Hosszabb idő után ismételten egy Harc-lapszemlével jelentkezem a rovat követői felé. Noha az ebben az újságban megjelent írások nagy része – nem az összes – merőben más tónust ütött meg az Új Európáétól vagy az Egyedül vagyunk soraitól, a Harcnak is abszolút helye volt a korabeli újságpiacon, a történész számára pedig valóságos kincsesbánya, ahol máshol csak igen ritkán fellelhető gondolatokba, véleménycikkekbe botlik az ember, melyek egyszersmind a korabeli közhangulatot is remekül lefestik.

Az alábbi történet is egy ilyen különlegesség, habár én egyértelműen úgy gondolom, hogy teljes egészében ez a jelenet így nem játszódott le (persze leellenőrizni nem tudom), de akár le is játszódhatott volna, az újság egyfajta hangulatfestésre használta. A lapszám megjelenésekor 1944 júniusát írjuk, annak is az elejét, a fővárosban ekkor már javában zajlanak az elkülönítések, de még messze nem befejezettek, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Ha önmagában az egész történet nem is feltétlenül esett meg teljes egészében, a villamoshasználat vagy a folyamatos mászkálás reális képet fest, utóbbi nyilván ezer meg ezer visszaélésre adott okot a zsidóság részéről. Annak ellenére, hogy messze pontosabb adatokat vezettek a magyarországi lakosságról akkoriban, mint most (jelenleg kb. fogalmunk sincs, pontosan mennyi cigány, vagy éppen zsidó él az országban), az összegyűjtés, majd elkülönítés akkor sem volt zökkenőmentes a korszak Budapestjén, amely többször szült feszültségeket is.

A villamosos történetszál egyébként egy régebbi Archívum-számot juttatott eszembe, több olvasónk bizonyára szintén erre fog majd asszociálni, de a címet szándékosan nem árulom el, hogy legyen lehetőség találgatni.

Végül egyetlen dologról nem szóltam még, ez pedig a szerző, és ennek oka van. Számos egyéb írással ellentétben itt csak egy „s.” betű szerepel a végén, így az író konkrét személyét vagy nem őrizte meg a történelem, vagy egyelőre nem jöttem rá, kihez kellene kötnöm. A Lapszemle rovat kiterjedtsége miatt ritkán ismétlődik egy-egy lap, de ha a jövőben még előkerül ez a bizonyos „s” betű, természetesen külön jelezni fogom.

Lássuk hát!

A támadó sárgacsillagos

Az ország legtöbb vidéki városában megtörtént már a zsidók elkülönítése, a falvakból eltávolítása és így a vidéken jórészt megszűnt a zsidó mételyezés és bosszúállás lehetősége. Igen, a bosszúállásé is, pedig ennek a lehetőségnek a megszüntetése is fontos, ha az elszórt mérgezett kockacukorra és a zsidóknál lefoglalt, töltetre váró robbanó babákra gondolunk.

Amíg a vidéken jelentősen javult, tisztult a helyzet, addig a fővárosban, ahol pedig az egész országban a legtöbb zsidó él egy tömegben – most látjuk csak, hogy Budapest ezen a téren alig maradt el Munkácstól –, még mindig korlátozás nélkül nyüzsöghetnek a város minden részében, körutakon, belvárosban, Budán mindenütt.

Az Andrássy-út, körutak környékén és mellékutcáiban nyüzsögnek is olyan tömegben, hogy az ember azt hiszi, nem is Magyarország, hanem Palesztina fővárosában vagyunk.

Tudjuk, hogy éppen a nagy számuk miatt a legnehezebb itt a zsidók teljes elkülönítése, másrészt arra is kell gondolnunk, hogy egy helyre csoportosításuk vagy eltávolításuk után angol-amerikai barátaik és szövetségeseik bombái csak a magyarokat érnék. Több helyre való csoportosítással elkülönítésüknek, mint ahogy tervezik is a fővárosban is meg kell történnie.

Különböző nyilvános helyekről a magyaroktól való elkülönítésük máris folyamatban van. Egymásután zárták ki őket hivatalokból, üzletekből s más munkahelyekről, színházból, moziból, fürdőből, vendéglőből, kávéházból, szállodából. Most már sorra kell kerülnie a villamosokról való letiltásoknak is.

Vidéken, így pl. Szombathelyen is, ez már megtörtént. A fővárosban is követni kell a példát. Most már aránylag kevés zsidó jár munkába, annál kevésbé értjük, miért, hova, merre kell még mindig oly nagy számban járniok, hogy a villamosok állandóan megtelnek velük annyira, hogy a munkába járó magyarokat akadályozzák abban, hogy időben eljussanak munkahelyükre. A körutakon és a földalattin a villamosok valósággal kerekes zsinagógákként hatnak a sok sárgacsillagossal.

A megfeszített erővel, a rendesnél többet dolgozó magyarokat joggal háborítja fel, hogy ugyanakkor, mikor több zsúfolt villamost kell sokszor elengedniök, amire nem férnek fel, a villamosokon tömegesen tolonganak a dologtalan zsidók, vagy ha feljutnak, az ülőhelyeken sárgacsillagosok terpeszkednek. Még mindig nem tanulták meg, hogy szerénységgel többre mennének. Ma is éppúgy tolonganak, mint ahogy megszokták, s nem egy esetben még agresszívek is, mint az alábbiakból kitűnik.

Zsúfolt 6-osra szállunk fel, amelyen virít a sok sárga csillag. A peronon összezsúfoltan szorongunk. Mögöttünk jól megtermett, kisportolt zsidó beszélget egyensapkással, azt gondoltuk, sárgakarszalagos munkaszolgálatossal. Mondattöredékekből annyit veszünk ki, hogy egy magyar fiút sikerült megnyernie valamely szolgálatra. Vendéglőt említ, ahol kifizetett a fiú számára két liter bort azzal, hogy ez jár neki, akár egyszerre issza meg, akár fröccsönként. Valamilyen üzletről lehet szó s csak annyit értünk, hogy ötszázat keres rajta. Nem sok, dehát manapság… Közben olyanokat mond, amelyeket csak fülébe suttoghat.

Később a villamosok zsúfoltságáról beszél. A sárgacsillagos ekkor már nem annyira óvatos, úgyhogy fültanui lehetünk az alábbi épületes és tanulságos elbeszélésnek:

– Tudod, hogy mostanában mennyire kinéznek bennünket a zsúfolt villamosról – mondja. – Tegnap este is alig tudtam felszállni a körúton. Benyomakodtam és odébb löktem egy gój palit. Dühösen rámnéz és azt mondja:

– Még mindig nagyon tolonganak a zsidók.

– Gondolhatod, szerettem volna a pofájába vágni, de nem lehetett. Ma ilyen a helyzet. Az egész villamos rámtámadt volna. Gondoltam, meglesem, hol száll le, aztán ellátom a baját. A pali az Andrássy-útnál szállt le. Én utána. Na, majd ha elhagyott helyre ér... Befordul a sötét Csengery-utcába. Az én utcámba. Jó hely, senki sem jár ott. Elérem, megragadom a két vállát, megfordítom, a pofájába vágok ököllel.

– Zsidózol még, nyavalyás? Ütöm, kiabál, gyengén védekezik. Alaposan elláttam a baját, aztán leköptem és ott hagytam.

Diadalittasan röhög, aztán megint társa füléhez hajol és suttogva mond valamit. Már megint üzletről lehet szó. Aztán valamire oktatja társát.

– Tudod Ferikém így, tudod Ferikém úgy…

Még csak annyit hallok: ha rád bizonyítják is, tagadj, hazudj... aztán leszállnak.

Ekkor látom megdöbbenéssel, hogy a „Ferikém”, akiről azt hittem, hogy munkaszolgálatos: magyar levente. Karján sisakkal, légószolgálatba mehetett. És ezt a leventét mételyezte, tanította ki valami gazságra a suttogó sárgacsillagos, aki durván megtorolta a magyaron a zsidó tolongásra tett csendes megjegyzését.

Íme: kétszeres bizonyíték arra, hogy sürgősen el kell különíteni a fővárosban is a zsidókat, hogy ne mételyezhessenek tovább, másrészt letiltani a villamosokról, mert még nekik áll feljebb. A bosszúálló zsidó még mindig véres elégtételt vesz egyszerű igazságot tartalmazó, csendes megjegyzésért.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Korábbi Harc-lapszemlék:

- Bosnyák Zoltán: Végső harc órájában - Harc-lapszemle (I. évf. 1. szám 1944. május 20.)

- Budavár felszabadítása török-zsidó szipolyozóitól - Harc-lapszemle

- Hogyan akadályozhatjuk meg az európai zsidóuralom megismétlődését? - Harc-lapszemle 1944-ből

- Zsidók a székely hegyekben - Harc-lapszemle (I. évfolyam 9. szám 1944. július 22.)