Olaszország szenzációs határozata
A zsidófajú olaszoknak le kell mondani összes ingatlanvagyonukról
Győri Nemzeti Hírlap, 1938. december 17.
Róma, dec. 10. MTI. A minisztertanács a Duce elnöklete alatt tartott ülésén több fontos határozatot hozott többek között a zsidófajú olasz állampolgárok ügyében. A minisztertanács elhatározta, hogy ezeknek az állampolgároknak le kell mondaniok minden ingatlanvagyonukról és a tulajdonukban levő vállalatokról, és azokat át kell ruházni arra az intézetre, melyet haladéktalanul megalakítanak. Az ingatlanatok értéke fejében az új intézet által kibocsátandó 4 százalékos kamatozású külön címleteket kapnak.
Amikor Sztalin keresztet vetett
1942. december 17.
Vitéz Faraghó Gábor utolsó moszkvai katonai attasénk Szovjetoroszország címmel hatalmas könyvet írt a képmutatás, hazugság, szemfényvesztés, gyűlölködés, zárkózottság, rabság és mértéktelen terror országáról. Az író több mint tíz évig élt Moszkvában, olyan beosztásban, amelyben a Szovjetunió gépezetét, amennyire ezt külföldinek egyáltalán lehet, egész közelről láthatta. Ezért van az, hogy könyve mindvégig izgatóan érdekes, minden sora egy élesen látó, művelt magyar katona élményeken alapuló írása, amelyet lehetetlen nem azzal a meggyőződéssel letenni, hogy Európának legnagyobb ellensége a bolsevizmus, amelynek győzelme az egész keresztény kultúra örök pusztulását jelentené. A könyv egyik legmegrázóbb drámai fejezete annak a vacsorának a leírása, amelyet Sztalin az orosz–jugoszláv szerződés megkötésekor rendezett. Sztalin nagyon jó kedvű volt és láthatólag örült, hogy a két ország sakkhúzása a németek ellen az utolsó pillanatban ilyen jól sikerült. Úgy hajnal felé az egyik ablakfülkében hosszú ideig elbeszélgetett Popovics ezredessel. A jugoszláv katonai attasénak ismételten feltette a kérdést, hogy azután komolyan ellen fognak-e állni most már biztosan bekövetkező német támadásnak. Majd a kérdésre feleletet sem várva, megkérdezte, hogy a szerbek hogyan vetnek keresztet. Az ezredes csodálkozott ebben a környezetben furcsa és legkevésbé sem várt kérdésen, de azért megmutatta, hogy ezt a szerbek pravoszláv módon hogyan teszik. Sztalin erre komoran, szinte ünnepélyesen felelt: az Isten legyen veletek! és maga is csendesen keresztet vetett.
Amilyen nagy volt Sztalin elkomolyodása, – írja a kitűnő szerző – amely belőle a rég nem gyakorolt keresztvetést és a szerinte egyébként nem létező Isten nevének említését kiváltotta, akkora volt előtte a német és a magyar hadsereg tekintélye.
Ilyen ember hát Sztalin, akinek parancsára hatvanezer papot és szerzetest, negyvenezer tisztviselőt, hetvenezer földbirtokost ötvenezer katonatisztet, tizenhétezer tanárt, és kétszázezer gyári munkást végeztek ki.
Kettős kivégzés Szatmárnémetiben
Magyar Távirati Iroda, 1943. december 17.
A szatmárnémeti törvényszék rögtönítélő bírósága november 15-én kötél általi halálra ítélte Varga János és Kolompár István cigányokat betöréses lopások miatt, amelyeket az elsötétítés alatt követtek el Nagykárolyban és Szatmárnémetiben. Kegyelmi kérvényüket elutasították és az ítéletet szerda délelőtt végrehajtották az ügyészségi fogház udvarán.
Csákányt a kezekbe!
Győri Nemzeti Hírlap, 1944. december 17.
Szovjet sztálinorgonák (katyusák)
A száz hadosztállyal országunkra zúdult bolsevista és oláh áradatot sikerült megállítani. Hős német és a szégyenteljes árulás után és óta is kitartó magyar csapatok nemcsak felfogták, de több helyen visszafelé verik, hajtják a dús magyar földön rájuk szakadt jó élethez körömszakadtig ragaszkodó és Bécsbe, Berlinbe, sőt Londonba való bevonulásról álmodó hadakat.
Tudjuk, hogy napról napra erősödik arcvonalunk. A Führer beváltotta ígéretét, teljes erővel védik a magyar földet az ő hősei. A magyar csapatok is pompás új fegyverekkel, válogatott parancsnoki karral állnak csatasorba. Több hetes aggódás után ismét remény költözött a lelkekbe. Különösen mióta Szálasi Ferenc nemzetvezető a Führernél járt, erősödött meg a hitünk abban, hogy fordul a kocka, és nagy események állnak küszöbön.
Mégis, itt a parancs: árkokat kell ásnunk, tankcsapdákat kell építenünk.
Miért? – kérdik a hamar összerezzenő kishitűek.
Összebújnak, tanakodnak: hát mégis? Mégis veszélyben vagyunk? Eljöhetnek ide is a bolsevista hordák?
Erős a hitünk, hogy nem jönnek el Győrig.
De nemcsak a hadiszerencse változik. Sztalinnak ismeretlen az ereje, erőtartaléka. Isten őrizz, hogy egy, a Dunántúlra dobott ismeretlen új erő váratlanul erre lökje a harcok poklának lángjait. Hiszünk a győzelemben, de fel kell készülnünk a védelemre.
Aki házát tűz ellen biztosítja, nem azért teszi, mert azt hiszi, hogy holnap leég. Aki sáncot ásatott Bécs körül már esztendeje, nem akart elfutni Bécsből. Mi sem akarunk elfutni. Sőt: ha az ellenség erre törne, megadjuk a honvédnek a legmakacsabb védekezésre is a lehetőséget.
A honvéd minket véd fegyverrel. Mi őt védjük csákánnyal, ásóval. Kelet-Poroszország nem veszett el, mert sáncot ásott asszony, gyerek, öreg és fiatal, úr és szegény.
Mi is szeretjük úgy hazánkat, városunkat, falvainkat, mint a kelet-poroszországiak a szülőföldjüket.
Csákányt és ásót fogunk. Jöhet hó, jöhet hideg, nincs akadály, ha a haza munkába, harcba hív.
Magunkért dolgozunk. Munkára tehát, ha jön a parancs.
Minden csákányütés, minden ásónyom azt zengi, hogy magyarok vagyunk, és azok maradunk mindhalálig!
p–j–.