Pedig nincsenek túl. Ezt Nemes Jeles László, a Saul fia című thriller rendezője üzente meg Angela Merkel népének a Népszabadság mai számában. A rendező szerint A bukás című Hitler-film valójában „egy Führer-glorifikáció”, revizionista alkotás, „történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll” (lásd: összeesküvés-elmélet). Nemes Jeles László azonban ezt nem tűri. „De én felveszem ez ellen a harcot” - vitézkedik az interjúban, mert a németeknek „tudniuk kell, mi történt valójában”.
A németek tehát eleddig nem tudtak semmit történelmük hitleri időszakáról, illetve ennek az időszaknak „holokauszt” márkanévvel jelölt epizódjáról, most azonban a fiatal rendező megmutatja nekik a valóságot. Nemes László (a továbbiakban ezt a nevet használom, hiszen a film külföldi plakátjain is így szerepel, a rendező Facebook-oldalán sem találjuk a „Jeles” nevet) nagyképű kijelentéseit nyilvánvalóan a sértettség motiválta. Az interjúban ugyanis elmondja, hogy filmjéért a német kritika nem lelkesedett, a Film Comment decemberi számában pedig épp egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann írt elmarasztaló bírálatot. „Nyilván ez sem véletlen” – teszi hozzá Nemes. Vagyis nem véletlen, hogy éppen egy osztrák kritikus írt lesújtó kritikát, hiszen Hitler is osztrák volt, teszem hozzá már én azt, amire a rendező burkoltan utal. Nemes László „osztrákozása” miatt persze nem fog tiltakozni senki, ez előre borítékolható. Nem is kell tiltakozni, de szükséges feljegyezni, hogy bizony súlyos előítéletek buzognak az ifjú zsidó rendezőben.
Nemes László öntelt nyilatkozatát olvasva eszembe jutott egy régi cikk. Az egyik hazai keresztény lap 1918 júniusában így írt:
Nem bánt bennünket, csak egy kicsit mégis furcsa az a tónus, ahogy a zsidók türelmetlensége egyben-másban megnyilatkozik. Egy kicsit sok a szemtelenségből. Mert ha egyszer a mi türelmünknek vége szakad, akkor a pofonosztó egyesület alapszabályai szerint valamit kicsalnak a keresztények tenyeréből. Ne játssz, zsidó, a tűzzel, mert a te házad talál kigyúlni!
Izgatottan várom, hogy a német pofonosztó egyesületben milyen visszhangja lesz Nemes László most megjelent nyilatkozatának.
A Saul fia című holothriller főszereplője a Sonderkommando tagja, aki a saját fiát akarja zsidó rítus szerint eltemettetni. A film azért lett bizonyos körökben szenzáció, mert az eddigi holokausztos alkotások nem foglalkoztak a Sonderkommando néven ismert alakulattal. A történetírás viszont nem hanyagolta el a témát. Például a híres olaszországi író, Primo Levi (maga is egykori auschwitzi fogoly) egyik könyvében részletesen foglalkozott a „különleges osztag”-gal, amelynek tagjai a krematóriumokat kezelték-működtették.
Levi szerint a Sonderkommando is „a protekciósok és a kollaboránsok szürke övezeté”-be tartozott, tehát „a láger urainak és rabszolgáinak tábora” között helyezkedett el. Levi szerint azonban nem szabad elhamarkodottan erkölcsi ítéletet mondani a Sonderkommando tagjairól, mert végső soron ők is áldozatok voltak, bár az is igaz, hogy munkájukért kedvezményekben részesültek.
Hogy miért idézem a hivatalos holokausztirodalom egyik legismertebb alakját? Azért, mert könyvében olyasmit is kimond, amiről manapság inkább hallgatnak:
A sonderkommandósok mélységesen iszonyatos helyzete folytán a tanúvallomások mintha mind elhallgatnának valamit, ezért hát mindmáig nehéz képet alkotnunk róla, milyen is lehetett hónapokon át ezt a mesterséget űzni. Egyesek elmondása szerint a nyomorultak nyakló nélkül itták az alkoholt, s éjjel-nappal a teljes állati érzéketlenség állapotában voltak. Egyikük így fogalmazott: „Ebbe a munkába vagy az első nap beleőrül az ember, vagy hozzászokik.” Egy másik pedig: „Persze megölhettem volna vagy megölethettem volna magam; de én életben akartam maradni, hogy bosszút állhassak és tanúskodhassak. Ne higgyétek, hogy szörnyetegek vagyunk: ugyanolyanok vagyunk, mint ti, csak éppen sokkal boldogtalanabbak.”
Nyilvánvaló, hogy ezeket a szavakat és a sok hasonlót, ami annak idején a sonderkommandósok között elhangozhatott, de ami hozzánk már nem jutott el, nem vehetjük készpénznek. Az olyan embertől, akit ilyen végletesen lealacsonyítottak, nem várhatunk jogi értelemben vett tanúvallomást, csak valami olyasmit, ami panasznak, átkozódásnak, önvádnak, mentegetőzésnek és önigazolásnak is tekinthető.
Inkább felszabadító érzelemkitörést várhatunk tőle, semmint a medúzaarcú igazságot.
[Primo Levi: Akik odavesztek és akik megmenekültek. Bp., 1990, 61-62. o.]
Nem óhajtom nyilvánosan tagadni a holokausztideológia törvénnyel védett téziseit, ezért idéztem az egyik legismertebb holokausztos írót, Primo Levit.
Nemes László az idézett interjúban elmondja, hogy nemrég találkozott az egyik még élő volt sonderkommandóssal. Az 1922-ben született Dario Gabbai „megnézte a filmet, s hitelesnek tartotta”. Majd Nemes László érzelgős-giccses felütéssel így folytatja:
Nehéz volt a szemébe néznem. Ez a férfi olyan dolgokat látott, amiket mi sohasem fogunk tudni még elképzelni sem (sic!). Azt mondta, azok voltak a legnehezebb pillanatok, amikor kis transzportok érkeztek. Egyesével kellett odavinni az embereket az SS-tisztekhez, akik pisztollyal végeztek velük. Ott haltak meg a szeme láttára.
Dario Gabbai emlékeit a Youtube is őrzi, s vannak, akik hazugsággal vádolják őt. Talán nem is alaptalanul. Nemes László azzal akarja filmje történelmi hitelességét alátámasztani, hogy Dario Gabbai elismerő szavaira hivatkozik. Ez tévút. Jó, ha megfogadjuk az egykori auschwitzi fogoly, Primo Levi tanácsát: sem Dario Gabbai, sem más egykori sonderkommandós emlékeit „nem vehetjük készpénznek”. A Saul fia című film a holokausztiparosi képzelet terméke, fikció, ezért ebből a filmből a németek sohasem fogják megtudni, „mi történt valójában”.
Azon azonban előbb-utóbb el fognak gondolkodni, miért nem készült eleddig film zsidó támogatással például a zsidó kápók rémtetteiről, vagy Chaim Rumkowski lódzi gettókirály nevezetes cselekedeteiről...
Bistrán Demeter - Kuruc.info
Kapcsolódó:
