1919. november 21-én pénteken, az MTI jelentette: „Horthy Miklós, a nemzeti hadsereg fővezére főhadiszállásán fogadta a Magyar Zsidó Szövetség küldötteit. A küldöttségben Polnay Jenő, Kohner Adolf báró, Vészi József, Frankl Adolf és Patai József dr. vettek részt. Polnay Jenő üdvözlő beszédében a magyar zsidóságnak a fővezér és a nemzeti haderő iránt való lelkes bizalmát hangoztatta s kijelentette, hogy a magyar zsidóság rendületlen hazaszeretetből fog erőt meríteni arra, hogy a magyar haza nemzeti és gazdasági újjáépítésének munkájából hazafias áldozatkézséggel kivegye a maga részét. – Horthy fővezér válaszában kijelentette, hogy a hazafias érzelmű zsidók tragikumát látom abban, hogy a bolsevista vezérek legnagyobb része az izraelita felekezetből kerültek ki. A hadsereg távol áll minden pártpolitikától, csak egy célt ismer: a haza boldogságát. – Éppen ezért csírájában fogok elfojtani minden nemzetellenes, felforgató irányzatot, vasszigorúsággal fogom helyreállítani és megvédeni a közrendet s oltalmazni fogom mindazokat, akik tisztességes munkával, becsületben és hazafias szellemben szolgálják a nemzet érdekeit.”
(Budapesti Hírlap) 1919. november 23. vasárnap „A budapesti büntetőtörvényszék kivételes bírósága hétfőn (24-én) kezdi meg a kommunista bűnügyek elbírálását, az úgynevezett terroristák bűnügyének tárgyalásával. (…) Sokáig kellett várni, amíg ehhez az állomáshoz eljutottunk. (…) Végre elvonultak országunk szívéből az utolsó oláh csapatok és Cserny József vörös haramia társaival együtt immár földi bírái előtt fog számot adni tetteiről. A Hollánok, a Návayak, Ferry Oszkárék és száz meg száz szerencsétlen társaik tömeggyilkosainak feje fölött baljóslatúan jelenik meg a büntetőtörvényszék esküdtszéki termének komor félhomálya. A lélekbúvárok és szociológusok vizsgálatának tág perspektívát fog nyújtani a tárgyalás alatt fölsorakozó borzalmas gonosztettek véget nem érő láncolata. (…) Hivatásos gonosztevők ők, akiknek lelki berendezése az elvetemültségnek és erkölcsi züllöttségnek pillérein épül föl. Amíg a társadalom élete normális keretek között halad s a jogrend szabatos működésének nincsenek akadályai, s ezek korlátjai közé szorított durva ösztöneik nem tudnak, vagy nem mernek szabadon érvényesülni, a megtorlást fenyegető képzete fékezően és bénítóan hat rájuk – Stocker Antal dr. a gyorsított tanács elnöke, megtett minden óvintézkedést. A folyosókon a rendet csendőrség tartja fönn, s az esküdtszék előtti helyiségekben vagy a folyosón senki sem tartózkodhat, akinek igazolványa vagy belépője nincs. A vádlottakat megbilincselve állítják az ítélő tanács elé, s mindegyik mellé két csendőrt ültetnek. A tárgyalásra a huszonnégy vádlotton kívül 115 tanú van beidézve, így minden valószínűség szerint a főtárgyalás 2 hétig fog tartani. – Egyébként a Margit körúti fogházból ma (22-én) délben hozták át a terroristákat a Markó utcai fogházba. Harminc csendőr kísérte őket a Margit körúton és Margit hídon, a Lipót körúton át a törvényszék épületében lévő fogházba. A menetnek igen sok nézője akadt. A Markó utcai fogház helyiségében egy külön szárnyfolyosóra nyíló cellacsoportban helyezték el a terroristákat. Mindegyik külön zárkát kapott. (…) Sajnos a proletárdiktatúra főbűnösei (Kun Béla és bandája) osztrák földön, boldogan élvezik a politikai menekültek jogcímén a menedékjoggal egybekötött jólét és kényelem áldását, s az innen elharácsolt milliók birtokában nyugodt biztosság érzetével várják, hogy minő ügyvédi furfanggal fogja az osztrák kormány gaztetteiket politikai bűncselekménnyé deklarálni.”
(Olvasónktól)