, akkor a jelenlegi koncentráció megduplázódásával a bolygó átlaghőmérséklete csak 1 fokot emelkedne, ami azonos nagyságrendben található, mint az elmúlt évezredek klímaingadozásai, ami alapvetően nem jelentettek klímakatasztrófát a bolygóra nézve. Ez nagyjából azt jelentené, hogy az egész évszázadban legalább annyi CO2-t bocsáthatnánk ki, mint amennyit most teszünk, mégsem történne globális klímakatasztrófa.

A klímakatasztrófát elsősorban a különböző visszacsatolásokra alapozzák, amelyek szerint az éghajlat melegítése a melegedést gyorsító folyamatokat gerjeszthet, fokozva a CO2 erejét. Ilyen hatás például az, hogy a magasabb hőmérséklet hatására a sarkvidéken több jég olvad, így a fényvisszaverő terület csökken, amelynek hatására a régió tovább melegszik.

A fő kérdés az, hogy az üvegházhatást csak minimális mértékben vagyunk-e képesek megváltoztatni (konstans-e, vagy közel vagyunk a felső korlátjához), vagy képesek vagyunk-e vele globális klímakatasztrófát okozni?

Mivel az emberi eredetű klímaváltozás alapját jelentő üvegházelmélet igaz, viszont a katasztrofális klímaváltozást nagyrészt a visszacsatolásokra alapozzák, ezért a fő kérdés az, hogy a CO2-vel csak egy enyhe klímaváltozást okozunk-e, vagy egy globális klímakatasztrófát. Ehhez alapvetően azt szükséges ismerni, hogy a CO2 hatását erősítik-e a visszacsatolások, vagy sem.
Ez jóval bonyolultabb probléma, aminek tudományos hátterét nagyon hosszú időn keresztül lehetne magyarázni. Itt inkább ahhoz nyúlnék, hogy az egyes oldalak fő érveit vesézném ki, amihez az interneten terjedő fő klímaszkeptikus filmhez, A Nagy Globális Felmelegedés-csaláshoz (The Great Global Warming Svindle) nyúlnék. A filmben megjelenő főbb érveken mennék végig, és valóságtartalmuk bemutatásával ismertetném, hogy az egyes oldalak érvei mennyire fedik a valóságot és összességében ki áll közelebb hozzá:

„A globális felmelegedés átverés” érvei és valóságtartalmuk: érdekeltség, médiafelhajtás

Nyilvánvaló, mindenki ezt csinálja

Teljesen nyilvánvaló, hogy rengeteg ember állása és fizetése függ a klímaügy fontosságának mértékétől. Ez annál is inkább igaz, hogy a klímatudományokkal foglalkozó tudósok nagy része (fizikusok) a klímaügy háttérbe szorulása estén a Phd-jával csúnya szóval kitörölhetné a seggét, ugyanis a tudásuk annyira speciális, hogy semmi máshoz nem tudnak kezdeni vele. Egy gépészmérnök ha megszűnik a cége, akkor elmehet máshová, de egy légkörfizikusra gyakorlatilag sehol máshol nincs szükség.
Ennek ellenére szerintem az érdekeltséggel fölösleges vádolni a klímatudományt abban a tekintetben, hogy a mi világunk olyan, hogy valaki akár igazat beszél akár hazudik, bármilyen kezébe jutó eszközzel érvényesülnie kell. Egyszerűen ilyen világban élünk, mindenkinek ki kell használnia a médiát és a lobbizást ahhoz, hogy támogatásokhoz jusson és politikai érdekérvényesítésre képes legyen. Ha csak ezen érvelés alapján elítélnénk az IPCC-t (a klímaváltozást vizsgáló nemzetközi szerveztet), akkor ugyanezen lendülettel nem hiszek többé a vízvezeték szerelőnek, mert érdekelt a munkájában (bár rá akkor is szükség van, ha nincs mellette médiafelhajtás).
Annak ellenére a túlzott médiafelhajtásnak azért van olyan hátulütője, hogy a médiában a gyorsabb érthetőség kedvéért leegyszerűsítik a tudományos elméleteket és tényeket, ami torzítja a tudományos jelleget és olyan mederbe tereli a vitát, ahol az a szaknyelv szintje helyett már inkább hithez hasonló dogmává válik, amely mellett az embereket sokkal könnyebb megvezetni.

A tudományos elfogadottság megkérdőjelezése

Mindennapi politikai giccs

Az valóban igaz hogy igen jelentős a szkeptikus tudósok száma, bár attól még az ehhez hasonló vádak, mint hogy az elfogadottak számát mesterségesen tornásszák fel, a mindennapi politika eszköztáraknak a szintje. Ez nagyjából az a szint, mint amikor, ha valamelyik párt kormányon van, akkor azt mondja, hogy a tanulmányokat szakértőkkel kötik, az ellenzék pedig ordítja a mutyit, amikor ellenzékben vannak, akkor pedig ők ordítják a mutyit. Az ilyen nagyságrendű érvelést egyszerűen nem lehet komolyan venni. Bárki, aki politizál alkalmazza, a valóságtól függetlenül.

A klíma mindig változik

Igaz, de ez nem jelenti azt, hogy mi nem változtathatjuk

Ez alapvetően igaz, de ettől még az emberi eredetű éghajlatváltozás megvizsgálását ettől még nem kell élből elutasítani, egyrészt a tét nagysága, másrészt az alapvető fizikai összefüggések miatt. Ahhoz, hogy megállapíthassuk, hogy a klímaváltozást nagy mértékben fokozza-e az emberi tevékenység, alapvetően azt szükséges tudni, hogy a jelenlegi klímaváltozás sebessége és mértéke összeegyeztethető-e akár a klímamodellekkel, akár a korábbi klímaváltozások ütemével.

7. kép: A jégkorszak vége óta a tengerszint többször is a maihoz hasonló ütemben változott, többször nagy mértékben csökkent és nőtt is, emellett közvetlenül a jégkorszak vége után több méterrel a mai szint felett volt, amit geológiai bizonyítékok támasztanak alá.

A CO2 szerepe elenyészik a vízgőzé mellett

Részben igaz, de van benne ferdítés

Ez egy olyan szkeptikus állítás, amelynek van alapja azon állításhoz hasonlóan, hogy a CO2 effektje logaritmikus. Ennek a fő oka az, hogy a vízgőz a szén-dioxid gyakorlatilag összes elnyelési frekvenciáját lefedi, mennyisége pedig jóval nagyobb a légkörben mint a CO2-é.

Ez a klímaszkeptikus állítás viszont elfed egy tényt: a sarkvidéki és a mérsékelt övi területeken a vízgőz telítési koncentrációja jóval kisebb, így ezeken a területeken a vízgőz elnyelése jóval alacsonyabb az átlagosnál. Így a trópusoktól távoli területeken a CO2-koncentráció emelkedése jelentősen emelheti az infravörös elnyelés mértékét.

8. kép: A vízgőz telítési nyomása nagy mértékben változik a hőmérséklet függvényében, így a hidegebb sarkvidéki és mérsékelt övi területeken a vízgőz nem nyomja el a CO2-t, mint a trópusokon, így a vízgőz nem dönti meg a CO2 szerepét fő üvegház gázként.

A jégkorszaki szén-dioxid probléma: avagy a szén-dioxid szint követte a hőmérsékletet és nem fordítva az elmúlt évmilliók folyamán

Igaz, a tudomány már régen megoldotta, de ez nem zárja ki az emberi üvegházhatás elméletet, csak a klímatudósok tartják magukat ahhoz a marketingfogáshoz miszerint minél egyszerűbb üzenetet kell a fogyasztóknak eljuttatni és nem szabad a terepet másnak átengedni. Így inkább hazudnak, mintsem hogy a választónak kicsit is gondolkodnia kelljen.

Viszont ennek van egy olyan következménye hogy akit nyilvánvaló hazugságon kapnak annak minden egyéb szavát is kétkedéssel kell fogadni.

Az elmúlt évmilliók glaciális (jégkorszaki) és interglaciális(jégkorszakközi) időszakai közötti átmeneteket alapvetően nem a szén-dioxid szint változása, hanem egy már régóta ismert jelenség magyarázza. Ezt nevezik a Milankovics-ciklusoknak.

A Milankovics-ciklusok a Föld pályájának ciklikus változásait írják le, amik a naprendszer másik bolygóinak gravitációs hatására következik be. Alapvetően két főbb módon váltja ki a jégkorszakokat: egyrészt a Föld dőlésszöge ingadozik a naprendszer síkjához képest, másrészt a Föld pályájának nyúltsága is ingadozik.

A dőlésszög a következő módon segíti elő a jégkorszakok kialakulását: ha magasabb a bolygó dőlésszöge, akkor melegebb a sarkvidéki nyár és könnyebben elolvad a felgyülemlett hótömeg. Emellett ilyenkor a szélsőségesebb évszakok miatt télen kevesebb hó esik. Amikor a bolygó dőlésszöge kisebb, olyankor az évszakok között a csapadékok eloszlása egyenletesebb, így télen több hó esik, másrészt a nyár enyhébb, így az nehezebben olvad el.

9. kép: A Föld pályájának dőlésszöge 41 ezer éves ciklus szerint változik, a 2,8-tól 1,2 millió évvel ezelőtti időszakok jégkorszakainak glaciális-interglaciális periódusa pontosan 41ezer év volt.

A Föld pályájának elnyúltsága pedig a következő hatással van a klímára: amikor a nagyobb mértékű az elnyúltság, akkor az északi féltekén melegebb a nyár és télen kevesebb csapadék esik, amikor kisebb fordítva (a fenti esthez hasonlóan). Ezen Milankovics-ciklus periódusa 100 ezer év és az elmúlt 1,2millió év jégkorszakainak ugyanekkora a glaciális-interglaciális periódusa.

Viszont felmerül a kérdés, hogyha a Föld pályaelemeinek változásai a jégkorszakok fő oka, akkor miért követi a hőmérsékletet a bolygó atomszférájának CO2-szintje?
A válasz abban rejlik, hogy az óceánok sokszor (50-szer) nagyobb mennyiségű CO2-őt tárolnak, mint a légkör, így mivel a vízben oldható gázok mennyisége csökken a hőmérséklet emelkedésével, ezért a hőmérséklet emelkedésével az atmoszféra CO2 tartalmával összevethető mennyiségű CO2-őt tudnak kibocsátani. Így a CO2 és a hőmérséklet látszólag (elég hosszú idősorokat felvéve) korrelál, de a CO2-koncentráció valójában késik a hőmérséklet változásokhoz képest.

10. kép: A víz CO2 oldóképessége a hőmérséklet függvényében. Jelentős klímaváltozás esetén az óceánok oldóképességének megváltozása a légkör CO2 tartalmát többszörösére növelheti vagy töredékére csökkentheti, mivel a bennük tárolt CO2 mennyiség a légköri több tucatszorosa.

11. kép: Al Gore itt mindenkinek a pofájába hazudja, hogy a jégkorszakokat a CO2-szint változása váltja ki, holott az már régóta köztudott tudományos tény, hogy a glaciális-interglaciális ciklusokat a Föld pályaelemeinek változásai vagyis a Milankovics-ciklusok váltják ki, amit geológiai bizonyítékok is alátámasztanak.

Egyéb szén-dioxid források sokkal nagyobbak

Csúsztatás

Az élővilág nagyobb CO2-forrás, mint az emberiség, de ez egyensúlyba van a növényzet elnyelőképességével, mi viszont extra CO2 mennyiséget juttatunk a rendszerbe. Ha a vulkánok CO2 kibocsátása az emberiséghez hasonlóan megemelné a légkör CO2 szintjét, akkor jó kérdés, hogy az a mennyiség hová tűnik?

A Nap az éghajlatváltozások fő oka

Van szerepe, de az elmúlt évszázadok ingadozásai nem illeszthetőek rá

A Föld energiaforrása ugyan a Nap, de a nap besugárzásainak ingadozásai egyáltalán nem illeszthetőek rá a globális hőmérséklet-ingadozásokra, mivel ezek periódusa eltér. Az elmúlt 200 év folyamán az éghajlat melegedési-hűlési ciklusai 60-80 év hosszúak voltak, míg a naptevékenység ciklusa 10-12 év. Ezek periódusai egyáltalán nem egyeztethetőek össze, de bizonyos mértékű korreláció látszik a hosszabb távú naptevékenység és a hőmérséklet között, de ezek sem fedik egymást teljesen.

12. kép: A kék vonal a naptevékenység a vörös a globális átlaghőmérséklet változását mutatja. Látszik, hogy teljes bizonyosságú kolleráció nem áll fennt a két görbe között.

Kuruc.info - Olvasónktól