(Budapesti Hírlap) 1919. november 22. szombat Budapest, november 21. (Napihírek) A proletárdiktatúra vérengző terroristái között Schön Gábort tudvalevően első hely illeti meg. Az ő lelkét terheli Dobsa Miklós zászlós meggyilkolása is. – Schön Gábor örökbefogadott fia Schön Jeremiás dr. magánnyomozónak, aki egy beadványában arra kérte a törvényszéket, hogy semmisítsék meg az örökbefogadási szerződést. Hivatkozik arra, hogy négyévi harctéri szolgálattal, a katonai rendőrségnél és az államrendőrségnél kifejtett szolgálataival becsülettel nevet vívott ki magának, melyet fogadott fia bemocskolt.

 Részlet dr. Váry Albert koronaügyész-helyettes „A vörös uralom áldozatai Magyarországon” című, 1922-ben megjelent könyvéből: „Dobsa Miklós huszárzászlós 1919. április 20-án, húsvét vasárnapján apjával a Duna-korzón sétált, mikor igazolás céljából Schön Goldberger Gábor elé állították. Schön Goldbergernek nem tetszett a nyalka úri fiú, átkísértette a terroristáknak a Batthyányi-palotában levő laktanyájába Csernyhez, azzal, hogy „küldjék gajdeszbe”. Cserny József terrorparancsnok átadta őt Groó Géza és Nagy János terroristáknak, kik levitték a pincébe, ott össze-vissza verték, kínozták, majd agyonlőtték, kifosztották, s holttestét még aznap este bedobták a Dunába."