Nem csak Joe Biden elégedetlen az izraeli telepítési politikával – Rowan Williams, az anglikán egyház feje is nemtetszését fejezte ki az új bejelentéssel szemben – tudósít a Guardian. A canterbury érsek egy londoni rendezvényen beszélt a zsidó állam politikájával kapcsolatos ellenérzéseiről.
Williams kifejtette, nem Izrael létjogosultságát kérdőjelezi meg, csupán a nemzetközi jog sorozatos megsértésével nem tud megbékélni. „Izrael legitim állam. Joga van helyéhez a térképen, és joga van megvédeni magát” – kezdte az érsek, majd rátért a kritikára. „Ugyanakkor rendkívüli módon összezavar, és néha, bevallom, felmérgesít, hogy egy ország, mely ekkora ügyet csinál demokratikus voltának hangsúlyozásából, hogyan működhet együtt tökéletesen illegális szervezetekkel. Szeretném hallani, hogyan indokolják meg a telepítési programot”.
Az illegális szervezetek alatt Williams nyilvánvalóan a telepesekre gondol, akik igényt tartanak „őseik földjére”, annak ellenére, hogy azt Izrael háborúban szerezte a palesztinoktól, elfoglalt területen pedig a nemzetközi jog tiltja a terjeszkedést. Az érseket aggasztja, hogy „ezek az emberek teljesen önállóan, a jogot figyelmen kívül hagyva cselekszenek”.
(MNO)