BBC

Már harmadik hete folytatódik százezer bolgár tanár sztrájkja, akik fizetésük megkettőzését követelik, jelenti a brit közszolgálat az eddig még eredmény nélküli tiltakozásról.

 
Politiken

A Gallup felmérése szerint a dánok 54 százaléka népszavazáson kívánja eldönteni, hogy akarja-e az EU módosított alkotmányát. 26 százalék nem akar referendumot. A dán „nem” szavazat akár Dánia uniós tagságának végét is jelentheti és annak lavinahatása lehet az egész unióban, írja a dán lap.


IPS

Immár Uruguaytól Tanzániáig tartja rettegésben a világot - és csökkenti nyilván az idelátogató turisták számát - a Magyar Gárda, amelyről, valamint az újjáéledő „fasisztaveszélyről”  tizenhárom nyelven tájékoztat Budapestről Zoltán Dujisin tollából az Inter Press Service hírügynökség, a Magyar Gárdát Nemzeti Gárdának nevezve. Dujisin jelentésében két kritikus hangot is megszólaltat, akik szerint a veszély túlméretezett.


AFP

Stressz-csökkentő tejet forgalmaz egy japán cég, amely 30 eurót kér egy 9 deciliteres üvegért. A tokiói Nakazawa Foods olyan tehenektől „szerzi be” a tejet, amelyeket hetente egyszer hajnalhasadáskor fejnek meg, mert ekkor tejük nagy mennyiségben tartalmaz stressz-oldó melatonin hormont, jelenti a francia hírügynökség, amely megjegyzi, hogy a stressz-oldó tej ára csaknem harmincszor annyiba kerül, mint a normál tej. Ennek négyszer olyan kicsi a melatonin-tartalma, mint a „Felnőtt tej”-ként forgalmazott különleges tejnek.

 
DER SPIEGEL

Egyre nagyobb vihart kavar Ashkan Dejagah német-iráni válogatott labdarúgó azon döntése, hogy nem hajlandó elutazni Izraelbe focizni. A Zsidók Központi Tanácsa fel van háborodva és követeli Dejagah menesztését a nemzeti tizenegyből. Dejagah elmondta, hogy döntése szigorúan személyes jellegű és annak oka legszűkebb családi környezetében keresendő. A balliberális német hetilap viszont idézi Dejagah-nak a Bild című bulvárlapnak adott nyilatkozatát, amely szerint egyszemélyes bojkottjának politikai okai vannak.

 
COUNTERPUNCH

A baloldali amerikai értelmiségnek szóló népszerű honlap azt elemzi, milyen jelentősége van annak az amerikai népre nézve, hogy az Amerikai Izrael Közügyek Bizottsága (AIPAC) tartja kezében az amerikai törvényhozást. Például az, hogy Irakban arat a halál, a pusztítás és a nemzet eladósodik anélkül, hogy Irak ügyében körvonalazódna megoldás és ugyanakkor a világon az a vélemény alakult ki, hogy az Egyesült Államok Izrael tettestársa a palesztin gyermekek válogatás nélküli legyilkolásában is, valamint abban, hogy Izrael fittyet hány a meghódított területek visszaadását követelő ENSZ-határozatokra.

(Lovas - MN)