1944. február 23., 13:20
Rádiófigyelő, bizalmas!
A Berlin 12:35 órai német adásából
Josef Saal helyzetmagyarázata
A kommentátor azzal kezdte fejtegetéseit, hogy megállapította, hogy az ellenség hazugsághadjárata immár elérte tetőpontját. Ennek világos példái a következő esetek: 1.) A képtelen hazugsághadjárat Monte Cassino tönkretételével kapcsolatban; 2.) A London elleni egyre erősebbé váló német légitámadások lekicsinylése; 3.) A Cserkasszitól nyugatra egy ideig katlanba zárt német erők állítólagos teljes megsemmisítésének világgá kürtölése.
A semlegesek ma már azt kérdezik, hogy vajon mire jó ez a nagyon is átlátszó hazugsághadjárat annak a félnek számára, amelyiknek már állítólag zsebében is van a győzelem?
A kommentátor ezután Churchill beszédével foglalkozott. Szerinte a brit miniszterelnök, aki öt hónapon át hallgatásba burkolózott, annak idején – tehát öt hónappal ezelőtt – egészen biztosan másként fogalmazta meg keddi beszédét. Nyilvánvaló, hogy Churchill úgy akart beszámolni a hadihelyzetről, hogy egyúttal felhúzza a függönyt egy új és hatalmas szövetséges győzelem előtt. Ez azonban nem következett be. Helyette kénytelen volt a brit miniszterelnök kijelenteni, hogy soha nem volt azon a nézeten, mintha Németország közeli összeomlás előtt állana, továbbá, hogy a német hadsereg nagyon erős, hatalmas elszántsággal küzd, és még érintetlen tartalékai vannak.
Churchillnek ezek a nagyon is komoly bejelentései egyszerre véget vetettek annak az előzetes győzelmi harsonázásának, amely mind a semlegeseket, mind pedig az angol népet kábulatba ejtette. Ha azonban Churchill azt állítja, hogy ő nem hibás ebben a győzelmi harsonázásban, akkor szemtelenül hazudik. Mert alig egy évvel ezelőtt még a brit miniszterelnök is optimista volt, és jól emlékszünk szavaira, amelyekkel „Európa lágy alteste ellen” döntő támadást jósolt, és arra is emlékszünk, hogy az elmúlt nyáron beígérte, hogy „még mielőtt lehullanak a levelek, döntő harcokra kerül a sor a Földközi-tengeren és egyebütt.”
Keddi beszédében Churchill bizonyítgatni próbálta azt, hogy Anglia mentette meg a Szovjetuniót. Hogy ezt a nagyon is kétséges állítását aláhúzza, kénytelen volt előállani a RAF súlyos veszteségeivel. Ez az egyetlen rész beszédében, ahol a miniszterelnök – legalább részben – igazat mondott.
Az angol nép, amelyet a London elleni legutóbbi erős légitámadások nagyon is kijózanítottak, ma már egészen más szempontból ítéli meg a miniszterelnök beszédét. Churchill kétségtelenül minden tekintetben mint leleplezett csaló állott népe előtt.
A legfelháborítóbb azonban az volt, ahogyan Churchill a lengyelkérdésről nyilatkozott. Előbb kétségtelenül elárulta, hogy Anglia cserbenhagyta Lengyelországot, majd egy képtelen hazugsággal akarta a valóság élét elvenni. Azt állította ugyanis, hogy ő és Sztálin teljesen egyetértenek abban, hogy a háború után erős Lengyelországra van szükség. Ezen a képtelen hazugságon az egész világ kacag. Természetes, hogy Sztálin is erős Lengyelországot akar, sőt erős Ukrajnát, erős Baltikumot és még több erős államot is – csakhogy mindent a Szovjetunió kebelében! Ezt, úgy látszik, elhallgatta Churchill. A bemondó azzal fejezte be fejtegetéseit, hogy Churchill keddi beszéde különösen megerősítette a németeket abban a hitükben, hogy a legbiztosabb úton vannak a végső győzelemhez. (MTI)