LE MONDE
A vezető francia lap sajnálkozik a budapesti szocialista-liberális kormánynak a népszavazáson elszenvedett súlyos vereségén akkor, amikor Gyurcsányék mindent elkövetnek a fájdalmas szerkezeti reformok véghezvitele érdekében. Ennek ellenére a miniszterelnök népszerűsége folyamatosan esik.
***
Kiderült, hogy egy szó sem igaz abból az „antiszemita” megaláztatásból, amely szerint egy magát Marc Kalmann amerikai professzornak kiadó 64 éves férfi szenvedett el – saját bevallása szerint - a flandriai Brugges városában egy vendéglős és a rendőrség részéről.
Kapcsolódó: Nem kapott kávét Belgiumban a zsidó
Mint kiderült, a férfi nem amerikai, hanem holland és a holland hatóságok „mitománnak” ismerik, vagyis olyannak, aki személyével kapcsolatban betegesen mítoszokat gyárt.
EARTHTIMES
Az emberi környezettel foglalkozó angol nyelvű hírportál arról ír budapesti jelentésében, hogy a szocialisták már szabadulnának Gyurcsánytól.
eurominority.eu
Az államok nélküli nemzetek és az európai kisebbségek internetes hírportálja arról számol be, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselő kijelentette: Koszovó az erdélyi magyaroknak követendő minta.
DIE PRESSE
Berlusconi a heves bírálatok ellenére sem hajlandó választási listájáról levenni a fasizmust nyíltan vállaló római képviselőjét, Giuseppe Ciarrapico-t, olvasható az osztrák lapban.
(Lovas - MN)