A legutóbbihoz hasonlóan ismét egy Zalai Összetartás-lapszemlét hoztam el a kedves olvasóknak, ezúttal a felelős szerkesztő, Csordás János tollából.

Forrás: Arcanum/Hungaricana

A választás ezúttal sem volt véletlen: Csordás Benesnek, ennek a magyargyűlölő, kollaboráns politikusnak a viselt dolgait eleveníti fel, miként dörgölőzött az emigrációban Londonhoz és Moszkvához egyaránt a II. világháború alatt.

Mivel holnap lesz az első bécsi döntés évfordulója, amely magyar szempontból különösen fontos, hiszen ekkor kaptuk vissza az akkorra már szétszabdalt csehszlovák szörnyállamból a jogos jussunkat, úgy gondoltam, Csordás tollának segítségével világítsunk rá egy kicsit Benesre is.

Benes már a 30-as évek végétől jó viszonyt ápolt Moszkvával, így, mint oly sokszor, London most is kígyót melengetett a keblén. Miután a tengelyhatalmak elvesztették a világháborút, kisgömböcként pont Moszkvából tért vissza Prágába, hogy tort üljön a vesztesek felett. Ahogy a mondás tartja, a magyaroknál csak a szlovákokat gyűlölte jobban, azonban Csordás János kiválóan átlátta, mi lesz a háború utáni sorsa.

Amint majd láthatjuk, minden úgy történt, ahogy írásában feltételezte. A bolsevisták hosszútávon Benest is bedarálták, elkerülhetetlen sorsuk ez a vörösökkel kollaboráló, puhagerincű elemeknek. 1945 októberében ugyan visszakerült újraalkotott szörnyállamának elnöki székébe, ám nem sok időt tölthetett ott, hiszen 1948 júniusában már meg is szabadultak tőle vörös „barátai”. Még ugyanebben az évben pedig meg is halt.

Egy nappal a bécsi döntés évfordulója előtt álljon itt tehát egy lapszemle Edvard Benesről, aki minden gáncsoskodása ellenére megélte, hogy államát Európa szabad népei összezúzzák és igazságosan felosszák, majd miután Csehszlovákiát a győztesek pusztítása ismét helyreállította, egykori vörös barátai taszították le szeretett országa éléről.

Edvard Benes visszatérése Prágába 1945-ben. Bolsevista "barátai" nem sokáig tűrték meg őt (forrás: Wikipédia)

Repülő emigránsok

Dr. Benes, az egykori Csehszlovákia elnöke talán az első volt, aki e háború folyamán emigrációba szorult. A Harmadik Birodalom szomszédságában túlságosan ingatagnak bizonyult a csehszlovák demokrácia, ez a nyugati szövetségesek által az első világháború után kreált, nagyhatalmi hóbortokat szenveglő, népi és természeti adottságokat nélkülöző »birodalom«, amely nem volt más: egy szövetséges célokat szolgáló kulissza-ország, amelynek falaira ágyúkat és harckocsikat, légihaderőt pingáltak, belül angol, francia és amerikai ipari- és bankérdekeltségekkel, hogy végül is az első európai vihar rombadöntse. Ennek a kulissza-birodalomnak élére egy minden kalandra kész, lelkiismeret nélküli, hiú fantasztát kellett szerezniök a nyugati szövetségeseknek. Erre a szerepre a legalkalmasabb figurának dr. Benes, az egykori újságíró, a legjobban megfelelt. Valami megmagyarázhatatlan politikai becsvágy, s a cseh nép erejét messze meghaladó birodalmi álom tartotta rabságban ezt a különös, nem mindennapi politikai figurát, akinek nevét, jóllehet, nem sok érdeme volt rá, megtanulta az egész világ. Törékeny, aktatáskás alakját szinte az egész világ sajtója »népszerűsítette«, noha személyi értéke vajmi kevés volt.

Benes az az ember, akit a szeszélyes történelem vihara, mint könnyű papírdarabot, felkapta és sodorta tovább egy különös, de végeredményében jelentéktelen politikai pályán. De mint e háborúban annyiszor, reá is szüksége volt Angliának, különösen azokban az időkben, amikor az angol diplomáciának kellett átvennie az angol fegyverek szerepét Lengyelország és Franciaország bukása után. A lordok hazája, a ködös Albion repülőtereire azokban az időkben egymásután érkeztek a háborúba ugrasztott európai kis népek kormányai. Benes úr társasága egyre inkább megszaporodott, egyre többen voltak, akik az előkelő angol diplomácia ígérgetésein éltek, s ahogy szaporodott a számuk, úgy csökkent erkölcsi értékük Albion népe szemében. Ezt Benes úr is, mint szemfüles újságíró, észrevette, s miközben ott lebzselt London előkelő köreiben, egy-két afrikai kirándulástól sem riadva vissza, egyik napról a másikra ügyes szimatával megérezte, hogy kifizetődőbb lesz Moszkva fele kacsingatni, s London legnagyobb meglepetésére 1943-ban Moszkvába repült, hogy Molotovval, e minden idők egyik legkövetkezetesebb diplomatájával paktumot kössön, s megnyerje Moszkvát is háború utáni terveinek. Moszkvában a cseh nép nevében kötött egyezséget politikai vágyainak életbiztosítására használva fel, továbbra is Londonban maradt, onnan leskelődve a viharos európai Óceán felé, hogy a legalkalmasabb pillanatban jóéjtszakát mondva Angliának, kelet felé vegye útját, hogy a megbukott cseh demokrácia helyébe a bolsevizált Csehország elnöki székét foglalja el.

Ez a vágya már-már megvalósultnak látszik, mert mint a londoni Times írja vezércikkében, dr. Benes hazakészülődik s egyelőre, a prágai Hradzsin hiányában Kassán szándékszik felütni tanyáját.

Nem tudjuk azonban, hogy a bolsevista ejtőernyős ügynökökkel teleszórt Kelet-Szlovákia megelégszik-e Benessel, miután köztudomású róla, hogy immár hat esztendeje angol koszton élt, s ezt a szlovák kommunisták aligha lesznek hajlandók neki megbocsátani, ámbár Benes minden bizonnyal számít rájuk.

A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy e háború folyamán elrepült kormányokat népeik nem szívesen látják viszont. Péter jugoszláv király, Mikolajczyk lengyel miniszterelnök, a korábban emigrált Sforza gróf és mások példái ezt bizonyítják.

De lehetséges, hogy Benes túltesz minden idegen kollégáján, s a tőle megszokott módon, valóban »hazarepül« s elvállalja Moszkva szakácsának szerepét, mégha nagyon rövidlejáratú is lesz az…

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info