Bécs, 1944. május 20. (MTI)

Arthur Kornhuber hosszú cikket írt a Neues Wiener Tagblattban az új magyar sajtóról. A cikkíró megállapítja, hogy a március 19-i események után, amikor végre szabaddá lett a magyarországi népi megújulás, jelentős változások történtek a magyar sajtó berkeiben is. Az, aki a magyarországi sajtóviszonyokat ismeri – folytatja a cikkíró –, és tudja, hogy több lap egy zsidó, liberális és arisztokrata elemekből álló csoport megbízásából Magyarország bukásának előkészítésén fáradozott, nem csodálkozik azon, hogy elsősorban a sajtó terén már kezdetben radikális intézkedések történtek.

A cikkíró ezután felsorolja, legelőször milyen lapokat tiltottak be, és megállapítja, hogy Sztójay Döme kormányának kitűnő gondolata volt, hogy dr. vitéz Kolosváry-Borcsa Mihálynak, az Országos Magyar Sajtókamara elnökének államtitkári ranggal az egész magyar sajtó kormánybiztosává történt kinevezése. Vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály már évek óta nem utolsósorban a Nemzeti Újságíró-szervezetek Uniójának kebelében is kifejtett kiváló munkásságáért mint a sajtó és az újságíró hivatás népi megújulásának markáns előharcosa volt ismeretes.

A továbbiak során a cikkíró rámutat arra, hogy Nagy-Magyarországon mindenütt rendkívül nagy szerepet játszott a sajtó, és a Budapesten megjelenő napilapok szokatlanul nagy száma nemcsak a lakosság újdonságéhségét mutatja, hanem a kiadók számára ezek mögött rejlő üzleti lehetőséget is. Ezután a zsidóknak a sajtóban játszott szerepével foglalkozik, és hangoztatja, hogy bár Magyarországon már néhány évvel ezelőtt tisztogatás történt a sajtóban, és a zsidók csak hat százalékig vehettek részt a kiadóvállalatok és szerkesztőségek munkájában, mégsem lehetett a kérdést megoldani, mert éppen a baloldali sajtótermékeknél e külső tisztogatás után is még erősebb pénzügyi függés alakult ki azoktól a köröktől, akik Magyarország nemzeti megújulása ellen küzdöttek, és az ellenséges hatalmak zsoldjában állottak.

A cikkíró, miután adatokat sorol fel arról, hogy melyik ismert zsidó pénzember támogatott sajtótermékeket, hangoztatja, hogy például a Népszava, a szociáldemokrata párt orgánuma, teljesen elzsidósodott bankok támogatását vette igénybe. A Kállay-kormánynak, különösen az elmúlt két évben, hatalmas összegekre duzzadt titkos alapjai, amelyeket az ellenséges táborba átállt Ullein-Reviczky Antal volt sajtófőnök és volt stockholmi követ nagy virtuozitással „igazgatott”, hatalmas összegeket juttattak a hozzájuk közel álló, sőt az ellenzéki lapoknak és munkatársaiknak is, hogy a népfront gondolatát népszerűvé tegyék, és előkészítsék a német szövetséges elárulását.

A cikkíró ezután az azóta megszűnt lapok szellemi irányával foglalkozik, és megállapítja, hogy azok lealacsonyították az újságírói hivatást. Ezeknek a lapoknak a politikai részében az utolsó években egyre nagyobb mértékben elhallgatták a magyar–német közös harc eseményeit, és hasábjaikon mind erősebben előtérbe nyomult az ellenséges propaganda. A Mai Nap, amely egyik rovatát svájci jelentésekkel töltötte ki, figyelemreméltó hasonlóságot mutatott a londoni rádió által terjesztett propagandával és hazug jelentésekkel. Más lapokból pedig, amelyek Kállay volt miniszterelnökhöz a legközelebb állottak, sajnálkozást lehetett kiolvasni, például amiatt, hogy Finnország még nem szolgáltatta ki magát a Szovjetuniónak, sőt az utóbbi hónapokban egy félhivatalos hírügynökség, amelyet azóta beszüntettek, rendszeresen kiadta az olasz arcvonalról közölt angol–amerikai hadijelentéseket. Ezek a lapok a „totális” háború kifejezést csak Németországgal kapcsolatban említették, hogy ezzel bebizonyítsák, miszerint a totális háború erőfeszítéseinek szükségessége Magyarország számára nem érvényes. Amit Kállay az elmúlt évben mondott beszédeiben csupán a magyar háborúról beszélt, és már egy szóval sem említette, hogy az Európáért folyó sorsdöntő háború főterheit Németország viseli, úgy ezeknek a lapoknak a politikai cikkírói is csak Magyarország sorsa felett töprengtek, de nem felejtkeztek meg arról sem, hogy hosszú jelentéseket közöljenek Anglia nevelésügyéről és szociális kérdéséről, a Beveridge-tervről, és megalakították a kis nemzetek „harmadik arcvonalát” a háborúban álló nagyhatalmakkal szemben.

A Németországtól, a tengelytől és az Európa fennállásáért folyt háborútól való elkülönülés oly tökéletes volt, hogy az olvasóban ezeknek a lapoknak és folyóiratoknak az olvasásakor legjobb esetben az a benyomás alakult ki, hogy Magyarország egy semleges szigeten van,és nem egy olyan földrajzi térségben fekszik, amelynek határait már elérte a kultúrát pusztító bolsevista áradat.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a magyar nemzeti sajtót a kormány cenzúrája egyre jobban megnyirbálta, és így annak az elmúlt években nem volt könnyű helyzete. Az a tény, hogy a nemzeti sajtó ezalatt az idő alatt nemcsak meg tudott maradni, hanem ki is tudott terjeszkedni, csupán a széles magyar néprétegek egészséges felfogásának a bizonyítéka. A Magyarság, Új Magyarság, Függetlenség, Esti Újság, Magyar Szó és Virradat férfiasan felszínen tartották a nemzeti gondolatot, és például a Rajniss Ferenc képviselő által alapított Magyar Futár című képes hetilap zsidóellenes és népi irányzatával alig két év alatt több mint félmilliós példányszámot ért el. Beszédes jele ez a nép valódi magatartásának, akárcsak az a tény, hogy egy politikailag oly magasan álló hetilap, mint a Nemzetőr, több mint 50 000 állandó olvasót számlált. Ezek a tények a legbeszédesebben bizonyítják, hogy a zsidókhoz húzó baloldali sajtónak már semmi köze sem volt a valódi népi véleményhez, és befolyását csak úgy tudta fönntartani, hogy a magyarországi egymilliónyi zsidóság, valamint Kállay és munkatársai segítették.

Ez a helyzet most lezárult – fejezi be cikkét a lap –, és olyan múlthoz tartozik, amely miatt a magyar népnek nem kell bánkódnia. Mindenesetre érdekes, hogy csak a legutóbbi időkben sikerült bizonyítékokat szerezni arra, hogy egyes defetista lapok az angol titkosszolgálattal, főképpen annak egyik főnökével, a kairói Davidson zsidóval összeköttetést tartottak fenn, és így nem meglepő, hogy március 19-e után ezeknek a lapoknak több munkatársa, akik semleges külföldön tartózkodtak, nyíltan átállt az ellenséges hatalmakhoz. A magyar nép azonban most megtisztított sajtóval rendelkezik, amelynek legnemesebb feladata harcolni a magyarság megújulásáért és harci készségéért. Amit Gömbös Gyula, a túlságosan korán meghalt miniszterelnök, a reformok terén megkezdett, azt most a sajtó terén is végrehajtották, hogy lehetővé tegyék a próbatétel órájában Magyarország nemzeti újjászületését.