Soron következő lapszemlénk ismét a Harc című folyóirat hasábjaira kalauzol minket, és az ott megjelent anyagokhoz hűen megint egy csemegét van alkalmam a kedves olvasóink elé tárni. Bizony, a korszakban Erdélyben is meglehetősen népes zsidó lakosság élt, s ahogy a történetekből kilátszik majd, ugyanúgy viselkedtek, mint Budapest utcáin – egy markáns részük legalábbis bizonyosan.

A két rövid kis történet szereplői mintha szemünk láttára elevenednének meg, nem gondolom, hogy bárkinek is gondot okozna majd elképzelni, hogyan nézhettek ki, hogyan viselkedhettek ezek az emberek, milyen habitusuk volt (és ezzel párhuzamosan az őshonos népesség hogyan vélekedhetett velük kapcsolatban, miként dolgozta fel, miután már nem éltek ott). Utóbbi az írás végén, egyetlen mondat erejéig kap szerepet, nem véletlenül. Ugyanis így sokkal érzékletesebben és jelentőségteljesebben sikerült lefesteni ezt a nyilvánvalóan nem túl pozitív vélekedést az Erdélyben élő zsidóságról. Kár, hogy Simon Margit nevét az itt fellehető írásán kívül nem őrizte meg a történelem.

Mindenkinek jó olvasást kívánok a Goldberger családról és Náciról, a „falu zsidajáról”!

Simon Margit: Zsidók a székely hegyekben

Siklik a vonat a kanyargó Körös mentén, a hegyek vörösen izzanak az alkonyati fényben, a gombaalakú kis pásztorkunyhók kéményén kanyargó füst tódul ki, főzik a pásztorok a vacsorát. Csöndes és békés kép. Itt is volt egyszer zsidóvilág, mint az alábbiakból kitűnik…

Marosnyéken öt zsidócsalád lakott. Közöttük az orvos és a gyógyszerész francia képeslapokat járatott és a nyarat Szinajában, a tél nagy részét pedig Bukarestben töltötte. Két zsidó korcsmáros és egy héber szatócs is akadt itt. A szatócs mindent árult, ami a falusi közönség ízlését kielégítette. Olcsón vett és drágán adott férfi- meg női ruhákat, selyemanyagot és vászonneműt. Ami nem volt kirakva a pultra, azt bent, a hátsó szobában – persze csak szigorú titoktartás mellett –, „minden jóember” megkaphatta. A jóember alatt természetesen az értendő, aki nem sajnálja kinyitni a pénztárcáját…
Legjobban meggazdagodott köztük Goldberger, aki valahonnan Galíciából szivárgott be, Bukovinán keresztül. Vörösszeplős, púpos kis zsidó volt, az első időben mindig szemlesütve járt és a Kádár Mátyás kétablakos házát vette meg, amikor ez Amerikába vándorolt. Korcsmát nyitott, Váradról hozatott levitézlett, kacér pincérnőket, akik értettek hozzá, hogyan kell becsalogatni a férfiakat. Gyarapodott is szépen a vörös Goldberger, először csak négyablakosra csináltatta át a házat, később hatablakosra, utóbb már a szomszéd kertet is megvette hozzá és nyári kuglizót nyitott. Aztán már nem törődött a ház szépítésével, inkább földet vásárolt, kellett a családnak, hiszen úgy szaporodtak mint az egerek.
A vörösszeplős, vöröshajú leányok bentlakók voltak egy kolozsvári intézetben, parókás anyjuk büszkén mesélte a falusi asszonyoknak, hogy Juditka majd orvosnő lesz. Esztike tanárnő, Ibike hegedűművésznő, az egyik fiú meg patikus és megveszik majd neki a patikát, hadd maradjon itthon a falujában. Nyáron, amikor hazajöttek a leányok az „intézetből”, forradalmosították az egész falut.
Judit, platinára festett hajjal és tulipiros szájjal oktatta a falusi leányokat, hogy egy kis pirosító nem árt ám, hozzanak csak tojást meg lisztet, ő majd ad nekik piros festéket, amitől olyan lesz arcuk, mint a rózsa.
Ibike a szerény kis tanítónő kegyeibe furakodott be, tüntetőleg sétált vele az utcán és régi kis falusi játszótársainak a köszönését sem fogadta. Erővel rábeszélte, hogy nyirassa le a haját és fesse magát, hiszen itt falun is haladni kell a szajnaparti, helyesebben körösparti divattal. Mert akkor Páris után a nagyváradi zsidó nők diktálták a divatot. Olyannyira elismertették kifinomodott „párisi ízlésüket”, hogy később – a román megszállás idején – még a román tisztek és tisztviselők feleségei is az ő modeljjeiket másolták le.
Minden Goldberger-gyerek iskolába járt, „egy vagyonba kerülnek”, mondogatta inkább büszkén, mint szemrehányóan a még púposabbá és vörösebbé öregedett „papa”. Csak Helénke maradt otthon, a legkisebbik leány, ő is csak azért, mert olyan buta volt, hogy alig tudta elvégezni az elemit is.
De itthon is szükség volt ám reá, az ő kedvéért járt a „nagyvendéglőbe” a román „percseptor”, meg a tejfelesszájú írnokok, akik inkább loptak mint dolgoztak a községházán. Goldberger papa jóindulatúan szemet húnyt, ha a pálinkák mámorában egyiknek-másiknak rátévedt a keze Helénke gömbölyű idomaira.
A Goldberger-család harminc év alatt, ha nem is vált milliomossá, mint „nagy” névrokona, a budai Goldberger, mindenesetre megszedte magát. És lehet, a gyerekek már nem is emlékeztek volna a fokhagymaszagú falusi otthonra és a söntésre a papa titokzatos mozdulataival, amint vizet kever a pálinkába, persze csak zárás után, amikor már elmosták a poharakat.

*

Náci, a „falu zsidaja” mint furulyázó zsidó kezdte a pályáját, nem is ez rozzant lovaskocsival, hanem egy szamaraskordéval ballagott keresztül az utcákon és mázas tányérokat, csecses korsókat, tejesedényeket kínált cserébe, nem, nem pénzért, hanem jóminőségű, kézzel fosztott liba- és kacsatollért. Később, mikor jól ment az üzlet, egy kis raktárt is berendezett a falu szélén, aztán amikor még jobban ment, elvette a szomszéd falu vaskereskedőjének a lányát és a megfelelő hozománnyal „tollkereskedést” nyitott. Nem ő maga járt már faluról falura, hanem az emberei, ő csak a városba kísérte a nagy fuvar tollakat. Később megvette egy elszegényedett földbirtokos udvarházát, ahol mindig szívesen látott vendég volt a román elöljáróság. Ha kijöttek valamelyik körzetből, Nácinál ütöttek tanyát, itt ettek, ittak, aludtak, kártyáztak és persze mindezt csak jószóért. Dehogy is kért tőlük pénzt Náci, bezzeg annál jobban megsarcolta a szegény székelyeket, akik hozzáfordultak kölcsönért!
Egy szegény özvegyasszonynak, aki rövid idő alatt két felnőtt lányát temette el és hozzáfordult temetési kölcsönért, még a fülbevalóját is kicibálta a füléből, mikor az előírt időre nem tudta megfizetni az adósságát.
Éppen Váradra készült, a zsidók erdélyi „fővárosába”, mikor rálépett az idei március. Kapkodott ide-oda, ment volna már a „kedves románjai” után, tépte a haját, hogy miért volt olyan bolond, miért is maradt itt a székely „testvérek” között! Több mint kétszázezer pengő készpénzt találtak egy hordóba eldugva. Náci, a falu zsidaja mégis úgy ment el, ahogy jött. Egy szál ruhában, kezében batyúval. Fadgyas Márton bácsi, az öreg székely nagyot sercint, mikor róluk beszélgetünk.
– Tisztább a levegő itt a hegyek között, mióta elmentek, – mondja. Segéjjen az Isten, hogy ne is lássuk üket sohse többé…

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Korábbi Harc-lapszemlék:

- Hogyan akadályozhatjuk meg az európai zsidóuralom megismétlődését? - Harc-lapszemle 1944-ből