Annak ellenére, hogy személy szerint elkötelezett vagyok az európai népek összefogása mellett, melyben a Kárpát-medencének véleményem szerint kulcsszerepe van, sajnos nem mindenki gondolkodik így most sem és a múltban sem. Augusztus 23-án volt a román átállás 78. évfordulója, amely a második világháború történetének talán legnagyobb árulása is egyben.
Mihály királyék fordulata alapjaiban ásta alá a szovjet ellen való hathatósabb védekezést, így azok gond nélkül nyomulhattak előre Románia területén. Sovány vigasz, de azért mégis valamiféle elégtétel, hogy az áruló király és köre sem örülhetett sokáig a „győzelmüknek”. Csakúgy, mint Magyarországon, Romániában is az erőszakos, ám annál motiváltabb kommunisták vették át az irányítást, így 1947 decemberében a Román Királyság megszűnt létezni, Mihályt és családját pedig újévi ajándék gyanánt kiutasították az országból, és állampolgárságuktól is megfosztották őket. Érdekesség, hogy Mihály egészen 2017-ig élt (ő volt az utolsó élő második világháborús államfő), 1997-től Romániába is visszatérhetett, a család végül a 2000-es évek elején költözött vissza, Mihály állampolgárságát és számos ingatlanát visszakapta, ám teljes kártérítést sosem kapott.
Az egykori Mihály király idősen (forrás: romaniaregala.ro)
Az általam ezúttal szemlézett Magyar Futár-cikk sok más, a lapban található anyaggal ellentétben egyáltalán nem öregedett jól (minőségre természetesen ugyanolyan jó maradt), hiszen pontosan annak a szöges ellentéte történt, amit hitt. Azazhogy mégsem. Noha a háborúban nem az a végeredmény született, amit a főszerkesztő Rajniss Ferencék akartak, de egyfajta bűnös jelként mégis Mihályékon ragadt az, amit a Magyar Futárban leírtak: „Az árulók számításai nem mindig válnak be.” Kell-e ennél sorsszerűbb, bibliaibb bemutatása az árulás fogalmának? Hátba szúrod az egykori bajtársadat, a győztesek oldalára kerülsz, de végül mégis számkivetett leszel, és lényegében rosszabb sorsod lesz, mint annak, akit hátulról leszúrtál. Idén eredetileg nem terveztem évfordulós írást a román átállásról (ezt bizonyítja a kéthetes csúszás is), de úgy döntöttem, hogy ennek a cikknek mégis emléket állítok, mert a maga tévedései közepette is időtlen. Időtlen, mert, ha elvonatkoztatunk a konkrét témájától, ami miatt íródott, egy sor más egyéb, kisebb-nagyobb, jelenkori vagy múltbéli, közéleti vagy magánjellegű eseményre ki-ki megfeleltetheti azt ott, ahol gondolja. Szomorú, de igaz.
Egy király, Bukarestben...
Egy király, Bukarestben megint vásárt csapott a hűségre, tisztességre. Nem új, s nem is szokatlan dolog a román történelemben a szövetséges elárulása, e história minden lapjára jut belőle legalább egy; királyok, államférfiak úgy éltek ezzel az eszközzel, ahogy Európában senki más, és majdnem bizonyosra lehetett venni, hogy ebben a kegyetlen tűzvészben, ebben a nagy omlásban, nemzetek egymásra roppanásában, ami hatodik esztendeje folyik már, esedékes lesz ismét egy újabb bukaresti szökés a zászló alól, amelyre pedig hangosabban senki se esküdött, mint azok, akik most dezertálni próbálnak alóla!
Nem is lepett meg senkit Mihály király és környezetének elhatározása, legfeljebb azt az oktalanságot csodálja az emberiség, amivel ez az uralkodó és barátai a vörös medve torkába dugja saját fejét, s ugyanebbe a tépő fogakkal teli, lángot okádó szájba próbálja becsábítani maga után egész népét is. A szövetségi hűséget mindig furcsán értelmezték a Havasalföldön és Moldovában, s aki erről az egyéni elképzelésről képet akar nyerni, nem kell mást tennie, mint a bukaresti lapok megsárgult oldalait átböngészni.
A kupecségnek, még ha becsületre megyen is, vannak bizonyos határai, a román királyi klikk azonban, úgy látszik, végeladást akar rendezni, s nem csak önmaga tisztességét, nemcsak saját országát szándékszik odaadni az első többet ígérőnek, hanem más vagyonát is szeretné áruba bocsátani! Ezért jelentették ki semmisnek a bukaresti rádióban a bécsi döntést, ezért proklamáltak igényt Mihály királyék Észak-Erdélyre is. Azt a földet szeretnék – legalább elméletben – megkaparintani, amelyről éppen a bukaresti királyi palota környékén nyüzsgölődő román politikusok tudták lelkük legmélyén igen jól, hogy semmi közük sincs hozzá, semmiféle jusst nem formálhatnak rá.
A régi árulás zsoldját egy új árulásért bajos visszaszerezni, ha egyszer már jogos tulajdonosa birtokában van, aki még hozzá nem is vérző sebesült, nem is egy négyesztendős háború szenvedéseitől, becsületes küzdelmétől fáradt, félájult, mint amilyen akkor volt, amikor Mihály nagyapja az erdélyi földet megszerezte! Az árulók számításai nem mindig válnak be.
Ez az óra most érkezett el Mihály és klikkje számára, mert amikor a becsület és tisztesség, a hűség és önfeláldozás, a végsőkig való kitartás és egy nagy gondolatért való halálos áldozat tisztító tüzében égnek a nemzetek, nincs sors, végzet, vak véletlen, amely megengedné, hogy hasznot húzhasson a népek és országok megpróbáltatásaiból, s véres koncokat ragadozzon a maga számára…
Erdély felett a magyarság ezeréves történelmi tudata, joga, igazsága őrködik, s ezeken a múlhatatlan, örök elveken felül az a fegyver, amelyet tíz évszázadon keresztül soha nem mocskolt be árulás, amely mindig tisztán ragyogott, s mindig képes volt a maga igazát megvédelmezni!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* Az Egy király, Bukarestben… című írás a Magyar Futár 1944. augusztus 30-ai lapszámában jelent meg, de megtalálható a Józsa Béla által 2000-ben szerkesztett és összeállított Magyar Futár-válogatásban is.
A Magyar Futár egy 1944 februári lapszáma csendőrjárőrökkel a címlapon
Korábbi Magyar Futár-lapszemléim:
- A honvéd a csatatereken - Magyar Futár-lapszemle (1944. október 18.)
- Németh Szilárd figyelmébe: Döntő harc a magyar földért! - Magyar Futár-lapszemle
