/Eredetiben - a Felbomlott a kommunistafront Spanyolországban című cikkel együtt - itt olvasható./
Zsidótörvény
Győri Nemzeti Hírlap, 1939. február 7.
Hetek óta foglalkoztatja az ország közvéleményét a zsidójavaslat. Különböző beállításokban tárgyalták ezt a nagyfontosságú kérdést sokszor olyan beállásokban, amelyek nem szolgálták az ország nyugalmát. Mindenki kíváncsian várta, mi a kormány végleges álláspontja a zsidókérdésben? A pénteki nap folyamán választ kaptunk. Imrédy Béla miniszterelnök nagy beszédben indokolta meg a zsidójavaslat szükségességét s egyben válaszolt bizonyos aggodalmakra, amelyek a gazdasági élet zavartalanságát féltették a javaslattól.
Nem akarunk részletesen kitérni arra a néhány módosításra, amelyeket az igazságügy-miniszter terjesztett elő, inkább azzal az elvi jelentőségű megokolással foglalkozunk, amelyet a miniszterelnök adott.
Nyíltan és egyenesen megmondotta, hogy a javaslat a leszármazási elvhez ragaszkodik s a kormánynak nem volt módjában a kereszténypárt egyébként tiszteletreméltó álláspontját honorálni, amely a kereszténység tényének érvényesítését szerette volna megvalósítva látni. A kormánynak nyomós okai voltak, hogy a zsidókérdés rendezésénél ragaszkodjék eredeti elgondolásához. A zsidókérdést három okból kell feltétlenül rendezni: gazdasági, szellemi és politikai okból. Hogy azonban egyáltalán a rendezés kérdéséhez hozzá lehessen fogni, természetesen szükséges a zsidó faj félreérthetetlen meghatározása. A módosított javaslat ebben a kérdésben kétséget nem hagyó módon mondja meg, hogy kit kell zsidónak tekinteni. Ennek az alapvető ténynek a tisztázása után a javaslat intézkedik az előbb említett három szféra rendezése iránt. Szükségtelen az ország népe előtt újból vázolni, hogy a gazdasági, szellemi és politikai élet terén, különösen azoknak egyes vonatkozásaiban számarányát mennyire meghaladó módon érvényesül a zsidóság befolyása. A miniszterelnök nyíltan megmondotta, hogy mindhárom területen a javaslat a zsidóság szerepét országos számarányával akarja egyensúlyba hozni. Egyáltalán nem titkolta, hogy a zsidókérdés revízióját igen súlyos tapasztalatok tették szükségessé. Az első: védekezés újabb zsidótömegek Magyarországra tódulása ellen. Itt azért kellett preventíve fellépni, mert Európának ma már számos országa van, ahol többé-kevésbé megnehezítették a zsidóság életkörülményeit. Attól lehetett tartani, hogy ha Magyarország idejében nem gondol védekezésre, újabb zsidótömegek idetódulása következtében a jelenlegi hallatlanul magas arányszám, amelyet a Felvidék visszatérése még csak rosszabbított, még kedvezőtlenebb lesz. A második ok, a közelmúlt bizonyos szomorú tapasztalataiban rejlik. Mikor a csehszlovák váltsággal kapcsolatban az általános európai háborús feszültség kisugárzását természetesen Magyarország is megérezte, az itteni zsidóság viselkedése egyáltalán nem felelt meg a komoly helyzet követelményeinek. Imrédy Béla miniszterelnök őszintén megmondotta, hogy ezek a tapasztalatok bebizonyították, hogy a zsidóság idegalkatánál, egész lelki és testi konstitúciójánál fogva bizonyos kérdésekre másként reagál, mint a lakosság nem zsidó része. A harmadik ok, amely a kérdés rendezését sürgette: a Felvidék visszatérése, amellyel nemcsak nagyszámú, de bizony politikailag is meglehetősen megbízhatatlan zsidó tömeget kaptunk vissza.
A "népbíróság" előtt
Részletesen foglakozott a miniszterelnök azokkal a bizonyos körökben hangoztatott aggodalmakkal, hogy a zsidótörvény végrehajtását az ország gazdasági állapota fogja megsínyleni. Amit ezen a vonalon Imrédy Béla mondott, az a legnagyobb mértékben megnyugtathatja az országot. Anélkül, hogy lekicsinyelte volna az esetleges kihatások mérvét, az összes lehetséges aggodalmakra a tapasztalt közgazdász s pénzügyi politikus nyugalmával válaszolt. Rámutatott arra, hogy elég tartalék áll az állam rendelkezésére, hogy esetleges megrázkódtatások hullámvölgyén keresztülvágjuk magunkat.
Péter Gábor börtönében
A zsidótörvény végrehajtása szerves része annak a reformpolitikának, amelyről a miniszterelnök nyíltan megmondotta, hogy az egyedül járható helyes útnak tartja. A nemzet lelkét meg kellett gyógyítani s ennek a gyógyítási folyamatnak az első állomása: a magyarországi zsidóság helyzetének kielégítő rendezése. Ezután következnek a többi állomások, amelyek gazdasági, politikai és szellemi erődövet vonnak az új Magyarország köré. Ennek a reformpolitikának a megvalósítása annál könnyebb, eredménye annál nagyobb lesz, minél józanabbul, minél nagyobb alkalmazkodással fogadják az érdekeltek.
Beszédét a keresztény, dolgozó Magyarországra való utalással fejezte be Imrédy Béla miniszterelnök, amelyért élünk, s amelynek kiépítéséért mindannyian dolgozunk.
A végére egy kis érdekesség: Imrédy Béla miniszterelnök beszéde a Magyar Élet Mozgalom gyűlésén, 1939. január:
- 18:37 A népirtó izraeli kormány tagjai helyett az amúgy kollaboráns Palesztin Hatóság tisztségviselőit büntetik Netanjahu amerikai csicskái
- 18:12 Lengés közben törött ketté egy vidámparki óriáshinta Szaúd-Arábiában
- 17:58 Az iráni elnök szerint súlyos vízhiány fenyegeti országát
- 17:35 Gőzerővel dolgoznak a még több ingyenpénzért Kijevben
- 17:08 Európai Bizottság: újabb utazási irodák vállalták, hogy 14 napon belül visszatérítik a törölt légijáratok árát
- 16:20 A zsidó anticionizmus elterelő szerepe (III. rész): fehérellenesség és az "öngyűlölet" kontrasztjai
- 16:08 A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
- 15:41 Kína vezeti a világpiacot a szabadon elérhető mesterségesintelligencia-modellek kínálatában
- 14:57 "Percet" és pálinkát is elfogadtak a kecskeméti műszaki vizsgaállomás korrupt biztosai
- 14:27 Ennyit ér az új csőrendszer a parajdi sóbánya fölött: mellette is folyik a víz, ismét nő a Kis-Küküllő sótartalma
- 14:15 Vasúti izgalmak Romániában is: menet közben vesztette el két vagonját egy személyszállító vonat
- 13:50 Újabb szankciókat léptet életbe az Egyesült Államok Irán olajbevételeinek csökkentése érdekében
- 13:21 Patkányirtás: lemondott a litván miniszterelnök
- 12:55 Háborús bűnök elkövetésével vádolt izraeliek ügyét adta át a belga ügyészség az ICC-nek
- 12:19 Megrázó videót közölt a rendőrség az M1-esen történt balesetről, amelyben négyen haltak meg, köztük egy 4 éves kislány
- 11:40 Cake Olivio és a gettó népe holokamu-emlékhellyel kedveskedik a magyaroknak a Liszt Ferenc téren
- 11:05 "Nekem a kisfiam a mindenem" - olvasónk segítségkérő levele
- 10:37 KSH: az egy évvel korábbihoz képest 5,1 százalékkal növekedtek az ipari termelői árak
- 09:50 Vádat emeltek az agyalágyult szkíták ellen, akik körlevelekben tájékoztatták a hatóságokat a "hatalomátvételről"
- 09:27 Az oroszok bejelentették, hogy elfoglalták Csasziv Jart
- 09:10 Tovább zuhan a termékenységi arányszám, tovább fogy a magyar
- 09:05 A kormány teljesíti az egyik amerikai elvárást: jöhet a kis moduláris nukleáris technológia
- 08:40 Ottawa is elismerné Palesztinát az ENSZ-ben - Trump: "Oh Canada"
- 08:18 Szexvideó miatt bocsátották el az ostffyasszonyfai óvoda vezetőjét
- 07:47 Dél-Korea is "nagyon előnyös" kereskedelmi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal
- 07:33 Trump a réz különvámjáról írt alá rendeletet, és megszüntette a kis értékű küldemények vámmentességét
- 06:54 A luxemburgi dolgozók 74 százaléka idő előtt megy nyugdíjba
- 23:00 Több utórengés rázta meg a Kamcsatka-félsziget térségét
- 22:27 Újabb gesztus a cigányság irányába Magyar Péter részéről
- 21:50 Romániában épít gyárat a Diehl Aviation
- 21:08 Ukrán kiképzőpontra mértek csapást Csernyihiv megyében az oroszok
- 20:59 Agresszív utas nyitotta ki egy repülő vészcsúszdáját a bécsi repülőtéren
- 20:33 A rend országa: három testvér verte szét a szolnoki diszkót a rokonaival, mindenki hallgat, és senkit sem tartóztattak le
- 20:03 Peszkov szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókkal szemben
- 19:44 Trump: "India a barátunk" - jöhet tehát a 24 százalékos vám, és ráadásként még büntetővámok is
- 19:28 Enyhül a szökőárveszély a 8,8-as erejű oroszországi földrengés után
- 19:04 Ukrajnában őrizetbe vették a légierő egyik tisztjét, mert kémkedett a Nyugattól kapott harci repülőgépek után