Nem vagyunk árulók!

– Válasz egy német bajtársnak –

Győri Nemzeti Hírlap, 1945. január 6.

Szovjet „katonák” a Kálvin téren - 1945

Az étteremben a szomszéd asztalnál ült egy német katona és két polgári egyén. Németül beszélgettek. Nem füleltünk oda, de önkéntelenül hallottunk pár szót. Így hallottuk a következő félmondatot:

– ...a magyarokat csak úgy tekinthetem, mint árulókat, – sajnos!

A két civil férfi csendesen rádünnyögte:

– Sajnos... És ültek némán, láthatóan szomorúan.

A német katona szava nemcsak a fülünkben maradt, de a szívünkbe is vágott.

Pedig nem vagyunk mi áruló fajta. A magyarnak a barátság sokszor többet jelent, mint a vérségi, testvéri kapcsolat. Ezer év története bizonyítja, hogy mindig, minden áldozat vállalásával, sokszor veszett és vesztett ügyekben is kitartottunk a jóbarát mellett, kitartottunk mindvégig, mindhalálig.

Most, nem tagadjuk, eleget szégyelljük, törés van a magyar becsületen.

De nem a magyar nép az oka! Sokan érdemlik meg az áruló jelzőt.

A magyar nép fiai vállalták a háborús áldozatokat. A magyar honvéd hősen harcolt a Kárpátoktól a Donig.

Volt úgy, hogy ezer kilométeres gyalogmenet után – ezer kilométer annyi, mint ide Párizs! – ment ütközetbe a honvéd és harcolt hűen! A Donnál nem a magyar hadsereget verték meg! Előbb az oláh, majd az olasz csapatok frontja tört be! A magyar honvéd elsőnek érte el a Dont és utolsónak szakadt el a Dontól, mert már a háta mögött volt az ellenség. A magyar honvédség rosszul felszerelve és alig fegyverezve is állta a harcot!

Míg vezették! Amíg jól vezették! De ezután a magyar honvédet félrevezették! Német bajtárs, gondold meg, milyen lelki törés támadt a honvédben, mikor a legfelső Hadúr, akire esküdött, a kormányzó, aki fegyverszövetséget kötött a Führerrel, azt parancsolta a honvédnek, hogy tegye le a fegyvert!

A kormányzó, aki 1919-ben a bolsevizmus ellen rántott kardot, aki fehér lovon vonult be megbüntetni a kommunizmusban bűnös Budapestet, eldobva a történelmi múltat, bűnös környezetének hatása alatt kiadta a parancsot, hogy az országdúló bolsevisták előtt tegyék le felesküdött honvédéi a fegyvert! Megrendítő hatása volt ennek. De a tragédia ott érte tetőpontját, hogy magas rangú tisztek átszöktek a bolsevistákhoz.

„Ha megvered a pásztort, elszéled a nyáj!” – mondja a Szentírás.

Ha megszökik a vezér, szétzüllik a sereg.

Hidd el, német bajtárs, nem a honvéd lett áruló és nem a magyar nép lett áruló. E sorok írója a végzetes október 15-én az áruló felhívás elhangzása után a külvárosokat járta. Azt akarta látni: örül-e a nép a fegyverletételnek, az árulásnak?

Egyszerű munkásasszonyok sírtak az utcán:

– Mi lesz velünk! Ilyen szégyent! Letesszük a fegyvert a bolsevikiek előtt! Jaj, mit tettél Horthy Miklós! – siránkozott nem egy szegény asszony.

Csak a zsidók és félzsidók, zsidóbarátok, angolbarátok között akadtak ujjongók.

A magyar nép nem lett áruló! Az árulással megbontott honvédseregben akadtak, sajnos, csapatok és egyének, kik árulókká váltak. De a magyar nép nem lett áruló!

Isten őrizz, hogy a német katonák mindezt ne tudják és ne lássák tisztán. A német népet is – amelynek városaiba falvaiba most sok ezer magyar megy pár hónapra a bolsevikiek elől, fel kell világosítani, hogy a magyar nép nem áruló, a magyar nép nem hibás.

Ne nézze a németség árulónak a magyart, ne nézzen árulónak minket.

És ne is bánjon senki úgy a magyarral, mint árulóval.

Szégyelljük mi, ami történt. Szégyelljük, hogy sokan bemocskolták a magyar nevet. De a csorbát fiatal csapataink rövidesen kiköszörülik és az árulók elveszik büntetésüket.

De addig: igaz barátokat lásson bennünk a német katona és a német nép.

Aki érintkezik német bajtársakkal, beszél a német néppel, ezeket így mondja el nekik. Akkor nem lesz félreértés és barátságunk tartós szövetséggé mélyül. És meglátja a német nép, hogy a jövő boldogabb Európában, bár lélekszámban kicsi, de hűségben, megbízhatóságban a legnagyobb barátja lesz az új Magyarország! Ezt el is várhatja, meg is érdemli, meg is kapja tőlünk a Führer hős nemzete.

p–j–.

A debreceni árnyékkormány programja:

Testvérharc, további véráldozat, háború meghosszabbítása, szovjetjóvátétel

Hosszú vajúdás és többféle kísérletezés után Debrecenben összeült a különböző kommunistákból, zsidóbarátokból, demokratákból, szabadkőművesekből, szociáldemokratákból álló szokásos szovjet módszer szerint „megválasztott” „nemzetgyűlés”, amely nagyhangon megalakította az úgynevezett „ellenkormányt”, amelynek vezetője a különböző zsidó nőkkel kapcsolatos botrányairól hírhedt, az ellenséghez átszökött, hazaáruló Miklós Béla volt vezérezredes.

A kormányalakítás azonban még a szövetségesek körében sem ért el valami nagy sikert, mert – ahogy a Stockholmból érkező jelentések mondják – London, de különösképpen a liberális és munkáspárti sajtó legnagyobb bizalmatlansággal fogadta ezt az úgynevezett „kormányalakítást”. Így például az „Economist”, a híres angol folyóirat a kormányt „helyi Darlanok baloldali pártokkal való sajátságos koalíciójának” jellemzi. Szerinte a kormány csupán olyan személyekből és csoportokból áll, akik hajlandóknak mutatkoznak a kommunistákkal és a szovjetoroszokkal együttműködni.

A „Tribune” című angol lap a Miklós-féle árnyékkormányt el sem ismeri kormánynak, hanem azt ledegradálva csupán „bizottságnak” nevezi...

A kormány tagjainak felsorolásával most nem kívánunk foglalkozni. Azt későbbi időre halasztjuk. Csupán annyit kívánunk megjegyezni, hogy abban fanatikus kommunisták és marxisták mellett a magyargyűlölő zsidókat visszahívni akaró hivatásos népbolondítók, szabadkőművesek és egyéb radikálisok és demokraták szerepelnek a hiúságukban megsértett és a hazaárulásig vetemedett néhány gyengejellemű volt tábornokon kívül. Ez a hírhedt emberekből álló kormány nyomban „kormányprogramot” is adott, amely bejelenti a magyar hadsereg megszervezését és azonnali harcba állítását a németek ellen, elismeri Magyarország jóvátételi tartozását a szovjettel szemben, amit részben anyagban, részben pedig Szovjetoroszországba szállítandó munkaerőkkel kíván leróni. Vagyis az annyit követelt béke mégsem köszönt hát be Magyarországra, hanem újabb véráldozat következik anélkül, hogy a háborúnak vége lenne. Ellenben egy szó sincsen ebben a hírhedt kormányprogramban Trianonról, egy szó sincsen Erdélyről, egy szó sincsen Bánátról, egy szó sincsen Romániáról és Szerbiáról. Vagyis mélyen hallgatnak az ezeréves határokról! Mert az ezerével határokat ezek a bitangok saját egyéni hatalmukért és hasznukért már rég elalkudták az ellenséggel!

Néhány méla akkorddal biztosítják ugyan a magántulajdont, sőt még földosztást is ígérnek, azonban arról mélyen hallgatnak, hogy a kormányban benn ül már az a pár szovjetügynök kommunista, akik majd rövid lapulás után, – miként Romániában és Bulgáriában is történt – mikor már a kormány tagjai a szovjet által kívánt szerepüket betöltötték, átveszik a hatalmat és akkor jön a kommunizmus. A bolsevista rémuralomban már nem kell biztosítani a magántulajdont és a világ proletárjai nevében elveszik a paraszttól még azt a földet is, ami eddig megvolt!

Ezeknek a hazaáruló bitangoknak sohasem bocsáthatja majd meg a magyar nemzet, hogy a világ félé a szovjet részére jó jogcímet szolgáltattak kormányalakításukkal arra, hogy a szovjet a magyar népet elveszejtő gyilkos politikáját az ő cégérük alatt keresztülvihesse és ezáltal előidézze Magyarországon is a háború legszörnyűbb fajtáját: a polgárháborút. Ezeknek a hazaárulóknak a segítségével nyer a szovjet látszólag teljes jogcímet arra, hogy a magyar emberek millióit hurcolják majd el Szibériába, ahonnan nincs visszatérés. Akik pedig itthon maradnak, azok – akár csak a románok és a bulgárok – ágyútöltelékként a szovjet hadsereg előtt hajtva indulhatnak majd a testvérharcba. A lakosság megmaradó részét pedig szovjetjóvátétel címén majd teljesen kirabolhatják!

Újabb magyar vér, nem a béke, hanem a háború meghosszabbítása, további nagy terhek és jóvátétel, valamint az ezeréves Magyarország elárulása tapad ehhez az úgynevezett debreceni ellenkormányhoz!

Magyarok! Nyíljék fel a szemetek! A törvényes magyar kormány a német szövetség mellett való becsületes kitartás útján a végső győzelmet akarja kiharcolni, a háborús károkat a szovjettel akarja megfizettetni és testvérharc felidézése nélkül akarja megvalósítani a független és boldog Magyarországot.

Magyarok! Válasszatok a hazaárulás, a vérontás, a polgárháború és a becsület, a szövetségi hűség és az ezeréves, boldog Magyarország között!

MTI-jelentések Budapest ostromáról – bolsevik szemmel

Házi Tájékoztató

Német fáklyavivők egész utcasorokat gyújtanak fel Budapesten – Újpest szovjet kézen?

Moszkva, január 6. (Reuter) 15 óra

Duncan Hooper jelenti:

Német fáklyavivők Budapesten egész utcákat gyújtanak fel és ezzel tűzfüggönyt vonnak a város utolsó védelme körül arra való igyekezetükben, hogy megakadályozzák az oroszokat a város közepéig való áttörésben.

A legfrissebben Moszkvába érkezett harctéri táviratok szerint Budapest keleti külvárosainak nagyobb része már szovjet kézen van, beleértve valószínűleg Újpestet is. (MTI)

Hooper szerint meghiúsult a budapesti áttörés

Moszkva, január 6. 20 óra 10 perc (Reuters)

Duncan Hooper jelenti rádió-telefonon szombaton délután:

Hitler főparancsnoksága újból elveszített egy nagy játszmát. A nagy német áttörés, melynek feladata Budapest felmentése lett volna, meghiúsult. A legutóbbi percekben érkezett arcvonal-jelentések szerint a jelek arra mutatnak, hogy sikeresen elhárították az áttörés közvetlen veszélyét.

Magában a fővárosban a szovjet csapatok máris kézre kerítették a város jelentős részét és háztömböt háztömb után tisztítanak meg a kétségbeesetten védekező németektől. A német főparancsnokságnak most döntenie kell afölött, hogy vajon a Budapesten bekerített harccsoport felszabadítása céljából értékes harckocsi-állományát egy végső kísérletre bevesse-e. A szovjet katonai kommentátorok megállapítása szerint „A Budapestet körülvevő gyűrű áttörésére irányuló német tervek félreérthetetlenül meghiúsultak.”

(A jelentésből itt pár mondat vételi zavar miatt olvashatatlan, töredékek szerint az ellentámadással szembeszálló szovjet taktikát magyarázza, majd így folytatódik:)

Az arcvonalról érkezett legújabb jelentések szerint a németek még mindig nagy dühvel támadnak, de az oroszok visszaűzik őket. Tolbuchin tábornagy csapatai elegendőnek bizonyultak arra a feladatra, hogy egyidejűleg az egyik német harccsoportot Budapesten, a másikat pedig Budapesten kívül feltartóztassák. A városba északnyugati irányból vezető utakat ellenőrző kulcsállások előtt a terep a harckocsik temetőjévé vált. Lehetséges, hogy a németek még erőteljesebb támadások céljából átcsoportosítanak, de... (a mondat vége és a következő néhány mondat ismét olvashatatlan.)

Budapest megbénított város, melyet nappal füst takar, éjszaka pedig mérföldekre látható tüzek világítanak meg. A német helyőrség folytatja kisebb harckocsi-csoportokkal támogatott ellentámadásait, de eredményt nem tud elérni. A szovjet csapatok szilárdan tartják a város valamennyi kijáróját és közvetlenül a város központjából kiinduló főutcák előtt állanak. Az oroszok hét láb vastag barikádokat rohamoznak és betörnek azokba az akadályokba, amelyek elzárják az utakat. A németek az emeleti ablakokból kézigránátokat dobálnak és kétségbeesett tűzzel válaszolnak a megadási felhívásokra. A német „fáklyások” egész utcákat hárítanak lángba és így tűzfalat húznak a város utolsó védelmi vonala elé.

A németek kezében lévő körzet szívében teljes anarchia uralkodik. A németek lövöldöznek, gyújtogatnak és fosztogatnak, mintha ámokfutók lennének. A kimeneteli tilalom ideje után utcára tévedt polgári személyeket a helyszínen lelövik, mint azokat is, akik kivonják magukat a védelmi kényszermunka alól, illetve az itt-ott még dolgozó hadiüzemek munkája alól. A magyar csapatok egyre nagyobb számban adják meg magukat a vörös hadseregnek. Tele vannak keserűséggel fővárosukat szemlélve, mely elpusztult a német ügy szolgálatában. (MTI)